Képgyakorlatok

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG ÉS KÖLÜS LAJOS ÍRÁSAI

Abafáy-Deák Csillag: Színek, amelyek megküzdenek az ürességgel

Az alkotó művészt nem dicsérő szavakkal tiszteljük meg legjobban,
hanem azzal, hogy megértjük és megbecsüljük művét.
(Szent-Györgyi Albert)

Malevics ürességben végződő festménye a modernista projekt reductio ad absurdum (képtelenségre való visszavezetés) volt. A Fekete négyzet, 1915 szó szerint megsemmisítette az avantgárd kísérletezést. Malevics állítólag azt mondta: Nem tudtam aludni vagy enni; Meg akartam érteni, mit tettem. Egy színes kísérlete fölé festette a nietzschei űr mélységes sötétségét. Hogy mi az üresség, mi a semmi, számos állítás létezik. Egy biztos, az üresség nem feketeség, hanem egy végtelen, de időtlen semmi, dimenzió, szín vagy elme nélkül.

A Képgyakorlatok c. tárlat egyaránt küzd az ürességgel, ill. a színnel, a fénnyel. Richard Hamilton 1968-as (The Beatles White album) üres borítója lemondott a pop-artról, de bármennyire is a pszichodélia horror vacuija ellentétének tűnt, találkozott a Fludd, Boehme és Freher által kifejlesztett örökkévaló és pitagorasztikus bölcsesség magasztos és félelmetes metafizikájával is. Nietzsche szerint az embernek Isten hiánya ellenére az ürességbe kell tekintenie, és mégis örülnie kell, ünnepelve saját lényét, ujjongva az életben. Színre színt – állapíthatjuk meg a 24 művész műveit látva. Az öröm létezik, mert a képek játékosságot sugallanak, többen vállalják a feketeség hangsúlyozott jelenlétét: Csató József Egyszerű tervek, 2019, Nemes Márton Tomorrow 14, 2019, Pintér Dia A szent csere és a kincs, 2020, Balázs Nikolett Tánc szűk térben, 2021, Kis Róka Csaba Bad And Naughty, 2021, Szabó Lobot Tamás Ara Loop, 2021, Hajgató Terézia Ikrek II., 2022, Bernáth Dániel Songbirdsong, 2023.

A Képgyakorlatok művészei a nagyvárosi élet fényeire, reklámjaira, a digitális és vizuális világra tekintenek, romantika nélkül. A bemutatott művekben tetten érhető az előttük járó generáció életművének ismerete mellett a minket körülvevő vizuális közeg vibrálása. A digitális képi világ, a képernyők mesterséges komponálása kereszteződik személyes töltettel, szubjektív megfigyelésekkel, a közösségi média mindenhová beférkőző vizualitásával. Mintha az alkotók menekülnének az elnyomó körülmények, ill. az elviselhetetlen élet elől. Rendre visszatérnek az organikus rendszerek és a letűnt kultúrák világához, míg az organikust ismételten összekötik a transzformált és redukált, geometrikus formavilággal.

Az MNB Arts and Culture gyűjteményének anyagából (1400 műalkotás)készült kiállítás bár vállaltan szubjektív, mégis olyan keresztmetszetet nyújt a táblakép kortárs irányzataiból, amelyben megjelennek azok a markáns felütések, amelyekből a korszellem autentikus jelei kiolvashatók.

A kiválasztásnál törekedtünk arra, hogy lehetőség szerint friss munkákat, az elmúlt öt év termését mutassuk be, mert az aktuális munkákon keresztül vizsgálhatóvá válik a kortárs képzőművészet jelenlegi trendje. –  fogalmazta meg Dr. Fabényi Julia, a tárlat kurátora, aki egyben az MNB Arts and Culture gyűjtemény kuratórium tagjaként, a kezdetektől részt vett a szakmai munkában.

A tárlattöbb szekcióban a táblakép minőségében és funkciójában kiterjesztett szerepével foglalkozik. Utóbbi alatt a technikákban és tematikákban megfigyelhető változásokat kell érteni, melyek a táblaképet a hagyományos kánoni keretből kiemelik. A bemutatott művek megmutatják, miként írta át a technikai újdonságok beemelése a művészetbe a festészet és a tradicionális táblakép szerepét, ill. miként oldódtak el az alkotók bárminemű elvárástól, irányzattól, netán korábbi önmaguktól.

A digitális és virtuális világ az X, Y és Z generáció mindennapjának szerves része, kihat gondolkodásukra, megjelenésükre, érzelmi életükre, új szokások teremtői, hordozói és közvetítői is. Mintha fél lábbal a Holdon állnánk, a messze és közel arányai, méretei átalakulnak, jelszók és zárt közösségek világában élünk, mert bár sokszor magányosak vagyunk, a valahova és a valakihez tartozás igénye továbbra emberi mivoltunk része, a nyájszellemtől egészen a magányos farkasig tartó mintázatokig.

Szép új világ – Utópia-Disztópia

A Szép új világ (Brave New World) Aldous Huxley 1931-ben írt regényének címe. A mű disztópia (negatív értelmű utópia), amelyben a szaporodás, a genetika és a hipnózis hatalmas fejlődést mutat, megváltoztatva az emberi társadalmat, amit kasztokra osztanak fel, rang szerint csökkenő sorrendben: Alfa, Béta, Gamma, Delta, Epszilon. Mindegyike rendelkezik egy színnel is: az alfák szürke, a béták bordó, a gammák zöld, a delták khaki, az epszilonok fekete színű ruhát viselnek. A leírt társadalom felfogható utópiának is, nagyon ironikus formában: az emberiség gondtalan, egészséges és technológiailag fejlett.

Csató József figurális alkotása (Egyszerű tervek, 2019) egy pszichedelikus életérzés, a múltat idéző, merengő világlátás szimbóluma, akár piramisok, fáraók világában érezhetjük magunkat. A színváltások ironikusan jelzik, a kék égbolt mint mennyország, a túlvilág (vagy alvilág) mint sötét birodalom uralkodik, egymás mellett, szervesen összeillenek. Az emberi forma oszlóban (változóban) van, mintha új életforma születését (növényember) látnánk, magát a jövőt, amely mai világunkra vár. Ez nem a Nyolcadik utas a halál filingje, a képen nincs rettegésre utaló jel, minden természetesnek tűnik. Nem futunk ki a képzelet világából, rég elhagytuk a mindennapok realitását. A képzelet válik realitássá, a képzelet szürrealitása igazi mesévé. Megfelelő rituálé, 2020 kell a változáshoz, fejünk helyett kézfejet hordhatunk. Ha éjszaka álmodunk, lehet, hogy Vocoder álmok, 2019 gyötörnek, mintha mi magunk is az emberi beszéd mesterséges előállítására szolgáló számítástechnikai rendszer a beszédszintetizátor, a vocoder lennénk. Saját magunkat hallgatjuk.

Dóra Ádám absztrakt alkotásai (Experimental Details, 2021, Teachwear IV., 2022) ismeretlen világba vezetnek, minden mozgásban van, lebeg, tátog, elnyel, a színfoltok elhelyezése vibráló, egy ismeretlen test körül forognak. Titokzatos világ, sajátos sejttársulással (pl. gömbmoszat, páfrány, tengeri saláta), festészeti bravúrral ábrázolva.

Kis Róka Csaba műveiben szelídebb, pajkos, huncut, engedetlen, de a horror humoros világát megidéző arcát látjuk. Az alkotások az átalakulás, a létezés változását járják körül (Bad And Naughty, 2021, Blame The Flame, 2020, Despicable Rebirth, 2023, No Words Just Dentiton, Code Decode, 2021), Reigl Judit Robbanás c. sorozatát juttatja eszembe. Az energia zuhatagot, a belső feszültség robbanás közeli helyzetét, a feltartóztathatatlan változást.

Nemes Márton (Tomorrow 14, 2019) metaforája, piros, fehér, kék színörvénye az ég és föld közötti kapcsolatot értelmezi, ami fent, az lent is, és fordítva. A háromosztatú festmény felső részén nincs keret, csak az alsó két szinten. A legalsó szint hiányos része jelzi az erodálást, a pusztulást. A szép új világ is a holnapra utal, a holnap krízisére. Mintha nem is a jelenben élnénk, mintha minden a holnaptól függene. A holnaptól, amiben bízunk, amit reményekkel telten várunk, és amitől félünk is, mert nem tudjuk, mit hoz. Nemes Márton Tomorrow sorozatával talán Spengler (A nyugat alkonya I-II., 1918-1922) nyomdokait követi, szakít a lineáris fejlődéseszmével, az ész és az emberiesség uralmának az eljövetelébe vetett hittel. Nem Jákob lajtorjáját festi meg, hanem a születést, a kibontakozást, ahogy a dolgok elérik fejlődésük legmagasabb pontját, majd hanyatlani kezdenek és elpusztulnak. Tomorrow.

Szinyova Gergő Cím nélkül (Európában élni, 2019) humoros alkotásával a társadalom sokszínűségét hangsúlyozza. Minden fecske (madár) helyet talál a villanydróton. Ilyen feszes rendben? Ironikus alkotás, amely az emberi létezésre, a személyek közötti viszonyrendszerekre, az egyén önazonosságára kérdez rá. A valóság más, szürkébb. Szegregációk vannak, elkülönülések. A kulturális határok élesebbek, sebektől tarkítottak.

Pintér Dia geometrikus absztraktja (Vihar, 2019) a vihar után csendet és összeomlást ragadja meg, semmi nincs a helyén, a gép talán még nyomtat. A szent csere és a kincs, 2020 törékeny geometriáját a bizonytalanság, az egyensúlykeresés jellemez, a zöld-kék-fekete színből építkezik, a fekete, mint árnyék és ismeretlen világ, a hátteret is elfoglalja, benne egy képernyő, egy ajtó, amely sosem nyílik, mert nem ismerjük a jelszót.

Robotika – Nem egerek – kacsák

Batykó Róbert a korai, graffitis képektől a redukált formavilágú tárgyportrékon és a barokkos jellegű szemétképeken át jut el legújabb alkotásaihoz, a hétköznapi valóság banalitásaihoz (Living Toys, 2022, Sinuos, 2022, Head Lake, 2022, Life Frame, 2022).  Számára nem csupán az érzékelhetőt, a tapinthatót jelenti a valóság, hanem sok esetben a fotót, valamint az interneten keringő digitális képek végtelen számát. Műveiben egyre fontosabbá válik a különféle felületek érzékeltetése, a festékanyagok sajátossága, vagyis annak hangsúlyozása, hogy ez más technikával nem készülhetne el. Festészeti törekvése mindvégig töretlen, megkérdőjelezni a festészeti hagyományokat, látásunk megtanulása során elsajátított sémákat, és mai választ keresni a festészet időtlen és univerzális alapkérdéseire.

Góth Martin képeinek elengedhetetlen része a raszter, valamit az ezeken belül helyet kapó cuki kis gonosz ikonok. Képein egybe olvadnak a digitális kép és a klasszikus táblaképfestészet technikái. Egy, a művész által kitalált fiktív játékban vehetünk részt.

Pixellátás

Szabó Lobot Balázsműveiben (Ara Loop, 2021, Brick cave, 2023, Fantaen, 2021, 10×10, 2023) megtaláljuk a primitív ábrázolásmódot, az észak-afrikai szőnyegek mintázatát, valamint a jazz zenére utaló végtelenített hurkokat, kötéseket, amelyek térbeli alakzattá állnak össze, amelyeknek anyagi telítettségük és volumenük van. Alkotásaiban megjelenik az előtér-háttér és alak-környezet dichotómiája, a képfelszín nem minden része azonos jelentőségű, de a hálózatos struktúra, a mintázatok összetartó, oda-vissza jelzése vezeti a néző tekintetét. A mindenki számára ismerős objektumok, formák egyben az állandóság érzetét sugározzák.

Az egy hónapon keresztül ingyenesen látogatható kiállításon számos kísérőprogramon vehetnek részt az érdeklődők.  A kortárs művészethez való kapcsolódást segíti a társművészetek bekapcsolása, ezt a célt szolgálja a Juhász Anna vezette irodalmi est, vagy a Mittersisters iparművészeti workshop. Kusovszky Bea festőművész nemcsak alkotásaival vesz részt a kiállításon, hanem beavat munkamódszerébe, közös alkotásra invitál képzőművészeti workshop keretében. Gáspár Klára felnőtt művészetterápiai foglalkozást tart a kiállítás terében. A szervezők tudatosan törekedtek arra, hogy a kísérő programok a társadalom legszélesebb rétegeit szólítsák meg, így lesz kifejezetten szenior korosztálynak szóló foglalkozás is.

A tárlathoz kapcsolódó szakmai brosúra mellett interaktív sétafüzet is készült, amelyet Hemrik László, a Ludwig Múzeum múzeumpedagógusa úgy állította össze, hogy az egyedül érkezők is hozzájussanak az elmélyülést és kapcsolódást segítő információkhoz. Topor Tünde és Winkler Nóra tárlatvezetésén is részt vehetnek az érdeklődők, de a kiállításról készült podcastjukat is hallgathatják a művek megtekintése közben.

Kölüs Lajos: Önfeledt játék, tabuk nélkül

Deviáns látásmód, túlzó csodálat,
mitikus elfogultság nélkül művészi alkotás sem létezik.
(Bodor Ádám)

A tárlat felütése: szín-játék. Nem kell hozzá rubin tea, sárga gőz, csak a játék szenvedélye. Ahogy Karinthy írta egyszer: Akarsz-e élni, élni mindörökkön, / játékban élni, mely valóra vált? / Virágok közt feküdni lenn a földön / s akarsz, akarsz-e játszani halált? (Akarsz-e játszani, 1912). Huszonnégy művész nem szerencsét próbál, hanem él és alkot. Játszik, ha kell életet-halált. A legfiatalabb és a legidősebb alkotó között tizennyolc év a különbség, az előbbi közel a harminchoz, az utóbbi közel az ötvenhez. Nem tulajdonítok jelentőséget a kornak, de az időnek, a tapasztalatnak igen. Valaki már befutott, valaki most fut be.

Közös bennük, hogy időnként muszáj váltani, és váltanak is, technikát, festési módot, frissítik alkotói szemléletüket. További közös vonásuk, hogy a művészek és a művészet feltétlen szabadsága mellett állnak ki. Akár cukormázzal, akár cukormáz nélkül.

A képfelszín, és ezzel az egész kép virtualizálódik, és meghatározhatatlan, hogy ebben a virtualizált képben hol vagyunk, lehet, hogy a kép konkrét síkján túl, lehet, hogy még csak innen.A robotika és a pixellátás a konvencionalitásra összpontosító festészeti gyakorlatot mutat be. A mesterséges elemek (betűk, számok, jelek) elkezdenek nem az észlelés síkján reprezentálni, hanem konkrét mivoltukban, hogy aztán végül maga a kép váljon egyetlen reprezentálássá a konkrét megvalósuláson keresztül.

Színobszessziók

Egyaránt jelen vannak az excessszív gesztusokra és kiterjesztett mozgásokra, a formai ellentétekre épülő művek, valamint a gépi elemekkel komponált alkotások. A háttér-előtér, a kép tere, a kép határa vagy rétegei klasszikus kompozíciós hagyományba beépülnek, mint a virtuális képzeletvilág digitális formációi.

Barabás Zsófi visszafogott és lüktetően áramló, gomolygó, ugyanakkor strukturált színvilágú alkotása (Csak csend, 2019) röntgenkép is lehetne, az emberi agyról vagy medencéjéről. Geometrikus és organikus formák érintkeznek egymással, kontúros elkülönülésüket, a határokat, valamint kötődésüket és függőségüket látjuk. Az ösztön szorongató világára és a tudatra is gondolunk, mintha a csend és a mélység lakóinak arcát látnánk. Baráth Áron gesztusfestménye (Cím nélkül, 2019) az aranymetszést, az emberi testformákat (pl. ujjak) parafrazálja. Tiszta színeket használ, képe harmóniát sugall. Bernáth Dániel lazúros, a színek eltérő intenzitását hordozó, a színek közötti kapcsolat létrejöttét hangsúlyozó festménye (Songbirdsong, 2023) egyszerre utal az erdő madarára, a fára és lombjára, valamint az emberi arcra, egybeolvadnak a természet lényei, a madár és az ember, a geometrikus forma organikus jellé válik. A fekete mint ék uralja kép terét.

Bóbics Diána festménye (Osztott festmény-Fehér, 2022) 3×3-as osztatú, dinamizmussal, gesztusokkal teli. A realitás és a képzelet együttes hatásából olyan fizikai és belső pszichés tér jön létre, ahol az organizmusok öntörvényű mozgását (illúzióját) figyelhetjük meg.Kusovszky Bea líraiszín–sorokat rendel egymás alá, megjelenik a keresztforma is (Rétegzett határok XIX., XVIII., 2022), mintha a spaletták rései között. néznénk ki, A pasztelles, érzékeny átmeneteket tartalmazó felületek vagy az élesebb határokkal megalkotott, fémes hatás korunk technikai világát idézi meg. Gyűrött papírrá válik a kép egy részlete, nincs írásjel, az üzenet nem látható, még nem készült el, vagy már kiradírozták.

Melkovics Tamás két műve (Alloy Series, Composition 8., 2022, RAW Series, 2022) az egész tárlat mibenlétére utal: a játékra, amelynek lényeges vonása a szabad gondolkozásmód, a szemlélődő, kutató, kísérletező, nyitott magatartás, az emlékekre, érzésekre, technikai kérdésekre és tapasztalatokra. A szobrászat statikus, zárt alapjainak feloldására törekszik. Jeleket, karaktereket, jelentéstartalommal bíró és absztrakt formák csoportjait hozza létre, a keletkezés és a kibontakozás rejtélyét kutatva. Nincs „jellemző” csomópont, vannak viszont nagyobb csomópontok, ún. hubok. Melkovics alkotásaira – Barabási Albert László nyomán – kiegyenlítetlen kapcsolat-eloszlású hálózatként is tekinthetünk.

Tivadar Andreaműve(Folyékony expresszió 2., 2022) akár egy csőtörés, az anyag áramlása megállíthatatlan. A kép baloldalán egy falsík látható, a megbomlott rend ellentéte, támasz és nyugalom egyszerre. Tóth Anna Eszter műve (Column I., 2022) színes formákat helyez egymásra, tornyot, hálózatot épít. A formákkal és élénk színekkel operáló képei a virtualitás egzisztencialista terére irányítják figyelmünket. Képtere mediális tér is, a lehetőségek tere, amelyben az információk áramolnak, az értelmezés szabadságát fenntartva. Vető Orsolya Lia műve is (Folyékony időszeletek (13PDL), 2023) az időt, a folyékonyságot, valamint az átjárhatóság, a folytonosság fizikai és filozófia aspektusát ragadja meg, semmi sem örök, törik, szakad, deformálódik. A geometrikus és organikus formák lazán egymás mellett, fölött helyezkednek el, nincs gravitáció, minden lebeg, a súlytalanság világát látjuk. Űrszemetek.

Mintázatok

Hajgató Terézia rácsozott, háttérben tapétát hordozó hiperrealista, fiktív közeget megjelenítő művének (Ikrek II., 2022) fókuszába egy űrlényt állít, aki egyszerre kívül is van, belül is. Ebben az értelemben kettős lény, önmaga mása. A rács mint a bezártság szimbóluma, szilárd és bonthatatlan. Bent maga ura, aki rab/ Volt odakint,/ Én nem tudok örülni csak/ A magam törvénye szerint (Szabó Lőrinc: Semmiért egészen). Önvédelem ez is. Hajgató alkotása Jézus keresztre feszítésének parafrázisának is tekinthető. Ennyiben a kép dekoratív, szín- és részletgazdag, harmóniát sugalló világa csak illúzió. A tér és mintázatának titokzatossága egyszerre vonzza a néző tekintetét, és taszítja is.

Szőke Gáspár műve (Dopo Roma VI., 2022) a kulturális múltra mutat, a sík és a térbeli absztrakció határain mozog, középpontjában a forma és szín kapcsolata, azok optikai lehetőségének, az ősi, klasszikus mintarendszerek, szimbólumok vizsgálata áll. A vonalra és a foltra helyezi a hangsúlyt, ezek a vonalak és foltok rég elszakadtak eredetiségüktől, mégis őrzik az ornamentalitást, de a motívumok metamorfózisa által új közegben élednek újjá.

Emlékezési gyakorlatok

Fogarasi Andreas műve (Nine Buildings, Stripped (Franz Josefs Travertin), 2020) gondosan összekötözött márványlap és faablak, perforált lemezek és terazzócsempék együtteséből, egy-egy épület darabjaiból áll. Az épület absztrakt reliefként jelenik meg, és már nem is fontos, hogy az épület eredeti formáját rég elvesztette, átalakították, lebontották. A tárlaton látható mű az anyagmintákra fókuszál, mint a létezés sűrítményére. Az építészet nagy kérdése foglalkoztatja, hogyan őrizhető meg a nagyvárosi múlt és jelen, az utóbbi folyton változik, romlik, bővül.

Felsmann István lego kockákból építi fel sajátosan játékos, rendet és szimmetriát mutató táblaképeit (Fehér konstruktivista, 2014, 51-es villamos, 2013).A lágy és kemény elemek találkozásai, az elemek egymásra építkezésének, a különböző rétegek találkozásának feszültségteljes játékossága dominál. De- és rekonstruálja, egyben virtualizálja a teret.

Koszorús Rita műve (Sárga schMERZbild, 2020) elvágyódás és menedék is. Rést üt a képmezőbe, nem tudni, hova jutunk általa. A rés mint hiány és vágy egyszerre, de egyben abszurd is, a tükör hátsó oldala, sötét, átláthatatlan.Sejtés és titokzatosságkapcsolódik egybe, a múlt és a jövő, a tegnap és jelen egyaránt bizonytalan.

Balázs Nikolett (Cukormáz, 2019) anyagot ment, helyez új kollekcióba, ad új funkciót a tárgyaknak. Minden kézzelfogható, a jelen válik elsődlegessé, a múlt törlődik, még akkor is, ha tárgyilag jelen van. Ragaszkodás valamihez, ami létezik és létezett. A lét kap új értelmet, az elhagyott tárggyal szembeni agresszió válik láthatóvá. A női otthonosság, a női tapasztalat és őrzés reprezentálását látjuk.

A tárlat fő kérdése: mi lett általuk, ami előttük nem volt? A bemutatott művek a művészet természetes és örök változásáról vallanak és az alkotók egyfajta belső nyugtalanságáról, amelyet a korszellem táplál, de az az objektív tény is, hogy a konfliktusok soha nem számolhatók fel egyetlen közösségen belül, a művészi alkotások létrehozásában sem.

A tárlat a változásokra fókuszál, az érzékek változására, elsősorban az optikai és a taktilis érzék, valamint a test változására, és csak érintőlegesen jelenik meg a színekbe kódolt nemi vagy a kisebbségi kérdés. A művek egyértelműen jelzik, hogy az absztrakt expresszionizmus leváltása továbbra sem aktuális. Él és virul. Axiómákkal és axiómák nélkül, utópiával és/vagy disztópiával. Tomorrov (a jövő, a holnap kérdése) megoldhatatlan, a jelen kérdése sem különben. A kép melankóliája elkerülhetetlen, marad a mű létrehozása, levegőbe rajzolása (Melkovics). A tárlatnak nincs főszereplője, csak több szereplője. Egyenrangúak, akár egy vagy több művel is vannak jelen.

A korszellem jelenében élnek, annak sajátos szellemiségében, amely nemcsak az uralkodó világnézeti, kulturális és politikai irányzatokat foglalja magába, de az adott kor hangulatát is. Válság követ válságot, amelyben ott a háború, a migrációs válság, az infláció. Mindez kihat gondolkodásukra, a léthez, a művészethez való viszonyukra.

A krízisek nyomán, a korszellemben vagy a korszellem ellenében választ keresnek a miértekre. Nem megoldást adnak, hanem önazonosságukat tükröző, önazonosságukat kereső műveket, amelyekkel szembesítenek bennünket, nézőket. Létemlékezés ez, létfeledés nélkül. Visszanyúlnak elődjeikhez, átvesznek formákat, kompozíciós rendet, színfelfogást. Az elsajátító rombolás aktusát látjuk, de az új színfoltok, képi struktúrák egyben építések is. Rebirth, olvassuk egyik alkotó művének címében. A huszonnégy alkotó fején már másként tapad haj, és másként ejtik a szót. Digitális, médium-specifikus világba születtek, egy digitális világban élnek. Olyan korban, amelynek minden szegletét áthatja a vizualitás (mobil, tv, mozi, video installáció), amelyben nem kerülhető meg a piachoz, az ipari tömegtermeléshez, a szórakoztatóiparhoz, a populáris kultúrához, a fogyasztói társadalomhoz való kapcsolódás, viszony. A művészi lét túlélés is. Alkalmazkodás és csata, csapdákkal.

Elfordulnának a jelen égető kérdéseitől?  Nem menekülnek egy bohémvilágba, bárhol is élnek, országon belül vagy országhatáron túl, menedékük az alkotás, a mű születése. Médiumuk a síkfelület, a hordozó alakja és a színanyag tulajdonsága, anyagisága. Műveikkel a látásra ösztönzik, provokálják a nézőt, mert a látáson keresztül működik az elme, az irányítja rá a néző figyelmét valamire a szemen keresztül. Ez is szín-játék. Nem képként nézni egy képet. Az érzékek háttérbe kerülnek, a képi jel vagy jelsor a konvención keresztül és az elme közreműködésével hat.