Tiszatájonline | 2018. december 6.

A csábítás fegyvere

A KIESELBACH GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA
Molnos Péter és a Kieselbach Galéria munkatársai közreműködésével létrejött kiállítást nem tekinthetjük egy szimpla l’art pour l’art eseménynek. A tárlat hat szekcióra volt felosztva, miközben rövid és tömör molinóival céltudatosan vezette rá a laikus nézőt és szakmabelit a különböző termekben kiállított műveken keresztül a divatban rejlő ismertetőjegyekre. Mindegyik állomás egy külön kihívást vagy egy kibogozhatatlan rejtélyt jelentett… – JUHÁSZ BÁLINT BESZÁMOLÓJA

A KIESELBACH GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA

„A divat: nyelv, melynek segítségével kultúremberek egymást megértik”. Feiks Jenő, az 1939-ben meghalt zsidó festő és illusztrátor e rövid és frappáns kijelentésével foglalta össze az öltözködés lényegét. Szinte minden kor társadalma nagy elővigyázattal és odafigyeléssel tekintett arra, hogy a ruha miként teszi az embert. A társadalmi norma és elvárások szerinti öltözködés ábrázolását és reklámozását kezdetekben elsősorban a képzőművészet látta el.

Molnos Péter és a Kieselbach Galéria munkatársai közreműködésével létrejött kiállítást nem tekinthetjük egy szimpla l’art pour l’art eseménynek. A tárlat hat szekcióra volt felosztva, miközben rövid és tömör molinóival céltudatosan vezette rá a laikus nézőt és szakmabelit a különböző termekben kiállított műveken keresztül a divatban rejlő ismertetőjegyekre. Mindegyik állomás egy külön kihívást vagy egy kibogozhatatlan rejtélyt jelentett, amelyet megfelelő háttértudás nélkül csak a katalógus fejezetein keresztül oldhattunk meg. A hat szekció az alábbi címekkel várta a látogatókat:

  1. Boldog békeidők festői
  2. Modern idők, változó szerepek
  3. Jel a fejen Kalapok a képen
  4. A várostól távol
  5. A hatalom jelmeze: Politikusok a festővásznon
  6. Kánonon kívül Czene Béla „divatos” képei

A kurátor e külön passzusokra kívánta felosztani a divat és a képzőművészet közötti ellentmondásos viszonyt. A „Boldog békeidők festői”-nél a magyar szalonpiktúra nagy mestereivel szembesültünk (Karlovszky Bertalan, Vastagh György, Benczúr Gyula), akik elsőként érdeklődtek a mindennapi élet romantikája és kacérságai iránt. A XIX. század volt a fűző, a krinolin és a turnűr korszaka, miközben a divatlapok és a nívós társadalmi események egyre több lehetőséget nyújtottak a képzőművészek számára, hogy elmélyedhessenek a divat, az öltözködés rejtelmeibe.

Mialatt a századforduló és a modernista irányzatok elsöpörték a szalonpiktúrát, a nők társadalmi megítélése felfelé ívelt. Az erkölcsök fellazulása, a luxus hajszolása és az önrendelkezésre vágyó nő alakja radikálisan megváltoztatta a kor szellemiségét. A rövid hajú, sportos, és a lenge ruhákkal fedett testű hölgy megvetette a kicicomázott és nehézkes ruhákat. A fényűzés mellett egyre fontosabbá vált a funkcionalitás és a testi igények szemügyre vétele. A divatipar szintúgy alkalmazkodott az új társadalmi rend világias gondolkodásmódjához. A korszellem és a szociális helyzet legfőképp a kalaptípusban volt felismerhető.

Miközben az 1910-es évek és a két világháború közötti időszak alatt a hatalmi elit birtokosai tiszteletben tartottak olyan formalitások követését, mint például a díszmagyar viselete, az akkori miniszterelnökök – mint pl. gróf Bethlen István és gróf Teleki Pál – előszeretettel rendeltek Londonból drágábbnál drágább öltönyöket. Mindezzel szemben, a Rákosi‑rendszer alatt a hatalom által diktált divat a puritán egyszerűséget hirdette. Ennek megfelelően az 5. terem műalkotásait szemlélve ez az óriási kontraszt volt a leghangsúlyosabb.

A kiállításon egyik nagy meglepetését a 4. és a 6. terem koncepciója okozta. Fényes Adolf és Perlmutter Izsák festményeiben már az 1910-es években érzékelhető a falusi emberek öltözködési stílusa iránti érdeklődés, de majd a két világháború között – a Pántlika-szalonnak köszönhetően – lendül fel és lesz szalonképessé a magyaros népviselet.

Ugyanakkor azzal is szembesülhettünk, hogy a Kádár-rendszer alatt a tömegkonfekció és a kollektív szemlélet összekapcsolódása hogyan gyűrte maga alá az individuum szellemiségét. Czene Béla magántulajdonban lévő festményei segítségével megismerhetjük azt, ahogy a női öltözködési stílus ennek ellenére milyen szorosan kötődött a nyugat-európai divathullámhoz. Mindezek ellenére a színvonalas ruházati termékek hiánya sokszor a központosított állami struktúra hibájának volt a következménye. Míg egyes divatszalonok tulajdonosai a szocialista rendszerben megengedhették, hogy egy évben többször is kiutazhassanak Nyugatra, addig egy átlagos vásárlónak még egy meglehetősen gyenge minőségű Trapper farmer beszerzése is kész rémálom volt.

A kiállítás végigtekintését megelőzően egyszerűen nélkülözhetetlen volt – de a kiállítás lezárulta után is hasznos – a katalógus alapos tanulmányozása. Molnos Péter bevezető tanulmányain kívül olyan publikációk is várják a kíváncsi olvasót mint pl. Ungváry Krisztián, Ablonczy Balázs, Turbucz Dávid Simonovics Ildikó, Nyári Krisztián, Kincses Károly, és Czene Márta (a festő Czene Béla unokája) érdekfeszítő esszéi. Újabb megközelítésmódjukkal „fekete dobozokat” nyitnak fel, valamint figyelemre méltó fotóanyaggal tárják fel a képzőművészet és a divat kapcsolatát.

Miközben a kiállított festmények az örök mozgásban lévő divat fejlődését és viszontagságait mutatták be, a tárlat tematikája egy sokkal mélyrehatóbb megközelítésmódot szükségeltetett. Örömteli, hogy – megfelelő szakmai támogatással – egy élvezhető és interaktív tárlatot láthattunk.

(Kieselbach Galéria, 2018. november 5 – 2018. november 24.)

Juhász Bálint