Tiszatájonline | 2017. szeptember 1.

Az otthonkereső

SIMON MIKLÓS 80
Az otthon keresése. Alaposabban elmélyedve Simon Miklós életművében, ez a fogalom tetszik a legtalálóbb közös nevezőnek e későn fölfedezett alkotó munkái láttán. A tömören megfogalmazott táj- és utcarészletekben, a drámai izzású szín-lángnyelvekben, az energiától hevülő felületekben és a néhol naivitásig rajzos kontúrokban mintha a megragadás, az összefogás makacs akarása találna telibe… – MARTON ÁRPÁD MEGNYITÓJA

SIMON MIKLÓS 80

Az otthon keresése. Alaposabban elmélyedve Simon Miklós életművében, ez a fogalom tetszik a legtalálóbb közös nevezőnek e későn fölfedezett alkotó munkái láttán. A tömören megfogalmazott táj- és utcarészletekben, a drámai izzású szín-lángnyelvekben, az energiától hevülő felületekben és a néhol naivitásig rajzos kontúrokban mintha a megragadás, az összefogás makacs akarása találna telibe. Bevésni valamit a világ kemény, közönyös felületébe. Akár a kisdiák az iskolapadba.

Simon Miklós képeinek gyermeki közvetlenségére gondolok itt, ami minden csodálóját azonnal megragadja. Keresetlenségükre, tiszta erejükre. Arra, ami bennük örökifjúi vonás. A művész tisztviselőcsaládból származott. Csonka polgári családból. Édesanyja csupán öt éven át húzhatta ölébe. És az első, e legnagyobb elszakadást újabb meg újabb veszteségek tetézték: árvaház, megbélyegzettség, a lehetőségek beszűkülése, mellőzöttség. Ha édesapja, a békebeli városházi hivatalnok érdemei nem lettek volna elegendőek a kommunista rendszer szemében, Simon Miklós hamar saját jogon is szert tett a szégyenbélyegre: ötvenhat októberében mindenütt ott találjuk, ahol csak fölemeli fejét a polgári becsület – a Takaréktár utcai sortűznél, a Toronyról diadalmasan eltakarított ötágú csillag vízbe bocsátásánál. Csoda-e, hogy élete a továbbiakban is a kádári konszolidáció árnyékos utcafelén zajlik szolid csöndességben? Miklóst azonban ez a legkevésbé sem tántorítja el festői ösztöneinek követésétől. Folytatván az árvaházi pártfogója, Czinke Ferenc és a család művészbarátja, Tóbiás György biztatására megkezdett utat, ha csak teheti, lesben áll, hogy amit az emberek világa megvont tőle, visszaszerezze a természet körében: elmerüljön a lét kimeríthetetlen káprázatában. Talán a fentiek szolgálnak magyarázatul ama tényre, hogy – bár karakteres kézjegyeket hagy a hatvanas-hetvenes évek konstruktívabb, geometrikusan tömörítő és szűkszavúságukban monumentális lapjain is -, Simon Miklós újra meg újra visszatér kedves műfajához, a látképhez. E meghitt kisvilágok keretei közé száműzi ama tény is, hogy a párizsi Balzac Galéria 1964. évi, 19 nemzetet reprezentáló kiállítására a francia zsürórok által beválogatott két alkotásának sikerét idehaza tudatos elhallgatás követi. Hasonlóképp Johannes Itten emlékének ajánlott nagyméretű zománca esetében, amelyet – alighogy hazakerült a Firenzei Biennálé kiállításáról – a helyi műítészek érdemtelennek találnak a közfigyelemre. Nem véletlen, hogy tematikus érdeklődése mindegyre a gyökerek, a történelmi bizonyosságok felé fordul: a falu világa, Erdély, a kukoricafölddel elszántan dacoló Árpád-kori templomrom felé. Emberarcú kontyos házai, összeszorított ajkú, szikár csűrjei és a csontvázként felkísértő gótikus ívbordák után, nemrégiben jelennek meg ismét tábláján az ember, a szenvedő ember arcvonásai, az Emberfia világraszóló kínlódása.

És mert otthona az égben van, ez az otthonkereső művész a templomi díszítőművészet ősi műfajában, a zománcban mutatja fel szellem és anyag, test szerint való és lelki, múlékony és maradandó, amorf és egyetemes arányú, egyszeri-esetleges és örök-abszolút szintézisét. Letisztult, geometrikus rekeszzománcai mintegy a lét energetikájának kínálnak szentségházat izzó vöröseikkel, varázslatosan kéklő tengerszemeikkel, kiolthatatlan naparanyukkal. Amely színek fölötti szín – a maradandónak lévén lakhelye a vizualitás körében – a tér- és időfeletti kétségbevonhatatlan tanúsága, az alkotói vállalás aranyfedezete. Ember, otthont kereső: gyökereid az égbe nyúlnak.

(Elhangzott a Démász Galériában 2017. szeptember 1-jén)

Marton Árpád

01 09 DSCN0136 LÁTÓ