tiszatáj | 2020. október 26.

Art Market Budapest

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A művészeti vásárokra is kihat a vírus okozta válság, érinti az alkotók létét, jelenét, sőt jövőbeni helyzetét is. Az Art Market Budapest piac is, a művészeti tárgyak eladók, megvehetők. A piac működik, megerősíti a látogatókkal való kapcsolatot, felhívja a figyelmet az alkotókra és munkájukra, egzisztenciájukra, a hazai művészek támogatására. A piaci szereplők összefogtak, mint a Kortárs Galériák Egyesülete, amely központi kiállítási standjával jelezte, a „best of” összeállítás igazi csemege és minőség. Az volt…

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS

Art Market Budapest

2020. 10. 22 – 2020. 10. 25.

Budapest, Millenáris Park

 

Abafáy-Deák Csillag: Itt vannak

Botos Péter: Narancs keresztKishitűek voltunk, amikor azt gondoltuk, több mint valószínű, hogy az idei ArtMarket a pandémia okán elmarad, vagy elhalasztódik. A közel 10 éve egyre sikeresebben megrendezett ArtMarket a nemzetközi képzőművészeti vásárok sorában egyre jelentősebbé vált, és egyik fontos ismérve éppen a külföldi résztvevők, kiállítók bemutatkozása. Idén az előremenekülés taktikáját alkalmazták, a nehéz körülmények ellenére is résztvevő külföldi galériák mellett (közel húsz), most sokkal több hazai kereskedelmi galéria kapott esélyt a bemutatkozásra, nem csak budapestiek, hanem vidékiek is.

Millenáris park felé közeledve azon gondolkodtam, vajon milyen meglepetések várnak a kültéren, a vásárnak helyet adó épület előtt, ahol minden évben újabb és újabb kortárs szobrok, installációk kerültek kiállításra. Messziről látható Bojti András Ganz sípok, 2002 című installációja, a négy hatalmas rozsdás henger, Hommage of the Ganz factory, emlékeztető a hely szellemére, a gyár történetére. A rozsdás hengereket ellenpontozza Boldi Genezis, 2019 című, fémesen csillogó márványszobra, a tavalyi Csillagnéző című munkája helyén. Körülnézünk, és kissé üresnek tűnik a tér a bejárat előtt, mintha a kültéri alkotások is karanténba kényszerültek volna, míg a távolban feltűnik néhány alkotás. Nem csodálkozunk, hogy távolabbra helyezték ezeket az alkotásokat, talán azért, hogy aTrashArt Magyarország, Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál pályázatára készített újrahasznosított anyagokból készített, kissé lehangoló művek el ne vegyék kedvünket a vásár további megtekintésétől. Demeter László Medve című pályaműve gumiabroncsokból készült, félelmetes, fekete ragadozót látunk, semmi kedves maciság, a következő installáció egy leégett csónakház deformálódott kajakjaiból felépített, vízből kiugró hal, pikkelyei használt cd lemezek, szájában horog, amin a csali egy PET palack. A Dodó c. szintén újrahasznosított anyagokból készült alkotás egy szimbólum a természetvédelemben, egy röpképtelen madár, a 17. század végén az ember tette a kihalt fajok listájára, memento mori.

Egy nagy fehér gömb is fogad, Art of Circus felirattal, nem tudjuk hogy kerül a csizma az asztalra, mit jelent itt a cirkusz szó. Nem kell sokat várnunk, már a sajtóbejáráson és a megnyitón is a Cirkuszközpont artistái fergeteges mutatványokkal fűszerezték a kiállítást. Érdemes lenne a lélegzetelállító mutatványokat bemutató művészek nevét felsorolni. Nekem a hófehér zongorán balettező művész képe ragadt meg, aki a zongora tetején, miközben egy rúdon fél kézzel egyensúlyozott és mutatványokat végzett, a klasszikus darabot játszó művész kottáját is a kellő időben lapozta.

De szálljunk le a földre. Az Art+Text Budapest, fotósorozattal jelentkezett, 60-70-es évek neves művészeinek fotóival, a Photo Ljublana magyar művészt is bemutat (Szombathy Bálint), akinek munkáit a Bel Art Novi Sad galéria standján is láthatjuk. Sok a visszatérő kiállító, de találunk olyanokat is, akik először szerepelnek a vásáron, vagy visszatérők, pl. az Erdész Galéria Szentendréről őt év után pazar felhozatallal. Fehér László több korábbi műve, valamint Vasarely, Nádler István, Bak Imre  egy-egy munkája  is látható. Botos Péter Narancs kereszt, 2019, ragasztott optikai üveg. A K.A.S.Galéria először szerepel a vásáron, Bánki Ákos Lélekvirág, 2017 c. képén mintha színjátékot, színek játékát látnánk egy kígyófészekben. Regős Anna textilmunkája domborműként is felfogható, hullámzik, Haász István I-.II.-III sorozata, triptichonként is felfogható. A MET a Magyar Elektrográfiai társaság idén tágas standon mutathatja be tagjainak munkáit. Az utazási is szállítási szigorítások miatt, több külföldi galéria, pl. a koreai Artlink Szöulból, úgy oldotta meg részvételét, hogy németországi művész munkáit küldte el. Kathe Wenzel Bone Costumes című munkái állati csontokból felépített, forgó, belül üres szobrok. Emberi ruhadarabok ötvözésével az állatvilág kizsákmányolására, a fogyasztás határtalanságára hívja fel a figyelmet.

Több galéria standján világhírű, már nem élő művészek munkáit is látjuk, pl. Iaga Contemporary Art Kolozsvárról Robert Indiana Estonian Love, 2006, a világhírű Love sorozatból, vagy Christo Corridor Store Front, 1968 és Packed Kunsthalle Bern, 1961 című fotói. A kolozsvári, világhírű képzőművészeti szcéna kiemelkedő csoportosulása, a kolozsvári nemzetközi siker egyik epicentruma, a Centrul de interes, Cluj is több munkával van jelen, régi ismerősként köszönthettük személyesen is Berszán Zsoltot. Verebics Katalin (Blonard Studio, Budapest) tükröket helyez az alkotásaiba, nézhetjük benne önmagunkat, ha akarjuk, ha nem, ott vagyunk a képben. Képben vagyunk, az egész Art Market Budapest egy kicsike tükör, amely a világra nyit, és van merszünk a világ szemébe nézni. Egy tv-monoszkóp, nem az, de annak látszik (Westart Project, Solymár), nem a világ köldöke, lehetne épp az is. Kőszeghy Flóra (Magyar Műhely, Budapest) Gabriel-je, 2020 absztrakt, kiismerhetetlen gépezetként, látomásként hat, létező struktúra, de nem Gábriel arkangyalé, és üzenete sötétebb, nem angyali üzenet. Milorad Krstić , aki a Ruben Brandt a gyűjtő című animációs film alkotójaként (forgatókönyv, látvány, rendezés) ismert, több alkotással mutatkozik be.

Bornemisza László (Galerie Koppelmann, Cologne) alkotása is a múlt groteszkségét idézi fel (Hommage a Voltaire, 1984). A fekete kalapos, félszemű ház mindennek tűnik, csak valóságosnak nem, de elhisszük, hogy ilyen ház létezik, a mesében, az álmainkban. Erdélyi Gábor (Galerie Neon) minimalista, egységesen zöld színű műve (Egy ív a hengerből, 1995) a henger kitüremkedik (hajlítottá válik) a kép négy sarkánál, úgy hat, mintha bemetszéseket látnánk. A kép (a henger) mozdulatlan, és mégis mozog, mint a Föld Galilei esetében. A Lena & Rosell Galéria idén is immár a megszokott helyén mutatja be kiemelt művészeit, Boldi, El-Hasszán Róza, Incze Mózes, Kim Corbisier, Nádas Alexandra, Nagy Gábor, Tarcsi Dániel és közreműködött külföld társgalériák részvételének megszervezésében is (pl. Orangerie Gallery, Vukovar, Horvátország).

Az Art Market Budapest kampányol is, mozgósítja a művészet barátait, így a világhírű fizikust és hálózatkutatót, Barabási Albert-Lászlót, és több rendezőt, írót. Készenlét ez is. A Standby kiállítás 20-20 képző- és fotóművész alkotásait mutatja be, olyan alkotók munkáira irányítva a figyelmet, akik a járvány miatt korlátozott lehetőséghez jutottak. Elsőként a budapesti Kodály köröndön láthattuk, láthatjuk ma is a műveket. Szép gesztus, hogy az eredeti műveket az Art Market Budapest helyszínén láthatjuk, ezzel is növelve annak lehetőségét, hogy nagyobb közönség ismerhesse meg a műtárgyakat.

A Kortárs Galériák Egyesülete közös standon, MissionArt, Inda, Kisterem, Einspach Fine Art & Photography, Deák Erika, acb, Várfok, kiemelt művészeik egy-egy alkotását mutatják be, pl. a Molnár Ani Galéria Konok Tamás (Graphidion Bleu Gris, 1979/7) művét. A négyzetbe helyezett szabálytalan forma bontja meg a látvány harmóniáját, teszi lüktetővé a vonalak hálózatát. Kicsiny Balázs (Inda Galéria) Az utolsó fogás, 2008 c. képén fekete-fehér kockás ruhával letakart fejű figurái nem a tányérra helyezett órát javítják, hanem ellenkezőleg, épp fogyasztják azt.  Megemésztik? Dali elfolyt időt ábrázoló képe jut eszembe. Nem folyt el az idő, hanem mi válunk az idővé, fejünk meg rácsozott térré, egyben időutazók leszünk. Nem tudunk kijönni az idővel, foglyai vagyunk.

Tóth Sándor Tamás (PTE- Pécs) Manipuláció című szobra olyan hatással volt rám, mint a tavalyi vásáron a világhírű Pistoletto foltozott almája. A régi írógép dekonstruálása, majd újraalkotása, mely során az egyik oldalról a vázától megfosztott írógépet mutatja, teljes betűkészletével, ám ha oldalról, vagy hátulról nézzük, az alkatrészekből egy emberi fej, koponya néz ránk. Írni már nem lehet a géppel. A beszéd kialakulása után, a betűk tették minket egy más szinten is kommunikáló emberré. Mivé alakultak a betűk, ma, a számítógépek világában, amikor már nem kopog az írógép betűről-betűre, hova tűnnek a betűk, miből állnak össze a szavak, vagy inkább foszlanak szét, csak virtuális nyomot hagyva?

 

Kölüs Lajos: Álomfogó

Fehár László alkotásaSam Shendi (Blue Chip Art) alkotása (Dream Catcher III,) számomra egyszerre szimbolizálja a sebzettséget, a védtelenséget,  az egyszerűséget, az életerőt, a biztonságot, a bizalmat, az ember természet iránti szeretetét, a különböző lények közötti kapcsolatot és a készenlétet (Standby). A színes, minimalista szobor élénk színű blokkokat és ipari dizájnt állít egymás mellé, ezzel az alkotás érzelmi, játékos és rendkívül vizuális minőség hordozójává válik. Mintha maszkot viselne az állat (arca fehér, homlokán fekete pötty, szája piros, bal mellső lába térd alatt sárga), de bohóc beállítás is lehet, valakit meg kell nevettetni. A pandémia idején kapva kaphatunk az alkalmon. Szemünkbe vigyorog, mosolyog egy ártatlan lény, füle inkább szarvnak lenne jó, szarvai közt egy kék madár, a boldogság madara, a valóságban szimbiózis ez, együttélés, olyan kapcsolat, amely egy kölcsönösen előnyös, két organizmus közötti fizikai érintkezést foglal magában, amelyek nem azonosak.

Az Art Market Budapesten bemutatott kiállítás az emberi létezést vizsgálja kortárs környezetben. Hajas Tibor (Art+Text, Budapest) meztelen figurái akcióznak (Felületi kínzás, 1978, fotózta Vető János,) akár ma is köztünk lehetnének. Szirányi István Double auto-exposition, 1976 c.  maszkos sorozata kísértetiesen utal a múltból a jelenre. És hol vagyunk még a klímatudatosságtól!

Xenia Kudrina (55Bellachasse, Paris/Miami) női szellemportrékat állított ki, Mona Lisa is áttetsző jelenséggé válik, a templomi tér boltívei bordázattá válnak a női testben. Hajas testi kínzása után a lélek kínzását, transzformációit látjuk, egy másik létbe való betagozódást, sorvadást. Robitz Anikó (Photon Ljubljana) is mennyezet felé kacsint, az üvegtáblák finom térrácsként, árnyvonalakként jelennek meg. A piros vonal eltolódott, itt már nincs aranymetszéspont, az egyensúly mégis megmaradt. Egészen másként közelít az éghez, a távolsághoz Szombathy Bálint (Photon Ljubljana). Fotósorozata a háztetőkön, házfalakon futó antennákat, kábelek bekötéseit, tekercseit örökíti meg. Vagyis a kapcsolatot, amely életünk szerves része lett (be vagyunk kötve a világba). Olykor szellemképesen, szellemképekkel.

Fehér László (Erdész Galéria, Szentendre) is a fény felől közelít a Balatonhoz (Fény a Balatonon, 2017), rózsaszínű a horizont, mint amire mindig is vágytunk. A figurák feketék, árnyalakokká váltak. Időtlenség ez is, az emlékezés tavába merülve. Tarpataki vízesésnél című munkája 1990-ből való. A hullámzó dombok, hegyek mögötti táj sárga, az ülő figura olyan parányi, hogy már nem is számít létezőnek. Eggyé vált a természettel, a szürkeséggel.

Michal Mráz (Čin Čin Gallery, Bratislava) gyűjtője mindent gyűjt, ám a trezor üresen tátong. Itt is fémes szürkeség uralkodik, a dohányzóasztalon sárga tárgyak. A szoba elveszett világából kirínak. Bár lehet, hogy a figura úgy érzi, mint Kristians Brekte (Bastejs, Riga), aki ékes betűkkel (csontokból kirakva) írta a kép felületére: I Belive I Can Fly, 2014. Nem a felirat a meghökkentő, hanem a halállal való játék, csak hinnünk kell, és bármi lehetségessé válhat, még repülhetünk is, drogok nélkül.

Szűcs Attila (Deák Erika Galéria) figurája az asztalra, az ott heverő rózsák közé hajtja a fejét, nincs börtönben, fejét hátulról két összekulcsolt tenyerével (le)fogja, valami rendkívüli dolog történhetett (Újra méretezett megadás, 2020). Az idillnek vége, megszökött a mennyasszony? Felfokozott melankóliát sugároz a kép. Rózsa és pandémia. Élet és halál. A jelenleg Baselben élő Kaliczka Patricia (Viltin Galéria) alkotása (Az idea álma a szívem halála, 2019) mintha feleselne Szücs Attila művével, az út, a világ nem ért véget, a női, az asszonyi lét önazonossága olyan attribútum, amely nélkül nincs igazi élet.

Tóth Magdolna (PTE Művészeti Kar Képzőművészeti Intézete, Pécs) Rózsaszín párduc, 2018. c. alkotásának anyaga hungarocell, elasztikus textil, párnatöltő szivacs, kézi szövésű textília, gombostű. Szobor portrét látunk, sárga hajjal, barna foltos bőrrel. Kiütést látunk? Vagy csak másságot, álcázást, hogy rejtőzködni lehessen, mint a dzsungelben, de nem ott vagyunk. És hol van Clouseau felügyelő? Párduc lett belőle, semmi sem reménytelen, csak túl kell élni, legyen az bármi vagy bárki?

A francia Ludovic Thiriez (The Brody Collection, Budapest) sok évet Budapesten is élt, jelenleg São Paulóban tartózkodik. Festménye olyan, mintha tapasztalatok, képek és ötletek halmozódnának fel, a vásznon absztrakt ecsetvonások keverednek figurákkal, a motívumok szervesen nőnek a vásznon, kiegyensúlyozott kompozíciót hozva létre. Az elhagyatott háttér homályos és érdekes hangulatot ábrázol semleges és szigorú színekkel, ellentétben az előtérben lévő izgatott és vibráló világgal. Irina Drozd (Alvitr, Saint Petersburg, RU) is a természetbe (erdőbe) vezeti tekintetünket, a fekvő, korhadó fán piros virág, bogárnak hat, mintha lépkedne. Az erdőből nézünk ki, a föld sivár, kietlen és elhagyott. Fehér László (Apteka Sztuki, Warsaw, PL) alkotása (Táj III., 2020) néhány színnel (sárga, rózsaszín, fekete, fehér) és azok kontúrjával, a víztükörrel a csend világát, a befelé fordulást, az elmélyedést, a dolgok lényegéhez való eljutást érzékelteti.

A Budapesten élő Sophie Magalashvili Friends, 2012 c. műve bennem a Harmadik típusú találkozást idézi fel, az ismeretlent, az idegent, akivel megbarátkozunk, elfogadjuk olyannak, amilyen, legyen bármilyen nemű is. A pálcika lábú figurák testtartása és arcuk szomorúságot hordoz, együtt vannak, örök a barátság. Nem lehetne több? Mondjuk Ádám és Éva. Dimitrii Shorin (Pacsa Art Community, Pacsa, HU) két tornacipős lábat helyez egymás mellé, összetartoznak (Hermes and Aphrodite, 2018). Hermann Zsófia alkotása (Jelen, 2020) női aktot ábrázol. A kitárulkozó női test az elmosódó, foltos színeivel az ébredező alak lelki világára is utal, most nyugis a világ, törődhetek egy kicsit önmagammal is, nem számít, milyennek látszom, öregebbnek vagy fiatalabbnak tűnök-e koromhoz képest, vagyok, aki vagyok.

Pető Hunor (MAMÜ, Budapest) I’m not satisfied c. alkotásán a felirat kirakásához penészt és zsemlemorzsát használ fel. I’m not satisfied until  you’re not satisfied. (Addig nem vagyok elégedett, amíg nem vagy elégedett.) Sírfelirat is lehetne, üzenet a túlvilágról, ötletes szellemkép. Majoros Lili Zsófia (MKE, Budapest) Ideál, 2020 c. drótból, mágnesből álló műve Vajda Lajos egy vonallal megrajzolt formáit juttatja eszembe. Hommage á Vajda Lajos? Homage á Picasso? Parafrázis, szabadon és ötletesen, a művész attitűdje félre nem érthetően működik, benne a kulturális kód és örökség, a művészi lét nem is olyan egyszerű, néha drótozott és csavaros.

Víz alá is merülhetünk, vagy lebeghetünk a víz felszínén. Bartha Máté Kontakt XXXV., 2018 c. printjén is lebeg a vízben valaki. Ejtőzik, mondhatnánk. A szem tágra nyílt és merev a tekintet, a helyzet túlvilági, homályos, sőt félelmetes, megérinti azt, aki látja.

A művészeti vásárokra is kihat a vírus okozta válság, érinti az alkotók létét, jelenét, sőt jövőbeni helyzetét is. Az Art Market Budapest piac is, a művészeti tárgyak eladók, megvehetők. A piac működik, megerősíti a látogatókkal való kapcsolatot, felhívja a figyelmet az alkotókra és munkájukra, egzisztenciájukra, a hazai művészek támogatására. A piaci szereplők összefogtak, mint a Kortárs Galériák Egyesülete, amely központi kiállítási standjával jelezte, a „best of” összeállítás igazi csemege és minőség. Az volt.

Az emeleti részen a fiatalabb alkotói generációk munkáit látjuk. A Covid19-re való tekintettel a fotóművészeti alkotások standjai is egy légtérbe kerültek a képzőművészeti kiállításokkal. Az elrendezés arányos volta miatt nem nőtt a zsúfoltság, maradt elég levegő és hely standról standig jönni-menni, ácsorogni, és közben figyelni a cirkuszi attrakciókat, a  csarnok magasába emelkedni függöny szárnyakon, zuhanni, pörögni-fordulni, megkötözve lenni, szájjal tartani ki a testsúlyt, mindkét kéz szabadságát mutatva. Hallani a csukott szájjal éneklő férfit. Üdítő pillanatok voltak.

A fáradhatatlan látogatók álomfogóként és kultúrafogyasztóként is maszkot viselnek, betartják a részletesen kidolgozott protokollt, kerülik a nagyon közeli fizikai érintkezést, keresik az újszerű, inspiráló művészeti tartalmakat. A jövőre tíz éves Art Market Budapest a járvány idején sem adja alább, sztárokat láthatunk, látjuk a régiókat, nyitottak és itt vannak, itt akartak lenni. A helyzet egy kicsit bonyolultabb, hiszen a Blue Chip Art tulajdonosa magyar, londoni székhellyel. Hazajött, progresszív alkotókkal és művekkel. A mostani Art Market Budapest is a művész és művészet szabadságáról szól, valamint az álmokról, melyeket a pandémia sem törölhet el.

Bánki Ákos alkotása Bornemisza László alkotása Botos Péter alkotása Erdész Galéria Fehér László alkotása Haász István alkotása Hermann Zsófia alkotása Kathe Wenzel alkotása Kicsiny Balázs alkotása Konok Tamás alkotása Kőszeghy Flóra alkotása Kristians Brekte alkotása Lena Roselli alkotása Majoros Áron Zsolt alkotása Michal Mráz alkotása Robert Indiana alkotása Szombathy Bálint alkotása Szűcs Attila alkotása Tóth Magdolna alkotása Verebics Katalin alkotása