Képletesen kép-telen képtársak
BÁLINT ÁDÁM: PIXELES KÉPMÁS CÍMŰ KIÁLLÍTÁSA NYOMÁN
NAGY ZOPÁN ESSZÉJE
A médiákat meta-médiumokkal elárasztó kép-tengerek (többnyire) pixelekből állnak. A képpontot csak akkor látjuk, ha felnagyítjuk: színösszetételében képek rejtőzködnek, festményrészletek és idézetek. A képpontok szabálytalanok is lehetnek, összemosódhatnak, de ha távolabbról nézzük őket, akkor összeáll(hat) egy nagyobb képmás. Mozaikkép.
A kiállított stúdium lényege a közeli és távoli kapcsolat megteremtése a képpel, a festészettel. A változó fényviszonyok által megelevenedő akvarellek színjátszó felületekkel ingerlik a nézőt, annak reményében, hogy az elfogulatlan szem hosszabban elidőz rajtuk (s nem elodáz mellettük)…
Bálint Ádám Erdei séta című kép-párja egy (konkrét képzeletbeli) utazástörténet a képpontok mélyére, ami maga a képalkotás természetét kereső folyamat…
Automatikus írás-festészet zajlik a belső terekben: a különálló képkockák sokszorozása által, melyekből összeálló (újabb és újabb) művek lehetősége rajzolódik ki, többnyire persze latens módokon…
A művész ezen sorozatát nézve, pixel-labirintusaiban elmélyedve akár Veszelszky Béla (a csak szűkebb körben ismert művész) festészete is eszünkbe juthat, miképpen néhány pointilista alkotással is távoli-rokoníthatjuk ezt a szenzibilis folyamat-kinyilatkozást: a vibráló csendek és végtelen tér-tudatok találkozásait…
Az impresszionizmus elsősorban a színek fény-teltségét, telítettségét kutatta (a valódi valőr a művészi malőr)! A pointillizmus főként színskálákat dolgozott ki. A palettán történő keverést az optikai keverés váltotta fel, hiszen a pointillizmus a fény és a szín viszonyát optikai (avagy látvány-tani) törvények szerint elemezte.
Jelentős képviselői voltak az ismertebb Seurat és Signac mellett Théo van Rysselberghe, Henri-Edmond Cross, vagy Camille Pissarro, magyarországi képviselőjeként pedig a kassai Kővári-Kacsmarek Szilárd-ot emlegetik (1882–1916)! Hatottak az orosz avantgárd festőkre, például Kazimir Malevics festészetére, sőt: utóhatásuk még a fauvizmusban is tovább élt…
Ezen (immár beszáradt) művészettörténeti adalékokon átlépve: Bálint Ádám, jelenlegi munkáit a kézzel-sodrott golyóbisok, galacsinok manuális görgetése, az akvarell cseppfolyós képlékenysége és a papír-rostok nedvszívó befogadása, illetve az együtt-alakulások automatizmusán túli esszenciája által oldja fel, így alakít ki egyéni képformulákat… Ecsetet nem használ, így: ecsettelen-esetlegesen és módszeresen, három szín kombinációival hozza létre a pamutpapíron az apró insulákat, agykéreg-hasadékokat, miközben a fóliókon, ív-réteken kihajtható arcmások, Janus-arc verziók is megjelennek, melyek szabad szemmel alig, ám szabad szellemmel már inkább érzékelhetőek…
1 pixel: 1 kép, avagy: 1-1 miniatűr színösszetétele = 1-1 mikrovilág. Közel-távoli kép-mások másképpen, mondhatni, hogy kvázi kubista látképek, vagy éppen szertefoszló maszkok titokzatos térképei az összemosódások végtelenségéig festve… A technikai folyamat egyszerre akadály és circulus vitiosus-szerű felszabadító gesztus is egyben…
Bulbus Oculi, a műkritikus hangya szemei a morfologikus tér-részecskékben ki- és befordulnak, majd a lény: csáp-érzékeivel kitapintja a nem láthatót s tovább-pásztázva felkutatja az ismeretlen mikro-milliárdjait is…
Ha Bálint Ádám pixel-rengetegeiben, távol-közeli, közel-távoli képpont-ködfoltjaiban külön-külön is elidőzünk, úgy az idő (finomszemcsés szerkezete) bennünk is lelassulhat, nedv-réteges csönd-sistergésekké alakulhat – s a belső távlatok gyógyító gőzöket, bódító párákat is közvetítve oly közel kerülhetnek, hogy a látvány szinte láthatatlan, maszk-vedlően vagy pikkely-levedletten megfoghatatlan.
Áthat, át-persen, átvérzi. Lát-át-vált, mag-aszt-al, lát-lát-hat:
epilix xelepi ipelex xielpe = elixír ritula, alter®a enigma,
xíí, rota, exíí, oraga, anota, targa illana, imata, da!
Tehát: a máshol-létben minden oly közeli, hogy lényege (itt): szinte már láthatatlan…
Nagy Zopán
(Art9 Galéria, Budapest, 10. 24. – 11. 11.)
