Én-képek

Verebics Ágnest most legújabb, Osztódás című tárlatáról kérdeztem, de beszélgetésünk során szó esett alkotói módszerről, inspirációról, legkedvesebb kiállítási emlékéről és húgáról, Verebics Katiról is.

– Új kiállításod nyílt a Godot Galéria terében Osztódás/Division címen. Mire utal a címadásod?

– A cím leginkább a legfrissebb munkáimra utal. Egy nyáron megélt trauma hozta elő belőlem ezeket a széteső, osztódni vágyó, de arra mégis képtelen alakokat, ezeket az enyhén szürreális lényeket ábrázoló képeket.

– Legújabb festményeidet, objektjeidet állítod ki. Pontosan mit láthatunk tőled?

– Az elmúlt egy év munkáiból egy válogatást. Ez egy elég összetett anyag, sok minden fel van vonultatva. Az év elején elkezdtem több, visszatérő témámhoz hozzányúlni, a latex-fétish sorozatot folytattam, de kicsit ebbe belefáradtam. A kiállításon ezek a témák csak árnyaltan jelennek meg pl. a Revolver c. képen. Az ember-állat kapcsolódás is megjelenik néhány alkotáson, ami szintén örök nagy témám: félhomályba veszett arc előtt lopakodó tigris, ill. ugyanez a lény egy humanoid párduc karjaiban.

Idén töltöttem be a negyvenet, és akaratlanul visszanyúltam az ön-boncolgatáshoz. Ez előhívta a Testképzavar és a Fiatalság elvesztése c. képeket, ahol egy gyerekkori, anyukám által gondosan megőrzött, levágott copfomat tartom a hátam elé. Ennek hatására festettem a szétfolyó, szőrbe harapó önarcképeket és a csipke maszkok mögé bújtatott arcokat.

Az osztódó, széteső, lidércnyomásos alkotásaim a legfrissebbek. Ezt egy nagy fotós munka előzte meg, aminek néhány darabját ki is állítottam, kereszt alakzatban installálva a különböző osztódó-szétfolyó, tövises, szőrkarmú boszorkány „freak” trófea kezekkel. Egy kicsit olyan hangulata van az egésznek, mint egy wunderkammer: rémségek kicsiny tárháza.

– Miként választod ki a művészetedben visszatérő témákat, honnan merítesz ötletet a műveid elkészítéséhez?

– Egyik fő visszatérő témám, médiumom a saját testem, illetve arcom. Ez nem feltétlenül nőművészeti gender megközelítésű testkép, inkább valami megfoghatatlan, határtalan és összemosódott férfi-női, ember-állat testek metamorfózisai. Az állatportrék, ember-állat kapcsolatok, androgünitás szintén fontos visszatérő kérdéskörök. Mostanában már annyira nem, de régebben, a 2010-es évek elején-közepén sokat utaztam, és nagyon sok inger ért. Kitágult a horizontom, és rengeteg hatás, ötlet jött, ami beépült a képeimbe. Amúgy meg nem feltétlenül kell átszelni a világot inspirációért, egy jó kis vidéki veszprémi bolhapiac is nagyon jó témákat dobhat. Imádom az ott talált fura tárgyakat átalakítani, beépíteni a munkáimba.

– A kiállítás megnyitóján a leopárdruhába bújt Gergye Krisztinán kortárs táncos, koreográfus különös performanszát láthatta a közönség. Előadása éppen olyan meghökkentő volt, mint a most látható képeid. Ez a zavarbaejtés tudatos döntés a részedről?

– Gergye Krisztián egy vérprofi zsigeri művész, nagyon érzi és érti a képeimet. Éreztem, hogy amit Krisztián előad, az nagyon passzolni fog ahhoz a világhoz, ami a falakon van, és legalább annyira bizarr és meghökkentő lesz. A közelmúltban dolgoztunk már együtt, a Synesthesia c. performance sorozatába beemelte az egyik számomra fontos képemet. Nagyon szerettem volna már rég meghívni, performálni egy kiállításmegnyitóra, és ez szerintem nagyon jól sült el.

– Képeidnek gyakran vagy modellje, sokszor foglalkozol a testtel, szervekkel, és nem feltétlenül a szebbik oldaláról közelíted meg a témát. Gyakran jelenik meg képeiden az agresszió is. Honnan jön ez a nyers szókimondás nálad?

– Mivel én vagyok a legkézenfekvőbb modell a képeimhez, ezért kénytelen vagyok magamat használni. Néha, ritkán valami előre eltervezett koncepcióhoz használom mások testét, „szőrét” is, mint pl. a Hairy Gang /Szőrös nők sorozatomnál. Az agresszió, erőszak nem direkt jelenik meg, inkább csak a felszín alatt fluoreszkál. Felfedezhető egy kis horror, de nem célom a direkt meghökkentés. Egyszerűen ez jön ki belőlem őszintén, és valljuk be, nem túl vidám, ami körbevesz minket. A vásznakon nem szabad hazudni, különben giccsé válik.

– Hogyan kezdesz neki egy kép megfestésének?

– Gyakran úgy indul, hogy kifotózom a témát, van hogy napokig tart, mert rengeteg felvételt készítek, és abból lesz egy-két jó, amiről tudom, hogy jó kép lehetne megfestve. Gyakran festek a saját fotóim alapján. Ha megvan a megfelelő kép és a koncepció, ami alapján tudok dolgozni, jön az alapozás.

– Mikor kezdtél el festészettel foglalkozni? Mindig is ebben a műfajban szerettél volna dolgozni?

– Úgy 16 éves koromtól. Főleg a festészet érdekelt, ez a főcsapásom, ezen a nyelven tudok talán legjobban artikulálni. Emellett a fotózás és a freak tárgyaim készítése is fontos, ha csak a festészettel fejezném ki magamat, kicsit unatkoznék. Nagyon kísérletező alkat vagyok, nem tudok leragadni csak az olaj, vászon mellett.

– Más alkotóművészek is inspirálnak, vagy saját magad alakítottad ki a stílusodat?

– Természetesen inspiráltak, de ez jó esetben finoman beépül, és nem nyomja el a saját gondolatokat, kifejezést. Ha az embernek van elég erős egyénisége mondanivalóval fűszerezve, akkor ki tud alakítani valami sajátot, valami önazonosat.

– Fel tudnád-e idézni a számodra legkedvesebb kiállítási emléket?

– Sok kedves emlékem van a kiállításaimról, meg kellemetlen is akad bőven. Talán a legizgalmasabb kiállításom a Missionart Galériában a Hairy Gang/Szőrös nők c. volt. Ezt a sorozatot nagyon vártam már, hogy bemutassam. A megnyitó nem várt események, happeningek sorozata volt, amiben volt kellemes és kellemetlen, de ez így volt jó együtt.

– Megjelent egy páros interjú veled és testvéreddel, Verebics Katival, amelyből sok minden kiderül rólatok. Mennyiben hasonlítható és miben különböző a művészetetek?

– Nagyon hektikus a kapcsolatom a nővéremmel, csak ritkán állítunk ki együtt, és azt is nagyon nagy dráma övezi. Csoda, hogy ezek a kiállítások létrejöttek. A legutóbbi 2020- ban volt a szentendrei Új Műhely Galériában. Ennek a kiállításnak én a permanens konfliktus címet adtam, és hála a kurátornak, Récsey Manyinak, egész jó minőségű kiállítást raktunk össze. Teljesen jól elfértek egymás mellett a képeink. Kati szentimentálisabb, líraibb, tömöttebb kompozíciói jól összejöttek az én nyersebb, agresszívebb világommal.

– Osztódás című tárlatod még az ünnepek előtt zár. Hol láthatjuk a munkáidat legközelebb?

– Ami biztos, 2023 őszén a B55 Galériában lesz egy egyéni kiállításom. Vannak még tervek, külföldön is alakul valami.

Takáts Fábián

Ui.: Verebics Ágnes Globeface című képe nyerte el idén a Fine Art Hungary – Az év műtárgya 2022 díját.

Fotók: Az alkotó jóvoltából (agiverebics.hu)