100 éve született Müller Miklós
Abban az évben [1934] kezdődött Radnóti Miklóssal való barátságom. Megjelent első verseskönyve; szereztem egy példányt, amit dedikált nekem, és az utcáról vettem részt azon a tárgyaláson, amin egyik verse miatt háromnapi börtönre ítélték. A magyar igazságszolgáltatáson érződött a náci törvények hatása […]
Szeged 1934 – Radnóti Miklós – Wolf városi orvos házában bérelt szobájában
Abban az évben [1934] kezdődött Radnóti Miklóssal való barátságom. Megjelent első verseskönyve; szereztem egy példányt, amit dedikált nekem, és az utcáról vettem részt azon a tárgyaláson, amin egyik verse miatt háromnapi börtönre ítélték. A magyar igazságszolgáltatáson érződött a náci törvények hatása, és egymás után hozták az antiszemita törvényeket, egyre inkább szorosabbra véve azt a szűk utat, ahol már egy ideje a magyar zsidók élhették az életüket. Elérkezett a vizsgák ideje. és közgazdaságtanból megkaptam jogi pályafutásom egyetlen jelesét. Tanáromra, aki rendes ember volt, jó benyomást tett az a mód, ahogy meg tudtam magyarázni a kisbirtokosok válságát, akik tönkrementek a búzaár erős csökkenése miatt. Ezek az emberek, néhány évvel ezelőtt, kihasználva a búza magas árát, megvették a szomszéd földjét, jelzálogba adva a banknak a sajátjukat. A hatalmas árcsökkenés, és a fizetendő kölcsönrészletek miatt elvesztették nem csak a nemrégen vásároltakat, hanem a sajátjukat, amiket jelzálog terhelt, így a szegény földműves mindent elvesztett…
Szeged 1934 – Buday György munka közben
Buday György, egy egyetemi tanár fia volt a csoport látható feje. Buday nagy mester volt. Fametsző, aki a munkáival a verseket, meséket és az egyéb kiadványokat illusztrált. Azok a könyvek, az első kiadásuk, amelyekből még van néhány példányom – majdnem mindegyik megvolt, de életutam során elvesztek…
Csongrád 1936 – Kubikosok
A fénykép egyre jobban érdekelt. Radnóti, Ortutay és több barátom már Budapesten lakott, és rajtuk keresztül megismertem azokat, akik az irodalmi és művészeti életben „számítottak”. A fényképész társaság tagja lettem, ahol a képeim, amiket régebben csináltam a vidék munkásairól, azokról a munkásokról, akik a Tisza-töltést építették, bizonyos hatást keltettek. A nagy Athenaeum kiadó egy könyvsorozatot készített a magyar paraszti életről, és nagyon kevés pénzért engem szerződtettek ennek a sorozatnak az illusztrálására. Ennek a sorozatnak az első kötete Féja Géza „Viharsarok” c. műve volt, ami a magyar délkelet régiójával foglalkozott, ahol Orosháza is van. A könyv címlapjául az egyik képemet választották, ami egy mezei munkás meztelen felsőtestét ábrázolta, amint egy talicskát tol. A fényképen csak a felsőtestet és a férfi erőfeszítésének vad kifejezését lehetett látni. A könyv szenzációt keltett az országban; bombaként hatott az emberek lelkiismeretére. A szomszédos országok (Románia) sajtója foglalkozott az üggyel, kiemelve képem vadságát. Így hát a Parlamentben interpelláció hangzott el a fotóm miatt, és volt egy erőszakos jobboldal. amelyik azt követelte, hogy kobozzák el a könyvet „hazafiatlanság” miatt, ami nem sikerült, mivel minden adatról és hivatkozásról meggyőződhettek, hogy igazak. Féját viszont elítélték…
Nyírség 1937 – Fedics Mihály mesél
Másik történet, amikor északkelet Magyarországon egy faluba érkeztem, ahol Ortutay barátom felfedezett egy öreg parasztot, aki őstehetséggel mesélt történeteket. Ortutay magnóra vette a kisöreg Fedics Mihály teljesen eredeti anyagát. Vele voltam egész délután, fényképeket készítve a hallgatóságáról, a falusi kisfiúkról és kislányokról, és a felnőttekről, akik csüggtek a szavain. Nagy élmény volt hallgatni a mágikus élmények, tündérek és hősök, részeg katonák és ispánok, királyok és hercegek folyását, akik vég nélkül jöttek elő ennek az összehasonlíthatatlan “raconteur”-nek a fejéből és ajkáról…
1937 – A Dunán – Radnóti Miklós és a felesége
Egy nap a város északi részére, a Duna egy szigetére kirándultunk. Unokatestvérem Kati, András és Kati egyik barátnője, Boriska, egy csodálatos 18 éves lány jött. Együtt töltöttük a napot a Dunán, és a nap úgy végződött, hogy másodszor is szerelmes lettem, mint egy bolond. Úgy tűnik, hogy a szimpátia kölcsönös volt, de nekem vissza kellett térnem Orosházára, és elszorult szívvel tértem vissza. Abban az időben volt néhány olcsó vonat a hétvégeken Orosháza és Budapest között. Mindegyiket kihasználtam, hogy közel legyek új szerelmemhez. Többször elmentünk a Dunára Radnótiékkal (Miklós és Fifi, szerelme, múzsája, kedvese és később hitvese), de a találkozások rövidek és ritkák voltak, a helyzet az volt, hogy volt egy másik fiú köztünk. Az történt, amint már mondtam – de évekkel később, amikor csak gondoltam rá, vagy láttam, a szívem gyorsabban kezdett verni…
Paris – 1939 nyarán – Koffán műtermében – A Koffán, Ortutay és Radnóti házaspár – a falon Müller Miklós Kubikos fotója
Ortutayék és Radnótiék párizsi látogatása volt az 1939-es év emlékezetes eseménye. A három házaspárral – a harmadik a Koffán házaspár volt – ízleltük a Luxemburg-kert tavaszi levegőjét, újra meglátogattuk az Orangerie-t és sétáltunk a Boulevar St. Michelen. Radnóti lelkesedett azokért a golyójátékokért, amik előjöttek egy pénzérme bedobása után, egy rugólökés hatására: csöngettek, számok ugráltak, és néha néhány frankot szórtak ki a nyertesnek. Órákat töltött el ezekkel a kacatokkal, amik akkor újak voltak; olyan volt, mint a gyerekkorhoz való visszatérés. Ezeknek a rövid heteknek a versei nagyon különös gyengédséget tükröztek, mintha megérezte volna, hogy az volt utolsó látogatása Párizsban, utolsó találkozása egy szabad országgal…
Az utolsó boldog nyarunk 1939 – Párizsban – Koffán műtermében: Radnótiné, Koffánné, Müller Miklós, Ortutayné, Ortutay és Radnóti Miklós
[nggallery id=137]
Szöveg: Müller Miklós: A megszelídített fény, Szeged, 1994.
Képek: A szegedi Móra Ferenc Múzeum irodalomtörténeti gyűjteményének anyagából (Müller Miklós saját képaláírásaival)
