A világ, ahogyan Dávid Vera látja: „Nyitott szemmel”

Dávid Verát ezúttal az online térben értem el, ahol készségesen mesélt mostani Nyitott szemmel című tárlatáról, otthonáról, a mostani anyagnak is helyet adó Lipták Villáról, alkotásainak technikáiról, utazásról. 

– Nemrég nyílt Nyitott szemmel tárlatod egy olyan helyszínen, amely otthonod is. Mióta? 

A nagyszüleim költöztek ide a háború után, én 1966 óta lakom itt hivatalosan. Egyfajta „történelmi mementó” vagyok a házban, szinte mindenkit ismertem itt, jól emlékszem, milyen volt a környék, a ház, a kert. 

– Akik nem ismernék a kulturális programoknak teret adó villát és kiállítóteret, azoknak hogyan mutatnád be? 

Az épület egy körülbelül százéves villaház. Egy szimpatikus társaság vezeti és működteti. Izgalmas programokat, például színházi előadásokat szerveznek gyermekeknek és felnőtteknek. Nemrég volt egy rendkívül szép, kortárs költőket megzenésítő est Ujhelyi Kinga és zenekara prezentálásában, de maga az intézmény igazgatója is tartott előadást a hazai növényvilágról és vadállományról.

– Milyen koncepció alapján gyűjtötted össze a jelenlegi tárlatod anyagát? 

Igyekeztem a helyhez illően válogatni ehhez a nem kommercionális, otthonos térhez, így mindenből egy kicsi került be: a tojáskartonból készült papírmasékon át egészen a legújabb digitális kollázsokig, festményekig és szobrokig.  

– Mesélj egy kicsit a Nyitott szemmel képeiről. Milyen technikákkal készültek? 

 A legismertebb a hagyományos, olajjal vászonra készült, de van, hogy a vászon helyett préselt lemezre festek. Amikor Marokkóban jártam, kitaláltam, hogy hullámkartonra csirizzel rengeteg papírt ráragasztok. Ezeket a munkákat direkt úgy formáztam, hogy plasztikusak legyenek, majd megint csak olajjal festettem rájuk. Ami fejszobraimat illeti, a piacokon szedtem össze hozzájuk használt tojásos kartonokat, beáztattam, amíg gyúrható masszává nem alakultak. Az alkotói folyamat végén csirizzel összekevertem őket, ezáltal nagyon rugalmassá váltak. A fejekhez később testeket is kerestem, végül talált kövekből sikerült megformáznom őket. De láthatunk monotípiákat, illetve digitális úton készült munkákat is. Ez utóbbiak elkészítéséhez a Photoshopot használtam, illetve a saját fényképeimből indultam ki. 

– Általában a hazai elektrografika legkorábbi képviselőjeként tartanak számon. Jellemző-e ez még?

Még 1985-86 körül kezdtem el komputergrafikával foglalkozni. Ennek révén bekerültem egy kiállításra, ahol megismerkedtem a copy-artosokkal. Kiállításokat szerveztünk, baráti viszonyt alakítottunk ki egymás között, a folyamat pedig a mai napig tart.  

– Festőművésztől szokatlanok a szobraid. Mi inspirált ezek elkészítésekor? 

Ami inspirált, az a már említett marokkói utazás. Megfigyeltem az ottani emberek arcvonásait, amelyek különlegesen szépek. 

– Hogyan lett belőled festőművész?

Minden gyerek szeret rajzolni, én pedig különösen szerettem. A Dési Huber Képzőművészeti Körbe jártam, elvégeztem a kirakatrendezőt, majd jelentkeztem a Főiskolára, ahova szerencsémre felvettek. Hogy miért lettem festőművész, azt a következőképpen tudom megfogalmazni: amikor valakiből kikívánkozik valami olyasmi, amit nem tud szavakba önteni, amikor közölnivalója van, legyen az gondolat vagy érzés, akkor a legjobb módja ennek, ha a festészetet választja. És olyankor is, amikor megragad egy látvány, egy fény, és szeretnéd folytatni, tovább gondolni, felfedezni. A magad számára. Festés közben váratlan dolgokkal találkozol, ami eszedbe sem jutott, a kép vezet. Hogy másokkal megosztod, az csak ezután következik. Amikor nagy a feszültség benned, akkor festesz, és akkor is, ha örömet szerez az egymás mellé tett színek látványa. Velem így van, ezért nem is volt kérdés, hogy ezen a pályán induljak el.  

– Számtalan zsűrizett meghívásos csoportos kiállításon szerepeltél. Ottawától Párizson át egészen Tokióig sok helyen jártál már. Egy helyütt azt olvastam, hogy Casablancában élsz. Mit jelent számodra az utazás, amely egyben munka is? 

Casablancában éltünk a fiammal öt évig egy ösztöndíjnak köszönhetően. Előtte Belgiumban és Berlinben is, de azt éreztem, hogy Európában lényegében mindenütt hasonlóak a dolgok. Vágytam valami másra, így jött Marokkó, ami egy kincsesbánya volt számomra. Más színek, fények, és főként más emberek. Ilyen értelemben érzéki, a szemnek, fülnek roppant inspiráló dolog az utazás, más embereket, más kultúrákat megismerni. Nagyon élvezem idegen nyelvek megtanulását is. 

– Nyitott szemmel című kiállításod január 18-ig meghosszabbítva látogatható. Mik a jövőbeni terveid? 

Nem készülök abbahagyni a festészetet, még sokáig szeretnék dolgozni. A mai napig nem tudom kimondani magamról, hogy festőművész vagyok, csak azt, hogy festő. 

  Takáts Fábián

Fotók: Az alkotó jóvoltából (veradavid.carbonmade.com)