Tiszatájonline | 2022. szeptember 17.

Attilafk kiállítás és életműkönyv

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG ÉS KÖLÜS LAJOS

F. Kovács Attila: Könnyek Terme, Installáció Zseblámpákkal És Flexibilis Keresztekkel, Terror Háza Múzeum, 2000–2002, Kurátor Schmidt Mária (fotó Szentiváni János)
Attilafk kiállítás és életműkönyv

2022.09.08. – 2022.09.16.
Kieselbach Galéria
1055 Budapest Szent István körút 5.
Kiállítási koncepció és látvány: F. Kovács Attila

Abafáy-Deák Csillag: Élő, eleven múzeum

Építészként azt gondoltam, hogy ha egy korlát elindul valahonnan,
akkor meg is kell érkeznie – díszlettervezőként megtanultam,
hogy el is fogyhat középen, eltűnhet a sötétben, belepheti a köd,
akár megeheti a rozsda
(F. Kovács Attila)

Korlát sehol. Sorompó sincs. Ha lenne is, nem tudnánk eldönteni, most belül vagy kívül vagyunk. Nem ködös terembe lépünk a Kieselbach Galériában. Rozsda sem esz semmit, bár a művész, mázsás súlyú képeit, rozsdás vaslemezekre, flexet használva alakította ki. Sajtóvezetésre kaptunk meghívót, ATTILAFK (F. Kovács Attila) kiállítására és életműkönyvének bemutatására. A nemrégiben ugyanitt bemutatott Youhu katalógus is rendhagyó volt, ezt sikerült nem csak súlyában, de koncepciójában is túlhaladni. A fémes hatású, külalakban és tartalmában is formabontó tárgy számomra egy objekt, egy műalkotás. Szoborként kezelem, ezért lakásomban nem kerül a művészeti albumok polcára, szabadon fekszik és várja, hogy lapozzák. Több év munkája lakozik a könyvben, Kieselbach Tamás ötlete alapján, szerkesztők F.Kovács Attila és Rieder Gábor, a vizuális megjelenés alkotófolyamatában Kecskés Barbara és Czakó Zsolt is részt vett. 

F.Kovács Attila polihisztor művész. Építészmérnök, díszlettervező, látványtervező, múzeumépítő, vizuális művész. Humainsta, alapos tudással, akadémikus szigorúság nélkül, érdeklődő természettel, milyen a világ, egy jelenség, egy gondolat, egy érzés, hogyan épül fel, mi által működik és változik. Épületeiben (Terror Háza, Emlékpont Múzeum), film- és színházi díszleteiben (Bódy Gábor Psyché, Sándor Pál Szerencsés Dániel, Enyedi Ildikó A bűvös vadász, Szabó István pl. A napfény íze) képzőművészeti munkáiban szürreális módon köti össze a múlt és a jelen világát. Folytonos újjászülető. Nem áll távol tőle a szabadkőművesség gondolata.Vallomása szerint: Az építés misztériuma, a kőműves szerszámok fetisizálása mindig is foglalkoztatott, hiszen az építész által elképzelt ideát a kőművesek valósítják meg, úgymond materializálják a térben. A szabadkőműveseknél Isten a világ nagy építésze, maga a létrehozás, az alkotás pedig világmisztérium.

Rieder Gábor izgalmas tárlatvezetése kísérte a meghívottakat. Időutazás, amelyet erős szinkronitás tart össze. Eszembe jutott, mikor és hol találkoztam először F.Kovács Attila munkáival. Egy bárban. Sok évvel ezelőtt ezelőtt, egy exkluzív, belvárosi vendéglő megnyitóján, ahol ő tervezte a belső tereket, berendezést, ez felért egy rendhagyó kiállítás megnyitóval. Azelőtt költöztem a házba, ahol a vendéglő található, és nem csoda, hogy nem ismertem a művészt. Nem Magyarországon szocializálódtam, hanem Erdélyben, ami nem volt a legvidámabb barakk, csak barakk, majd Németországba emigráltam. Pár év múlva már említettem egyik művészeti írásomban, a Kirakatkiállítás című csoportos kiállítás kapcsán, szintén a Kieselbach Galériában: F Kovács Attila kerítést épít (Vörös kerítés,1990), amely egyszerre szimbolizálja a vesztegzárat, a migráns-kerítést és a berlini falat. A vörös fal mögött fekete sziklafal meredezik, és a háttér is téglafal. Megsokszorozott falak. A berlini fal leomlott, de egyesek szerint ma is áll, az emberek fejében, gondolkodásában (Abafáy-Deák Csillag: Kimaradtunk valamiből? https://tiszatajonline.hu/kepzomuveszet/kortarsak-karantenban/).

Most nem vagyunk karanténban, néhány napig még látható a tárlat, de az életműkönyv tovább lapozható, olvasható. A művész történeti távlatból szemléli önmagát, miközben a mi számunkra, a nézők számára a közelmúlt távoli és mesés jelleget ölt. A kiállítás a jelen és a múlt közötti szellemi távolság figyelembevételén alapul, s ezzel lehetővé teszi a néző számára, hogy az elmúlt korszakok összefüggő képét magában fölépítse.

AttilaFK ismeri a hiányt, a hiábavalóságot, és szembenéz vele, kapcsolódjon az a múlthoz vagy jelenhez. A múlt sohasem ér véget, felejtünk, de emlékezünk is. Órásmester módján deríti fel a létezés titkait, világunk összetettségét. Agyunk nem egy gép agya. AttilaFK az evidenciákat kérdőjelezi meg, az értékek értelmezését és újra gondolását állítja művészete középpontjába.

Egy toronyszerű épületben él, egy gyárterületen. Vonzzák a hatalmas terek kiüresedettsége. Vonzza a múlt. Hidat épít hozzá, az emlékezés hídját. (Dávid-csillag híd, emlékmű installáció, Sorsok Háza, 2015).

Emlékkönyve mottója: No pain – no brain. Egy berlini tetoválószalonban látta kiírva. A tetoválás annyira fáj, mintha lángszóróval égetnék le a húsodat a csontodról.Gyerekkorában rémálmok gyötrik, különböző félelmek – megkönnyebbült, amikor kikerülhetett a szülői házból. Visszatérő szürreális gondolata, hogyaz UFO-któl származik, és majd eljönnek érte. Sokszor álmodta, hogy a levegőben úszva elér hozzájuk. 

Rossz álmait is megemlíti: Itt, a galériában az utolsó fekete teremben van egy gólemszerű sziluett egy sakktáblával és egy urna-festménnyel: egy ilyen alak jelent meg nekem éjszakánként a szobám ajtajában, amit anyám soha nem engedett becsukni. Csuromvizesen ébredtem, és arra gondoltam, jobb lenne meghalni. Most meg azt gondolom, hogy milyen csodálatos élni!

Tervek sorakoznak a falon, az antennás emberé (Makovecz Imre hívja így a fiatal tervezőt). Emlékhely-tervek. Ágyúcsővel, különös ornamentikával, csillagokkal, keresztekkel.

Lenin ül a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum homlokzatán. Ül a magasban, föl kell rá nézni. Fölemelt fejjel. Felnézek a lábakon álló acéltömbre, a szellemes dekorációs ötletekkel tűzdelt díszletarchitektúra. Lenin alakja egyre kisebbnek tűnik, mintha bilin ülne, szorulása lenne? Ha ránézek, nem múlik el a szorongásom, próbálok mosolyogni. Emlékpont. 

A Terror Háza Koestlert idézi. Sötétség délben. Amikor a cél magasztosabb, mint maga az ember. A regény főhőse a magasztos cél érdekében tudott kegyetlen és igazságtalan is lenni, de ellen tudott állni a fasiszta börtönök minden kínzásának, kényszerének is. 

Koponyát idéző óra, mellette a tudomány és a munka jelképei. Felette Jákob lajtorjája. A kesztyűs keze vakol, falat épít, mint Kőműves Kelemen. Önmagát falazza be. Szürke és piros, kétosztatú kép. Fehér kézfej köti össze a két világot. A fal előtt két fotel, az egyiken polipszerű piros szék. Szék a széken, fölülírja a kényelmet. Vallatószék? 

Töltényhüvelyek veszik körbe az alkotást. Csak az egyiken van lyuk. Emlékhely. Dust, látni az egyik kollázson. Csillag és portömeg. Hamu. A Sorsok Háza komplexuma fölé magasodó, marhavagonokból épített tornyokat összekötő fémhídon állva tisztára olyan érzésem van, mintha F. Kovács Attila műve egy ilyen hajó lenne, ami mindjárt megremeg, lassan kiemelkedik a föld alatti silóból, aztán fölrepül az égbe, hogy magával vigye a megölt magyar zsidók emlékeit. (https://444.hu/2017/03/29/jelentes-az-elso-magyar-zsido-csillagrombolo-parancsnoki-hidjarol). 

Ez eltűnt idő nyomában járunk (Liquid Time – water – clock, 1994). Nem homok pereg, felfordíthatjuk, semmi sem változik. Sok ágú gyertyatartó, forgatható, idegen lények, fotelek, Collins, Onassis felirattal. Zsebórák. Segélyláda, fekete keresztekkel, benne kapszulás műanyagflakon (Irwin+Complex). Ajánlott fogyasztani. Az önemésztés groteszk mintáját látjuk.

AttilaFK nem szeret közösségben lenni, teamben alkotni, az idea megalkotása számára rettenetesen magányos műfaj. Az ittlét igazi értelme az alkotás, hogy az ember gazdagíthatja a világot, amitől az érdekesebb és sokrétűbb lesz. Ez igazi misszió. 

A Sorsok Háza nem épült meg. A Puskás-emlékhely terve, a focié, a focilabdáé nem csak terv. Arany. Akár a Nap, közepében a mag, a labda. Nem e világi lények, „szentek” voltak, celebráltak, levitáltak, törvények felett álltak és mára halhatatlanokká lettek. (AttilaFK, 2021). Jó tudni, látni Attila FK-nak van még dobása, nem is egy, még labdába rúg. Kapura!

A You.hu után vagyunk. Megint kortársidőben és kortárstérben.


Kölüs Lajos: Tetovált tervező vagyok

Az ember tragédiája nem vadságában és kegyetlenségében,
hanem a téveszmék, illúziók és káprázatok iránti fogékonyságában áll.
(Arthur Koestler: Szellem a gépben, ford. Makovecz Benjamin)

A tetoválás tény, egy életérzés kifejezője. Stigma, amit bátran felvállalt. AttilaFK agya olyan események kezelésére épült, amelyeknek időléptéke gyökeresen eltér attól, amit megszoktunk. Az időtlenség vibráló lehetősége vonzza, az összegződő folyamatok valóságát és horizontját keresi, intuitív és szabad ítélettel, kétkedésekkel és a szubjektív kreativitás finomra hangolt, sokoldalú apparátusával. Tudatában van a lét fonákságának, az evolúció által úgy van hangolva az emberi létezés, hogy néhány évtizednyi élettartamon belül működjék.

Nem hagyatékot látunk, hanem egy életmű koherens megjelenítését, assemblage-szerű tárgykollázsokkal, objektekkel, rajzokkal, installációkkal. Az életműkönyvvel egyidőben életműhelyet, életműsarkokat láthatunk. A kompozíciók az illuzionisztikus megjelenítés és a látszat szabályosságú tér változataira épülnek. Manipulált térszituációk. 

Közhely, hogy a tárgyak nem írnak regényeket, most kivételesen mégis, helyszínekhez, emberekhez, traumához, diktatúrához, egy abszurd rendszer szabályaihoz kötődnek. Nem a felejtést hordozzák, hanem az emlékezést, amelyben megjelenik a sokunk által átélt egyetlen valóság, a szabadság nélküli világ, a feldolgozhatatlannal, az elmondhatatlannal, a hiányterekkel együtt. Később a rendszerváltozás utáni világ, a szabad létállapotban való létezés ellentmondásaival.

A kiállítás erénye, hogy végteleníti az időt és a teret, miközben – léptékhelyesen – olyan világot, szobát (saját szobát) teremt, hoz létre, amely lehetővé teszi a néző számára, hogy otthon érezze magát, egy percre, egy órára, talán évekre. … milyen kínos, ha az embert kizárják valahonnan, s hogy talán még ennél is rosszabb, ha bezárják valahová… (Virginia Woolf, Saját szoba, Európa, Bp. 1986). Nem vagyunk kizárva, bezárva sem a Kieselbach Galériában. Be vagyunk avatva, egy új állapotba léphetünk át.

Térből térbe ugrunk, zuhanunk, félelmek nélkül. A Könnyek terme láncra vert ideje és a vitrinbe zárt álarcos figurái az önfelejtést, az önmegtagadást szimbolizálják. Vagy mégsem? Rablánc és eszterlánc? Az utóbbinak nincs köze az Eszter névhez. Gyermekdal. AttilaFK egyszerre idézi meg a rabságot és a gyermeki lelket. Mindig el akartam különülni, különbözni akartam, nem akartam része lenne a masszának, a tömegnek. Eltérni, más lenni – ezt akartam. …nem szabad beletörődni, mert az a halál. … A személyiség feladását még kismértékben sem tudom elviselni (Balkon, 1994 (2. évfolyam, 1-7. szám). 

HIC téka Meggyes Zsuzsával dobozkompozíciója a kereszttel. Sötét, tátongó üressége rabul ejt.  A+Z nem óra, nem ketyeg, a húsfogó, mint egy inga, mozdulatlan. Embléma. Egy kapcsolatot szentesít. 

Karját nézem, rajzok a bőrön (F. Kovács Attila tetovált karja, fotó: Perlaki Márton), nem takargatja, punk-rock életérzés hordozója, kifejezője. Mintha nem is hetven lenne. Viseli, hozzátartozik, az emberi civilizációval egyidős önkifejezési, identitásképző vizuális eszközrendszerről van szó.  A jobb kezemre került Jehova-jel, szabadkőműves szimbólum, a bal kezemre pedig a passió kellékei, így balanszban vagyok. Mindent XVII–XVIII. századi metszetek felhasználásával terveztem meg. (https://index.hu/kultur/2022/09/10/f.-kovacs-attila-interju-terror-haza-sorsok-haza-puskas-muzeum/?token=0acb717f0b48542aa809efb67cfebe91)

A villanyvezetéket fogó heroikus alak Bukta Imre vízióját juttatja eszembe. A feltűrt ingujjú munkások fáradtan ücsörögnek, az alkaron klasszikus börtöntetoválás villan, a motoros fűrész vállon pihen. Csend van, csak a tűz pattog. … A csupasz ágak riadtan merednek az ég felé, föléjük pedig komor, szabályos sorokban villanyvezetékek magasodnak. (https://www.prae.hu/article/3508-mezoszemerei-anzix/)

F. Kovács Attila istenként ábrázolja a munkást, aki mindent elvesztett, munkát, biztonságot, otthonosságot (Mould, 1987). A munkahely sivár, üres tér (Inclination, 1987). A hosszútávfutó magányossága, megroggyan, célba sohasem ér(het). A látvány, az eredeti helyek misztikus terét úgy teremti meg, hogy az üssön és hasson, hátba, hasba, szembe. Ingerlőn, kihívóan, ha kell, erős drámai és szürreális effektekkel, meglepően váratlan térhasználattal, az indusztriális fémfelületekkel, valamint a relikviák beemelésével.

Volt ilyen világ valaha? Egy fotel, egy szék, egy szobabelső. Képzeletünk kiszabadul az ismerős időlépték börtönéből, otthon érezzük magunkat. AttilaFK a világ összetettségét keresi, a véletlent, amely nélkül nem lenne sorsunk, végzetünk.  

Elsüllyedt világokat látunk, benne saját magunkat, egy elveszett kort és korszakot, újrateremtve. A teremtés mozzanata hatja át a termeket. Nem disztópikus sci-fit látunk. Velünk történt és általunk. Ott voltunk. Égi tükröket tart elénk a művész, emlékezetünket, ismert és ismeretlen legendákat. Átéltük, megéltük őket, hol pszichedelikus, hol spirituális élményekkel lettünk gazdagabbak-szegényebbek. Néha egy szóból beugrik a kor: Nyomják Krahácsot (Baktai Ferenc). Szúrd ki, mert pattog (Hofi). 

Nem az alvilágot hívja életre, csak a sötétséget, a bezártságot, a fojtogató légkört, a szabadsághiányt. Ahogy a teret szabályos rendbe illeszti, itt minden a helyén van, holott a lelkekben semmi sem volt a helyén. Látszatvilág. Menedék, búvóhely.

Apokalipszis és karnevál tablóit látjuk (F. Kovács Attila: Apokalipszis lovasa, Részlet az Új világ született – 1914–1922 című kiállításból, Várkert Bazár, 2015–2016, kurátor: Schmidt Mária, fotó: Barbay Csaba). A polgári lét relikviáit. Báró Wenckheim hazatér (Krasznahorkai László) egy másik bolygóról (F. Kovács Attila: Enteriőr egy másik bolygóról, 2020), és itt van Bíró Mihály robusztus alakja, kalapács nélkül. A heroizmus figurája. 

AttilaFK mindent lát, mindent szemmel tart. A vizet is. Üveg kancsóba önti, mintha elixír lenne (Liquid Time – water – clock,1994). Térrendező. Térspecialista. Az otthonod te magad vagy. Családi fészkeket látunk. Felkapjuk a fejünket. Nem sötét egy kicsit? Rend van, tisztaság. Az otthon nem lomtár, és nem gyűjtőhelye felesleges, használhatatlan kacatoknak, törött tárgyaknak. 

Nyomasztó, negatív tereket hoz létre. Képet találunk a képben, a rejtett, burkolt varázslatos formát. A nem ott lévő dolgok becsempészése a résekbe. Üzenetként, pszichológiai jelentéssel, ne a formára, ne a funkcióra figyelj, hanem arra,… ami nem esik le egyből, csak ha még egyszer ránézünk a grafikára, viszont a felfedezés egy plusz ingert ad, ami megragad bennünk és rögzül a tudatunkban. Nem egyszerű tervezni a negatív térrel, de megéri a fáradságot. (https://outline.blog.hu/2013/04/29/a_negativ_ter)

A denevérnek alighanem az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy kiszűrje a többi denevér zavaró hatását, írja Dawkins. Talán így van ez az embernél is (Denevér lámpa (a Béla Lugosi’s legacy sorozatból), 1986, függesztett lámpa).

Hála szőnyeg, 2022, nyomtatott textil, 200×100 cm. Lélekfeltöltő, anya-álom szőnyeg (Rimbaud). Fogadalmi tárgy. 

Hála a Kieselbach Galériának, hála AttilaFK-nak. Előkerültünk a szőnyeg alól. Ahogy a tiltott, eltitkolt élmények is. Felszabadultunk a megkötés, trauma, korlát alól. Ez már mindig így lesz? A szőnyeg alól előkerültek a lefojtott indulatok, ellenszenvek, sztereotípiák, gyűlöletek. AttilaFK személyes példája bizonyítja, hogy az embernek szárnyai vannak, tud repülni, szabadon szárnyalni.