Tiszatájonline | 2022. október 15.

Art Market Budapest

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG ÉS KÖLÜS LAJOS

Enteriör, Acb Galéria
ART MARKET BUDAPEST

Nemzetközi művészeti vásár
Bálna Budapest
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
2022. október 06–09.

Abafáy-Deák Csillag: Hidak a múltból a jövőbe

 

Az Art Market Budapest olyan egyedülálló művészeti választék bemutatására törekszik, amely kiemelten kezeli a globális művészeti piac számára még kevéssé ismert művészeti tartalmakat, köztük talán épp a jövő sztárjait.
(Ledényi Attila)

Kiss Tamás: Bing Bang

Idén is a kortárs építészet egyik ikonikus épületében, a Bálna Budapest termeiben nyílt meg az Art Market Budapest. 2022. október 6–9. között 4 kontinens közel 30 országából érkező művész több ezer alkotásával várta a közönséget. Az immár 12. éve megrendezésre kerülő Art Market Budapest Európa egyik legvonzóbb kortárs képzőművészeti találkozóhelyévé és a rendkívüli kiállítói érdeklődésre is tekintettel Közép- és Kelet-Európa vezető művészeti vásárává vált. Az idei évben a népszerű Duna-parti épület négy szintjén összesen 8.000 négyzetméteren épült fel. A művészeti seregszemle számtalan kísérőprogramja között ugyancsak a Bálna Budapest adott otthont az Art Photo Budapest néven Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásárának, az Inside Art nemzetközi művészeti konferenciának, illetve a 360 Design Budapest kiállításnak is.

A bálna szóról sok látogatónak a bibliai Jónás is eszébe juthat, aki három nap és három éjjel sínylődött büntetésül a bálna (vagy egy nagy hal) gyomrában, magára hagyva kétségeivel. Mi látogatók rögtön elfelejtjük ezt, amikor belépünk a hatalmas épületbe, ahol óriási nyüzsgés fogad, a standok szorosan egymás mellett, a hangzavar bábeli. Nem csak kiállítók, látogatók, potenciális vásárlók, hanem performanszok is színesítik a látványt. Az idei Art Market egyik sajátossága az önismeret és az útkeresés, az összművészeti (képzőművészet, a táncművészet és az irodalom) szempontok egymásba fonódása, a kortárs művészet érzékekre ható, vizuális élménye. Ezt hivatott közvetíteni a MANK-standján Duda Éva Társulata, hogyan tudjuk formába önteni félelmeinket és örömforrásainkat, miképpen formálódnak tánccá vágyaink, hiányérzetünk, mindennapjaink felnagyított momentumai, ill. a Feledi-projekt Szálkák című előadásában Feledi János és Spala Korinna balettművész.

Nem kell félnünk, hogy a bálna gyomrában rekedünk, bár minél több időt szánhatnánk erre a hatalmas kiállításra. Hidat is kínál a nemzetközi rendezvény, a MOST szó szerbül hidat jelent, ezt olvashatjuk több rendező pólóján. Az Art Market Budapest díszvendége 2022-ben Szerbia volt. Maja Gojković szerb miniszterelnök-helyettes, Kulturális és Tájékoztatási Miniszter védnökségével MOST.SERBIA címen a vásáron résztvevő tucatnyi kiállító mellett külső helyszíneken létrejött kiállításokkal és eseményekkel is találkozhattunk. A vendégségbe érkező ország hídként, összekötő kapocsként értelmezi a meghívást és a lehetőséget, célja hogy az Art Market Budapest által teremtett alkalom ne egyszeri legyen, hanem egy folyamatos együttműködés első lépése.

A kelet-európai művészet bemutatása illeszkedik a világtrendekbe, ahogyan azt Ledényi Attila a fesztivál alapító-igazgatója a sajtótájékoztatón is kifejtette: a nagy művészeti központok érdeklődése egyöntetűen ebbe az irányba fordult. Ez a régió még rejteget feltáratlan kincseket a nyugati, ázsiai vagy épp amerikai gyűjtőknek. Így az Art Market Budapest szervezői arra törekedtek, hogy olyan alkotókat és alkotásokat hozzanak el a vásárra, amelyek csak itt találhatóak meg és amelyekért érdemes Budapestre utazniuk az érdeklődőknek. A vásár valamennyi szekciójában kiállító tucatnyi szerb galéria és művészeti intézmény által garantált rendkívül széles választék MOST.SERBIA címmel művészeti fesztivállá bővült, és külső budapesti helyszíneken létrejövő kiállításokkal egészült ki.

A nemrégiben nyílt Andrássy úti magánmúzeum, a Q Contemporary a nemzetközileg legismertebb szerb kortárs alkotó, Mira Brtka életművéből válogatott, a Magyar Képzőművészeti Egyetem épületében a Belgrádi Szépművészeti Egyetemmel együttműködésben létrehozott kiállítást láthattuk, szerb magángyűjtemények anyagából Collecting Serbia – Public Hobby címmel a csepeli Szőke Gábor Stúdió mutat be egyedülálló tárlatot, míg a Magyar Műhely Galéria kiállítása elsősorban a magyar-szerb határ két oldalán élő kisebbségek alkotóinak munkásságára koncentrált.

Európa egyik legszínvonalasabb művészeti konferenciája, az Art Market Budapest hagyományos kísérőeseménye, az Inside Art külön napot szentelt a szerb kortárs képzőművészetnek, amelyen a vendég ország művészeti intézményeinek vezetőivel is alkalom adódott a közvetlen kapcsolatteremtésre. Az idén 12. alkalommal megnyíló vásár a korábbi kiállításokhoz képest a legnagyobb.

A vásár művészeti választékának gazdagságát jól illusztrálja, hogy az idei évben a következő országokból érkeztek kiállítók a budapesti seregszemlére: Argentína, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Chile, Csehország, Dél-Afrika, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Horvátország, Japán, Kolumbia, Magyarország, Montenegró, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna, USA. A rendkívül széles nemzetközi választékban Magyarország valamennyi számottevő kortárs képzőművészeti galériája is jelen volt, miközben néhány új hazai szereplő is bemutatkozott.

Az Inside Art négy napos programjából kiemelkedett a Building on Art címmel szervezett szakmai nap, amelynek ma Magyarországon több szempontból is különösen aktuális témája volt az ingatlanszakmai és művészeti közeg kapcsolata, a művészet értéknövelő hatása, deklarált célja pedig a nemzetközi példákkal alátámasztott kultúrateremtés, annak a törekvésnek a hatékony bemutatása és kiterjesztése, hogy az ingatlan-beruházásokhoz művészeti tartalmak kapcsolódjanak.

Az Art Market Budapest további programjaiban is kiemelt figyelmet kapott a kortárs design és képzőművészet kapcsolata. Miközben általános szakmai jelenség a design és a képzőművészet közötti határvonalak elmosódása. A képzőművészet fogyasztói piacának bővítési lehetőségeit folyamatosan kereső Art Market Budapest különleges lehetőséget látott a design iránt fogékony közönség megszólításának. Részben ennek is köszönhető a vásár és a Magyar Divat és Design Ügynökség között 2021-ben nagy sikerrel indult együttműködés folytatása és mélyítése, amelynek leglátványosabb eleme a Bálna Budapest épületében megrendezésre került 360 Design Budapest elnevezésű kiállítás.

A design és művészet kapcsolatát még látványosabbá tette a BMW partneri csatlakozása, Magyarországon ugyanis első ízben az Art Market Budapest keretében mutatkozott be a bajor prémiummárka, a BMW Art Cars kollekció által inspirált egyedi modell, a 99 darabban elkészült, a világ talán legismertebb élő kortárs képzőművésze által tervezett BMW 8 X JEFF KOONS gran coupé, amellyel személyesen is találkozhattak a vásár látogatói. A BMW félévszázados művészeti szerepvállalását kiválóan példázza az is, hogy a Bálna épületében szintén kiállításra került a BMW i7 elektromos luxuslimuzin kampányának vizuális világa, amelyet a legendás brit képzőművész és fotós, Nick Knight rendezett.

Az Art Market Budapest fotóművészeti szekciójaként 2014-ben alapított Art Photo Budapest, a nemzetközi fotográfiai élet kedvelt találkozóhelyé vált, és tovább őrizte különleges pozícióját a közép- és kelet-európai régió egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásáraként. Az idei évben az európai galériák és fotóművészeti intézmények mellett többek között argentin, chilei és dél-afrikai galériák jóvoltából 3 kontinenst reprezentáló fotóvásár a Bálna Budapest épületének egyik kiállítási szintjét teljes egészében elfoglalta.

A kiállítási programok között az egyik kimagasló érdekesség volt az a Magyar Divat és Design Ügynökséggel együttműködésben létrejövő válogatás, amely az alkalmazott (divat) fotó és a fotóművészet közötti kapcsolódási pontokat tette láthatóvá és kézzelfoghatóvá (vezető Ledényi Attila). A magyar kiállítók részvétele is kimagasló, Equilibrum Art Collection galéria standján Lugo László Grafitti című alkotása nem feledhető. A Főfotó, a Lumas, a MOME, a My Museum idén is rendkívül változatos fotóanyagot mutatott be. A MET (Magyar Elektrográfiai Társaság) idén még nagyobb teret kapott művészei bemutatására, a digitális művészet népszerűsítését erősítve. Az Inside Art konferencia immár hagyományosan egy fotóművészeti nappal egészült ki, amelynek fő témája volt a nők szerepe a fotóművészet történetének alakulásában.

A magyar képzőművészeti galériák seregszemléjéből idén is kiemelkedett a Várfok Galéria standja, méretét tekintve is, csak néhány művész a sok közül, a 101 éves Francoise Gilottól Rozsda Endréig, Orr Mátétól Herman Leventéig mutat be alkotásokat. A Vintage, Neon, Nagyházy Contemporary, Molnár Ani, Missionart, Léna & Roselli, Knoll, Kisterem, Kiskép, Inda, Horizont, Heart@Cherry Limited Editions, Három Hét Galéria, Erdész&East of Eden, Einspach Fine Art&Photography, Deák Erika, Bodó, Ady25, ACB. A MANK standján a Derkovits-ösztöndíjas fiatal tehetségek legizgalmasabb munkáit láthattuk.

Magyar művészeket is találunk a külföldi galériák standján, pl. a német Koppelmann Galériában Konok Tamást, Kádár Bélát, a brit Baker Howard Contemporary standján Kőszeghy Flórát, a török Güler Sanat Galéria standján Kőnig Frigyest, Orosz Istvánt, az Egyesült Állomokbeli Dobbin News stadján Böröcz Andrást, az osztrák Alte Schmiede Galériában Bakos Tamást.

A Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria is jelen volt a vásáron. Egy teljes teremben láthattuk Balázs János, Balogh Tibor, Farkas Noémi, Kunhegyesi Ferenc, Oláh Norbert, Szentandrássy István és Túró Zoltán kortárs képzőművészek festményeit, grafikáit és objektjeit.

Az ART MARKET BUDAPEST digitális platformja 2020-ban jött létre a pandémia miatt, amikor a kiállítók és a látogatók egy része nem tudott részt venni a vásáron. Az előző évek sikere után az online kiállítás 2022-ben is folytatódik.



Kölüs Lajos: Égtájak iránya

 

Nem minden jó, ami új, de ha nincs új, nincs régi se, mely jó, vagy ha van, nem sokáig van.
(Esterházy Péter – Az elefántcsonttoronyból, Magvető, 1991)

Kyriaki Mavrogeorgis: Bloody Spring

Az Art Market Budapest értékvállalása, értékötvözése és értékközvetítése egyszerre trendi, a pluralizmus talaján áll, másodszorra identitáserősítő is, Budapest helyét pozícionálja, évről évre hagyománytudatot ápol és őriz a képzőművészeti vásárral és kiállítással.

Barakonyi Zsombor két, egymás mellett lévő alkotása (a Keleti valamint a Nyugati pályaudvar) reprezentálja az idei Art Market szemléleti megközelítését, mindegy, hogy honnan indulunk, útra kelünk, utazunk, hol szabadon, hol kényszerből. Utazunk virtuálisan, képzeletben, otthonunk kényelmét élvezve, és vonatra várunk valamelyik modern pályaduvaron, majd zötykölődünk a vagonban, ki tudja, hogy mennyi ideig, mire célba érünk. A pályaudvar városon belül elkülönülő téregység, városkapu (Bán Dávid). Ilyen pályaudvarnak, városkapunak tekintem most a Bálnát is. Megálló, állomáshely, urbánus központ, indulási és érkező hely, status quoja és rendje van, amelyet most az Art Market rajzol át és hitelesít.

Barakonyi Zsombor pályaudvara a rend képzetét sugallja, a rend érzetét kelti… nincs szellemileg üdítőbb, lélekben frissítőbb, mint találkozni a határozott körvonalúval és az állandóval (Esterházy Péter). Most mindkét pályaudvar felújítás alatt áll. Semmi sem állandó. Előbb-utóbb a képen látható világot látjuk majd a valóságban is.

Generációváltás zajlik (vagy már végbe is ment?), a rendszerváltás után vagyunk, több mint harminc évvel. Az Art Market sajátos vonása, hogy nem a műfajok a döntők, hanem a művek. Számos alkotás műfajilag besorolhatatlan, köztes jellegük megfontolásra késztetik a nézőt, mit is lát, hogyan is lát, egy kicsit belülről, egy kicsit felülről nézni valamit.

Konstantinos Patsios összetett kollázsain keresztül vezet bennünket a művészettörténeten keresztül a mától a konceptuális művészetig, a pop artig és az expresszionizmusig (Le Dernier Empereu, 2022, Alma Contemporary).

Játékos és frivol alkotások sorakoznak a standokon. Medve harapja a medvét, női fogak mélyednek a másik állába, arcába. És egy nyuszi meghúzza magát, lesunyja fülét, hátát meggörbíti. Nem tudni, mitől fél, mert nem szólt, vagy mert épp kinyitotta a száját (Rigler András Humain,  drop humain, 2013-14, Kisterem).

Kyriaki Mavrogeorgi Bloody spring, 2022 c. alkotása (színes porcelán fényes üveghímzéssel, Alma Contemporary) a születés és az áldozás pillanatát ábrázolja. Egy meztelen alvó férfi szülőpózba kuporodva fehér nyusziját szorítja magához. Álmodik?

Szögekből összerakott fészekszerű tárgy, akár egy nyíló univerzum. Elekes Károly objektje, az ólomból készült balta zöld bársonypárnán. Nyugszik. Nincs vér rajta, csak egy írás: …bársonyon futnak perceim (J.A. – Favágó). Sárkánykígyó piros mérgét fejti talpas pohárba a piros koronát hordó lány. Mögötte csenevész fák, erős tüskékkel, pirosak. Ki lesz a véráldozat?

Egy fehér kisfiú guggol, és jobb mutatóujjával homokba rajzol, homokba nyúl, nem darázsfészekbe. Kíváncsi. Védtelen és ártatlan. Bűne csak az lehet, hogy létezik, hogy él. Radnóti sorai jutnak eszembe: …de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, / és csecsszopók, akikben megnő az értelem.

Ahogy a lassan kihaló tigris lépését látjuk a szerb szobrászati kiállításon, Mauglit is odaképzeljük. Kipling világa elevenedik meg. És a lábunk alatti világra nézünk (Szvat Zsuzsa Kilátás), és nem akarunk hinni a szemünknek, az idő megállt, bele lehet szédülni. Thomas Piars más világot lát (Crystals of Memory No. 12, 2022), itt még semmi jele a demenciának, minden logikus és összeillő, valami egészet érzékelünk, a mozgást, a változást, a lélek univerzumát.

Hogy a világ abszurd is, számos kép bizonyítja (Trabant). A sarló és kalapács fehérre váltan összeolvad a kék vásznon. Két kutya go-zik, öltönyben, lelógó fülekkel. Aki lép szomorú szemekkel néz ránk. Vesztésre áll? Joda mester űrhajójában ül, feje szétnyílik, a halál néz vissza ránk középről. Állati fej az emberi testen, vonatkupéban ülnek, horizonttá és kottajellé válik a folyó, a táj. A Csodaszarvas nagyot ugrik, szinte a csillagokba száll a szobrászati kiállításon.

Szellemes feliratot is látni. Milliókat kér valaki, ha nem készíti el nagyjaink szobrát. Tabudöngetés. Páratlan pillanat, olyan beállítást látni, amely a művész arcát is mutatja, és az arc másolatát a művön, hieroglifák alatt (Verebics Kati). Egyiptom világába kerülünk, a síkba ábrázolt képek, testek világába. Weiler Péter is a múltból ível át a mába (Braannng), dizájnosan, pop-artosan. Világok ütköznek össze. Egyszerre lépni miként lehet (Michalis Kioussis Funky Ginger Chick, 2022, Alma), vagy csupán fáziseltolódásról van szó?

Victor Vasarely ikonikus tömbszerű kollázs alkotása a Zsdrál standján olyan falra emlékeztet, amelyet nem lehet áttörni, sem éjjel, sem nappal, szivárványfal, építőkockákból. Sugárzik, nem halunk bele. A kettős ülésen senki sem ül, a királynő és a király sem (Mira Brtka alkotása Fémhuzalokból készült ülőalkalmatosság. De az erotica sem tűnt el (MissionArt Galéria), mindkét irányban nemzőképes dolgot látni. Finom leszbikus alkotás.

Majoros Áron Zsolt Mellényes, 2020 szobra kézzel vágott lamellákból épül fel, a lamellák közötti réseken áthalad a fény, mintha szellemalakot látnék, ám engem a tengeren hánykolódó menekülteket is eszembe juttatja az alkotás, a figura ugrásra kész, menti az életét? (Dunartcom), ugyanitt láthatjuk Esse Bánki Ákos lenyűgöző festményeit.

Reménykedünk, a kortárssors nem jelenti az emberiség végét, felvesszük a kesztyűt (Romvári Márton A remény kékje, In a Glow). A mesék világába is beleléphetünk (Marosi Panna Still life with catlike creatures, 2022). A szív átszúrva, több tőrrel, a kőoroszlánok tehetetlenek. A barna ívű kajütablak jelzi, legyünk óvatosak a látottakkal szemben. Kilátás ez is, de bentről, és nem lentről. Vagy mégis, a víz alatt vagyunk, víz alá kerültünk? A MET standján ott az egymást metsző szalag, kivetítve, bolygónkat szimbolizálja. A kiállított elektrográfiák a Társaság legjobbjainak alkotásait mutatja be.

A csend is aranylik, szemet szúróan, egyben a csend erőt adó hiány is, sőt néha harsog, süketté és vakká tesz. (Benczúr Emese Silence is Golden, 2021, Molnár Ani Galéria). Hallgatjuk a csendet, és talán nem az jut eszünkbe, hogy hallgatni arany, hanem az, hogy …A csend csupa hang, ha érted ezt a néma jelbeszédet (Torquato Tasso).

A közhelyek világából közelít a csendhez Szinyova Gergő is (Untitled (Still Life, Family Portrait), 2022, Kisterem). Az árnyékok barátkoznak a fénnyel, a tükröződések pedig társaságukat tartják figuráiknak. Van Gogh cipőjét juttatja eszembe Kentaur Erkel László alkotása (Legacy – Old pair, In memoria B.M. a Rustopia sorozatból, No2, 2022), de nem csak azt. Az idő málló voltát, a gondos őrzés reménytelenségét, benne a cipőt viselő hiányát is. A valaha létező alakot ölt és képzeletünk színpadára lép.

Naomi Devil az aranykort idézi meg alkotásaival. Nosztalgia és elidegenítés. A romokon ülő meztelen alak mai jelenség, földrengés, bombázás után. Néma Júlia absztrakt alkotása (Kapujanincs átjáró) jelzi, nem találjuk a kiutat, eltévedtünk, keressük Ariadné fonalát. Turcsányi Antal (Léna&Roselli Galéria) megtalálta (Kiss, 1987), festményen éled újjá Rodin szobra. Szótlan kiáltás a kipeckelt száj. feLugossy László kifőzte, groteszk műve a női szerepet figurázza ki (MissionArt Galéria). Nő csak a konyhába való. Az emberek a reflexiók, árnyékok vagy másodpéldányok révén túllépnek határaikon (Roman Franc Collektives).

Bak Imre az Ancona Art Galériában, Konok Tamás a Molnár Ani Galéria standján látható. Letisztult, világos formák, tele feszültséggel, ellenirányú mozgással, beékelődéssel, hiánnyal, a maradandóság pillanatát zárva magukba.

Nemes Anna művében (Practice (Gyakorlat), 2022, Várfok Galéria) teret varázsol, a térből egy lepedőbe burkolózó test világlik ki, miközben az emberi test szemünk előtt átalakul, megszűnik, textillé válik.

Velem történő valóság címmel láthattuk a Derkó-ösztöndíjas fiatal művészgeneráció (Ámmer Gergő, Bánkúti Gergő, Jagicza Patrícia, Kazi Roland, Kenesei Zsófia, Kicsiny Martha, Leitner Levente, Révész Anna) munkáit a MANK standján. Jagicza Patrícia műve (Queen Kong, 2020. Fotó – Sulyok Miklós) parafrázis és paródia, játékosan, szatirikus humorral fordít egyet a filmbeli szerepeken és történeten. Ezzel számomra megidézi Swift Gulliver utazásainak világát is, miközben arra is utal az alkotó, hogy a látvány milyen tökéletes és természetes, továbbá nem is kell szembesítenünk a jelenséget a valósággal.

Carl Kostyál Galéria, a jelentős műgyűjtő Carl Kostyál jóvoltából, akinek londoni galériája mellett Stockholmban és Milánóban is van telephelye, az Art Marketen ide készült Bozó Szabolcs-képekkel jelenik meg. Különleges karakterek, energikus, játékos formák.

Kőszeghy Flóra triptichonja cím nélküli alkotás, (Baker Howard Contemporary, Nagy-Britania). A futurisztikus mű egy gépembert szimbolizál, személyisége van.

A Szerbiából érkező galériák 11 kiállítási standon mutatták be országuk kiemelkedő kortárs alkotóinak művészetét. Az Art Galleries szekcióban: B2, Bel Art, Monolog, Novembar, Rima, Sanjaj, Štab, X Vitamin. Az Art Photo Budapest szekcióban: AUGS Gallery. Az Art Projects szekcióban: Art Clinics, Art & Nature.

Az X VITAMIN Galériaa hagyományos művészeti médiumok és a művészeti örökség innovatív értelmezésére, valamint a különböző társadalmi jelenségek provokatív megközelítésére fókuszál.

Az idei Art Market Budapest a fesztiválszerű hangulatával, rendkívüli kommunikációs erejével és széles választékával ismét igazolta, hogy ma Magyarországon a kortárs képzőművészet bemutatásának és népszerűsítésének legvonzóbb és legnépszerűbb formája.