A megrendülés könyve

HERMANN ILDI: HIÁNYZÓ TÖRTÉNETEK – NEW YORK-I MAGYAR ZSIDÓK TÖRTÉNETEI
„Álmodtam, de valóság volt” – fogalmaz egy New Yorkba elszármazott magyar túlélő a holokauszt borzalmairól. A nemrég elhunyt Hermann Ildi fotóművész emigráns holokauszttúlélők visszaemlékezéseit gyűjtötte kötetbe, fotóival illusztrálva. A Hiányzó történetek – New York-i magyar zsidók történetei szívbe markoló, felkavaró olvasmány… – GALAMBOS ÁDÁM KRITIKÁJA

HERMANN ILDI: HIÁNYZÓ TÖRTÉNETEK – NEW YORK-I MAGYAR ZSIDÓK TÖRTÉNETEI

„Álmodtam, de valóság volt” – fogalmaz egy New Yorkba elszármazott magyar túlélő a holokauszt borzalmairól. A nemrég elhunyt Hermann Ildi fotóművész emigráns holokauszttúlélők visszaemlékezéseit gyűjtötte kötetbe, fotóival illusztrálva. A Hiányzó történetek – New York-i magyar zsidók történetei szívbe markoló, felkavaró olvasmány.

Az utóbbi években több olyan kötet is napvilágot látott, amely a holokausztot túlélők múltidézését és életútját tárja elénk. Tavaly jelent meg a Sztehlo-gyerekek voltunk című portrékötet (Luther Kiadó; szerkesztette Andrási Andor és Laborczi Dóra), illetve az Ariadne csoport tagjait bemutató, Egymáshoz szólunk – hosszú hallgatás után című könyv (Oriold és Társai Kiadó; szerkesztette Előd Nóra). Az előbbi kötet Sztehlo Gábor lelkésznek és segítőinek embermentő munkájáról, életútjáról ad áttekintést, az utóbbi műben túlélők és embermentők vallomásait olvashatjuk. A Scolar Kiadó pedig idén adta ki a januárban fiatalon elhunyt Hermann Ildi Hiányzó történetek – New York-i magyar zsidók történetei című portrékötetét, amely tizennégy, Amerikába emigrált túlélő visszaemlékezéseit tartalmazza.

Tudnak-e ezek a művek újabb adalékkal szolgálni a hetvenöt éve történt eseményekhez? Válaszunk többrétű: igen, hiszen újabb életrajzok által világítanak rá a holokauszt borzalmaira; igen, ugyanis az élettörténetek és a túlélés által önmagukban is ellentmondanak a megbélyegző ideológiának; ugyanakkor nem, hiszen e portrék sem képesek feloldani vagy megértetni azt a traumát, amelyet a soa okozott.

A holokauszttal foglalkozó alkotások sorában a Hiányzó történetek azért lehet kuriózum, mert a hazájukból New Yorkba emigrált túlélők visszaemlékezéseiben nemcsak időben, de földrajzilag is megtörténik az eltávolodás, ami több szempontból is új perspektívát ad. Más kötetekhez hasonlóan e mű alapján is képet alkothatunk arról, hogy milyen volt a holokausztot megelőzően békében élni. Több elbeszélésből is feltárul a fővárosi Deák téri, illetve fasori evangélikus iskola befogadó légköre, megismerhetünk embereket, akik helytálltak az embertelenség idején, ugyanakkor a megrázó beszámolók által átérezhetjük, hogy mit jelentett a sárga csillag ruhára helyezése, majd a bujkálás, a deportálás, nem egy esetben a koncentrációs tábor szörnyűsége.

„Meg kell köszönni a Jóistennek, hogy megmaradtunk – mondja az egyik érintett a kötetben. – Nem is értem, hogy lehetett túlélni ruha és étel nélkül. Azt könnyebben értem, hogy lehetett meghalni. A szüleimnek több mint száz leszármazottjuk van. Arra gondolok, hogy ha két emberből ilyen sok született, akkor nem is hatmillió embert öltek meg, hanem sokkal többet. Azt a sok gyereket is, akik nem születtek meg.”

Ez a könyv ugyanakkor azt is bemutatja, hogy miként lehetett más országban, bár traumával, de újrakezdeni az életet. A mű egyszerre szól a holokauszt időszakáról, a haza fogalmáról, hit és asszimiláció viszonyáról, az új társadalomba való beilleszkedés kérdéséről és az elhagyott ország, Magyarország sajátos értelmezéséről. A személyes történetek azért is izgalmasak, mert a különböző elbeszélések többször ellentmondanak egymásnak, így bizonyos tartalmak értelmezése és átgondolása az olvasó feladata marad.

Az elbeszélések erejét, hatását fokozza a kötet felépítését meghatározó képanyag. A többek között Capa-nagydíjjal, Lucien Hervé és Rodolf Hervé fotográfiai különdíjjal, valamint a Hiányzó történetek című cikksorozatáért a New York-i Asylum Arts ösztöndíjjal is elismert Hermann Ildi ugyanis nem csak a személyes történeteket dokumentálta: az egyes megszólalókról az otthonukban készült portréfotók, valamint a személyes tárgyaikról mesterien rögzített fényképek újabb értelmezéssel szolgálnak. A fotóművész mindezekkel a jelent, az emlékeket és a megmaradt tárgyak üzenetét is elénk tárta.

Nehéz egy-egy történetet kiemelni a kötetből; ez a könyv egészében kiáltvány egy jobb, elfogadóbb, másokért kiállni kész világért.

Galambos Ádám