Tiszatájonline | 2018. szeptember 20.

Erwin Wurm: Egyperces munkák

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Előbb-utóbb megtörténik velünk. Hogy összedől a világ. Vagy úgy tűnik, hogy össze fog dőlni. Nem dől össze. Az idő fontos tényező. Sok múlik egy másodpercen is. A kvantumfizikában. Előtte még nem létezett valami, és egy másodperccel utóbb már igen. Mintha azt mondanánk, hogy a baj előtt egy perccel még nem volt semmi baj. Wurmtól virtuális műveket látunk. Mint amikor félkészen veszünk át egy lakást, és nekünk kell azt befejezni. Nincs megállás […]

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS

Erwin Wurm: Egyperces munkák. A szobrászat mint program című kiállítása

2018. 07. 06 – 2018. 09. 23.

Ludwig Múzeum

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

 

Abafáy-Deák Csillag: Társalkotó kerestetik

A magyar látogató az Egyperces munkák kiállításcímet olvasva, akaratlanul is Örkény egyperceseire gondol, a rövid, tömör, groteszk vagy abszurd írásokra, amelyek az iróniát és humort se nélkülözik. Az író véleménye szerint ezek az írásművek voltaképpen matematikai egyenletek. Az egyik oldalon a közlés minimuma áll, az író részéről, a másikon a képzelet maximuma, az olvasó részéről. Más szóval: e novellák egypercesek ugyan, de kétszemélyesek.

A kiállításcím folytatására is érdemes figyelni: A szobrászat mint program. Pirandello híres műve, a Hat szerep keres egy szerzőt című drámája nem csak az élet és a színház (művészet) egymásba fonódásáról szól, hanem a szerzőségről is, illetve hogyan és mikor születik meg egy mű. Mert megszületik. És fennmarad, ha fennmarad.

Wurm szobrai is mintha a fenn nem maradást jelenítenék meg. Csak egy percig léteznek. Tiszavirágúak. A létezés pillanatát ragadják meg. A tiszavirág nem virág, hanem egy kérészfaj. Életük röpke, alig pár órás, miközben kibújnak bábjaikból, eljárják násztáncukat, majd élettelen falevélként lehullva elbúcsúznak életüktől. Wurm szobrai is hasonlítanak a kérészek életéhez. Élő szobrok. Életre kelnek. Nem a túlvilágról, hiszen az adott tárgy (könyv, zokni stb.) létezése jelzi, sejteti, valami történni fog, valami lehetséges. Szobrainak sajátossága a változás, az átváltozás. Imágó. Kafkai jelenség. Ölünkbe hullik a szobor, vagy fekszünk rajta. Használatukban bontakozik ki a művész elgondolása, koncepciója. A fast food és a sok egyéb fast dolog világában miért ne lehetne fast sculpture is. Mire az ötletből mű lesz, az hosszabb folyamat a művész részéről, nem ad hoc jellegű.

Swift iróniája elevenedik meg. Ilyen méret nincs, csak a képzeletben. Óriás és liliputi formákat látunk. Ülünk a New York-i tőzsde épületén, ahol a pénz születik. Nem kézzel fogható, láthatatlan, és mégis létezik. Wurm akciózik. Az alkotás folyamatát teszteli. Közel akar lenni az alkotáshoz, a végeredményhez. Mégis ő az alkotó. A Wallstreeten ülve, 2016 mire is gondolnánk? A pénzre, az aranyra vagy valami másra? Hogy összedől a ház, a százemeletes épület? Csak az ülep fényesre csiszolt helyét látjuk, hiába ültünk a pénzünkön? Wurm szobra akár egy hajó, hánykolódik a tengeren, a viharban. Lehet, hogy elsüllyed. A tiszavirágot nevezik a szabadság pillangójának is. Wurm szobrai is pillangók, a szabadság szimbólumai. A művészeti szabadságé, a gondolat és a képzelet szabadságáé. Az ábrázolás nyitottságát hozza létre általuk. Mint a színjátszásban a commedia dell’arte, amely rögtönzött színjátékot jelent. Wurm a szoborhoz kapcsolódó rögzült tudásunkat, ismeretünket kérdőjelezi meg a művei. Munkái nyelvet öltenek ránk. És mi is öltsünk nyelvet, saját magunkon is képesek vagyunk nevetni. Kurt Vonnegut mondása jutott eszembe az Időomlás című regényéből: Avégből születtünk erre a világra, hogy ökörködjünk. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét!

Improvizációra hívják a nézőt a szobrok. Wurm szobrait tekinthetjük a dzsessz szobrainak is. A véletlen mozzanatára épít. A történet megragadására és megvalósítására. Úgy rögtönöz, hogy a korábbról ismert formai elemeket felszabadítja a hagyományos szobrászat esztétikai elvei alól. Wurm számára nincs ideális forma. Alkotásainak impulzív erejét ez a szabad elgondolás, megvalósíthatóság, egyszerűség, sőt közhelyesség adja. A befogadás nem bonyolult tett és gondolat, inkább bátorság, kreativitás kérdése. Narratív szobrokat látunk, történetük van, de történetüknek részei vagyunk. Ezek a mozgékony szobrok, tárgyak, objektek nem jelentik azt, hogy Wurm lemondott volna az ábrázolhatóságról. Éppen fordítva, az ábrázolhatóság határát tolja egyre kijjebb és kijjebb. Meghökkenti a nézőt a határtúllépéseivel. A szoboralkotás új színtézését hozza létre. A szobor kompozíciós rendjét írja át és át, sőt felül. A tér, amit létrehoz, nem létezik, csak mint lehetőség. Wurm tere így válik nyitottá, sőt metamorfózisa révén az urbánus emberhez kötődővé (testképpé). A festészet elméletét is megjeleníti. Az üveglapot, a fehér lapot vagy fehér vásznat pormentesíteni kell vileda kendővel, mondhatjuk úgy is, hogy mintha vikszolnánk a padlót. Mert a Szeretet megszervezése, 2007 is egy fajta mánia, a tisztaság kezdete. Tisztába vagy tisztává kell tenni valamit. Egy gondolatot, egy érzést.

A valóság és a képzelet merész és bájosan groteszk kapcsolatát látjuk. Egy óriási bokszkesztyűvel (Bokszkesztyű, 2016) bárkit kiüthetünk. Ha fel tudnánk húzni a kézfejünkre. Nem tudjuk. Nem harcolhatunk vele, de ellene se. Wurm ezzel is jelzi, van egy pont, ahonnan nincs tovább. Vissza kell fordulnunk. 18 pulóver, 1992. No1., piros, nem tudjuk, hogy ki hordta. Expert Y.D., áll rajta a felirat. Szakértő. Mi nézők is azok lennénk? Ott a Szvetter, szépen begombolva, kéz, fej és láb nélkül. Mintha egy követ, egy kavicsot öltöztettünk volna fel. Egy vasárnapi ünnepi ebédhez. A kötött anyag rásimul a tárgyra, szinte megköt rajta, megkövül, szoborrá válik. Kötés és oldás, átvitt értelemben. Gondolkodj az emésztéseden!, 2005 jön az újabb tanács. Egy fehér-zöld zokni. Üres. Emésztjük a látványt, a hiányos emberi testet, nincs feje, keze zsebre dugva. Rózsalovag, rózsaszínű öltönyben pompázik, parádézik. Nem parázunk, csak felfogjuk, hogy metszett szobrokat látunk. Így is, hiányosan, egésznek hatnak. Nincs itt hiba, semmi sem hibádzik. Tudatunk kiegészíti a hiányt, hozzáképzeli. Megszoktuk már, hogy valamit kiegészítünk. Nem szeretjük a diszharmóniát. Wurm tudatosan játszik erre az emberi magatartásra. Nem üres burkot veszünk észre, hanem egy háromdimenziós testet. Wurm rombolja a megszokott emberi beidegződéseket.

Fotósorozatot látunk 2012-ből, meztelen férfi testeket, körül rajzolva, átszabva (mintha szabásminták lennének), átfestve, kiemelve a test tulajdonságait. Testek kavalkádja, sovány-kövér, ahogy Wurm látja és láttatja. Ez egy anti-plaboy bemutató, a szépség különös felfogása és kifejezése. Újragondolása a harmóniának, a görög emberi eszménynek. Nevük is van a testnek, Mario, Gregor, Franz, Gunter, Erwin, Gerald Y., Manfred, Roland, Marshall, Cajetan, Christian, Fabio, Leopold, Hans, HermannHH. Mindegyik alak egyéni karakter. Beállításuk a szobrokat idézi, sőt a női dívákét is, ahogy tollboával megjelennek. A lét végességének pillanatát fedezhetjük fel és élhetjük át a fotósorozatban. Wurm nagyít, kicsinyít, torzít, elfed, kitakar. A ruhátlanság védtelenné teszi ugyan alakjait, kiszolgáltatja a nézői tekintetnek, de egyben a nézőben felveti a kérdést, én, néző hogyan néznék ki egy ilyen fotón. Vagyis a néző önmagára is tekinthet egy-egy fotó láttán, miközben nem kell megmutatnia saját pőreségét. A csupasz test nem csak a mulandóságot jeleníti meg, hanem a születést is, a kezdetet. Vagyis Wurm emlékezteti is nézőt, amire biztosan nem emlékszik, amikor világra jött.

És ott a leitató szobor. Vannak helyzetek, amikor leisszuk magunkat, vagy legalábbis közel kerülünk hozzá. A bejáratott helyzethez, állapothoz. Wurm rögzíti a valóságot, kimerevíti a pillanatait, narrálja a cselekvéssort. Az ivási szokást, az ivás kellékeivel.  Az üres palack szomjat is jelezhet. Egyszer elfogy az ital, a víz. Ellaposodik az élet. Egyúttal otthonosságot is teremt, otthon érezzük magunkat. Vakon is eligazodunk a tárgyak világában, egy intim helyen. Az abszurd színházban. Otthonunk, életünk abszurditásában. Használhatjuk ezeket a szobrokat, a helyzetet. A bútorokat hol földre fektetve találjuk, hol kinyitva, könnyen elérhetők (Tisztítóbútor a tisztuláshoz, 2011, Pollock-szekrény, 2011, Francis Bacon-faliszekrény, 2011). Így lépünk és léphetünk be az alkotás folyamatába. A néző fejezheti be a szobrot. Egy percre legalább. Warhol mondása, több mindenki lehet híres tizenöt percig, most csak egy percre redukálódik? De így végtelen sorozat is létrejöhet.

A Hermés-szobrok szögletes, élvágó ruhái a divat majmolást figurázzák ki. Az egyediség elvesztését mutatják meg. A sznobizmust. Különböznek, de mégis annyira hasonlítanak egymásra, mintha ikertestvérek lennének. Felmondja a régi leckét, ruha teszi az embert. De annak ellenkezőjét is állítja, mégsem a ruha számít. A ruha alapján azonosítjuk az embereket, beskatulyázzuk őket, ítéletet alkotunk róluk. Előítéletet. Megvesszük a márkás ruha másolatot is, a fontos, hogy rajta legyen a márkanév. Beskatulyázott létezés. Mintha maga Malevics támadna fel. A fekete négyzet.

Wurm elhagyta a hierarchikus és szűk gondolkodás világát. A nevetséges cselekvésekre és pózokra, ezzel a nyilvánosságra fókuszál, amelyek napi elemeket foglalnak magukban, amelyek mögött megtaláljuk Freudot és Spinozát is. Wurmnál a szobor nem a kő, a fa faragása, nem hozzáadás és kivonás művelet eredménye, más módon hozza létre a transzformációt. Könyvekkel, fekhellyel.

Ruhát fogyasztunk, vagy a ruha fogyasztja el a viselőjét? A tárgyak és az emberek közötti abszurd és furcsa viszonyt látjuk, amely egyszerre felforgató és anarchikus és szórakoztató is. Erwin Wurm kibővítette a szobrászat elvét a fényképezés és a teljesítmény szűrőjén keresztül, új lehetőségeket adva neki. Ez azért nemcsak azért van így, mert animálja a megváltoztatandó statikus művészeti tárgyat, hanem az idő és a szobrászati forma kapcsolatát is: a spontán változtathatóság fontos tényezője a műveiben, valamint az ötlet látszólag végtelen változékonysága és sokszorosítása.

 

Kölüs Lajos: Egy perccel sem előbb, sem utóbb

Előbb-utóbb megtörténik velünk. Hogy összedől a világ. Vagy úgy tűnik, hogy össze fog dőlni. Nem dől össze. Az idő fontos tényező. Sok múlik egy másodpercen is. A kvantumfizikában. Előtte még nem létezett valami, és egy másodperccel utóbb már igen. Mintha azt mondanánk, hogy a baj előtt egy perccel még nem volt semmi baj. Wurmtól virtuális műveket látunk. Mint amikor félkészen veszünk át egy lakást, és nekünk kell azt befejezni. Nincs megállás, de nem másodperc alatt készülünk el. Folytonos mozgásban vagyunk.

Ahogy nincs uborkaszezon Ludwig Múzeumban (One minute sculpture) sem. Lendületben, mozgásban van a háromdimenzió. Egyik eleme sem stabil, hanem változik, alakul, deformálódik. A szobor nyughatatlanságát (téridőbeliségét) jeleníti meg. Lázadnak ezek a szobrok. A konvenció ellen, ahogy belénk ivódott a szobrok felfogása. A szobor statikus, ha épp mozgalmasságot is hivatott kifejezni. Michalengelo Dávidja követ tart a kezében. El fogja dobni. Tudjuk. Ha nem tudnánk, talán akkor is. Wurm szobra egyszerre létezik és nem létezik. Ingajáratban van, liftezik. A szobor születését követhetjük nyomon. Mintha egy üzem folyamatábráját néznénk. Mégis van uborkaszezon, jó a termés. Uborkák a posztamensen. Portrék. Önarcképek. Savanyúak lennének? Inkább édesek, és nincs két egyforma uborka, individuumok. Vedd magadhoz kedvenc filozófusaidat!, 2002 – biztatja Wurm a látogatókat. Felvehetjük a posztamensre helyezett könyveket. Kézzel-lábbal tarthatjuk fogaink között is, sőt hónaljunk alatt. A fő, hogy magunkhoz vettük. Talán bele is lapozunk valamelyikbe. Wurm a játékra épít. Homo ludens legyen az ember, és figyeljen arra, amit lát, amit néz. Objektekkel, anyagokkal, formákkal, alkotói gesztusokkal folytat eredményes küzdelmet. Wurm kiállítása is a fogyasztói társadalom jelenségeit állítja célkeresztbe. Szoborba „önti” a gesztust, eszközt ad a néző kezébe, lába alá. Csinálja maga, legyen részese a szobornak. A gondolatnak, az ötletnek. Az időnek, amely olyan drága tud lenni. Wurm leleményesen épít a hagyományra, a szabványra, a megszokottra (Tisztítóbútor a tisztuláshoz, 2011, Pollock-szekrény, 2011, Francis Bacon-faliszekrény, 2011). És tisztán tartjuk a lakásunkat (Szeretet megszervezése, 2007). Wurm az eszközöket mutatja, felajánlja a néző számára. Légy kreatív és odaadó, önfeledt! Lepd meg a párodat, mire is vagy képes. Valakiért. A szeretet jegyében. A szeret is munka, vagy másként mondva: befektetés a jövőbe. Wurm másként is praktikus: Gondolkodj az emésztéseden!, 2005, jelezve, hogy az élet nem sétagalopp, nem csak spiritualitás, hanem valóság is.

Az egyperces szobrok magáról az emberről, szokásairól, viszonyairól állítanak ki látleletet (A Wallsrteeten ülve, 2016.). Értjük és mosolygunk, sőt néha fanyalgunk, csak ennyi. Cipőt a cipőboltból? Szobrot Wurmtól? A művész a szobrászat alapjait kérdőjelezi meg. Teremt és nem tagadja, az enyészeté az egész, van is meg nincs is. Az ember (a néző) mint cselekvő lény van jelen. Ha van bátorsága. A megnyitón felkért szereplők mutatják, mit és hogyan kell csinálni. Beüzemelik a tárgyakat, a szobrokat, mozgásba, lendületbe hozzák a holt anyagot, megidézik, felidézik az emberi gesztusokat, magatartásokat, a mindennapokat.

Wurm mer közhelyes lenni, mert úgy redukálja a látványt, hogy magunk is meglepődünk, ilyen egyszerű az egész (De profundis fotósorozat, 2012). Nem is gondoltuk volna. Vagy gondolni gondoltuk, csak nem mertük kimondani, megcsinálni. Wurm kimondja, megcsinálja. Vastag festékkel kontúrokat rajzol a meztelen férfi testek köré. Ám vigyáz arra, hogy a kimondás, a megcsinálás módja, formája egyben lehetőség maradjon. Nincs lezárt szobor, fotó, minden mű nyitott marad. Lehetőség. És a szokatlan a néző számára, belépni a mű erőterébe, alkotóvá, társszereplővé válni. Sőt szoborrá. Ha egy pillanatra is. Legalább egy percre az időtlenségbe feledkezni. A metafizikába, a nem láthatóba, a gondolatban létezőre. Orosz István olyan rajzokat készít, amit a valóságban nem lehet felépíteni. Wurm olyan szobrokat alkot, amelyek bár léteznek, létezhetnek a valóságban, de önmagát kérdőjelezi meg mindegyik szobor. Az egyperces szobrok létezésükkel egyben meg is semmisítik önmagukat. A létezőből nem létező lesz. Átváltozás ez. Felmerülés és eltűnés.

Olyan világban élünk, ahol mindent fogyasztunk. Elfogyasztunk. Semmi sem végleges, semmi sem örök. Fogyasztunk. Művészetet, élelmet. Orvost, színészt. Sok a hulladék is. A műanyag ellepi az óceánt, bálnák pusztulnak el miattuk. Az egyperces szobrok mementók, figyelmeztetések, hogy ideje saját körmünkre nézni. Önmagunkba tekinteni. A saját felelősségünket nem feledhetjük el. Miként a játékot sem. Wurm kritikai potenciálja erős, mert bár manipulálja a nézőt, de nem kényszeríti, hogy gondoljon valamit, csináljon valamit. Inkább ösztökéli, felébreszti benne a kreatív embert, aki történetesen szobrot készít. Az enyészetnek, és nem az örökkévalóságnak. Azzal nincs dolgunk, a mindennapjainkkal van dolgunk, a jelennel, amelyben élünk és élni szeretnénk. Johan Huizinga szerint a játék nem szorul magyarázatra, jelenléte kezdettől fogva természetes adottság.  Ahogy Wurm esetében a szobor válik természetes formává, jelenséggé, emberi tetté. Játékká. Szobrairól lehántja az eszmék, ideológiák, mágikus kultuszok megkövesedett maradványait, mert újra gondolja azokat. Mintha Wurm is vallaná Huizinga szavait: A játék kívül fekszik a bölcsesség és a balgaság, az igazság és a hazugság, a jó és a gonosz ellentétén. Bár nem anyagi tevékenység, de nincs erkölcsi funkciója. A bűn és az erény fogalmai nem érvényesülnek itt.

Wurm a szobor anyagiságát szünteti meg, helyesebben a szobor anyagiságán túl annak szellemiségét hangsúlyozza. A szoborral való játékot. Ne vegyük komolyan önmagunkat, el kell egy kis irónia, távolság. Miközben Wurm is a szubjektumot szólítja meg. Az ember agyát. Ki kell lépnünk az adott sémából, keretből, hogy megoldást találjunk. Wurm merészsége és ereje a sémáktól mentes szemléletben rejlik. Tárgyakat avat szoborrá, zoknit, pulcsit, wc-tisztítót. A szobor anyagának szentségét (kő, márvány, fa, acél, bronz stb.) dönti romba. A szobrászat esztétikáját gondolja újra. Derűt és iróniát sugároznak a művei.

A Hermés szobrok geometrikus testek, laposak, szögletesek. Szimbólumok, mint az egyiptomi hieroglifák. Gondolati szobrászatot művel, műleírásokat mellékelve a tárgyakhoz. Minden tárgy lehet érdekes vagy érdekfeszítő. Tálalás kérdése az egész. Felhasználja és kihasználja a formalizmust, ellentétébe fordítja. Vegyünk egy nagy levegőt! Nincs itt a világ vége. Szobrok ezután is születnek, a szobrászat nem halt meg. Wurm nyomán másként fogunk gondolkozni a szobrokról, a tárgyakról. A valóságról. Mottója: Igazán tudok örülni olyan művésznek, aki a világon semmit, a művészetet sem, melyet maga hoz létre, de még saját magát sem veszi komolyan. Mit mondjon erre a néző? Ez is egy Wurm-paradoxon. Játék az élettel, játék a művészettel. A szobor is egy játék. Még egy lyukas zokni is lehet az. Wurm a mai világot egyperces voltában ragadja meg. Gúnyt űz a divatból, a reklámból, a fogyasztói magatartásból. A múlandóságból. Talán önmagából is. Mert projektje folytatódik, befejezhetetlen. Miként a valóság, véget nem érő. Elidegenít ettől a valóságtól, a valóság pusztulásától. Közérthető és élvezhető formában. A konceptuális művészet ragyog? Nem tudom. A művészet biztosan. Perspektíva- és gondolatváltásban.