„Zsuzsámat ölelem, ha már ott van!!”

ORTUTAY GYULA ÉLETRAJZÁHOZ

Radnótiné, férje újratemetéséről naplójában beszámolva írja, hogy a sír fölött „Ortutay Gyula beszélt elsőnek, kicsit belekeveredve a mondanivalókba, úgy éreztem, hogy kissé hamisított »el-elcsukló« hangon. Sajnos nem tudok hinni neki ezekben a megnyilvánulásokban, mióta azon az emlékezetes 44. októberi estén úgy megjátszotta otthon a zokogást a Zsuzsa műeltűnése miatt. Veszedelmes színész, csak úgy mellesleg” (Radnótiné: 2:505.).

Az, hogy Gyarmati Fanni 1946. augusztus 21-én, amikor a naplójegyzetet írta, ilyen jól emlékezett egy közel két évvel azelőtti estére, azt mutatja, 1944-ben ott és akkor tényleg valami fontos történt.

Ortutay Gyula összetett személyiség volt, életműve is sokszínű, életrajza pedig, benne a politikai szerepvállalással – kiváltképp naplóinak ismeretében – még megírásra vár. Azt viszont tényként kell kezelni, hogy Ortutay valóban Radnóti legbelsőbb baráti köréhez tartozott, még ha – korántsem gyarló emberi vonásként – a saját, és főleg családjának szempontjait is figyelembe vette, vagy ha éppen azoknak adott prioritást. Részben erre is reflektál Radnótiné naplójának egy másik, valamivel korábbi részlete. Radnóti még otthon volt, amikor felesége – 1944. március 23-án – ezt írta Ortutayról: „Gyula teljesen értetlen a helyzetünkkel szemben, csak az tölti be, hogy őt is érhetik mindenféle veszedelmek. Persze ez nem kétséges, de semmi esetre sem az, ami minket, a kipusztítás a legszörnyűségesebb módokon, és mindnyájunkat” (Radnótiné: 2:287.). És bár Radnótinénak itt igaza van – mert Ortutayt magát származása miatt nem fenyegette közvetlen veszély –, ugyanakkor érthető módon erősen elfogult.

Ortutaynak ugyanis ekkor már nemcsak magára kellett gondolnia. Nős volt, sőt felesége, Kemény Zsuzsa éppen várandós. Ez pedig nem kis felelősség, természetesnek mondható, hogy a leendő családapa elsősorban a sajátjaira gondol.

Első gyermekük, akit ekkor Ortutayné már a szíve alatt hordott, Marianna 1944. szeptember  9-én született. Amikor egyéves születésnapja közeledett, az apja vallomást tett naplójában: „A legnagyobb boldogságom ez a csöpp kicsi lány, aki azzal kezdte életét, hogy elbujdosott egy hónapos korában hazulról a nyilasok elől, s már 4 hónapos is elmúlt, mikor újra hazaért.” (Ortutay)

Az nyilvánvaló, hogy Ortutayné Radnótiné naplóbejegyzésében felelevenített „műeltűnés”-e és gyermekének apja által említett „elbujdosása” egybeesik, és konkrétan ugyanarra az életeseményre vonatkozik. Kemény Zsuzsa 1944 októberében – talán még a nyilas megszállás előtt, vagy közvetlen utána, nem tudni – eltűnt alig egyhónapos lányával a közösség szeme elől, és ezt csakis Ortutay közreműködésével tehette. Ortutay tehát valóban színészkedhetett a barátai előtt, és Zsuzsa eltűnése is csak művi dolog lehetett – de Ortutay családmentési stratégiáját és viselkedését menti az, hogy ha minél kevesebben tudnak családja rejtekhelyéről, azok annál nagyobb biztonságban vannak.

Ortutay több lehetőséget is figyelembe vett. Később írta naplójában: „Zsuzsát egy időben Bajor Gizinél akartam elrejteni. Kiderült, hogy ez a szadista pap, aki szűzlányokat defloreált gumibottal, s nemi perverzitás is lehetett nála a gyilkolás, Bajor Gizinél is nyomozott, Gizi férje után, s mindenkit leigazoltatott. El nem vitt ugyan senkit onnan – de ki tudja, mi érheti Zsuzsát, ha ott van, egyetlen hamis papírjával.” (Ortutay: 368.) (A jegyzetben említett „szadista pap” ismert alak, Kun páter, azaz Kun András, aki római katolikus papként 1944 tavaszán a Nyilaskeresztes párt tagja lett, és 44 őszén tömeggyilkosságokat irányított vagy vett részt bennük.) A Kun páter jelentette veszély azonban – legalábbis Ortutay családja esetében – nem realizálódott, hiszen Ortutay mégsem a színésznőnél rejtette el feleségét és lányát.

Eddig a történet, amiben több a kérdőjel, mint a biztos pont. Ortutay jól választott stratégiát – hiszen felesége és lánya túlélte a vészt –, és ahogy akkor, 1944 októberében sem tudta senki, hol vannak, úgy Ortutay később sem írta le naplójában az igazságot és az egyszerű tényt: hol is rejtette el családját. Mintha utólag is titokban akarta volna tartani.

Egy most előkerült dokumentum azonban nagyon sokatmondóan mutatja meg stratégiájának egy eddig ismeretlen részletét.

Ortutay Gyula 1944. október 26-án levelet írt ugyanis névrokonának, Ortutay Gyulának. Az autográf aláírású gépelt levél így szól:

Kedves Gyula Bátyám,

ne haragudj, hogy rövid ismeretség után s oly szomoru ismeretség után a mai nehéz napokban ajtóstól török Rátok. Eddig azért nem irtam, mert gondoltam a vonat a személyeket gyorsabban viszi, mint a leveleket. De minthogy máig nem érkezett hir feleségemről, kezdek aggódni. Arról van szó, hogy a nehéz pesti helyzet miatt már szombaton, 21.-én vonatra ültettem feleségemet és 44 napos kicsi lányomat, hogy utazzanak Nagykanizsára s kérjenek meg Téged, hogy vagy Nálatok, vagy a Ti réveteken szerezzen lakást s ott vészeljék át ezeket a heteket. Ne haragudj rám ezért: bizony oly keserves helyzetben vagyunk, hogy meg kellett tennem ezt a lépést. Kérlek, nagyon kérlek, ha megérkeztek, légy segitségükre, igyekszem majd meghálálni. Pénzt vitt magával feleségem elegendőt, küldök is még, ha kell, tehát ilyen vonatkozásban nem lesz terhetekre. A kicsinek is minden felszerelését elvitte, remélem, minden csomagjukkal, okmányaikkal, élelmiszerjegyeikkel együtt érkeznek meg. Magam, lehet, hogy már a következő héten bevonultam katonának. Ezért kérlek, hogy válaszolj mielőbb levelemre: megérkezetek-é feleségemék már s kérem, hogy ők is nyomban irjanak. Én is, anyósomék is nagyon aggódunk[,] hogy még mindig nincs hir felőlük.

Etelkáéknál voltam vasárnap, láttam két szép unokádat. Az én leánykám még kicsit hátra van s bizony igen nehéz időben jött erre a világra.

Mégegyszer kérem elnézésedet és mielőbbi szives válaszodat várja s igaz tisztelettel üdvözöl:

Gyula

Budapest, 1944. 10. 26.

Küldi: Ortutay Gyula

Budapest, VIII.

Horánszky-u. 1.

Zsuzsámat ölelem, ha már ott van!!

Ortutay az utóiratot is kézzel írta a levélre, szó szerint utó iratként. A fennmaradt boríték – és az annak tulajdonosától kapott adatok – segítenek megérteni a levelet. Az ajánlottan feladott küldemény címzése ugyanis: „Nagys. / Ortutay Gyula urnak, / áll. el. isk. igazgató / NAGYKANIZSA / Fő-utca 23.” (A boríték hátoldalán pedig a feladó címe: „Küldi: Ortutay Gyula, Bpest, VIII. Horánszky-u. 1.”)

A levél értelmezéséhez egy újabb, egy harmadik Ortutay Gyula személye adja meg a magyarázatot.

A nagykanizsai iskolaigazgató fiát ugyanis szintén Ortutay Gyulának hívták. Író lett belőle, és éppen a nála valamivel idősebb, de már országosan ismert nevű néprajztudós miatt lett szerzői neve Lovass Gyula.

Lovass Gyula (Csurgó, 1914. szept. 19. – Bp., 1943. szept. 22.) és a néprajztudós Ortutay kapcsolatára legjobban talán az utóbbi azon naplójegyzete utal, amelyet Lovass Gyula halála kapcsán írt: „A múltkor elfeledtem ideírni, pedig volt már egy utóirat, hogy szegény Ortutay (Lovass) Gyula 29 éves korában meghalt nyirokmirigyrákban; a betegségét csak a boncolás tudta megállapítani. Felesége áldott állapotban van, van már egy gyerekük. Pedig most kezdett volna kinőni, lassú ember volt, tanulmányírónak, kritikusnak jól bevált volna. Persze, a mi állandó összetévesztési sorozatunkhoz tartozik, hogy sokan az én halálomat vélték: éjszaka a Rádió-portás telefonált, ki akarták rakni a fekete zászlót, délelőtt telefonáltak a Rádióhoz, hogy mikor lesz a temetésem, a Népszava majd megíratta a nekrológomat, és sokan híresztelték, hogy én haltam meg. […] Szegény fiút mindenképp sajnálom, bár épp a sok összetévesztési kaland miatt valami feszélyezettség volt közöttünk, és nem tudtunk igazán összebarátkozni. Egy tanulmánya van nálam Péterfyről, közlöm majd a Magyarságtudományban” (Ortutay: 353–354.).

Nem volt köztük barátság, de idővel jó kollegiális viszony alakult ki. Az a rövid, és „oly szomorú” ismeretség, amire a Lovass Gyula apjának írott levelének első mondatában utal, erre vonatkozik.

Csakhogy – és ezt az iskolaigazgató Ortutay Gyula unokájától, Ortutay András nyugalmazott levéltárostól tudni – Kemény Zsuzsáék nemcsak, hogy nem érkeztek meg Nagykanizsára, de el sem indultak oda. A néprajztudós Ortutay Gyulának szándékában sem állt ilyesmi. Akkor hát miről szól a levél, amely múlt időben beszéli el az eseményeket?

A néprajztudós Ortutay ekkora már az ország egyik vezető értelmiségije volt. 1935-től 1944-ig a Magyar Rádió munkatársa, a Rádió irodalmi osztályának helyettes vehetője. (Közben pedig a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. és az MTI elnökének, Kozma Miklós belügyminiszter gyermekének is házitanítója.) És bár a német megszállás után lemondott a Rádiónál betöltött állásáról (egy könyvesboltban helyezkedett el), számíthatott arra, hogy a hatóságok figyelemmel kísérik tevékenységét. Volt is okuk rá, hiszen Ortutay ekkor kapcsolódott be az ellenállási mozgalomba, Bajcsy-Zsilinszky Endre oldalán.

Tudhatta tehát, hogy a hatóságok figyelik őt. Ortutay András szíves szóbeli tájékoztatása szerint nagyapja, az iskolaigazgató Ortutay Gyula egy szemmel láthatóan egyszer már felbontott és gondosan visszaragasztott borítékban kapta meg a levelet. A néprajztudós Ortutay tehát jól sejthette: illetéktelenek (pontosabban: az „illetékesek”) felbontották és elolvasták levelét.

És éppen ez volt a célja. A levélben azért írt valótlan dolgokat, azért írt felesége fiktív nagykanizsai útjáról és elhelyezéséről, hogy félretájékoztassa a hatóságokat. Mert ha a hatóságok esetleg keresni fogják feleségét és gyermekét, akkor Nagykanizsán fogják, és nem másutt. Dezinformálta őket. És éppen a többszörös névrokonság hitelesítette történetét.

A levél viszont csak a családmentési stratégia egy részletét mutatja meg – arról éppenhogy nem tanúskodik, hol is volt Ortutay felesége és lánya a legvészterhesebb hónapokban.

Erre a választ egy másik városban kell keresni. A szegedi Bálint Sándor életrajzában található meg: a szegedi néprajzkutató „Ortutaynét újszülött kislányával együtt Bálint Sándorné álnéven, elvált feleségének személyi irataival a Szent Szív apácáinál bújtatta.” (Csapody 2013: 145).

Bálint Sándor, Ortutay barátja, tudóstársa, aki korábban a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának „külső tagja” volt, soha nem írt és soha nem beszélt interjúban erről. (Csapody 2004: 82.). E sorok szerzője Ilia Mihálytól hallott róla, akinek Bálint Sándor mondta el. Viszont az állítást több visszaemlékezés és egy más által írt egykorú hivatalos levél is megerősíti. Az egyik visszaemlékezés – amely egy Bálint Sándorral való beszélgetés elevenít föl – még egy olyan – a történet egészéhez képest vicces – részletről is tanúskodik, miszerint Ortutaynét „az egyik [szegedi] rendházból eltanácsolták, mivel ott már volt egy »Bálint Sándorné«. Az igazi, az ő [Bálint Sándor] felesége. »Igaz – mondta [BS] – és a Zsuzsa (Ortutayné) nyugodtan mehetett a másik zárdába, ott már nem volt másik feleségem.«” (Csapody 2013: 145.).

Bálint Sándor az események idején alig egy hónapja volt elvált: volt felesége tehát nem meglepő módon viselte még a nevét. A néprajztudós és felesége válását éppen aznap mondták ki – szeptember 9-én –, amikor Ortutay Gyuláék lánya megszületett.

Bíró-Balogh Tamás

[nggallery id=677]

Felhasznált irodalom: 

Csapody 2013: Csapody Miklós: Bálint Sándor (1904–1980). Életrajz. Bp., 2013. –– Csapody 2004: Csapody Miklós: „A világban helytállani…” Bálint Sándor élete és politikai működése 1904–1980. Bp., 2004. –– Ortutay: Ortutay Gyula: Napló. I. 1938–1954. Szerk.: Markó László. Pécs, 2009. 353–354. –– Radnótiné: Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló. 1935–1946. II. kötet. 1941–1946. Sajtó alá rend.: Ferenc Győző és Nagy Zsejke. Bp., 2014.