tiszatáj | 2021. október 6.

Bensőséges képíró dialógus

GHYCZY GYÖRGY KIÁLLÍTÁSA TÖRÖKBÁLINTON
Ghyczy György mostani kiállításán a dúzsi és a lácacsékei alkotótáborban készült munkáit mutatja be, s bár ez a megállapítás igaz, mégis kissé félrevezető. Tudniillik ezek a művek, nem tipikusan valamely helyhez-alkotótáborhoz kötődnek, és meglehet a művész mostanában festette, de nem túlzás azt állítani, hogy évtizedek óta folyamatosan foglalkoztatja ez a fajta képi ábrázolás… – LISÁNYI ENDRE MEGNYITÓJA

GHYCZY GYÖRGY KIÁLLÍTÁSA TÖRÖKBÁLINTON

Ghyczy György mostani kiállításán a dúzsi és a lácacsékei alkotótáborban készült munkáit mutatja be, s bár ez a megállapítás igaz, mégis kissé félrevezető.

Tudniillik ezek a művek, nem tipikusan valamely helyhez-alkotótáborhoz kötődnek, és meglehet a művész mostanában festette, de nem túlzás azt állítani, hogy évtizedek óta folyamatosan foglalkoztatja ez a fajta képi ábrázolás.

Festészetében a hirtelen odavetett, a kereső és az előre pontosan megtervezett mozdulatnyomok és lenyomatok jellemző motívumnak számítanak, a merített-, akvarell-, borszűrő-papírokra készített munkáinak pedig egyenesen főszereplői.

Mondhatjuk úgy is, hogy rendre visszatér a fehér papírlapokhoz, hogy azokra spontán, vagy annak tűnő, gesztus-jeleket, jelcsoportokat fessen. Más szóval, amit itt látunk, azt nem mostanság fedezte fel magának a művész, hanem mélyen be van ágyazva festészetébe.

Amikor ilyesfajta munkákat készít, akkor kissé kilép a képfestés nyugati alapállásából és némileg egy keleti festőhöz hasonlóan, mintha valóban ottani kalligráfiákat írna, úgy veti papírosra jeleit. A párhuzam mind a formai mind a kivitelezési hasonlóság miatt indokolt.

Bizonyára tudják, hogy a japán írásjeleknél a vonások meghúzásának nyomatéka, sorrendje és iránya kötött, a mesteri legyezés pedig egyfajta meditációs gyakorlatnak számít. A szellem (tehát a gondolat), a fizikum (tehát a mozdulat) összehangolásának, együtt-mozgásának gyakorlata a legkicsiszoltabb írás-kép-jel megvalósításának, összességében pedig egy életfilozófia kifejezésének érdekében.

Valahogy így sűríti koncentrált vonásaiba Ghyczy György a létrehozás pillanatában átélt külső és belső hangulat-élményét és emellett általános élet- és művészetszemléletét, ezért az efféle alkotásait felfoghatjuk összegző műveknek és pillanat-reflexióknak egyaránt.

Dúzs anzix 03 (tus,  ecolin, 56x38 cm)

Az írásra utalás adja magát, hiszen a formák írásjelekre emlékeztetnek és ö is úgy tájékoztatott, hogy olyanok „mintha” kandzsik, azaz japán írásjegy részek lennének, de fontos hangsúlyozni, hogy a festőnek nem az volt a kifejezett szándéka, hogy azok szerkezetét-felépítését lemásolja, vagy utánozza. Nem azon spekulált, hogy valamiképpen összefésüljön, két eltérő festészeti felfogást és gyakorlatot, kísérletet téve arra, hogy megalkossa esetleges szintézisüket. Ő a saját jeleit írja, amelyek most történetesen a keleti kalligrafikus írásjegyeket idézik föl.

De legalább ennyire erősen, ha nem erősebben, érvényesülnek a nyugati vízfestészet jellegzetességei is, főként azok, amik mára saját kifejezőerővel bíró karakterjegyként vannak elkönyvelve, mint például az áttetszőség, a befedetlen részek relatív színértéke, a formák oldottsága, a festék futásának és keveredésének véletlenszerűsége, vagyis az előre precízen ki nem számítható, de némileg irányítható képhatások kialakítás-módja. Sok vízfestményen ezek összhatásának köszönhetően jelenik meg az a bizonyos „utolérhetetlen” akvarell-hatás és hangulat.

De már tulajdonképpen az üres papírlap önmagában is egész másfajta felületet és hátteret biztos a képnek, mint a festővászon. Az utóbbi inkább megmunkálásra, betöltésére váró anyaghordozó felület, visszautalással a festészet történetére, míg a papír inkább hasonlítható érintőfelülethez, ami, felidézve a papírra készült munkák históriáját, leginkább az írásbeliségre utal vissza. Az egyiknél a felület fölé kerekedik a kép, a másiknál pedig együtt alkotnak képet.

Egy merített, vagy egy jó minőségű akvarellpapír mintha már önmagában kész mű lenne, az ember majdhogynem félve nyúl hozzá, nehogy elrontsa. A vászon nem ennyire gracilis, kevésbé sebezhető. A hibák javíthatók, a festék letörölhető, a rontás átfesthető. A papír ezt nem engedi meg. Az elhibázott mozdulatok, a pontatlan ecsetrántások alig korrigálhatók. Másik lapra és új, immár hibátlan mozdulatra, nagyobb figyelemre van szükség, hogy hibátlan legyen a kép.

(És még hosszan folytathatnánk a jellegzetességek és különbségek felsorolását, a lényeg, hogy a technika, a festő- és a hordozóanyag visszahat a képre, ezért nem mindegy, hogy a képi kifejezéshez, a téma megjelenítéséhez, milyen anyagot és technikát választunk.)

Lácacsékei lap 01 (tus, akvarell, karton, 56x38 cm)

Ghyczy György ezzel messzemenően tisztában van, nem véletlenül választotta az érzékeny papírfelületet, amin a nyomhagyás, vagy nyombiztosítás (Spurensicherung) magán vagy szubjektív-mitologikus tevékenységét, kellő tudás és figyelem birtokában, egy bensőséges képíró dialógussá alakítja át, mégpedig oly módon, hogy az érzés-gondolat-mozdulat rezdülés-nyomait, nonfiguratív festményekkel tölti ki.

A gyakorlatban mindezt úgy valósítja meg, hogy először vízzel megrajzolja az ábrát, ami értelemszerűen, ha megszáradna nyom nélkül tűnne el…

Közbevetőleg szeretném megjegyezni, hogy számomra van ebben valami megkapó-elgondolkodtató. Emlékeztet a kitalált, de le nem írt versekre, történetekre, amelyeket soha senki nem olvasott, mégsem mondhatjuk, hogy nem léteztek. Az illékony kép, ami van és nincs, olyan, mint az élet távolról szemlélve. Kép, ami a láthatóság határvidékén született, ami inkább mozdulat és érzés, sem mint látvány.

…de mielőtt a víz megszáradna, megtörténik a láthatóvá tétel mozzanata, tust futtat a vízfoltokba és hagyja, hogy az a maga módján – vagyis terjedését alig befolyásolva –, áramoljon szét és töltse ki részlegesen a víznyomgesztusokat, tehát a tus számára már nem a teljes papírlap, hanem a gesztus-nyom lesz az a felületrész, amiben szabadon mozoghat-érvényesülhet.

Harmadik lépésben pedig anilinfestékkel beleszínez a még nedves ábrákba. A színek részben összekeverednek a tussal, részben tisztán, mint autonóm színjelek, ragyogva épülnek be a tussal kiemelt gesztusokba. A művész direkt-erős színe miatt választotta az anilint, ami száradás után is megőrzi teltségét, ennélfogva határozottabban megpendíti a színekhez társítható különféle elméleti és költői utalásokat is.

Elsősorban az alapszíneket, a kéket-vöröset-sárgát, illetve ezek kombinációit használva adja meg vonásai végső karakterét, átállítva a gesztust egy színes-színezett festői jellé.

Lácacsékei lap 11 (tus, akvarell, karton, 56x38 cm)

Néhány képnek különös részletei a nagyon vékony vonalakkal megrajzolt apró kiegészítések, parányi kiterjedésű tollkarcolatok, amik az erős ecsetvonásoktól eltérő minőségük miatt így is feltűnővé, mondhatni hangsúlyossá válnak. Jelenlétük elárulja, hogy a művész festéskor nem csak a jelre, hanem a teljes kerethatárok közötti képfelületre összpontosít, úgy tekint rá, mint olyan zárt képi rendszerre, amelyen belül – gesztus ide-spontaneitás oda – a kompozíciós egyensúlyi szabályoknak érvényesülniük kell.

És, ha úgy érzi, úgy látja, hogy a gesztusmozdulatnyom ereje-minősége miatt korrekcióra van szükség, akkor ezekkel a parányi jelzésekkel jóformán észrevétlenül teremt rendet. Hasonlóan a karmesterhez, aki, ha szükséges csupáncsak egy szempillantással képes szabályozni-irányítani összetartani a zenekari egységet erősíteni, halkítani a szólamokat.

Nem mellesleg arról külön lehetne beszélni, hogy a tollkarcolatok mennyiben tekinthetők egy másik kép csírájának, illetve az aláírás ellenpontjának, ami jellemző, mondhatni feltűnő alkotórésze az itt látható képeknek; ő nem ráírja, hanem inkább bele írja kézjegyét a képbe.

És ugyan nem adott címeket, de ismerve művészetét bizonyosra vehetjük, hogy legtöbbször valamilyen konkrétumot is jelölnek az absztrakt formák. Például van, amelyik egy családot – a három vonás az apa, anya gyerek – a másik egy tevékenységet, a harmadik egy eseményt és így tovább. Más szóval tartalmat is tulajdonít a formáknak, amit most közvetlenül – és ez ritkán fordul elő nála – nem oszt meg a közönséggel. A nézőre bízza, hogy töltse mega saját belátása (belelátása) szerint jelentéssel, ha akar hasonlatokat, metaforákat kereshet hozzájuk, ha úgy tetszik, tekintse szimbolikus ábráknak.

Másrészt – és azt hiszem ez a fontosabb – a cím kiiktatásával színes jeleinek önmagukban való szépségére irányítja a figyelmet.

Tárlatának megtekintésekor-befogadásakor legyen ez a tisztelt nézők számára az elsődleges szempont, s innen indulva, a vonásirányok mentén haladva tárják föl a mozdulatok-jelek belső részleteit, azt is mondhatnám, hogy közelről és távolról, részleteiben és egészében egyaránt szemlélve – zenei megfeleltetéssel élve –, szólaltathatók meg Ghyczy György jelírásának hármas-négyes hangzatai.

Ezzel ajánlom…

Lisányi Endre

(Ghyczy György Jelírásom című kiállítása Törökbálinton a Falumúzeumban, 2021. október 03-tól 20-ig. Megnyitotta Lisányi Endre esztéta, közreműködött Oláh Tzumó Árpád zongoraművész, zeneszerző.)

Dúzs anzix 03 (tus,  ecolin, 56x38 cm) Dúzs anzix 05 (tus,  ecolin, 56x38 cm) Dúzs anzix 06 (tus,  ecolin, 56x38 cm) Dúzs anzix 13 (tus,  ecolin, 56x38 cm) Lácacsékei lap 01 (tus, akvarell, karton, 56x38 cm) Lácacsékei lap 05 (tus, akvarell, karton, 56x38 cm) Lácacsékei lap 06 (tus, akvarell, karton, 56x38 cm) Lácacsékei lap 11 (tus, akvarell, karton, 56x38 cm)