Tiszatájonline | 2014. augusztus 28.

MediStáció

HENN LÁSZLÓ ANDRÁS KIÁLLÍTÁSA
A MediStáció zavarba ejtő címét adta Henn László András jelenlegi kiállításának. A festészet iránt érdeklődőket, akik követik Henn László festői munkásságát, persze nem lepik meg ezek az elgondolkodtató címadások. A kontemplációra, elmélyült szemlélődésre hajlamos művész mindig is szívesen nyúlt a rítusok, mítoszok világához […]

HENN LÁSZLÓ ANDRÁS KIÁLLÍTÁSA

A MediStáció zavarba ejtő címét adta Henn László András jelenlegi kiállításának. A festészet iránt érdeklődőket, akik követik Henn László festői munkásságát, persze nem lepik meg ezek az elgondolkodtató címadások. A kontemplációra, elmélyült szemlélődésre hajlamos művész mindig is szívesen nyúlt a rítusok, mítoszok világához (2005-ben például Rítus című kiállítását, 2012-ben pedig a Hó-korom című tárlatot épp ebben a galériában rendezte meg). A művész saját bevallása szerint is: alkotásaiban az archaikus kultúrák és modern kor kapcsolódási pontjait kutatja. Címadása most is az európai kultúrrétegekben történt kalandozást sugallja. Mégis nagyot tévedünk, ha a stáció szóból Krisztus keresztútjára asszociálunk. Tehát ne valamilyen, középkori jámbor vallásosságot idéző Meditatio vitae Christi féle olvasat lebegjen a lelki szemeink előtt.

Inkább vegyük komolyan a két szó önkényes, tréfás összeolvasztását, és értsük úgy, mint egy sajátos gondolkodás, meditációs folyamat stációiba, állomásaiba való beavatás lehetőségét. Ahol egyfajta szellemi kalandra ösztönöz minket az alkotó, szélesre tárva előttünk az értelmezések lehetőségét. Ez a gondolat azt is jelzi számunkra, hogy az egyes darabok sorban, egymás után születtek ugyan, de azt elárulhatom, hogy az alkotói akaratnak megfelelően nem abban a sorrendben láthatja őket most a közönség. Ezzel a szándékkal is erősítve, hogy a képek különböző létállapotok, gondolatok lenyomatai és összeállhatnak egy saját történetté (a művész saját történetévé), egyfajta magán­mito­ló­giává, de természetesen más összeállítások létjogosultságát sem vethetjük el. Arra is felhívom a figyelmet, hogy a stáció szó ugyan statikus fogalom, hiszen az állásra, megállásra utal, mégis feltételez egyfajta mozgást, valamilyen irányultságot, folyamatot. Talán ebben a paradoxonban van a lényeg? Látszólag különböző létállapotok, egymásnak ellentmondó gesztusok mégis harmonikus folytatásai lehetnek egymásnak. Az állomást jelölöm meg, mégis csak egy folyamat részeként értelmezhetem az egészet.  A szemlélő megáll egy pillanatra, elmélkedik az addig megtett útról, pihen, összegez, azután újra tovább indul, új állomások felé, voltaképpen folyamatos mozgásban van. Máris úton vagyunk, kezdetét vette a kaland…

Én magam is ezt a megnyitót rendhagyó módon egy sajátos (máris kölcsönözve a terminus technikust medistációnak tekintem, új állomásra érvén, amennyiben egy évtizede (2004 tavaszán) elhangzott szentesi (2006 őszén egy balassagyarmati, 2010 őszén pedig egy szegedi) megnyitóm gondolatait folytatom és egészítem ki az alkotóról.

Henn László képei szellemi látomások, mintha valamiféle ősképeket hívna elő a művész ecsetje retinánkon. Szinte fél-éber állapotba kerül a néző, ahol a látomások egy meleg, aranyosan csillogó szürreális táj színpadán elevenednek meg. Ez a metafizikus fény az óarany transzcendentális csillogásával átértelmezi a festményt. Mintha csak az ikonfestészet aranyalapja tért volna vissza napjaink képzőművészetébe.

Az arany absztrakt, maga a keveretlen fény. Ahogy Pavel Florenszkij fogalmaz Ikonosztáz című nagyhatású munkájában: „a festék és az arany vizuális értékük szerint különböző létszférákhoz tartoznak”. Tehát az arany különválik a festékek ábrázoló érzékiségétől.

Henn László befelé forduló művész. Festészete is belülről építkezik. Víziók, látomások, valós és fiktív történetek álomszerűen, az elme szüleményeiként, nem pedig a leképezés igényével jelennek meg a festményeken. Tájképi elemek, különös konstrukciók, megmagya­ráz­ha­tat­lan funkciójú és működésű masinák, ősi jelek és jelképek, imitt-amott emberszerű figurák jelennek meg a meglehetősen gazdag struktúrájú képtérben. A térbeli viszonylatok irreális léptéket öltenek. A gazdag alapstruktúrára, mintha filmszerűen vetítve, egy egészen más történetből kerülnének rá bizonyos figurák, így új szerepet és értelmet kapva egy másik történetben. Ebből a több rétegű, telített rendszerből alakul ki az ikonok összefogottságát és letisztult képi világát megidéző, lebilincselő Henn Lászlói festészet.

Távol állnak tőle a hangos manifesztumok, az előző évszázadban a képzőművészek részéről sajnos meg-megszokottá váló handabandázások. Kerüli a rivaldafényt, viszont műterme csöndes magányában kitartóan fejleszti műveit. Az elmúlt két évtizedben talán az egyik legegységesebb szegedi festészeti életművet hozta, hozza létre. Társtalan a helyi művészeti életben. Talán karakterük alapján, a XX. század elejének kiváló szegedi festőművészével, Juhász Gyula barátjával, a kitűnő Károlyi Lajossal lehetne szellemi rokonságot találni. Szélesebb kitekintésben, valószínűleg a legmeghatározóbb, bár meglehetősen távoli hatás az univerzális Kondor Béla festészetében keresendő. Épp így említhetném, a szintén az archaikus és a modern összetársításán munkálkodó Ország Lili festészetét. Ha már a helyi párhuzamokat is felvetettük, talán még Fischer Ernő személyét lehetne megidézni. Bár Henn László nem volt a mesternek tanítványa. Mindkettőjük esetében az alkotást intellektuálisan is elmélyült szellemi tevékenység előzi meg. Henn Lászlónál is csakúgy, mint Fischernél is a következetesen szerkesztett alap (A fischeri képi dramaturgia) – ténylegesen és képletesen is – hordozza a festményt, ez adja meg az alaphangulatot és erre kerülnek a játékosabb, kalligrafikus elemek, festői foltok.

Mindent összevetve, Henn László kialakított egy olyan következetes, egységes képi világot, amely napjaink kortárs képzőművészetének sajátos színfoltját jelenti. Varázslatos, mágikus hatású képei szinte észrevétlenül, halk szavú magától értetődéssel, ünnepélyességet, elmélyülést csempészve a hétköznapokba, minket is továbbgondolásra, meditációra késztetnek. Invitálom Önöket, kérem lépjenek be Henn László András képi világába, egy elmélyült meditációra…

(A kiállítás 2014. augusztus 19-én elhangzott megnyitószövegének szerkesztett változata.
A kiállítás megtekinthető 2014 szeptember 18-ig a Szeged, Belvárosi Kamarateremben.)

Nátyi Róbert

[nggallery id=436]