Csepp a tengerben…

A hír felkeltette figyelmemet, egyrészt azért, mert ha Franciaország visszaad műkincseket, azokat valószínűleg nem megvásárolták, hanem valamilyen módon eltulajdonították. Másrészt azért érdekelt a történet, mivel lehangoló, de felejthetetlen élményem fűződik Beninhez.

De kezdjük az elején. 1978-ban a Tatabányai Szénbányászati Tröszt munkásainak heti egy alkalommal francia nyelvet tanítottam azzal a céllal, hogy az év végén egy évre Togóba utazó társaságnak alapvető társalgási ismeretei legyenek Molière nyelvéből. Küldetésük célja pedig magyar gyártmányú iszapdúsító berendezés felszerelése volt az afrikai országban. Én magam úgy kerültem Togóba, hogy a főmérnöknek tolmácsoltam egy hónapon át, ami alatt a munkálatok megkezdése előtti egyeztetéseket bonyolította a cég. Szabadidőnk bőven akadt, mivel az ottani munkatempó nem hasonlítható össze az európaival. Így került sor egy egész napos kirándulásra a szomszédos Beninbe. 

Cölöpökre épült település

Utunk célja egy Ganvié nevű település volt. Ganvié a Nokoué tó közepén alakult ki négyszáz évvel ezelőtt, és különleges története a rabszolgaság korszakában kezdődött el. A 18. században a helyi Tofinu törzs kétségbeesetten próbált menekülni a tó mocsaras területeire a Fon és Dahomey királyságok katonái elől, akik elfogták és portugál kereskedőknek adták el őket. A katonák azt gondolták, hogy egy rettenetes démon lakozik a víz felszíne alatt, ezért az őslakók a tóba vert cölöpökre építettek viskóikat. A település lakói ennek a megmenekülésnek emlékére nevezték el a falut Ganviének, ami az ottani nyelvjárásban azt jelenti, hogy „túléltük”. A tó higiéniai állapota látogatásunkkor is katasztrofális volt. Ivóvizet csak két helyen vételezhettek a lakosok hordókban. A szennyvíz közvetlenül a tóba ömlött, az állatok és az emberek ürüléke fertőzték a vizet. A vízi jármű körül, amelyen utaztunk, félmeztelen kamasz fiúk és lányok várták a szennyes vízben, hogy ledobjunk némi aprópénzt. Az egész falu elképesztő nyomorban élt. Mára már valamennyit javult a helyzet. A harmincezer lakosú falu főleg halászatból és turizmusból él. A tavat „Afrika Velencéjének” nevezik. (Természetesen kiránduló társaimmal valamennyien készítettünk fotókat, ám akkoriban Beninben tilos volt fényképezni, így a szolgálatot teljesítő katonák kivették a filmtekercseket fényképező gépeinkből. Ezért az alábbi felvételek nem sajátjaim.)  

„Afrika Velencéjének” legfőbb nevezetessége két úszó piaca. Az egyik a falu lakosait látja el élelmiszerekkel, míg a másik ’A halászok úszó piaca’. Ez utóbbi hajnali négy órától délelőtt tizenegyig működik. A halászok és a kereskedők a vízen kötik meg üzleteiket. De nemcsak halak cserélnek itt gazdát. Hagyományos öltözékű, szalmakalapos asszonyok kínálják a gyümölcsöket és zöldségeket, teát és kávét. 

Dahomey történelmi fővárosa, Abomey 1625-től létezik. Dahomey katonai királyság volt, a királyok fegyveres rabszolga-kereskedelemmel gyarapították vagyonukat. 1625 és 1900 között tizenkét király követte egymást. A királyi paloták az ország történetének kiemelkedő helyszínei, amelyeknek műkincsei felbecsülhetetlen értékűek. A paloták alapvetően agyagból készültek és falaikat domborművekkel és szobrokkal díszítették. 

A benini műkincsek elrablása

1892. november 2-án Dahomey (Benin régi neve) királya, Béhanzin nem hajlandó alávetni magát a gyarmatosító francia seregnek, inkább felgyújtja a királyi várat és elmenekül. Később elfogják és száműzetésben hal meg. Alfred Dodds tábornok katonái behatolnak a fővárosba, Abomey-be, és mindent feldúlnak. 

A franciák zsákmányként magukkal visznek számtalan királyi műkincset, amelyek egy részét a tábornok a párizsi Trocadero nevű etnográfiai múzeumnak ajándékozza. Saját magával szemben sem volt szűkmarkú, jó néhány műalkotást megtart magának, és katonái is hazavisznek belőlük. Ezeknek a műkincseknek egy részét eladták, másik részük családi örökségként generációról generációra szállt. Az ajándékban kapott műtárgyakat a Trocadero múzeum 1893-tól kiállította. Később átkerültek a Quai Branly múzeumba. A műkincsek királyi szobrok, trónok, fából készült pompás díszítésű ajtók, valamennyi a 18 és 19. században uralkodó dahomey-i királyok uralkodásának tanúságai. 

A francia gyarmatosító katonák 1892-ben Abomey elfoglalásakor a királyi vár előtt találtak négy, dúsan díszített, fából készült ajtót. Ezek is a Quai Branly múzeumba kerültek. A feljegyzések szerint az ajtókat Glèlè király uralkodása alatt, egy Sossa Dede nevű művész készítette.

A múzeum királyi fejeket és trónokat is őriz.

Ghézo király annak a Behanzin királynak a nagyapja volt, akinek uralkodása idején hurcolták el a franciák Benin műkincseit hadizsákmányként. A királyi trón csaknem két méter magas, különféle motívumok díszítik, mint a pálma, ami az örökkévalóság szimbóluma. A pálmaolaj egyébként az egyik fontos terméke volt Dahomey-nek. A trónt egyszer használták évenként, amikor is a király a szabadtéren trónjáról adott utasításokat ajándékok, fegyverek, élelmiszer, állatok, szövetek szétosztására. 

Glèlè király apjától, Ghézótól vette át a hatalmat 1858-ban és 1889-ig uralkodott. Folytatta apja hódító hadjáratait, ám 1868 december 29-én egy szerződésben a fővárost, Cotonou-t átengedte a franciáknak. Az oroszlánt választotta szimbólumként, ami trónján is szerepel.

Huszonhat műtárgy visszaadása

2016-ban a benini köztársasági elnök, Patrice Talon kérvényezi Párizstól az Abomey-ből elrabolt kincsek visszaszolgáltatását. Az akkori francia köztársasági elnök, François Hollande külügyminisztere, Manuel Valls elutasítja a kérést, „a nemzeti gyűjtemények elidegeníthetetlenségi” elvre hivatkozva. Emmanuel Macron azonban 2017. november 28-án egy Ouagadougou-ban tartott beszédében bejelenti, hogy „haladéktalanul vissza kívánja adni” a Benin által kért műtárgyakat. Ezt követően Macron felkér két tudóst, írjanak egy jelentést a szóban forgó műkincsekről. A jelentésben a tudósok megfogalmazzák, mely műkincseket kell visszaszolgáltatni jogos tulajdonosaiknak: „amelyeket hadizsákmányként elraboltak, de azokat is, amelyeket potom áron megvásároltak kereskedők, katonák”. A visszaadási procedúra három éven át tartott. Végül 2021. november 9-én François Macron a francia köztársasági elnök és Benin elnöke, Patrice Talon, Macron, Jean-Michel Abimola, Benin Turisztikai Minisztere és Roseline Bachelot, francia kulturális miniszter aláírták a visszajuttatás dokumentumait.

A ceremónián Dah Sagbadjou Glèlè, Dahomey királya (a bal oldalon, kék ruhában) is részt vett a ceremónián.

Mielőtt még elérzékenyülnénk Emmanuel Macron és a francia állam nemes gesztusának olvasásakor, említsük meg, hogy a huszonhat visszaszolgáltatott műkincs csepp a tengerben. Csak a Quai Branly múzeum közel 70.000 afrikai szobrot, maszkot és egyéb műtárgyat őriz, A Beninnek visszaadott kincseket a franciák választották ki, és jóllehet Benin nagy ünnepnek tartotta a műkincsek hazaérkezését, koránt sem lehetett teljes örömük. Nem kapták vissza például a leginkább tiszteletben tartott és egyedülálló remekművet, ami jóval megelőzve korát, egy modern szobor. A Gou-nak ajánlott szobor Abomey-ben készül 1858-ban, alkotója Ekplékendo Akati. A vasból készült szobrot Jeanne d’Arc páncéljának szimbolikus értékéhez hasonlítják. A szobor kizárólagosan hulladék vasból készült, 178 centi magas és több mint egy mázsa súlyú.

Csak remélni lehet, hogy további elrabolt műkincsek kerülnek vissza Beninbe és a többi afrikai országba.

Magyar Miklós