Beszélhetünk-e centralizmusról egy periferikus régión belül?

Ez az éves kortárs művészeti szemle (Mosonmagyaróvár, Hansági Múzeum, 2023. augusztus 31.‑október 4.) mindenféleképp a régió legfontosabb képzőművészeti eseményének tekinthető. Részt vesznek rajta az óvári Art Flexum Nemzetközi Művésztelep és a KOMP (Kortárs Művészeti Panoráma) tagjai, ugyanakkor jelen vannak a Fehér Ló Művelődési házhoz kötődő helyi műalkotók, a Tallós Prohászka István Egyesület tagjai, és a mosonmagyaróvári Fotóegyesület lelkes résztvevői. Közülük érdemes kezdeni Proity Olgával, akinek az „Esteledik” című olaj vászna egy egészen érett és stílustechnikai szempontból is érdekesnek mondható műalkotás. Az apró és határozott ecsetvonások mellett egy havas mosonmagyaróvári utat látunk, amelynek megfestése szintén beleillik a kortárs naturalista festészet egyik legjobb műalkotásai közé. Ehhez hasonlóan ott van Horváth Kincső „Betta akváriuma” című nagy méretű akril vászna, amely a művésznő vágyakozásának eredménye. A művésznőnél a látvány „titka”, a nyugtató hatású zöld szín mellett, az akvárium lámpájának a fénye. Emiatt sötétebb a háttér, és fekete az aljzat „üveg felőli” oldal. Ettől olyan világosak, telítettek és bizonyos növényeknél szinte sárgák a felső levelek. A felülről érkező fény kontrasztot ad, kiemel és élesebbé tesz mindent. Mindemellett a látvány másik fontos eleme a mozgás. A víz finom áramlásával a növények gyengéden hajladoznak, a felszín lágyan hullámzik, a halak békésen úsznak.

Fontos megállni egy pillanatra a Mosonmagyaróvári Fotóegyesület tagjainak művei mellett. Fényképeiket a realitás és az irrealitás megragadása mellett nem az öncélú vagy l’art pour l’art kísérletezés jellemzi. Csapó István fotóinál erősen kihangsúlyozható a természetszerűség és a naturalista fényhatások kiemelése. Nem ösztönös, hanem tudatos kattintások révén hozta létre ezeket a festménynek tűnő jeleneteket. Mindemellett ott van Horváth Bence Tamás „Átpillantások” című fotógrafika technikával készült fényképe. A fotóművész a 2021-es Moson Megyei Tárlaton nyerte el a kistérségi társulás díját, viszont itt egy teljesen újfajta műalkotást mutat be. A fotóján a sötét és világos színárnyalatok egymásba illeszkedésével találkozunk, melynél egyes fénykontrasztok erőteljesen vetülnek a tájra.

Az érettebb műalkotások közül kiemelném Molnár Nikolett „Nr. 4” című akril és fekete markerrel készült festményét. Nem tanulmányrajz, s nem megrendelésre készült. E sorozat festményei szigorúan az ösztönösség szabályait helyezik előtérbe, melynél a színek tudatosan lettek kiválasztva. A művésznő – akinek ez az első szereplése a Moson Megyei Tárlaton – először megfesti az alapot, majd a zenehallgatás közben szerzett inspirációkat felhasználja a folyamatban lévő festés alatt. Ez a muzikalitás szinte meglepő módon látszódik a színek elhelyezésén és az egész kompozíción. Nincs gesztualitás, hanem csak puszta és ösztönszerű expresszív festési stílustechnika.

Molnár Nikoletta mellett kiemelhető Horváth Eszter is, aki a budapesti Metropolitan University hallgatója, s legfőképp szénnel és pasztellel dolgozik. Inspirációját a saját környezetéből nyeri, s ezért a megyén belül látható témákat szokta preferálni. Az általa behozott és a zsűri által elfogadott műalkotás egy vizsgafeladathoz kötődik, amelynek az elkészítését széntechnikával hozta létre, és visszatörlést alkalmazott hozzá. Ezen a műalkotáson észrevehető a kietlen pusztaság, a hegyeshalmi tájegység óriási szélkerekei, s az elveszettség érzete szinte expresszív módon belehatol a néző lelkiállapotába. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy ilyen irányba haladva képesek legyünk egy gigászi valóságot aprócska kis filmkockaként a néző elé tárni. Eszter törekvései nem az absztrahálás felé haladnak, hanem szigorúan a figuratív képvilág formai és tartalmi szempontjait tartják szem elől.

Ezután megemlíteném Sudár Éva és Milu Milanovich Ildikó műalkotásait. Sudár Éva „Falak mögött I.” című festménye egy régebbi festmény továbbfejlesztése, melynek egyik változata látható volt a 2020-as mosonmagyaróvári Art Flexum Téli Tárlaton. E kiállításon résztvevő művészek egy olyan tematikát kaptak, ahol a felsőbbrendűség és az alsóbbrendűség közötti viszonyrendszert kellett feldolgozniuk. Ezen a képen az alapozó szín teljes mértékben eltűnik a kettősség bemutatása között. Az egész képnek van egy alapszíne, amelyre ráhelyeződik az erős kék, amit csak a száradás után tudott visszakaparni. Ugyanakkor a fenti réteg a leghangsúlyosabb, viszont ha közelebb megvizsgáljuk, akkor 4-5 rétegnyi festékkel szembesülünk. Ezen a festményen már nem a teljes vagy pártatlan igazsággal szembesülünk, hanem a valóság kisebb részecskéivel, melynek az összerakása a néző feladata lesz. Milu Milanovich Ildikó, aki tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Szövetségének, festménye egy recycle műnek tekinthető. Ez alatt azt értjük, hogy a műalkotó átfesti a régebbi képét, ami nem aktuális számára. Ezzel a mozdulattal elfedi a régi gesztusokat, s újakat tesz fel a vászonra. Addig dolgozik vagy gyötri magát, amíg létre nem jön az a küldetés-feladat amelyre szüksége van! Ennek köszönhetően olyan dolgok jönnek elő a festményén, mint a belső feszültségek áramlatai és lélektani megjelenítése. Milanovich Ildikó csakis a lírai absztrakció világát tekinti mérvadónak képein, melyeknél a látvány mögé betekint és a festészet eszközeivel újrateremt. Ugyanakkor festményeire erős hatást gyakorolt Henri Matisse dekoratív vizuális nyelvezete.

Nagy meglepetés Matusz Péter Pál visszatérése a Moson Megyei Tárlatra. A művész pasztellfestménye egy ösztönszerű és kaotikus világ ábrázolása, amelynek a megfejtésétől próbálja megóvni a nézőt. Itt már nem csak egy festői intuícióval találkozunk, hanem közvetlen gesztusszerű ábrázolással. A festő nagy hangsúlyt helyez a színek örvényhullámzására, s próbál abból a sötétségből kilépni, amely életének egy régebbi stádiumát érintette. A nagy káoszból való kimenekülés legfőképp ezekben a színfoszlányokban található meg, amelyek az egész képet dominálják.

Ezután érdemes kihangsúlyozni Szilágyi-Jéger Terézia „Fenn” és „Lenn” című műalkotásait. A művésznő, akinek a következő évben lesz kiállítása a Hansági Múzeumban, azokat a fény-árnyék hatásokat vizsgálja végig, melyek alulról vagy föntről szoktak érkezni. Munkáját egy alapos felkészülés kíséri végig. Először fotókat készít, majd helyben átdolgozza, úgy adja vissza pasztelltechnikával, hogy absztrahálja és leegyszerűsíti őket. Először pasztellel dolgozik, majd otthon olaj és pasztell variációval. Ezt a műveletet egy rostált felületű vásznon szokta végezni. Ennek következtében Szilágyi-Jéger Teréz festményein egy eldeformálódott valóság jön létre, melynél az organikus szemléletmód és korunk érzései nyilvánulnak meg.

Glázer-Kozma Edit „Úton” című pasztell festménye egy lágy, képzeletbeli tájat ad vissza sajátos kompozíción keresztül. Ez a festmény egy konkrét pasztellkép-sorozathoz tartozik, amely a hansági táj lírai szépségét és élményszerűségét adja vissza erős visszafogottsággal. Ugyanakkor érződik rajta a színek anyagszerűsége és a fény‑árnyék egyensúly felbomlása.

Utolsóként említeném a KOMP tagjaként a szlovák származású Zuzana Benková spray és akril technikával elkészített „Farkas” című festményt amely egy minimalista kísérletezés eredménye, valamint kombinált technikájú pop-artos alkotásként a hétköznapiság kiparodizálása. A gondosan felrakott pöttyökkel ábrázolt farkas éppen, hogy látszódó sziluettje, és a terítőszerű felület teljesen elfelejtetik velünk, hogy a mindennapi küzdelmek szinte farkasszemmel tekintenek ránk.

Meglátásom szerint a XI. Moson Megyei Tárlat egy jó lehetőség arra, hogy egy új évtizedet nyissunk meg. A lokális és a hagyományteremtés mellett fontos menedzselni a megyéhez kötődő művészek munkásságát, hogy munkáik ne csak Mosonmagyaróváron és az ország többi városában, hanem külföldön is láthatókká váljanak.

Juhász Bálint