Ezotériák

ARANYI SÁNDOR ÉS SEJBEN LAJOS SZENTESI TÁRLATA

Hölgyeim és Uraim, talányokra éhes, kedves Vendégeink!

Sokan úgy vélik: egyre inkább a titoktalanság korában élünk. S van is ebben jókora igazság. Mert a briliáns technikák, a szemfüles média jóvoltából tömérdek politikai, gazdasági vagy magánéleti gubanc kerül nyilvánosságra. A mostani bemutató címe: az „Ezotériák” fogalma is rejtélyes, misztikus élménykört ígér a látogatóknak. Mintha Aranyi Sándor és Sejben Lajos személyében valami mágikus varázslókat kellene respektálnunk. És miért is ne! Elvégre a modern művészet ugyanúgy kiaknázza a valóság józanabb látványzónáit, amint igen gyakran túl is lép ezeken. Ezzel aztán sejtelmes, talányos, sosem látott tárgyi és képi víziók kerülnek elénk. Aki itt valamennyi motívumot konkretizálni szeretne, az feltétlenül pórul fog járni. Ezúttal csapongó, meditatív tekintetünket, fantáziánkat éppúgy használnunk kell, mint érzéki fogékonyságunkat és jótékony értelmünket.

De miként kerülnek most egymás mellé a fotó- és szobrászművészeti produkciók? Könnyű lenne azt mondanom: jelenleg két közismert szegedi alkotóval szembesülhetünk. Mindketten a SZÖG-ART egyesület képviselői, ennek épp Aranyi Sanyi a vezetője. A látszatok ellenére alapvetően mégis két festőművésszel állunk szemben. Csak hogy jönnek ide akkor a fényfestmények és a plasztikai kompozíciók? Nem árt megjegyeznem: Sejben Lajos eredendően mérnökember, aki mindmáig gyakorolja civil szakmáját, intenzíven kötődik a tárgyi, materiális dolgok leleményes szépségeihez. Így hát ez is beleszólt szobrászi kibontakozásába. Aranyi Sanyiban pedig olyanféle szorgos, rangos organizátort tisztelhetünk, aki hosszú évtizedekig a rajz-, művészettörténet tanszéket irányította az egyetemen, közben a SZÖG-ART-ot és a Plain-air csongrádi nemzetközi művésztelepet is ő tartotta életben. E feszített, telített életforma mellett persze édeskevés ideje maradt a festészetre. A fotóművészetben viszont rátalált az autentikus ágazatra.

Úgyhogy a művészeti életben sem léteznek merő véletlenek.

Inkább fordítva. A reneszánsz mesterei nem ritkán különös emberpárokat helyeztek diptichonjaik felületére. Kíváncsiak voltak ugyanis analóg és kontrasztos vonásaikra. Azt hiszem: ezúttal is egy érdekes, színvonalas diptichont méregethetünk. Hisz bárki megláthatja: mindkét alkotó előszeretettel fordul az archaikus, historikus és természetközeli témakörök felé. Van bennük némi romantikus adottság. Közben eleven érdeklődéssel kutatják az építészeti formatartalmakat, legyen szó akár a zártságban vagy nyitottságban rejlő tér- és fénydinamikáról. Aztán mindkettőjük szemléletében jelentős súlya van a szerkesztő elvű, konstruktív szellemiségnek. Mégsem unalmas, egyvágányú alkotók. Hisz náluk a spontán, gesztikus tolmácsolás is egyre-másra felbukkan. Lehet ugyan, hogy eltérő matériákkal, más-más metodikával munkálkodnak, ám egyaránt vonzódnak a szürkés, sárgás és zöldes fénytobzódásokhoz. Mintha számukra az éltető fénysugarakban egyféle elementáris létenergia buzogna.

Ám nézzük valamivel közelebbről a jelenlegi műegyütteseket. Aranyi Sanyi változatos, dinamikus fényfestményei között a konkrétabb, tárgyilagosabb látomásoknak ugyanúgy helye van, mint az elvontabb, absztraktabb vízióknak. Hogy akadnak-e itt áthajlások, átvezetések? De még mennyire! Az alkotó világosan érzi: a legegyszerűbb természeti, időjárási mozzanatokban is ott van az összefogó, stílusteremtő erő. Elég csak a Hajnali séták misztériumára vagy a ködfoszlányos táji sejtelmek izgalmaira utalnom, nem is szólva az eső, a víz-, az üveg- és jégelemekben rejlő szuggesztív konstrukciókról. Látható azután: az alkotó nézőszögében a közvetlen premier plános felismerések is elég gyakran felbukkannak. Ennek köszönhető, hogy nála alkalmanként a heroikus, lángnyelves betétek a legközönségesebb földi, emberi térfoszlányokkal jelentkeznek. Máshol meg az intim, hétköznapi lakásbelső, egyben az Éji zene leple alatt majdhogynem a felhőkarcolók ritmusgazdag, fényittas freskórendje jelenik meg előttünk. Parádés fantasztikum.

Fények és szürkületek? Aranyi Sanyi főként a visszafogott, egylényegű és artisztikus kolorizmusra hagyatkozik, bár az eleven, dekoratív színhangzatok sem idegenek tőle. Szereti a kontrasztokat. Hiába élvezi a parázna fényjátékok izgága tündöklését, neki a komorabb árnyékzónák is igencsak fontosak. Már csak azért is, mivel itt e sötétlő jelek időnként önálló életre kelnek, akárcsak Platon túlvilági szellemei. Ugyanakkor az idő, az enyészet démonai nyomán elvont, organikus, tasiszta foltok villannak elénk, míg a Gépkorszak metsző keménységét fémszerűen szikár, lakonikus és transzparens szerkezetek demonstrálják. Az Örökkön örökké drámai méltóságú párosa pedig az árnyékszférák legmélyebb tartalmát közvetíti. Egészében mégis egy rendkívül felvillanyzó, sokrétű, tanulságos fotókollekciót nézegethetünk.

Persze nem kell féltenünk Sejben Lajos szobrászi mágiáit, értékeit sem.. Nála a játékos, spontán, variatív mentalitás remekül összefonódik a szakmai, technikai igényességgel és leleményességgel. Emlékszem: nemrégiben még csak a profán, közönséges utcakövek rejtett, meglepő formatartalmaira hivatkozott. A mostani időkre viszont szemlátomást termékenyen feldúsult tematikai, gondolati és materiális eszköztára. Számára a kő és fém anyagok a legbecsesebbek, noha mellettük a különféle üveg, drót és alabástrom elemeket is autentikusan igénybe veszi. Ahogy ezt az adott témakör megkívánja. És csakugyan: Lajos briliáns fantáziáját manapság már az építészet gyakorlatias és elvont terei foglalkoztatják leginkább. Különös vonzalommal fordul a keleti architektúrák misztikus, sűrűszövetű létesítményei felé, aztán az itáliai élmények ugyancsak megfogják. Akárha összekötő szálakat keresne a keresztény és muzulmán kultúrák között.

A mindenható napkorong, a Fénycsapda szellemes, monumentális megfogalmazásában mindenesetre egy újszerű, bensőséges világűr-felfogás tükröződik. A perzsa beütésű arab szentélyek megjelenésében pedig egyféle telített ornamentikával átszőtt dekoratív ünnepélyességet érzékelünk. Mert náluk a rigorózus formai bujaságnak éppúgy becsülete van, mint a meditációk üresség-terének. Ezek a türelmesen, artisztikusan formált építészeti példázatok azért nem egyszer szubjektív, antropomorf töltetűek. Nem nehéz felfedeznünk ugyanis: néha a külső szerkezetek kimondottan viszályban állnak a belső alakzatokkal. Ebből is kiderül: Sejben Lajos közel sem csak a felemelő szépségek elkötelezettje. Dehogy. Mégis azt látjuk: az itáliai benyomások időnként olyanféle alaki kiemelésekre sarkallják, amelyekkel az ékes kőanyagok belső érrendszere ragyog fel előttünk. Mintha e tömény, rusztikusnak tűnő, modern szobrászat egyre inkább a belső terek, a belső fények titkaira fókuszálna. Szóval: a leglényegesebb helyekre.

Hölgyeim és Uraim, talányokra éhes kedves Vendégeink!

Mi tagadás: hiányérzeteim vannak, minthogy egy érdekes, nívós kiállítási diptichonról többet kellene beszélnem.

De már csak annyi maradt, hogy szeretettel, tisztelettel gratulálok Aranyi Sanyinak és Sejben Lajosnak. Köszönöm megtisztelő türelmüket, figyelmüket, a tárlatot megnyitom.

(Elhangzott 2014. június 06-án 17 órakor a szentesi Tokácsli Galériában)

Szuromi Pál

[nggallery id=396]