Tiszatájonline | 2023. április 5.

Egy zseniális festő a Napkirály szolgálatában

CHARLES LE BRUN

MAGYAR MIKLÓS TANULMÁNYA

Charles Le Brun Párizsban született 1619-ben. Apja szobrász volt, aki hamar felfedezte fia tehetségét, és festőiskolákba küldte. A fiatal Le Brun megrajzolta XIII. Lajos lovas portréját, amely annyira megtetszett Pierre Séguier kancellárnak, hogy magához vette házába. Ezután Charles-t bemutatták Richelieu bíborosnak, akinek 1640-ben festett egy képet Herkules és Diomédész lovai címmel.

Herkules és Diomédész lovai

Nicolas Poussin, aki csodálta ezt a festményt, 1642-ben elvitte magával Rómába, ahol Le Brun négy évig folytatta festészeti tanulmányait Séguier kancellár anyagi támogatása mellett. Hálából Le Brun megfestette az akkor hetven éves mecénás nagyszerű lovas portréját. 

Pierre Séguin lovas portréja

Római tartózkodása alatt Le Brun festett egy képet, amit a művészettörténészek Poussinnek tulajdonítottak. A festmény címe Publius Horatious Coclès, a Pons Sublicius védelmezője. Publius Horatius Coclès, fiatal katonatiszt időszámításunk előtt a hatodik században Róma legrégibb hídját, az ie. 621-ben épült Pons Subliciust védelmezte az etruszk király támadó hadserege ellen a Clusium és Róma közötti háború alatt. Társaival a híd keskeny végének megvédésével visszatartották az ellenséget, amíg a többiek megsemmisítették a hidat, megakadályozva az etruszkok előretörését, így megmentették Rómát. Titus Livius szerint Coclès ezt az imádságot mondta Tiber atyának: „Tiberinus, szent apa, imádkozom, hogy fogadd be a te jóindulatú áramlatodba ezeket a karokat és ezt a harcosodat.”

Publius Horatious Coclès a Pons Sublicius védelmezője

Le Brun történelmi festményeinek témáit klasszikusokból is merítette. Az 1647-ben festett Polyxena feláldozása Ovidius Átváltozások című, tizenkétezer sorból álló költemény a forrása. A görög mitológiában Polyxena egy trójai hercegnő volt,Priamosnak Hekabétól született leánya, akibe Akhilleusz beleszeretett, és megígérte, hogy amennyiben Polyxenát feleségül adják hozzá, a görögöket rábírja a Trója falaitól való elvonulásra. Éppen erről tanácskoztak, amikor Paris nyilával halálosan megsebesítette Akhilleuszt a sarkán. Halála előtt Akhilleusz megígértette övéivel, hogy Trója eleste után Polyxenát az ő sírján fogják feláldozni. Ovidius erről így ír:

Thrák kikötőbe került Atreus fia, gályahadával,
várva a békésebb szeleket, lecsitult-habu tengert:
hirtelen itt, magasan, mint míg élt, oly nagy alakban,
hosszan felhasadott földből, mintegy fenyegetve
s oly képet hordozva jelent meg előttük Achilles,
mint amidőn Agamemnon ellen vad vasa villant;
„Meg sem is emlékeztek”, szólt, „énrólam, achivok,
elmentek, s hírem velem együtt nyugszik a földben!
Így ne legyen! Ne legyen sírom soha megbecsületlen:
árnyamat éppenezért békítse Polyxena vére!
” (Devecseri Gábor fordítása)

Le Brun festményén a szerencsétlen asszonyt egy görög katona megpróbálja leszúrni egy tőrrel, miközben anyja védelmezi. A kép bal felső sarkában Akhilleusz koporsója látható.

Polyxena feláldozása

A festménynek különös története van. Anélkül, hogy ismerték volna szerzőjét, több mint harminc évig Coco Chanel szobájának falán függött abban a párizsi Ritz szállóban, amit Marcel Proust tett híressé. Joseph Friedman, a Ritz szálloda művészeti vezetője nem akart hinni a szemének, amikor egy leltár készítése során felfedezte a képen Le Brun stílusát. Azután a festmény sarkában a CLBF betűket is meglátták, ami a Charles Le Brun Fecit, azaz Charles Le Brun készítette rövidítése. A dátum is ott volt: 1647. A 3–5.000.000 euróra becsült festmény a milliárdos Dodi Al-Fayed, Lady Diana szeretőjének tulajdonába került.

Le Brun, a Napkirály festője

Charles Le Brun mint a király festőjének karrierje A Dárius család (másik címe a festménynek: Perzsia királynői Nagy Sándor lábainál) című, 1660-ban festett képével kezdődik. A király és a művész közötti különleges kapcsolatra mutat rá az a tény, hogy Le Brun a király jelenlétében festette meg művét Fontainebleau-ban. Guoillet de Saint Georges művészettörténész leírja, hogy a Napkirály látni akarta, hogyan készül a mű, és még Nagy Sándorról is elbeszélgetett a festővel: „a királyi felség megszerezte magának az örömöt, hogy szabad óráiból feláldozzon néhányat arra, hogy lássa festeni [Le Brunt], ezért a kastélyban szállásolta el lakosztálya mellett, és a legváratlanabb pillanatokban lepte meg, amikor a festő ecsettel a kezében dolgozott, és méltóztatott szót váltani vele ennek a hősnek legnagyobb tetteiről.” 

Le Brun az isszoszi csata utáni epizódot örökítette meg festményén. Az i.e. 33. november 5-én Anatólia délkeleti részén az isszoszi öbölnél Nagy Sándor, makedón uralkodó Dárius perzsa király seregével ütközött meg. A makedónok győzelme után Dárius elmenekült, anyját, feleségét és gyermekeit az ellenség fogságba ejtette. Le Brun festménye azt a jelenetet ábrázolja, amikor Nagy Sándor meglátogatja Dárius családját és a perzsa királynőket, kedvenc parancsnoka, Héphestion kíséretében. Nagy Sándor és Héphestion azonos korúak voltak, de ez utóbbi erősebbnek tűnt, így a királynők azt hitték, ő Nagy Sándor, és őt köszöntötték, ám egy eunuch rámutatott az uralkodóra. Ekkor Sysigambis, Dárius anyja Nagy Sándor lába elé vetette magát és bocsánatát kérte, mondván, még sohasem látta, ezért tévesztette össze hadvezérével. Ekkor a makedón uralkodó felemelte az asszonyt, és a korabeli feljegyzések szerint ezt mondta neki: „Nem, anyám, egyáltalán nem tévedett, ő is Sándor, csak egy másik Sándor.”  

A Dárius család

Le Brun festményének története nem csupán azért különleges, mert a király jelenlétében készült, de utóélete is rendkívüli. Először az uralkodó közelében, a Louvre gyűjteményében lett kifüggesztve, majd 1668-tól a Tuileriák palotájában a királyi lakosztály dísze lett. 1682-után Versailles-ban a király Nagy Lakosztályában, a Mars szalonban került elhelyezésre. Ennek az áthelyezésnek külön története van. Amikor Le Brun a Dárius családot festette, Veronese Pèlerins d’Emmaüs című képe Fontainebleau kastélyának dísze volt. 

Veronese: Pèlerins d’Emmaüs

1668-ban együtt mutatták be Le Brun festményével a Tuileriákban. Amikor Le Brun képét átszállították a Mars szalonba, a király úgy rendelkezett, hogy a kandalló két oldalára függesszék a két művet. Igen ám, de a két festmény méretei nem voltak azonosak, így a tökéletes esztétikai hatás miatt be kellett avatkozni. Le Brun eredeti festménye 4,2 méter magas és 6 méter széles volt. Levágtak belőle egy fát és Dárius sátrának egy részét, így 2,98 méter magas és 4,53 méter széles lett. Mivel még így is nagyobb volt Veronese festményénél, ez utóbbihoz mind a négy oldalon betoldottak részeket.

Le Brun és Veronese festménye a Mars szalonban

A tükörterem mennyezete

Le Brun legfontosabb munkája a versailles-i kastély tükörterme mennyezetének megfestése volt. 

A Tükörterem mennyezete (részlet)

Versailles kastélyának Tükörterme, a „kastély legfényesebb ékszere” 1678 és 1684 között épült. A Béke szalonját és A Háború szalonját összekötő Tükörterem 73 méter hosszú és 10,5 méter széles. Nevét a falakat elborító háromszázötvenhét tükörről kapta, amelyek az ablakokon beáramló fényt visszaverve még nagyobbá teszik a termet. A tükrök története sem mindennapi. Abban a korban Velence monopóliuma volt a tükörgyártás. XIV. Lajos bátorítására pénzügyminisztere, Jean-Baptiste Colbert 1660-ban tizennyolc velencei tükörkészítő munkást hozatott Versailles-ba, azt remélve, hogy elleshetik az olaszok féltve őrzött titkát, aminek kiadása halálbüntetéssel járt. 1665-ből négy velencei tükörkészítő párizsi tartózkodásáról vannak feljegyzések. A király húsz évre szóló engedélyt adott ki arra, hogy velencei munkások tükörkészítő manufaktúrát tartsanak fenn Párizsban, ám az olasz mesterek nem óhajtották kitanítani a franciákat a tükörkészítés fortélyaira. Így a Cherbourg melletti Tourlaville-ben gyártották le a Tükörterem díszeit. Colbert pedig kijelentette: „Tükreink immár tökéletesebbek, mint a velenceiek.” 

A Tükörterem

A festő a Napkirály 1661 és 1678 közötti időszak alatti tevékenységét örökítette meg. XIV. Lajos életének epizódjait Le Brun nem kronológiai sorrendben, inkább szimbolikus egymásutániságban ábrázolja. A galéria közepén egy nagy kompozíció két részre oszlik: az egyik az a mozzanat, amikor 1661-ben minisztere, Mazarin bíboros halálakor Lajos elhatározza, hogy egyedül fog uralkodni. A festmény középpontjában a király ül trónszékén, vértben és egy kék köpenyben. Jobb keze egy hajó kormányrúdján nyugszik, ami azt jelképezi, hogy ő az állam nagy hajójának egyedüli irányítója. Egy felhőn ülő nő, a Dicsőség szimbóluma, egy csillagkoszorút nyújt az uralkodó felé. A meztelen gyerekek az ünnepeket és az örömöt szimbolizálják. Minerva a trón mellett, Mars felül látható. A többi istenség, Jupiter, Juno, Neptun, Vulcanus, Pluto, Herkules, Diana és Ceres az egekből figyelik az uralkodót. A király a kép közepén ül trónján, mellette a három Grácia a királyra az égiek által ráruházott képességek szimbólumai.  

A király maga fog uralkodni

A Franciaország szomszédos hatalmasságainak gőgje című festmény A király maga fog uralkodni kiegészítése. A képen szereplő hatalmasságok az őket megtestesítő allegóriákról ismerhetők fel. Németországot egy felhőn ülő nő szimbolizálja, egy sassal és a császári koronával. Spanyolországot egy oroszlánra támaszkodó másik nő testesíti meg. Az oroszlán egy indiai királyt tép szét, aki kincsein fekszik. Hollandia szimbóluma egy oroszlánra könyöklő, nő bal kezében Neptun háromágú szigonyát tartva annak jeléül, hogy a tengerek úrnője. 

Franciaország szomszédos hatalmasságainak gőgje

A legnagyobb méretű festmények a király győztes hadjáratairól szólnak, és felidézik az 1671 és 1678 között lezajlott hollandiai háború epizódjait. A Döntés a hollandok elleni háborúról című képen XIV. Lajos a háború istene, Mars − aki megmutatja a királynak a győzelmeket − és a bölcsesség istennője, Minerva között ül. Az utóbbi a háború borzalmait: éhínség, betegség és halál mutatja az uralkodónak.

Döntés a hollandok elleni háborúról

A Tükörterem mennyezetén Le Brun magyar vonatkozású eseményt is megörökített. A király csapatai legyőzik a törököket Magyarországon című képen a Napkirály seregének segítségét ábrázolja. 1664. január 12-én XIV. Lajos Lipót császár követének, Strozzi grófnak ígértet tett arra, hogy egy hatezer fős haderőt küld a császár megsegítésére. A francia katonák segítségével a keresztény hadseregnek Körmendnél sikerült megállítani a török hadak előrenyomulását, és a Rába túlpartján augusztus elsején a török csapatok elitjét, ide értve a janicsárokat is, elpusztították.

A király csapatai legyőzik a törököket Magyarországon