Tiszatájonline | 2022. május 12.

Azaki Nemazaki feljegyzései

NAGY ZOPÁN: PIRAN (TENGER-TRILÓGIA)

Piran (tenger-trilógia)

Nagy Zopán, Reichert Eszter, Syporca Whandal közös kiállítása nyomán.
Art9 Galéria, Budapest, 2022. 05. 03 – 05. 20.

(A kiállítás a Budapest FotóFesztivál programjának része.)

Analóg fotográfiai kísérletek: dupla-tripla expozíciók (’84-ben, ’91-ben lejárt) roncsolódott nyersanyagokra, főként 6×6-os, 6×9-es formátumú régi gépekkel, például: Skolnyik, Pajtás, Roby boxgép, Zeiss Ikon Nettar… Illetve egy performance-videó és Super 8-as kamerával készült (közös) kisfilm bemutatása.

Archaikus és kortárs feloldódás: 3 alkotó, 3 individuum, 3 rezonancia = összjáték! Technikák, évek, látásmódok közötti átjárások, illetve rétegződő, szemcsés-fátylas találkozások a kortalan atmoszférák jegyében, mindez Piranban, folyamatos tenger-közelben: a középkori szlovéniai kisvárosban… 

Sajátos szellemi trilógia: fragmentált kiemelésekkel, mozaikokra, képszeletekre bontva. A performance-videó (a tengerparti nudista strandon): egy víz alatti felolvasás adaptációja, szürreális jelenetekkel kísérve…

Három alkotó és egy múzsa készülődik a sejtelmekkel teli parton, a nagy meredek fal alatt kiterítik, kipakolják a szükséges kellékeket: könyvek, kamerák, jegyzetek, távcső, alhő, belbecs, bor, bagett, sajt, szőlő, avokádó, ajvár… 

A leíró (Azaki Nemazaki alteregója) apró fotómasina-nyomatokkal teli fehér ingben, nyakig begombolva (alul semmi, ó, ő csak fél-nudista), egyik kezében a Felhő regény című kötetét fogja, egyensúlyozva halad a tengerbe az éles kövek között, majd két szikla közé, derékig érő vízbe helyezkedik, ül, felolvas, merül, leolvas: megmerül… A tengernek tart víz alatti beolvasást…  

A leíró (fel-, le- beolvasó)fejében (talán most is) az Einstein on the Beach című zenemű végtelenített cirkulációi szólnak, Philip Glass és Robert Wilson közös műve, így, színházi kivitelezésben: 4 óra, 36 perc, 33 másodperc… A repetitív folyamat töredékei is egyféle lebegést okoznak, néha emberi hangok szúrnak be, víz élei vágnak húsba, hullámtörések adnak réteges recsegést, valahol (szimultánban) Steve Reich néhány műve szintén a víz alá merül s egyféle mélylélegzet-tudatalatti / légtüneménytani érzet is megjelenik… 

Tehát, a leíró a könyvével alámerül, felbukkan, a hullámok a sziklákhoz csapkodják, miközben a két mellette emelkedő sziklán két modell áll: mozdulatlanul s persze meztelenül; jobbján a visszatérő múzsa, balján a fotográfus hölgy, ő a második alkotó… A korai órákban a nudista-parton csak idősek jelennek meg (az utazó-jegyzetelő ezt 8 éve figyeli), a családok, kisebb csoportok, magányos leányok, meghasonlott szatírok csak később érkeznek, de most koradélután van: a spontán előadás közelébe egyre több meztelen érdeklődő gyűlik össze, nézők minden korosztályból…

A jelenetet a harmadik alkotó, a performer, képzőművész hölgy (természetesen ő is ruha nélkül) kamerára rögzíti: a víz alatti felolvasóra közelít, majd arcának, testének, az elemeknek átadott lényének tehetetlen kövekhez-csapódását, vonagló rángását lassítva rögzíti, aztán a végtelen felé zoom-ol, az éggel összemosódó, vakító tenger-horizontot pásztázza… Elmében ő is megmerül – s abban a másodpercben 365 búvárnak egyszerre áll meg az órája…

Ismét visszatér, a nézőkre fókuszál, akik a történéseket a vízből és a partról egyaránt szemlélik: hamvas test-felületek, hunyorgó szemek, redős, napszítta részletek, aszott bőr-kérgek és bimbódzó tárulkozás, elengedett tartásból enyhén megeredő szivárgások, tátott szájak, megnyíló kagylók, szuszogó hurkák, zsugorodott péniszek, intim piercingek, megfeszülő fenekek, rózsaszín flamingó-matracok (a nyersanyagon fekete-fehérben), háttér-kortyok, piciny, alig rejtőző rések, tágasabb szellőző nyílások, egy-egy zavart félrenézés és kíváncsiság váltakozik a (később megvágott, montázs-szerűen összeillesztett) felvételen… 

A modellek büszkén, kenet-teljesen: akt-szoborként emelkednek az immár hullámoktól vert, megtépázott olvasó-művész fölé, aki kapálózva próbál talpra állni, visszarogy, tántorog, kapaszkodik, meginog, kifelé mászik… A nagy víz percek alatt széttépte a könyvet, a viszonylagos csöndességében is hatalmas erő cafatokra szedte a kötött, fűzött, keménytáblás, védőborítós kötetet… 

A szerző kihalássza a menthető, medúza-szerűen áttetsző lapokat, a síkosan lebegő-merülő, málló-foszló, összegyűrt textúra-maradékokat… A könyv corpus-torzója a parton piheg, az előadók az árnyékba húzódnak, a Malvazija felforrt, a nudisták tovább napoznak…