Tiszatájonline | 2013. október 5.

„Igényességből nem engedünk…”

BESZÉLGETÉS KÖLÜS LAJOSSAL
Nem tartja magát sem költőnek, sem írónak pedig 2007 óta folyamatosan publikál. Hogy mit jelent számára a mustármag és a levendula, hogyan viseli a kritikát, arról Kölüs Lajossal, a Fókuszváltás című művészeti-irodalmi könyv társszerzőjével beszélgettünk […]

BESZÉLGETÉS KÖLÜS LAJOSSAL

Nem tartja magát sem költőnek, sem írónak pedig 2007 óta folyamatosan publikál. Hogy mit jelent számára a mustármag és a levendula, hogyan viseli a kritikát, arról Kölüs Lajossal, a Fókuszváltás című művészeti-irodalmi könyv társszerzőjével beszélgettünk.

Mióta foglalkozik versírással?

Az írás mindig is része volt az életemnek, habár voltak megszakításokkal teli periódusaim. Tizenegy éves koromban tuberkolózist kaptam, ebből kifolyólag hat évet kórházban töltöttem. A betegséggel magyarázható, hogy meglehetősen befelé forduló gyerekként éltem mindennapjaimat. Ebben az időszakban nagyon sokat olvastam, ekkor merültem el igazán az irodalomban, költészetben. A középiskolai évek alatt már írtam verseket, és megesett az is, hogy ifjúsági napok pályázataira adtam be őket. A poéta korszak először a Közgazdasági Egyetemre való felvételimet követően szakadt meg, majd szociológiai tanulmányaim miatt nem engedhettem meg magamnak a luxust, hogy az írásnak szentelhessem az időmet. Csaknem húsz évig profi szinten sakkoztam, ez is elvett a költészetre szánt időből. Végül ötvenhét évesen éreztem azt, hogy teljes mértékben képes vagyok az írásra, kiteljesedésemre összpontosítani. 2007 óta publikálok rendszeresen, ez egybe esik azzal, amikor megkezdtem Marnó János, illetve a Magyar Író Akadémia szépírói kurzusát. Itt úgy érzem, kiemeltek az oktatók: Székesfehérvárott felolvasták Borges-ről írt versemet, későbbi műveimet pedig a Magyar Naplóban is publikálhattam. Szentmártoni János, a magyar Írószövetség elnöke keresett meg, hogy küldjek neki a verseimből. A prózaíráshoz csak jóval később, a Kukorelly és a Turczi István-szeminárium hatására éreztem kedvet.

Költőnek vagy inkább írónak tartja magát?

Egyiknek sem. „Focista az, aki annak képzeli magát”- hogy Kukorelly Endrét idézzem. Valószínűleg fontos az, milyen attitűdöt képvisel az ember önmagával szemben. Én írok, tudom a játékszabályokat. József Attila vagy Petőfi, ők vérbeli költők voltak. A klasszikus értelemben vett költő fogalom mára már köddé vált. A sokak számára elismert, támogatott, nem cenzúrázott költő fogalom megszűnt. az Az írás által privát életünket próbáljuk beletenni egy keretbe, lehetőség szerint olyanba, amely esetleg másokat is megérinthet. Nem rántunk kardot, nem vagyunk vátesz szereppel bírók. Magamról így inkább azt mondom, hogy irodalommal foglalkozom, aki életének történéseit meg tudja fogalmazni úgy, hogy azt esetleg mások is megérthessék.

Mustármag és levendula című önálló verseskötete 2011-ben jelent meg a Parnasszus Kiadónál. Miért éppen ezt a címet adta a kötetnek?

Természet közelben nőttem fel, a föld, az állatok, a növények határozták meg az életszemléletemet. Ott nem volt szombat, vasárnap, hiszen az idő, a föld nem engedi, hogy pihenj. Még télen sem. Mindig akadt munka, tétlenül nem ült anyám, apám sem. Nyitott vagyok a világra, szemközelbe kívánom hozni, ami távol van, és szeretem távolabbról nézni, ami közel. A cím gyermekkoromat tükrözi. A mustármagban van egyfajta csípősség, amely keveredik a levendula bódító illatával. Az utóbbi jelenti a gyermeki vágyakat, a múltat, a csípősebb mustármag a göröngyösebb felnőtt létet. A kötet negyven év verseit tartalmazza a zsengéktől a később születettekig. Tematikát tekintve nem időrendet használtam, hanem az egyes versek belső hangja, motívumaik összecsengése volt a vezérelv, teljesen függetlenül a megírásuk dátumától. A szerelem is sokszor meghatározta az életemet, a versekben ennek nyomai is tetten érhetőek. Csuhai István mondta, várjak, ne akarjak egyből másik kötetet. Jön az majd magától. A vers mellett prózát is írok. Egy novelláskötetet szeretnék összeállítani, minimalista, de változatos szöveggel.

Írószemináriumokat is rendszeresen látogat. Kukorelly Endre szemináriumára – a könyörtelen kritikákat miatt kérdezem – mazochizmusból jár?

Nem, szó sincs róla. Voltak, akik kinőtték a szemináriumot, más utakon járnak, én viszont szeretem a szeminárium körjellegét. Nem csupán azért látogatom az órákat, hogy megmutassam az írásaimat. Úgy járok oda, mint egy baráti, társasági körbe. Kukorelly kritikái nyilván erősek, nem engedi az irodalmi lazaságot. Szeretem az őszinteségét, ráadásul kontrollt kapok saját írásaimat illetően is. Remek publikálás előtti szűrő, kortárs egyetemi kurzus. Ilyen kurzus folyik a FILTER csoportban is, azt Turczi István József Attila-díjas költő, író, műfordító vezeti. Itt még könyveket is olvasunk, feldolgozzuk, megvitatjuk őket. Nagyrészt neki is köszönhetem, hogy a kötetem a Parnasszus Kiadónál jelenhetett meg. Segített abban is, hogy a Parnasszus folyóiratban verseim mellett több esszém is megjelenhessen. A segítség szintén igaz Kukorelly Endrére is, aki az Új Dunatájba, valamint a Kalligramba kért tőlem verseket.

Az irodalmi pályázatokon is indul. Melyeket emelné ki?

Az Élet és Irodalom jeligés tárcanovella pályázatán 2012-ben az első öt díjazott után a nem díjazott húsz közé kerültem (több mint ezer pályamunka érkezett a szerkesztőségbe), az idén júliusban jelent meg a szövegem a lapban. Édesanya szépírói pályázaton, amelyet az irodalmipályázat.hu hirdetett meg, harmadik lettem kisprózával. Korábban ugyanitt a Kálnoky László születésének 100. évfordulójára kiírt pályázaton ugyancsak harmadik helyezést értem el, akkor verssel.

Deák Csillaggal közösen munkálkodtak a 2013-ban kiadott Fókuszváltás című művészeti kiadványon. Honnan jött az ötlet, hogy együtt dolgozzanak?

2010-ben Balatonszemesen ismerkedtünk meg igazán a Turczi István által szervezett táborban, ekkor még csak beszélgettünk, majd egy évvel később Csillag egy barátnője lányának képzőművészeti kiállításán találkoztunk. Egy kép előtt álltam, Zongoralecke volt a címe, nagyon megtetszett. Megkérdeztem Csillagot, melyik kép ragadta őt magával leginkább. Kiderült, neki is a Zongoralecke lett a favorit. Erre én viccből azt mondtam, írni fogok erről az alkotásról, ő pedig partner volt a kihívásban, és jelezte, hogy ő is. Megszületett az első íráspárunk. Később már azzal a céllal jártuk a kiállításokat, hogy a megtekintett tárlatról írni és publikálni fogunk az Irodalmi Jelenben. A Fókuszváltás című, 2012-ben publikált közös könyvünk megírását tehát a kortárs képzőművészet iránti szeretetünk alapozta meg.

„Elmennek a legjobb mai kiállításokra és hazahozzák az élményeket, minősítik a látottakat… tisztán, nem okoskodva és nem bonyolultan” – írja Temesi Ferenc a Fókuszváltás ajánlójaként.

Csillaggal belevetettük magunkat a művészet világába, a kiállításokról pedig két-három íráspár született havonta. A Fókuszváltás négyszer huszonnyolc írást tartalmaz. Szerepel benne többek között Marina Abramovic, Hollán Sándor, Fürjesi Csaba, Ázbej Kristóf, Mátrai Erik, Katarzyna Majak, Naomi Devil, Magyarósi Éva kiállítása. Mivel mi inkább az irodalom ösvényéről csatlakoztunk be a tárlatok világába, igyekszünk mindig hangsúlyozni, hogy nem szakértő művészekként írunk. Bár Csillag fest is, van manuális gyakorlata abban, mit is jelent egy képet megalkotni, mégis inkább összművészeti szempontból dolgozzuk fel a kiállításon látható alkotásokat. Tudatosan kerüljük a művészettörténet nyelvezetét. A tárlatlátogató szemszögéből ragadjuk meg a látottakat és fogalmazzuk meg reflexióinkat. A minket érő benyomást kívántuk megragadni úgy, mintha valaki helyettünk látna. Ezzel a módszerrel lehetőségünk nyílik másokkal is láttatni az általunk átélt művészeti élményt. Szerencsére pozitív visszajelzéseket kaptunk. Volt, aki írásaink által motiválva ment és nézett meg egy adott kiállítást. Ha csak egy ilyen van, már azért megérte megírni a Fókuszváltást. Mindezen túl motivált minket a kezdő és a profi kortárs alkotók melletti kiállás is. Éppolyan érvényesnek ismerjük el a kezdőket és művészi módjukat is, mint azokat, akik már hosszú ideje a pályán vannak.

Úgy tudom, készül a Fókuszváltás második része is…

Igen, tulajdonképpen már készen is van. A második kötet összefogottabb lesz. Az elsőben még tetten érhető szárnypróbálgatásunk bája, a másodiknál már érezhető a rutin, hiszen közel a századik kiállítást néztük meg, hetven írásunk jelent meg két év alatt. Pécsi, tatabányai, szegedi, debreceni kiállítások, a velencei biennále is szerepel majd benne. Olyan alkotók munkáit is megtekintjük, akikét már korábban láttuk, ugyanis érdekes látni, hogyan változik például egy festőművész arculata. A könyv hangsúlyt fektet arra is, hogy bemutasson olyan fiatalokat, akik a mai képzőművészetben akár újítók, úttörők is lehetnek. Természetesen a művészi élmény tükrözésén túl irodalmi vonatkozásokat is vizsgálunk, ilyen lesz Robert Capa fotókiállítása. Nála azt elemezzük, hogyan mutatkozik meg Capa az irodalomban, irodalmi kritikákban, ez pedig már igazi kihívás számunkra. Az egyetlen, amin nem változtatunk: a könyv esztétikai színvonala, ugyanis igényességéből nem engedünk. Irodalom- és művészetkedvelőknek egyaránt jó szívvel ajánlom a rövidesen megjelenő Fókuszváltás következő kötetét.

 Jónás Ágnes

Kapcsolódó anyagunk: Kölüs Lajos: Mint csarnok ívén mászkáló bogár (novella)