Come si comme ça

Jönnek a nyershús-áriák, a Bacon-darabkák, jönnek beszélő albatroszok és festett múmiák… Denevér-balett és álarcosbál a katakombában… Jönnek a csorbított boldogságok bolondériába mártott, metalogikus érzékszervei… Ős-hangok, zord harangok, üveg-süveg, szorongok…

A művész felébred, miközben tovább álmodik, állandósul és változik, szimultánban: rejtőző és extravagáns, melankolikus kávéval átitatott poétikus örvények hívják be a képlékeny tükörbe… Morfikus hajnalokba kúszó jelenések sokszorozzák a dimenziókat… A maszk mögötti lény egyszerre intro- és extrovertált… Persze, hogy az! Esélye van egy újabb szféra, álom-réteg, rezgés-sáv kiharapására, hogy a hiányt újabb rétegekkel töltse ki, be, fel, át…

Az alkotó belső időktől formálódik, metamorfózissal, öngerjesztő folyamatokkal operál, kivetít, szembesül, át(k)öltözik, meghasonlik, visszafordul, visszahasonlik, majd sejtelmes önismeret(ek)től ragyog…  

Párizsban, 2000 őszén a Le Génie de la Bastille elnevezésű, nemzetközi összművészeti rendezvényen volt fotókiállításom Marcel Roger művésztársammal. A sok-sok vernisszázs és performance legalább 26 helyszínen zajlott, fergeteges, élménydús napokat, heteket éltem át! Ott ismerkedtem meg a hazai BLOCK Csoport tagjaival, illetve külföldi alkotókkal, többek között a francia Danielle Loisel festőművésszel, a rendezvény egyik szervezőjével… Az intenzív párizsi emlék immár 22 éves, a kapcsolódások, együttműködések pedig (most Nayg István képzőművész kurátori tevékenysége által is) folytatódnak… 

Max Ernst: A Bastille szelleme (Le Génie de la Bastille) című 1960-as bronz-szobra kiszökik a galériából, és sudár termetét bemutatva: szellemes ámokfutást rendez a forgalmas köztereken…

Párizs-Budapest. Átjárások: a Saint-Germain-től a Szent Istvánig, a Bastille-tól a Blaháig, a Montmartre-tól a Murányi utcáig rengeteg jelenés, titok és felmutatás történik, megannyi csoportos és egyéni előadás-töredék vetítődik (b)elénk… Átjárások, éber álmok, ájulások, átjutások… Most Henri Michaux, Paul Eluárd, Urmuz, Tzara, Arp, Aragon és az Art Zoyd montázs-varázsát (a leíró látomásaival elegyen) közvetíti egy jelenlévő médium: 

Esély és sajátos liturgia! Íme, az ige:
hogy ne csak bús merengésekben
lángoljon föl néhány felfalt érzelem,
ne csak gyanús éjszakai álcák
kísérthessék sóvárgásom házát…

Organikus kép-kollázsok, szőrcsomók, savak, tetemek, szarvak, szerves részek rituális kiemelése és bedolgozása, barlangrajz-reinkarnációk, becsomagolt tengerpartok… Totem és tabu? A tabu elsüllyed, a totem újra virágzik… 

Ó, a képzelet-dobozok sokasága:
ezerarcú múltak álarc-csarnoka!
Laterna magica! Önreflexiók varázs-doboza, 
fény-dobozokba zárt analitikus megnyilatkozása…
Geometrikus ládák, tér-játékok, 
meghasonlott hármas-oltárok,
vegyes érzelem és összetett technika, 
Ládaköztársaságok meditatív diszkurzusa…
Metakommunikáció! Átfordult csönd-reakció, 
absztrakciók, tünemények, csorgatott vibráció…
A bársony sistergő álmába fröccsenő szín-robbanások, 
a sötétség finomság-rétegeibe zúduló áramlás(s)ok(k)…
Most rozsdamentes emlékezet
írja ki- és befordított versemet.
Sugározni az emberek felé: 
íme, az ige és az esély, 
a befogadás, a lehetőség: 
a minden (is) mindenkié!
Múltak aránytalan árnyai suttognak a falakban…
A sejtések vak vadként ugranak a kirakatokba…
(Ezüstös habokba metszett sötét villanások!)
Fáklya serceg, köpönyeg botlik – és barlangokból jönnek hozzánk: 
profán próféták furcsán-fésült mozdulatai…
Ion Mincu dada-dal álarcai vigyorognak, 
amott: Fekete tojások és csörgősipkák zuhognak…
Viharok trombitái tombolnak fél-állatok füleiben…
Sarló-szárnyak kaszabolnak fátylakat,
s fullasztó források fortyognak 
kevert lények véres szem-gödreiben…
Szín-hangok, formák illata, szakadékok szédülő zaja… 
Ívek, é(r)vek, hasonmás-rémek, árkok, fény-ittas ájulások…
Mély-káosz, félelem, gyiloktól: kegyelem! 
Időtlen lételem, feloldás: légy velem! 
Szerte-robbanó íriszek erdeje, 
kék ezrezetekben ébredő penge… 
Idegek irizáló láza, forró pólusok vibrálása, 
dinamika, dinamika: pszichikus kiterjedések násza…

– – –

Hogy vagyunk mostanában, milyen a kedvünk általában? – Összefoglalva (ahogy a költő is mondaná): come si comme ça, come si comme ça, come si comme ça!