Magyar Miklós: Memento mori

A HALÁL
A KÖZÉPKOR IRODALMÁBAN ÉS FESTÉSZETÉBEN

Haláltánc. Saint Robert de La Chaise Dieu apátság

A haláltánc

A haláltánc olyan allegorikus műfaj, amely egyaránt előfordul a képzőművészetben, a zenében és az irodalomban. Annak az allegóriája, hogy legyen tudatunkban a halál közelsége, az elmúlás elleni küzdelem hiábavalósága, és hogy a halálban egyenlők leszünk. A haláltánc körtánc, amelyben a csontvázként megjelenített Halál valamilyen hangszerrel táncba viszi a különböző életkorú, különböző társadalmi rangú személyeket. Ezek világi vagy egyházi hatalmasságok, vagyonosok vagy szegények, mindenféle hivatal és mesterség képviselői. A tánc motívuma pogány eredetű hiedelmekből ered, amelyek szerint éjjel a holtak táncra kelnek a temetőkben, hajnalra azonban vissza kell térniük sírjaikba. A középkori ember mentalitását a halál állandó jelenléte határozta meg. A háborúk és a járványok drámai módon hatottak mindennapjaira. A memento mori a mulandóságot vetítette a középkor embereinek képzeletébe, akiket az éhínség, a korai gyerekhalálozások félelemmel töltöttek el. Ezt a mulandóságot ábrázolta a dance macabre, a haláltánc.

A haláltánc műfaja a középkorban a pusztító pestis- és kolerajárványok idején terjedt el, ábrázolása pedig egyházi épületeken, templomok, temetők falain látható. A középkori Párizs legnagyobb és legismertebb temetője a Cimetière des Innocents (Az Ártatlanok temetője) volt. A sírkert legjelentősebb dísze a Danse Macabre volt, egy tizenöt képből álló sorozat, amelyet 1424-ben festettek a temető belső falára. A képek a XV. századi egyházi és világi feudális társadalmat mutatják be. Mindegyik jelenet valamelyik társadalmi rend két-két alakját ábrázolja, akiket egy mosolygó vagy grimaszoló csontváz, a halál jelképe kísér. A képek alatt az életet és a halált rímekbe szedő versek olvashatók.

A gyermek Villon sokat járt Az Ártatlanok temetőjében. A haláltánc képeinek üzenetét megannyiszor megfogalmazta, mint például a Nagy Testamentum XXXIX. nyolcsorosában:

„Mert hát, légy bölcs, légy balga, pap
Laikus, gazdag vagy szegény,
Fösvény, tékozló, kicsi, nagy,
Úr, paraszt, szép, rút, bűn s erény,
Bármily rangú földi szirén,
Csupa nyakék, dísz, kincs, sugár,
Hiába: e föld kerekén
Mindenkit elvisz a halál.”

(Vas István fordítása)

Az Ártatlanok temetőjének freskói nem maradtak fenn, ám 1486-ban egy párizsi nyomdász, Guy Marchand kiadja a Haláltánc (Danse macabre) című könyvet, amely harmincnyolc fametszetet tartalmaz. Guy Marchand munkáját Az Ártatlanok temetőjében lévő freskó inspirálta. Az alábbi képen a Halál a pápát és a császárt viszi táncba.

A Halál, a pápa és a császár

A kép alatti versben a Halál a pápával és a császárral folytat beszélgetést. A Halál figyelmezteti a pápát, hogy előbb vagy utóbb ő is eljárja a haláltáncot, és akkor majd el kell gondolkodnia az élet mulandóságán. Azt is mondja, hogy elsőként érte jön majd a halál. A pápa meglepődve kérdezi, hogy ő, aki magának az Istennek megtestesítője, hogy lehet az első, akinek el kell mennie a Halállal. Azt is mondja, hogy még nem akar meghalni. A Halál ezután a császárt szólítja meg. Közli vele, hogy minden kincsétől meg kell válnia és többé nem uralkodhat; Ádám minden fiának meg kell halnia. A császár segítséget akar kérni a halál ellen. Ő, aki a világ legnagyobb ura volt, ennyit kap jutalmul? Keserűen állapítja meg, hogy még a legnagyobbak is tehetetlenek a halállal szemben.

Ifjabb Hans Holbein Haláltánca

1538-ban Ifjabb Hans Holbein (1497–1543), a német reneszánsz mesterek kiemelkedő képviselője 1526 körül negyvenegy fametszet készít Haláltánc címmel. A képek szakítanak a megelőző korok haláltáncainak koncepciójával. A Halál nála nem táncba hívja az élőket, hanem az emberek mindennapjaiban jelenik meg, a társadalom egy-egy tipikus képviselőjénél. Korának társadalmi igazságtalanságait állítja pellengérre. Az első négy jelenet a Genezis.

A teremtés

A Halál először akkor lép színre, amikor Ádám és Éva kiűzetnek a Paradicsomból. A Halál győzedelmesen zenél a Paradicsomon kívül.

Kiűzetés a Paradicsomból

Ezután következik a pápa, a császár, a király, a püspök a világi hatalmasságok közül, majd a „közemberek”: bíró, ügyvéd, szenátor, orvos, stb. Az egyik legironikusabb kép Az apáca. Egy szépen berendezett szobában az apáca ima közben sóvárogva nézi szeretőjét. A Halál megjelenik és elolt egy gyertyát az oltáron. Ez nyilvánvaló utalás az apáca közeli halálára. A kép az olvasókból derűt, míg az egyházból dühöt váltott ki.

Az apáca

A Haláltánc előzményei

A haláltánc előzményeit a 13. század végén és a 14. század elején keletkezett verses legendákban kell keresni. Ezek a költemények – csakúgy, mint a haláltánc − a halál elkerülhetetlenségére figyelmeztetnek, és arra, hogy a halál nem tesz különbséget gazdagok és szegények között. A három halott és a három élő legendája két költő, Baudoin de Condé és Nicolas de Margival nevéhez fűződik. Nicolas de Margival legendája három, királyi, hercegi és grófi családból származó gőgös fiatalembert mutat be, akiket Isten figyelmeztetni akar. Három halottal szembesíti őket, és ezt az intelmet intézi hozzájuk: „Éljünk Istennek tetszően, kerüljük a poklot, emlékezzünk arra, hogy a halál minket is elragad, és halálunk órájában imádkozzunk Miaszonyunkhoz, engedjen bennünket fia közelébe.”

Nicolas de Margival: A három halott és a három élő legendája. Iniciálé

A három halott és a három élő legendája falfestményeken

Egy kutatócsoport kilencvenhárom, A három halott és a három élő legendáját ábrázoló falfestményt katalogizált Franciaoszágban. Európa más országaiban legalább ennyi fellelhető. Az alábbi falfestmény a Collégiale Saint-Victor et Sainte-Couronne elnevezésű román stílusú templomban található Ennezat-ban (Auvergne). Az élőket és a holtakat egy kereszt választja el. Felül az adományozó neve és az évszám látható, alul hat, négysoros versszakban maga a történet olvasható.

A három halott és a három élő legendája. Collégiale Saint-Victor et Sainte-Couronne

A Loir-et-Cher régióban az Église de Lancôme falfestményén három nemesember száll le lováról, a holtak pedig lándzsával, ásóval és kaszával felfegyverkezve érkeznek a kereszthez a találkozóra.

A három halott és a három élő legendája. Église de Lancôme

Memento mori a középkor festészetében

A Memento mori két legjelentősebb megörökítője a középkor festészetében kétség kívül Idősebb Pieter Bruegel és Hieronymus Bosch.

A halál diadala

Idősebb Pieter Bruegel (1525–1563) 1562 körül festett képe, A halál diadala az emberiség elkerülhetetlen sorsát mutatja be a halállal szemben. A kép jobb alsó sarkában egy asztalnál fiatalok láthatók, akik különböző időtöltésekkel várják a halált. A bal sarokban egy páncélba és hermelin köntösbe öltözött koronás király, mellette a halál számolja pénzét. Egy mellvédfal mögött, a klasszikus építészet kerek épületénél egy kereszt körül fehér tógába öltözött csontvázak állnak egyfajta bíróságként. A háttérben akasztott emberekkel teli táj, csontvázak, harci jelenetek. Az allegorikus festmény üzenete, hogy a halál elől senki sem menekülhet el; a képen minden társadalmi réteget felsorakoztat a festő: király, bíboros, kártyajátékos, szerelmesek, mind egyenlőek a halál előtt. Egy lovon ülő kaszás csontváz egy egész csontvázsereget irányít. Ez nyilvánvaló utalás a bibliai apokalipszisre, csakúgy, mint a két, hálókkal felszerelt „lélekhalász” csontváz. A festmény felső részén a tenger és egy apokaliptikus táj. A halál diadala emlékezteti az emberiséget a halál elkerülhetetlenségére. A festő úgy véli, hogy a halál mindennek véget vet, mert nem hagy reményt – sem a dicsőségre, sem az örökkévalóságra. A csontváz végrehajtja végleges ítéletét, amelyet senki sem kerülhet meg, sem a király, sem a rabszolga, sem a prédikátor, sem a bűnös.

Pieter Bruegel: A Halál diadala

A Halál és a fösvény

A Halál és a fösvény, másképp A Halál és a Nyomor című festményt Hieronymus Bosch (1450 körül–1516) 1500–1510 körül alkotta. A kép A vagabond Triptichonja című festmény jobb oldalon lévő táblája. A XV. századbeli népi mondák által ihletett kép a memento mori jegyében készült. A halál közeledtével a fösvény nem tud ellenállni a kísértésnek, és elfogadja a démon által feléje nyújtott pénzeszsákot. Eközben egy angyal a kép felső sarkában lévő ablakban látható kereszt felé nyújtja jobb kezét. Az ajtónál leselkedő halál leple egyes művészettörténészek szerint a prostituáltak öltözékére emlékeztet. Ezt a gondolatot továbbvíve kifejtik, hogy a halál a kezében lévő nyíllal a haldokló lába közé mutat, jelezve ezzel, hogy a fösvény nemibetegségtől szenved, de mindenesetre a földi gyönyörökre utal. A kép előterében ugyanaz a fösvény látható, amikor még egészséges volt és pénzét nézegette, miközben botjára támaszkodó kezében rózsafüzérét tartja. A földön heverő sisak, kard és pajzs a földi hatalom jelképei és a fösvény társadalmi rangját jelképezik. Ugyanakkor a csupasz haldokló fösvény fegyvertelen.

Hieronymus Bosch: A Halál és a fösvény