Fotó, film, Kecskemét

HEVESY IVÁN KIÁLLÍTÁSA

A magyar kultúrtörténeti diszkurzusban bevett hagyomány, hogy bizonyos progresszív és avantgárd törekvések, illetve az azokat képviselő művészek és teoretikusok saját korukban kevésbé kapják meg a méltó figyelmet, vagy egyenesen a hallgatás az osztályrészük. Az ide tartozók hosszú listájából az egyik a művészettörténész, fotó- és filmteoretikus Hevesy Iván, akinek a fotótörténész Albertini Béla rendezésében most nyílt kiállítása a kecskeméti Magyar Fotográfia Múzeumban. A Százhúsz éve született Hevesy Iván című kiállítás 2013. november 22-től 2014. január 26-ig tekinthető meg.

Hevesy Iván a 20. századi magyar művészettörténészeinek, fotó- és filmteoretikusainak kevésbé méltatott és kutatott képviselője, a fotó- és filmtörténet terén is inkább csak az utóbbi időben élénkült meg munkássága iránt a tudományos érdeklődés. 1893-ban Hevesy Iván Kapuváron született, de szülei még gyermekkorában Szegedre költöztek a Nap utca 8. szám alá. Érdekes egyezés, hogy a magyar avantgárd három prominens teoretikusa, Moholy-Nagy László, Balázs Béla és Hevesy Iván is rendelkezik szegedi kötődéssel. A mostani kiállítás Hevesy születésének 120. évfordulója alkalmából az elméleti szakember és művész rendkívül gazdag, és eleddig hiányos recepcióval bíró életművét állítja középpontja. A kiállítás megnyitóján jelen volt Hevesy Iván lánya, Hevesi Katalin is, aki az anyag összegyűjtésének folyamatában is közreműködött.

A kecskeméti kiállítás megnyitóján Baki Péter múzeumigazgató bevezetőjét követően Korniss Péter fotóművész személyes hangvételű megnyitó beszédében nem véletlenül hangsúlyozta Hevesynek a magyar fotográfia korszerűsítésének terén tett erőfeszítéseit, amit cseh és szlovák fotótörténeti kontextusba helyezett. Hasonlóképpen Albertini Béla, a kiállítás kurátora is a tárlaton bemutatott fotók, könyvek és egyéb szöveges anyagok nemzetközi összefüggésére hívta fel a figyelmet, mert a magyar avantgárd művészet a Horthy-korszak ellenséges magatartása miatt folyamatosan információhiánnyal és a legújabb fejleményektől való elzártság problémájával küszködött (lásd erről György Péter Az elsüllyedt sziget című tanulmányát, melyben több hivatkozás történik Hevesyre is). Így, miközben külföldön – az amúgy is rendszerint emigrációba kényszerült – magyar avantgárd művészek jóval nagyobb elismerésnek örvendtek, aközben itthon a recepció jóformán hallgatott róluk, vagy egyenesen gátakat állított eléjük. Amíg azonban Kassák Lajos számos avantgárd művészhez hasonlóan visszaklasszicizálódott, és egyszersmind elszigetelődött a nemzetközi tendenciáktól, addig Hevesy Iván, aki a nyugatra emigrált alkotókkal szemben itthon maradt, továbbra is kiállt a progresszív esztétikai törekvések mellett, amint arra a megnyitón Korniss Péter a hivatalos fényképészeti irányvonallal szemben létrejött debreceni Műhely ’67 című kiállítás kapcsán rámutatott.

A mostani kiállításon Hevesy életpályájának dokumentumai és írásai mellett helyet kaptak saját fotói, illetve felesége, a szintén fotóművész Kálmán Kata Hevesy Iván-portréja is. Jóllehet teoretikus munkássága során alapvetően érdeklődött az avantgárd művészet különböző trendjei iránt, fotói jóval hagyományosabb formanyelvet alkalmaznak, mint a történeti avantgárdhoz kapcsolódó irányzatok, például az új tárgyiasság vagy Moholy-Nagy László fotogramjai. Fotográfusként Hevesy inkább a mindennapok témáiból merítkezett, itt látható paraszti tematikájú képein falusi házak, tanyák, munkásokat reprezentáló munkáin kubikusok, nagyvárosi témájú művein pedig bérházak, no meg macskák láthatók. Hevesy Iván azonban nem annyira a szociofotók felől közelítette meg tárgyait és alakjait, jól láthatóan jobban érdeklődött az esztétikai irányú kérdések iránt. Valamennyi képén a fény és árnyék közötti viszonyokra, formateremtő hatásokra, a negatív és pozitív elemek kontrasztjára, a sötét tónusokra és a kiemelésekre fókuszál (bár ez jószerivel minden fotóról elmondható). Ez figyelhető meg a harmincas években készült, ablakmélyedést mutató Falfelület vagy az Almák a kosárban, kés (1931) című képén, és még az amúgy mellbevágó, az amputált lábak hiányát mintegy „profilból” megörökítő Hadirokkant című fényképén is az esztétikai kérdések dominálnak a dokumentatív funkció helyett.

Az emlékkiállítás azonban nemcsak Hevesy Iván fotóinak válogatott gyűjteményét adja közre, nemcsak fotókiállítás, hanem egyúttal életművéről is szól, így sorba rendezi életének és tudományos pályafutásának emlékeit a családfától kezdve a haláláig (és még tovább). A művészettörténész Kapuváron született értelmiségi családban (apja Hevesi János, tanár, az első kapuvári újság, a Rábaköz alapító-főszerkesztője, anyja pedig Sikor Margit írónő volt), és az anyai ág révén felmenői között tarthatta számon Schedel (Toldyra magyarosított) Ferencet, a „nemzeti tudományok” egyik atyját. Ezért Csiszár Attila, a kapuvári Rábaközi Muzeális Gyűjtemény kezelője és a Soproni Múzeum etnográfusa-muzeológusa jóvoltából kapuvári vonatkozású anyagok is helyet kaptak a kiállításon. Itt jegyezném meg, hogy amíg az újságíró apa a helyi lap fejlécén következetesen „i” végződéssel írta a nevét, addig fia „y”-t alkalmazott, de az itt bemutatott halotti anyakönyvi kivonat másolatán ismét „i” olvasható. Ezzel kapcsolatos kérdésemre a művészettörténész lánya, Hevesi Katalin (ismét „i” végződéssel) felvilágosított, hogy édesapja művésznévként ugyan a nemesi végződést preferálta, de az y/i a hivatalos iratokban is gyakorta ingadozik.

Albertini Béla, a kiállítás kurátora jól láthatóan azt a koncepciót igyekezett megvalósítani, hogy az életút anyagait a nemzetközi művészeti trendekkel kontextualizálja, rámutatva a magyar és a külföldi törekvések szinkronitására (vagy adott esetben különbségeire). Így az egyes életszakaszok Hevesy-vonatkozású anyagai mellett együttesen láthatók például Brassaï, Moholy-Nagy, Escher Károly képei (pontosabban azok másolatai), és levelezésének darabjai, például Moholy-Nagy neki írt sorai. Továbbá a művészettörténeti könyvek mellett párhuzamosan ott állnak Roland Barthes vagy éppen Susan Sontag fotóelméleti reflexióinak példányai is. Mindazonáltal Hevesy Iván művészettörténeti és teoretikus tevékenysége oly széles látókörű és gazdag, hogy önálló könyveinek és szövegeinek száma csaknem tandoris magasságokba ér. Hevesy ugyanis számos filmelméleti cikket és – utólag összeállított – némafilm-történeti szintézist  írt.  A filmjáték esztétikája és dramaturgiája című komplex elméleti könyvét – noha az említés szintjén még az Oxford Filmenciklopédiában is szerepel – a recepció mostohábban kezelte Balázs Béla könyvénél, miközben A látható ember alig valamivel korábban született. Emellett az avantgárd irányzatainak is számos kötetet szentelt, melyeket az egykorú külföldi interpretációk mellett érdemes lenne Kassák szintézisével is összevetni. Mindezeken túl termékenységét jelzi, hogy gyakorlatilag megszámlálhatatlan mennyiségű könyvben, füzetben és cikkben foglalkozott a fotográfia kérdéseivel, és nemcsak annak művészeti oldalával, hanem olyan technikai aspektusaival is, mint például „az állatok fényképezése” vagy „a tájképfotografálás technikája”. A Hevesy-kutatás hiányosságait jelzi, hogy számos írása, az avantgárd művészekkel folytatott levelezése túlnyomórészt kiadatlanul, az MTA kézirattárában hever, noha ezek elengedhetetlenek lennének a hazai avantgárd történetének mélyebb értelmezéséhez.

Hevesy Iván sokrétű és terjedelmes teoretikus és kritikai tevékenységét a művészettörténeti recepciónak érdemesebb volna az eddigieknél jóval részletesebben feltérképeznie, illetve – mint Albertini Béla tette – kontextusba állítania, és ezt nem csak azért szorgalmazom, mert kapuváriként, szegediként és vizkultosként háromszorosan is kapcsolódom Hevesyhez.

Gerencsér Péter

„Százhúsz éve született Hevesy Iván” című kiállítás

Kurátor: Albertini Béla fotótörténész

Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét (2013. november 22 – 2014. január 26.)