tiszatáj | 2016. július 3.

Képmások és képnegatívok

JOVÁNOVICS GYÖRGY EGY ÖNÉLETRAJZ CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁRÓL
Izgalmas alkotó bizarr műgyűjteménye Jovánovics Györgynek a balatonfüredi Vaszary Villában látható kiállítása, ahol szobrok, reliefek, saját installációk, videók, hangkollázs, fotók, barátok és tanítványok, valamiért fontos régi mesterek munkái egy önéletrajz kellékeivé, képzeletbeli múzeummá változnak át. Egy tárlatvezetés erejéig megjelent köztük a mester is […]

JOVÁNOVICS GYÖRGY EGY ÖNÉLETRAJZ CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁRÓL

Izgalmas alkotó bizarr műgyűjteménye Jovánovics Györgynek a balatonfüredi Vaszary Villában látható kiállítása, ahol szobrok, reliefek, saját installációk, videók, hangkollázs, fotók, barátok és tanítványok, valamiért fontos régi mesterek munkái egy önéletrajz kellékeivé, képzeletbeli múzeummá változnak át. Egy tárlatvezetés erejéig megjelent köztük a mester is. Jovánovics György, az egyik legjelentősebb kortárs magyar szobrász a múzeumok éjszakáján megmozgatta, sajátos eseménnyé celebrálta a július 17-ig tartó Egy önéletrajz című kiállítást.

Jovanovics Györgyöt nézve és hallgatva arra gondoltam, milyen drámai az idő problémája az ő esetében is, mint ahogyan többnyire a kortárs térbeli művészetnél. Ezek az installációk csak addig léteznek, amíg valahol felépítik és bekapcsolva tartják őket. Szinte olyanok, mint a színház, mint egy előadás, egyszeriek. Ráadásul itt nincs drámaszöveg, se forgatókönyv. A pingpong labda végtelenített hangja, amint a művész gyerekkorában befejeli a konyhakredencen álló tálba. Vagy a talált Kurtág-mű, 18 hangból álló rózsaszál egy szigligeti karácsony estén Körner Éva művészettörténésznek. Vagy A másik álma című installáció, amely a tanítvány Magyarics Tibor munkájának továbbgondolása. Egyben a saját életmű összegzése, a konceptuális-, a fotó-művészetnek, az installációnak, a Liza Wiathruck-képregénynek .Talán még legjobban ez utóbbi dokumentálható, de ehhez is nélkülözhetetlen ismerni a keletkezés történetet, amit Jovánovics elmesélt nekünk a múzeumok éjszakáján. Enélkül vaktában próbálkozunk az értelmezéssel. Szóval, ebben a tekintetben a videóval, hanggal kombinált installáció művészet törékenyebb, mint például a festészet, vagy a konkrét szobrászat, ahol a mű a maga fizikai valóságában ugyanúgy létezik, tovább él, bárhová is tesszük.

Jovánovics sűrű hálóból fonja műveinek összefüggéseit, a maga személye, személyes fellépése, a testi jelenléte is nagyon benne van az alkotásokban. Tükörként, egymásra tükrözésként használja, például a Liza Wiathruck-fotóregényt. Erről a hetvenes években készült, a hetvenes években kitalált sapkás figuráról készült fotósorozaton látni, belső idővel dolgozik, elfordul a külvilágtól, ennek valós idejétől és a tudatában bontakozik ki a sajátos időérzékelés. A láthatatlan dolgok fölényét mutatja. Attól izgalmas ez a képsorozat, hogy megfejthetetlen a kép és a motívum rejtélye, mint a szentek ábrázolása. Erdély Miklós egyfajta értelmezését adta egy, a Magyar Műhelyben 1979-ben megjelent esszéjében, Don Jován – Pygmalion címmel. Magyarics Tibor ehhez a gondolathoz nyúlt vissza Pygmalion álma című installációjában, amit A másik álma címmel gondolt tovább Jovánovics, aki a jelek szerint szeret a tanítványaival, vagy a hozzá közel álló művészekkel párbeszédbe elegyedni.

A másik álma című, egy egész szobát betöltő installáció lelke egy videólejátszó, amin egy végtelenített szürrealista rövidfilmet néz a Jovánovicsot mintázó bábu. A film szobán, illetve konténeren belül és kívül is párhuzamosan látható. Ebben a szürreális egyprecesben lepereg előttünk a művész élete a sorra lehulló és összetörő maszkokkal. Önkivetítés. A művész önmagát szemléli a tanítványa tekintetén keresztül. Ez az életkollázs a tudat legbelsejét mutatja, ahogyan az egyik én belehelyezkedik a másik énbe. Valamiféle időtlenségbe kerülünk általa, amelyben igazából a szó hétköznapi értelmében már semmi sem történik, azon kívül, hogy szépen törnek szét a maszkok, ám ez az egész bizonyos gondolati energiákat mozgósít. A gondolatátvitel, pszichoanalízis, Freud nagyon fontos összetevői az életműnek. Élet és művészet egybeérnek. Az életek egybeérnek. Lehetséges-e álmodni mások álmát?

A „sötét termi” nagy installáción kívül vannak mindenféle más installációk is, például Jovánovics és Kicsiny Balázs közös szobra az arcát lyukas cipőjével eltakaró emberről. Itt látható még a sakkparti Liza Wiathruckkal és más színes dolgok. Például egy másik tanítvány, Nagy Karolina Lisszaboni ágya, amely színes viaszból készült, nagyon üres és belülről hidegfényű neonok világítják át. Ez a színes terem, ami után következik a fehér terem, a Jovánovicsra leginkább jellemző gipszreliefekkel és az időnként megszólaló Kurtág-kottával.

Jovánovics György jellegzetes gipszreliefjei különben mintha nem is valós tárgyak lennének, hanem a megsemmisülés és a transzcendencia fokozatain átszűrt tárgyak. Tárgyakba zárt, fojtott lenyomatok, szubsztanciák. Megszabadítva minden anyagszerűségtől. Ahogy az érzés, az élmény szűrődik, tisztul, távolodik, párlódik, úgy lesznek a lenyomatok is egyre áttetszőbbek, könnyedebbek. Végül felszívódnak, eltűnnek, de a jelenlétük itt marad, érződik árnyékok, lenyomatok formájában. Megszabadulva minden földi köteléktől, kötődéstől. Képmások. A hold süt belőlük hidegen, élesen. Üresen? Csöndjük az üresség, valami hiányának a csöndje? Vagy a hallgatás fölénye? A teremtő igazsága nem szorul bizonyításra.

Jovánovics után Mélyi József kurátorral még egyszer végigjártuk a füredi kiállítást, ezúttal fentről lefelé, memorizálva az olyan kulcsfogalmakat, mint egy önéletrajz, vizuális pedagógia, szobrászattörténeti áttekintés az ókortól napjainkig. Jovánovics tényleg nem volt rest és összeválogatott a múzeumokból Rodin-szobrot, Bokros Birmant például. Utóbbi fejnek elkészítette a gipszváltozatát is. De ott látható például Major János, Szentjóby, Moholy-Nagy és Péri. A mester behozta és a saját magáról készített szelfik, önarcképek fölé kirakta az otthonában látható alkotásokat is, – a már említett művészbarátoktól–, amelyek kontextust teremtenek az életműhöz. Ezzel egészen otthonos hangulatot teremtett. Volt már egy hasonló kiállítása tizenkét évvel ezelőtt a Ludwig Múzeumban, amelyet a 65. születésnapja alkalmából rendeztek. Ott azonban inkább a művészettörténészek meglátása érvényesült, most Mélyi József kurátor hagyta szabadon berendezkedni az alkotót, ami kivételes szellemi élményt eredményezett, pláne, amikor még egy  Dürer-kiállításhoz is kapcsolódott. A Dürer azonban a mester legnagyobb szívfájdalmára időközben bezárt a Vaszary Villában. Ezúttal Jovánovics bírta tovább.

(Jovánovics György Egy önéletrajz című kiállítása július 17-ig látható a balatonfüredi Vaszary Galériában)

Bartuc Gabriella

20160625_192958 20160625_193007 jovan jovan2 jovan4 jovan5 jovan6 jovan7 jovan8 jovan9 jovan10 jovan11