Tiszatájonline | 2022. március 2.

Barcelonai reflexiók…

NAGY ZOPÁN

Prado mortal de lunas
y sangre bajo tierra.
Prado de sangre vieja.
Luz de ayer y mañana.
Cielo mortal de hierba.
Luz y noche de arena.*

Federico del Sagrado Corazón de Jesús García Lorca

*Ének a kis halálról, részlet, Eörsi István fordítása:

Holdak halotti rétje,
vért rejt a földek árka.
Öreg vér pusztasága.
Fűből halálos égbolt.
Múlt és jövő sugára.
Por éje, csillogása.
Halállal találkoztam.
Föld rétje holtra válva.
Egy ember kis halála.
Eb néz a háztetőről…


Kortárs Galériák és a többiek! Expressziók, impressziók, éber álmok, révülések, átjutások…

Can Framis, Barcelona, Catalan Contemporary Painting (Fundació Vila Casas múzeum):

A La Seu-katedrális és a Casa de la Pia Almoina – a történelmi és kulturális jelentőségű, gótikus és reneszánsz építmény** – megtekintése után, áthaladva a nyüzsgő gótikus negyeden, majd tévelyegve mesés kis utcákban is: végre fölsejlik a keresett Can Framis! Kortárs katalán műalkotások az 1960-as évektől napjainkig, egy XVIII-ik századi gyárépületben.

** A régi épület-testhez hosszirányban csatlakozik a XVI-ik századi reneszánsz stílusú épület-rész, amelyet toszkán oszlopok szegmentális árkádja koronáz…

A tér sajátos módon egy külső szoborkerthez vezet, ahol Liechennay, Jordi Díez Fernández, Julio Nieto és Julian Cerón Bolaños fenséges, rozsdamentes acél-munkái sorakoznak…

A Múzeum kertjének falain fiatal művészek szabadtéri kiállítása fogadta a látogatót. Fotó-nagyítások, printek molinókra feszítve. Denisse Ariana Pérez, Vivian Lachner Gasten, Antónia Nascimento, Monica Karina Gomez és társaik alkotásainak fókuszában főleg a környezetszennyezés, a globális problémák, az egyén és a természet (legtöbb esetben ön-reflexív, abszurd) viszonya állt. Finoman burkolt aktok növényekkel, gyümölcsökkel kerültek – időnként kínosnak ható – párbeszédbe, de inkább monológokba ragadva… Az esztétikai kivetülés formanyelve hangsúlyosabbra sikerült, mint maga a (komolyabbnak gondolt) mondanivaló…

Belső szintek:

A leíró többek között Augustí Puig, Antoni Clavé, Antoni Tàpies műveit részesítette előnyben, de figyelmének előterébe kerültek még: Lluís Lleó, Modest Cuixart, Lita Cabellut vagy Jordi Alcaraz és Jorge R. Pombo is… A gyűjtemény mintegy 80 művész alkotásait mutatta be három hatalmas, különálló térben, ahol szinte minden izmus (és annak mindenféle árnyéka, illetve poszt-ja is) képviselte magát.

A fanyar modernitás és korszakainak tendenciái úgy váltották egymást, akár egy vásári forgatagban… A modernség (túlnyomó részben) itt sem haladja meg magát, sőt: a nézőben inkább a folyamatos bizalmatlanság hagy nyomot… Jean-François Lyotard filozófus, teoretikus meglátásai további álmatlanságra adhatnának okot, de (sajnos) egy lemondó sóhaj is megteszi… A tárlat maga: óriási vegyestál volt, sok-sok érdektelen és középszerű művel, ami nem meglepő, ahogyan az sem, hogy a legerősebbek a vegyes technikával készült expresszív munkák voltak, melyek a sötétebb absztrakciók szellemiségében, többnyire a ’60-as, ’70-es években készültek!

A Can Framis Múzeum kijáratánál a távozót a Hat Őrző szoborcsoport öntöttvas nyugalma kíséri tova, akik (alkotójuk szerint) a védelem szimbólumai. A csaknem három méter magas (ülő) szobrokból álló művek alkotója a Mexikóban élő Xavier Mascaró, akinek hasonló szobor-alakjaival a világ különböző városaiban is találkozhatunk… A Guardians című műegyüttest a Fundació Vila Casas Barcelona városának adta, hogy az a Public Art gyűjtemény részét képezze…

– – –

MACBA és környéke: nagyméretű, piros kartonlapokat, vörös téglalapokat (műalkotásokat) mozgató és felmutató, vonaglóan lebegtető, táncoló, megtorpanó, begubózó: piros ruhás leány jelenik meg! A Múzeum-tértől indulva, centrálisan vissza-visszatérve, majd eltűnve kapubejárókban, fal-hasadékokban… Performance? Szabadtéri mozgás-színház? Nem tudjuk! Nézőpont(ok) kérdése, de vannak-e nézők? – kezdődhet ott is kérdés! – Igen, talán (az olvasók által, jelenleg is) alakulnak…

Templomkapu, bárok kirakata, hajléktalannal szelfiző, önironikus modell-pózolások, illetve (váratlanul) stabil helyzetekbe merevedés… Így váltakozik a leány-hölgy hullámzó ritmusa. Mindezt, egy ismeretlen fiatalember fotózza, dokumentálja. Az egyik képen a piros lap szélén kirajzolódik egy felírás: HATE! A magántípusú akció (itt) nem képvisel érdekeket! Így: befolyásokat (talán) nem tesz, nem üzen, nem demonstrál konkrétumot, csupán kedvből, s (látszólag) szenvtelen szenvedélyből pulzáló-szivárgó gesztusok folyamata, mozdulatsora ez a bizonyos közjáték…

Egy középkorú férfi is megjelenik a Múzeum előtt. Fehér lepel-ruházatán szétrobbant fekete szívek szóródtak szerte. Ő, a beszívott, száguldozó, a Galéria lépcsőiről repkedő gördeszkásoktól félrehajolva: piros és fekete tekercseket, lapokat osztogat a járókelőknek. A férfinak semmi köze nem volt a nagy, üres lapokhoz, a Galéria egyik termében látta meg a hatalmas halmokba rakott kartonokat. Senki sem szólt rá, így elhozott belőlük, amennyit csak bírt (nos, az a kicsempészés-látvány is megérne egy misét, ill. esszét)…

A „titokzatos küldetéssel” ellátott alkotásokat az aktuális kiállításról emelte el a férfi, mégpedig az En temps réel (La Collection Rafael Tous d’art conceptuel) című, monumentális terekkel hivalkodó, önnön tágasságától ásítozó-feszengő tárlatról, melynek szomszédságában a hasonló adottságokkal rendelkező Política de la relació című kiállítás volt látható, ahol a padlón ücsörögve: ázsiai középiskolás-csoportok nyomkodták mobiljaikat…

Felix Gonzalez-Torres alkotásai előtt mélyen elgondolkodva (mélázva) időztek el a látogatók; kiemelkedő műve: két egymáshoz illesztett, kör alakú óra, melyeken az idő: 11 óra 26 perc, de a másodpercek eltérnek egymástól! Azt a „relatívját” neki! A műtárgy-együttes a Wadsworth Atheneum Museum of Art-ból érkezett, Connecticut, Egyesült Államok, paraméterei: Untitled (Perfect Lovers), 1987-1990.

A férfi tehát osztogatja a lapokat, ami kézenfekvő és abszurdnak is mondható…

(Intermezzo! A leíró szerint íme, a legrövidebb kártyajáték, Balti-parti: Osztja az észt! De a litván lett a nyertes! Ááá…)

A nagy piros és fekete lapokat elhelyezi szép-leányok árnyékában, szégyentelen szegletekben, templomos tapaszosoknál, katalán iparosoknál, urbánus oltároknál, ablakpárkányokon, robogók csomagtartóján, lefolyórácsokban, kifosztott csehókban… – és némi ámokfutásnak tűnő szaladgálással tűnik el sikátorokban, majd pantomimes módjára válik mozdulatlanná, vagy a legapróbb mimikákkal állva, leredukált, a végletekig visszafogott, szinte észrevétlen, mégis manierista jelenléttel tartja maga elé a kiválasztott alakzatot!

Egy kiállító éppen kiesik az ablakon (a művész neve, jelleme, élete a macska-kövezet réseiben kerestetik), miközben az írás visszakanyarodik a MACBA Galéria konceptuális kiállításának 1-1 terméhez, illetve a művek, installációs tér-berendezések filozofikus, netán társadalomkritikus, vagy atipikus-apatikus világához (némi képzettársítást is bevetítve a steril idillbe):

88 888 piros négyzet, egymásra helyezve (szimbolikus végtelenítés?): egy sötét, 800 nm-es teremben. Tökéletes, minimalista megvilágítás, messziről csak sejthető a méretes négyzetes forma mikéntje és súlya… Papír-neszek a falakból sisteregve, smirgli-dörzsölgetés a múltak visszhangjain, s egy Gutenberg-féle nyomdaprés reneszánsz álmában nyöszörgő nyomdagép utolsó sóhaja hallatszik a padlóból: olajozás nélkül, halkan hörögve…

Ez, persze csak egy példa! Lehetne akár 365 vitrinben ugyanannyi préda (vidra vagy pézsma), bármi, de mindenképpen környezettudatos szándékkal, hűvösen sokkolva, kimérten tálalva… Hátha…

A Picasso Múzeumban (mindeközben): a leíró főleg dokumentarista fotográfiákat, művész-tárgyakat, miniatűröket, ékszer-kreációkat nézeget, pl. Alberto Giacometti, Man Ray, Meret Oppenheim, Pablo Picasso, Niki de Saint Phalle és Louise Bourgeois kis remekeit…

Művész és modell nonstop kóstolgatást tervez, Sala Perez, Arte Vistas, galéria-aperolok, szellőző borok, mojito-alapok, Gaudí-rumok, Catedral-mixek, cava brut-ok, kortyok és falatok… Güell-tálak, Citadella-köretek, Sagrada-torták, Casa Batlló-mártások… Óránként dupláznak, fél óránként tripláznak… A Parallel Hipstel Hostel mögött 44 pincho-bar virágzik, aki ázik: beázik, az ég felé(nk) hahotázik…

Közben, a tengeren túlról: néhány halálhír (is) érkezik…

Az Antique Boutique Poétique francia-katalán bár külső hangszórójából (vagy a leíró agyfalából?) egy Lorca-vers töredéke szól.