Magyar Festészet Napja

Tisztelt Kiállítók! Festőbarátaim!

Tisztelt Látogatók! Ünneplők!

Kissé felemás módon a fenyegetettség ellenére mégis ünnepel országos rendezvényeivel a festőtársadalom a magyar Festészet Napján. Immáron hatodik alkalommal gyűltek össze a szegedi festők, Szent Lukács evangélista névnapja alkalmából, akit a festők védőszentjének tartanak.

A Szegedi Szalon jó alkalom arra, hogy számot adjanak önmaguknak, társaiknak – s ha lehet – a látogatóknak a közelmúltban készült, vagy frissen született műveikről. A festőtársadalom ünnepli önmagát, önbecsüléséről ad számot, számot ad eredményeiről és jelentőségéről, megmutatván azt, hogy a festő ember számára elemi szükséglet tevékenysége, s együttesen bizonyságág adják annak, hogy a festészet él és élni akar!

A festés, mint önvallomás és, mint világkép életszerű, illúziókeltő, áttételekkel és rejtett igazságokkal bír. Idézem Lukács evangélista szavait:” Lásságok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapossatok meg engem is és lássatok: mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van!” A festés titka is ebben rejlik: anyaggal készül, egész testtel és kézzel-lélek által. A lélek az anyagban láthatatlan, mégis rejtélyes módon átjut a jó képen. Ezért képes gyönyörködtetni a nézőt hosszasan különleges mikrovilágával. A nehéz léthelyzetekben, a társadalmi krízisekben mindig vigasztaló, éltető erő volt a művészet. Ezért működik manapság, korunk betegségében.

A festés érzékeny műszerként működik, amikor tiszta szemmel és világos fejjel készül a mű. A lázas igyekezet, a képzelet, és az érzelmek mind energiával töltik az alkotót.

Ez a tevékenység nem hobby vagy csupán szépelgő időtöltés. A keresés és a megtalálás, a rácsodálkozás, mint örömforrás átlényegítik a festő művészi énjét: ihletet kap. A jól sikerült mű teljességet sugall, amelytitkokkal, a megmagyarázhatatlannal teljes. Ez a különleges anyagi, földi nyelv ember módon égiekről beszél. Ez az összekapcsolódás – földi életünknek a transzcendenssel való kapcsolata – életünk és művészetünk alapja. Önmagunk mélyére jutás, ráébredés, Kosztolányi szerint a Végtelen megtestesülése. Ez a mai ünnep igazi alkalom arra, hogy megemlékezzek barlangja falára mágikus ábrát festő őselődünkről, a kolostorok névtelen ikonfestőiről, az emberiség szentképeiről, a székesegyházak és templomok freskóinak és táblaképeinek ismert festőnagyságairól. Mind épülésünket szolgálják: egységben a tegnapi, a mai és a jövőbeni.

A most megnyíló kiállítás egyik kisméretű festménye1995-ben készült: vissza kell ugornom a huszonöt évvel előtti időre. Akkor még kiállított velünk Dér Pista, Lázár Pali, Novák Bandi. az ő generációjukból itt van Zombori Laci,Stéhlik Janó és jómagam. Velünk együtt erősen halad előre ez időben Aranyi, Bakacsi, Sinkó. Becsülettel állt helyt a szegediek derékhada. Anélkül, hogy neveiket fölsorolnám, tisztelettel emelem kimunkálkodásukat, eredményeiket, önálló kiállításaikat és jelenlétüket rangos országos kiállításokon. Viszont sokan közülünk magányos utat jár, ugyan rendszeresen dolgoznak, de nagyobbrészt elkerülik a szereplést, nem találkozhatunk, vagy csak ritkán kiállításokon munkáikkal. Ez is lehet az önkifejezés egyik megvalósulása, azonban fájó is lehet a nagyobb seregszemlékről való lemaradás, az összemérés hiánya.

Nem a visszahúzódók ellenpéldájaként hozom fel név szerint Darázs József, Sejben Lajos, Henn László András, Huszár Imre festő munkásságát, kik már valóban elérték, megtalálták önmagukat. Sajátos útjukat járva. nem különválasztva, de különös értékes művekkel vannak jelen a női alkotók: Ale Ildikó, Szécsi Valéria, Berkecz Éva , Balló Andrea, Marosi Kata, Laczkó Andrea, Bíró Ildikó.

Beszélnem kell az érett művészek nyomába lépő, törekvő, érlelődő ifjakról, az utánpótlásról, akik bizony már mutatják oroszlánkörmüket is, tehetségük beváltásával: Árnyas Koppány, Boldizsár Gábor, Olasz Attila, Vinkó Leó nevét sorolom itt.

Minden megszületett mű annyit ér, amennyi figyelmet kap megalkotóján kívül. A mostoha körülmények nem veszik el a művekbe fektetett energiát, a maradandó értékek átáramlanak a jövőbe. Most mi ezek, ilyenek vagyunk. Visszatévedve az elmúltba, óhatatlanul fölmerül a kérdés bennem: Mit szólna mindezekhez Szuromi Pali, a festők barátja? Szerintem azt, hogy a látottak bizonyítják: KÉPESEK vagyunk.

A kiállítást ennek jegyében megnyitom.

Pataki Ferenc

Elhangzott Szegeden, 2020. október 17-én a JGYPK Rajz- Művészettörténet Tanszék Galériájában a Magyar Festészet Napja alkalmából megrendezett SZEGEDI FESTŐK tárlatán.

A kiállítás tanszéki együttműködési megállapodás keretében a SZÖG-ART szervezésében, az MMA támogatásával valósult meg. Megtekinthető 2020. november 14-ig a tanszék nyitvatartása alatt.