Átfedések – Átjárások összművészeti találkozó és alkotótelep

Az átfedés feltételezi a transzparenciát, átláthatóságot és az érthetőséget. A találkozó esetében több kiterjedésben is értelmezhetjük az átjárhatóságot, mely legkézenfekvőbben először időben és térben realizálódik (jelen közlés is ezt ragadja meg). Az időben való indokoltság a 30 éves Art Camp adja örökség, és az Art Camp egyes alkotói, akik aktualizálják és összekötik a jelennel a folyamatot. Mert lényegében ők maguk teremtették meg a kvalitásos jászberényi művészeti múltat. Fontos a munkásságuk, mert ez nevelhette ki Jászberény művészeti életét. Az Art Camp törzs művészei közül, az idei tábor alkotói között sorakoznak a doyenek: a Block Csoportos Katona Zoltán képzőművész és csoporttársa, Palkó Tibor festőművész és, hogy az időbeni vagy generációs rétegzettséget felvázoljuk, kortársuk Ocskay László Doky festőművész. Mellettük szerepelt továbbá, az összművészetiséget képviselve Kovács István performansz művész és zenei kísérőjét, Majoros Gyula szobrászművészt üdvözölhettük.

Szintén még időbeli síkon mozogva részt vettek az Art Campos művészeti örökséget folytató, azt működtető alkotók: Nagy Zopán képzőművész, költő – aki Góg Zoltán mellett egyben kurátora is az eseménynek – és Koncz Gábor festőművész. És zárjuk a sort a csapat további és egytől-egyig egyedi ízt adó tárborlakójával: Szilágyi Rudolf képzőművész, Nagy Tamás festő, Deli Andrea festő, Milotai Anna Mária természetművész, Szilák Andrea képzőművész, Bíró Boglárka és Csuti Zsófia Ágnes festők nevének felsorolásával. 

Az időt a szó szerinti időbeliség is igazolja, hiszen két este is előadások kapcsolódtak a találkozóhoz, így egyfajta bevonódás alakulhatott ki a közönség és a művészek között. Első este Kovács István performansza, második este Nagy Zopán Meta-matatások címmel hangköltészeti montázsai és Szilágyi Rudolf Hangrétegek: Érintés és Szó című kompozíciója révén fesztiválszerű élményépítés zajlott, mely a szombat esti megnyitóban kulminált.

Az időben való utalás után, következhet a térben való gondolkodás, a síktól a térig való építkezés, kilépés. Az átvezetés művészi megmunkálása vizualizálja az elméletet. A síkban teljesednek ki Katona Zoltán képzőművész fekete filccel kivitelezett, többszólamú művészi és társadalmi utalásokra épülő gazdag vonalstruktúrájú munkái. „Vonalai” a pöttyözéstől az örvénylő vagy feszesebb szinte vésett vonásokig variálódnak, dinamikát és feszültséget adva műveinek. Rétegzettség, vagyis festői térérzékelés mutatkozik Csuti Zsófia Ágnes, Koncz Gábor és Nagy Tamás festők képein, akiknél e léjerek egyfajta lazúrosságban, opálosságban vagy applikációkban kerülnek kivitelezésre. Esetükben a szó szerint áttetszőnek festett felületek könnyedséget és kvázi optimizmust kölcsönöznek az alkotásoknak. Ocskay László Doky festőművész mindezt az átfedettséget a többrétegben megfestett, gesztusokat alkalmazó munkákkal éri el, ám művei az absztrakcióból adódóan egy elvont, metafizikai teret teremtenek maguknak. A fizikailag sík fotót, Nagy Zopán képeit a lajstrom, a folyamat ezen szakaszába sorolhatjuk, melyek a többszörös exponálásnak köszönhetően mégis erőteljesen térhatásúak. Nagy Zopán művészetének alapvető lényege az értelmi és vizuális átfedés, ezért gondolatai egyfajta centruma e művésztalálkozónak. Palkó Tibor festő munkáján kifejezetten fontos a térhatás, melyet a lazúrosság mellett maszkulin erő jellemez. A bemutatóra hozott festményén ezúttal a látvány konstruktív megfogalmazása dominál. Deli Andreánál, a tónusosság következtében lép fel térérzet. Egyszerre megtalálható munkájában a részletek plasztikussága és az összkép monumentalitása. Bíró Boglárka festő utóbbi időben a plasztika felé tett kísérleteivel önmagát keresi. Műveit ikonszerűen síkban tartja, ugyanakkor paradox módon vonzza őt a tér megjelenítése. Anyaghasználatában egyértelműsít, hiszen alkalmazza is a faktúrát gazdagító matériákat. Kifejezetten a tértől való elszakadás munkál Szilák Andrea képzőművész műveiben is, ellentétbe állítva és felfedezésre hívva saját magát, mint legkézenfekvőbb médiumot e világban. Szilák Andrea kísérletei következetesek, szemlélőjében keltett meghökkentés a mesterségbeli tudásból és az anyagok felé való alázatból születnek. Milotai Anna Mária természetművésznél nem kérdés, hogy eljutottunk a tér legteljesebb megélésének állomásához. Esetében a tér szó szerint értendő. Viaszmunkáival megidézi és felhasználja a természetet. Végezetül e marginális szakaszban említhető Szilágyi Rudolf létkérdésre épülő videója. Az egyszerre jelenlévő véletlent és törvényszerűt jeleníti meg hat perces felvételében, melyben a természet és a lélek asszociációi az analógiák. Kovács István performansz művész komplex világa révén jutunk el értelmezésünk „fizikai omegához”, mikor a művészi tér a teljes és megépített univerzum. Kovács István előadása a létet ábrázolja és szimbólumokban megjelenítve vezet végig az úton. A kiállításra elhozott műve szintén anyag- és ábrázolásbéli jelképeket használ.

Megjártuk a stációkat: síktól a térig. A szubjektívumok mellett, ami elismerést válthatja ki belőlünk a művek szemlélése közben, hogy – némi nagyvonalúsággal persze – szinte teljes keresztmetszetét adja e néhány alkotó mai kortárs művészetünknek. Sokszínű, szerteágazó és mégis egységes a kép, amit kapunk. Ezért működik és ettől működhet az átjárhatóság közöttük és művészetük között. Attitűdjében mindenki hasonlóan viszonyul a transzparenciához és empátiájuk révén működik az átjárhatóság. Nemcsak ők, de az alkotások is kommunikálnak egymással, viszonyt alakítanak ki, egymás kontextusai lesznek. 

Érezhető, hogy lüktetett, élt a tábor, és pulzált a lényegkeresés. Kohéziót az összkép teremt, és ha nem is véletlenszerűen jöttek össze a művészek, mégis hiteles képet ad e széles korosztályi skálán mozgó találkozó. Öröm volt része lenni és élvezet befogadni a szeptember 26-ig látogatható Átfedések – Átjárások összművészeti találkozó és alkotótelep munkáiból rendezett kiállítást.

Ván Hajnalka