Zalán Tibor: Papírváros-foszlányok

RÉSZLET EGY LASSÚDAD REGÉNYBŐL

                                                                                                                   és most, hogy egyedül marad, tekintete kiszel egy szegletet a szoba teréből, épp azt a részt, amelyet a könyvei töltenek ki, elsárgult egyetemi jegyzetek jelöletlen gerincei, építészeti albumok, számára ismeretlen új beszerzések, fényesek és nagyok, s minél tovább nézi őket, annál inkább el kell képzelnie, hogy holnap reggel felkel, mert holnap is lesz reggel, amint az minden nap bekövetkezik, le fog fürödni, felöltözik Máté rá maradt gönceibe, fehér inget húz magára, fekete öltönyt föléje, fekete cipőt vesz, hogy úgy nézzen ki, mint egy elbaszott karmester, vagy egy komoly hivatalnok, aki a hivatalába indul, és neki, az asszony fenyegetése szerint, valóban hivatalba kellene indulnia, be egyenesen a régi munkahelyére, ahol már nyilván csak egy-két régi ismerőse maradt, az okosabbjai elmentek nagyobb intézetekbe, tervezőirodákba, a selejtje meg továbbra is ott görnyed a kifeszített pauszpapírok fölött, persze, az is meglehet, hogy már régen nem ilyen módszerekkel dolgoznak, lehet, hogy különféle speciális számítógép speciális szoftvereivel tervezik az épületeket, amihez ő egyáltalán nem ért, honnan is értene, sohasem dolgozott számítógépen, bár üldögélt elégszer a különféle monitorok mögött, de az elvesztegetett években viharos gyorsasággal roboghatott el mellette minden, elsősorban a technika került elérhetetlen messzeségbe már tőle, de nem is ez a lényeg, nézzük az emberi tényezőket, akasztja meg a gondolatmenetét, az emberi tényező pedig a főnök, aki ugyanaz, különben nem mondta volna a nő, hogy már beszélt vele, szóval, ott ül a főnök, kicsit még jobban meghízva ahhoz képest, amilyennek utolsó találkozásukkor látta, és ő köszönni fog neki

szerbusz, főnök

szerbusz, hát téged mi szél hozott erre annyi év után, ember

nem a szél hozott, hanem magamtól jöttem

                                                                       és talán jót is nevetnek majd ezen, talán

hol a francba tűntél eddig

nem tudom, hogy hol voltam, magam sem tudom, hidd el

az ember csak tudja, hogy hol van, mert az ember mindig van valahol, amíg él

honnan tudod, hogy én még élek

                                                           és ezen megint nevetnek, de már kényszeredettebben

nem vagy túl jó bőrben, lefogytál, mi több, lesoványodtál, talán össze is mentél

tudod, az úgy van, hogy az ember, ahogy korosodik, össze is megy kicsit vagy még kicsivel jobban

talán én is összementem

nem, te inkább kiterjedtél

                                               és ezen majd megint nevetnek, bár nem lehet biztos abban, hogy a főnöknek túlságosan tetszett ez a kiterjeszkedéses poén

ja, ja, kiterjedtem, de tudod, hogy van ez, a jólét, a semmittevés

hát ez az,  hogy én sem csináltam semmit az elmúlt években

semmit

az égvilágon semmit

                                   és a főnök értetlenül ráncolja össze a szemöldökét

valahol csak dolgoztál

nem dolgoztam sehol

akkor mi a lófaszt csináltál, drága ember

feküdtem, meg ittam, neked megmondhatom

nekem megmondhatod, ha nem is hiszem el, feküdtél meg ittál, feküdtél meg ittál, na ne etess te engem, hogy valaki évekig csak fekszik meg iszik, és abba nem hal bele

pedig mondom, és bele is haltam volna, ha nem töri rám az ajtót egy nő

mindig a nők miatt van minden baj

                                                           és megint nevetnek, és csak ekkor tűnik fel neki, hogy mintha túlságosan is sokat nevetnének

micsoda otrombaság, hogy valakire csak úgy rátöri az ajtót egy nő

igen, otrombaság, mert én már szépen elterveztem

mit terveztél el szépen

nem fontos, az a fontos, hogy most itt vagyok megint, és együtt ülünk az irodádban

ja, az irodámban, régen ültünk így együtt, az biztos

és azt is sejted talán, hogy miért jöttem

sejtem, sejtem

nem csak sejted, mert az az asszony itt volt nálad, és elmondta neked, hogy fel foglak keresni

ja, igen, tényleg volt itt egy asszony, ja, aki beszélt rólad, a látogatásodról nálam

                                                                                                                                  és most nem nevetnek, a főnök fehér zsebkendőjével felitatja a verejtéket a homlokáról, és kérdőn hallgat, hallgat és vár, várja, hogy kimondja, miért jött, amit persze tudott, de neki ki kellett mondania jövetele célját ahhoz, hogy választ tudjon adni

azért jöttem, mert szeretnék ismét itt dolgozni

ez derék, végre kimozdultál a csigaházadból, és hát hízelgő, hogy ismét minket választottál arra, hogy itt dolgozz

nem tudom, mennyire maradtam le az elmúlt években a tervezői munka fejlődésében

azt én sem tudom, de azt hiszem, hogy fel sem lehet mérni ezt már, és ez nagyon nagy baj, öregem, feltétlenül a legnagyobb baj

de talán be tudom hozni a lemaradásomat

                                                                       és most már ő törölgeti az arcát

azt kötve hiszem, gondolj csak a Zénón-paradoxonokra, elsősorban Akhilleusz és a teknősbéka esetére, sok volt az a száz láb előny,  amit te évekbe átszámítva adtál az utánad futóknak, hát éppen ezért úgy jársz majd te is, mint Arisztotelész Akhilleusza, mire elérsz a fejlődés egy pontjára, akkorra a többiek már megint előtted lesznek isten tudja, hány lábbal, és amikor elvergődsz odáig, ahol éppen vannak, vagy inkább voltak, akkorra a többiek már rég meghaladták azt a stációját is a pályájuknak

akkor azt mondod, hogy reménytelen

nézd, mi barátok vagyunk

és azok is maradunk, remélem

ezt nem kell remélned, mert ez egészen biztos, de a barátságot, ismersz, én soha nem kevertem össze az üzlettel, mert az két dolog, és ha nem lenne két dolog, akkor most azonnal felvennélek

tehát nem veszel vissza

nem olyan egyszerű ez, tudod, mióta enyém a tervezőintézet

de hát ez egy állami iroda volt, amikor én

amikor te felmondás nélkül eltűntél,nyavalyás

az most mindegy, hogy én hogy tűntem el, akkor is állami iroda volt

volt, volt, nagyanyám is volt, és már nincs, más idők járnak, kivásároltam a boltot, és beruháztam súlyos milliókat, kölcsönökből meg megtakarításokból, meg részvényekből, meg, de hát te ezt már úgysem érted, szóval, most a saját kontómra üzemeltetem a tervezőintézetet

magántulajdonba került

                                               jutott eszébe, és ismételte meg a nő kifejezését, amikor az a változásokról beszélt

mondhatjuk így is, de ezt már senki nem mondja így, kivásároltam az irodát, és kész, nincs ebben semmi ördögi, és most, ahogy mondtam, a saját szakállamra működtetem

a saját profitodra

ezt is mondhatjuk így, de hát, gondolj már bele, öregem, vajon miért vásárolok meg egy tervezőirodát, ha nem azért, hogy hasznom legyen rajta, hogy ne legyenek megélhetési gondjaim, hogy fejlesszem a céget, hogy terjeszkedjem, hogy megszerezzem a legzsírosabb melókat, te nem ezért vásárolnál ki egy irodát magadnak

nekem nincs semmim, amivel bármit is kivásárolhatnék

hja, barátom

                        és a főnök most egyedül nevet

az embernek jó időben jó helyen kell lennie, ez alapvető, jó helyen, jó időben

                                                                                                                            és mutatóujjával furcsa köröket rajzol a levegőbe

te a jó időkben rossz helyen voltál, és most már rosszak az idők ahhoz, hogy egy magadfajta jó helyen legyen, jaj, bocsáss meg, a magadfajtát nem pejoratíve értettem, és főleg nem értékítéletnek szántam

nem bántottál meg

nem is az volt a szándékom

én tényleg nagyon elbasztam valamit, és a legrosszabbkor

attól tartok, hogy igen, és hogy tényleg a legrosszabbkor

akkor most mi lesz, nem veszel vissza

nézd, és a megértésedet kérem, itt már a barátság vagy a szolidaritás nem működik, mert az üzlet nem ismeri ezeket a fogalmakat, te elzüllöttél, látom rajtad, hiába mosdatott és öltöztetett ki az az asszony, az arcodra ráfeszül a bőr, a ruha lötyög rajtad, hálni jár beléd a lélek, éveken keresztül nem foglalkoztál tervezéssel, most akkor mi a fészkes fenét kezdhetek én veled, mit fogsz te nekem termelni

először semmit

aztán meg még kevesebbet, ezt te is tudod

                                                                       keményedett meg a főnök hangja

de talán

talánokban nem gondolkodunk a mai világban, drága barátom, igenekben és nemekben gondolkodunk, talánok nincsenek, a talánok a gyengék menedéke, nekem azt kell néznem, alkalmas vagy-e arra a munkára, amit elvégezned kellene ebben az irodában, és azt kell mondanom, hogy nem, és itt már farkastörvények uralkodnak, tudnod kell, és meg is kell értened, az én torkomat is ezren akarják átharapni, ezrek akarják elhappolni előlem a melókat, nekem a legjobb munkaerőket kell alkalmaznom, akiknek nem csak a legújabb technológia van a kisujjukban, de kreatívak is a mellett, bámulatos dolgokra képesek, igen, bámulatosakra, mert csak akkor kapjuk meg a melókat, ha elkápráztatjuk a tervekkel a megrendelőket

de én

de te még valahol a régi rendszerben dolgozol, vonalzókkal és ceruzákkal, bekockázott papírlapokon, amiket az én új embereim már nem is ismernek, illetve, meg sem ismerhettek soha, mert nem kerültek velük kapcsolatba, kicserélődött itt minden, és nem csak a módszerek, amelyekkel a tervek készülnek, hanem az emberek is, akár hiszed, akár nem, a régiek közül egyetlen embert sem tartottam meg,

egyetlen embert se

azt hiszed, nekem nem fájt, hogy a régi munkatársaimnak, akikkel húsz éveket dolgoztunk együtt, azt kellett mondanom, hogy vagy menjenek nyugdíjba, vagy keressenek maguknak máshol munkát

de hát, miért tetted ezt velük, a munkatársaiddal, a barátaiddal

meg kellett tennem, mert a dinamikus fejlődéshez dinamikus fiatal emberekre, friss emberfőkre volt szükségem, fi-a-ta-lok-ra

                                                           szótagolta egyre növekvő türelmetlenséggel a főnök

én már nem vagyok fiatal

nem, te már egyáltalán nem vagy fiatal, ezt jól látod

de hát, te sem fiatalodtál, mióta

az igaz, de én vagyok a főnök, enyém a vállalkozás, nekem nem kell sem kreatívnak lennem, sem az új technikák ismerőjének, nekem csak az a dolgom, hogy jól válogassam meg az embereimet, akik nekem dolgoznak, és hál’ istennek, eddig ezt sikerült is megtennem, nagy és felkapott cég lettünk, nem panaszkodhatom

akkor velem mi lesz

nem tudom, hogy veled mi lesz, drága barátom, csak azt tudom, hogy itt semmi sem lesz veled, ne haragudj, nem tudlak visszavenni

de az asszonynak azt mondtad

az asszonynak mindegy, hogy mit mondtam, a fontos az, hogy neked mit mondok, és ahogy itt állsz előttem, árnyékaként valahai önmagadnak, csak azt mondhatom, hogy nem és nem, azzal pedig nem akarlak megalázni

csak alázz meg nyugodtan, eddig sem tettél mást

sajnálom, hogy ezt így fogod föl, amikor én a legjobbat akarom neked, de úgy, hogy közben magamnak se akarjak rosszat, hát rendben, kimondom, egy portásállásom lenne a számodra, ami, tudom, hogy a te végzettségeddel és tehetségeddel össze sem vethető ajánlat, de mást nem tudok felajánlani

és nem egyelőre

nem, nem egyelőre, onnan csak a mesékből szoktak feljutni emberek a cégek csúcsára, a rossz amerikai filmekben, nézd, neked már nincs olyan sok éved a nyugdíjig, kihúzod addig, ülsz abban a kis üvegkalickában, beengeded az embereket, felírod, ki és mikor érkezett, aztán azt is rögzíted, hogy mikor távozott, belépő bilétát adsz nekik, azt visszakéred tőlük, amikor távoznak, ez igazán nem nagy tehertétel, azt pedig megígérem neked, hogy magasabb fizetést fogsz kapni, mint az a portás, akit épp most bocsátok el, de ne nyugtalankodj, nem miattad

portásként egy kis üvegkalickában

ezt tudom ajánlani, drága barátom, meg azt, hogy most elmegyünk, és megiszunk egy sört a szemközti sörbárban, gondolom, megszomjaztál idefelé, megkínálnálak itt is, de, tudod, elvből nem tartok alkoholt az irodámban

nem, köszönöm, nem iszom

meg vagy te bolondulva

                                               és sértődötten fordul el az ablak felé

már amikor beléptél, megéreztem rajtad a piaszagot, a tömény szagot, a soknapos pálinka vagy vodka áporodott szagát, még ha fogat mostál is, bár azt erősen kétlem

ja, volt pálinka is, vodka is, az igaz, és fogat is mostam

hát akkor meg, miért nem akarsz velem meginni egy sört

mert én veled semmit sem akarok meginni, mert te egy darab kapitalista szar lettél

ez most csúnya volt

                                   fordul vissza fagyosra vált tekintettel a főnök

nagyon csúnya és méltatlan hozzád is, hozzám is, mert mit jelent a kapitalista szar, a régi, marxista fogalmak szerint azt, hogy én kizsákmányolom az embereket, de ez a múlt, barátocskám, ma ellenkezőleg gondolkodik erről a társadalom, én épp nem kizsákmányolom az embereket, hanem munkát biztosítok a számukra, és azzal, hogy terjeszkedem, egyre több és több tehetséges embernek biztosítom a kenyerét, megfizetem én őket becsülettel

de leszeded azért a magadét is az üzletekről, ne tagadd

hogy a fenébe tagadnám

                                               rázza a fejét értetlenül a főnök

hiszen azért dolgoztatok egyre több embert, hogy nekem is egyre több pénz essen le az üzletekből, ez ma már nem szégyen, vége az egyenlősdinek, barátocskám, itt mindenki megdolgozik a pénzéért, és mindenki tudja, hogy hol a helye ebben a rendszerben

én nem tudom

azt veszem észre, hogy nem tudod, s ha így folytatod, nem jósolok neked sok időt, kutyaként fogsz megdögleni, éhen fogsz pusztulni, ha csak az a nő el nem tart, mert a mostani világban nincs finnyásság, és nincs olyan, hogy kapitalista szar, csak tulajdonos van, főnök, akinek dolgoznak az emberek, és dolgoznak, mint a hétszentség, különben rúgom ki őket abban a pillanatban, és ma utcára kerülni együtt jár a pusztulás felé haladással, de hát, nem kell messzire mennünk, itt van a te példád

velem te ne példálózz

nem példálózom, csak azt mondom, nézz magadra, ne külsőleg, bár úgy sem ártana néha, ezt mint barát mondom, hanem nézz magadba, omlik körülötted a bánya, és te hiába próbálsz meg tíz körömmel a homokfalba kapaszkodni, mindig visszacsúszol, ha csak nincs olyan szerencséd, hogy valami gyökeret ki tudsz tapintani, amelybe kapaszkodva valahogy fölevickélsz ismét a felszínre, de az a gyökér, bármennyire fáj is ez nekem, nem én leszek

arra már rájöttem az eddigiekből

és ne haragudj rám, mert nincs értelme a haragodnak, nincs iránya, hiszen az én helyemben te is ezt csinálnád, csak a Bibliában osztják szét a gazdagok a vagyonukat a szegények között, megmondom az őszintét, én még azt is meggondolom, hogy a koldusoknak adjak-e egy százast, amikor odajönnek hozzám a zebránál, és a mocskos kezüket felém nyújtják, mert azért a százasért is én dolgoztam vagy dolgoztattam meg, éppen ezért, nálam becsülete van a pénznek, nekem a pénzek arra kellenek, hogy újabb és újabb befektetéseket eszközöljek, mert lépést kell tartanom a konkurenciával, el kell tartanom a családomat, meg a szeretőimet, na, látod, még ezt is megosztom veled, mert a barátomnak tekintelek, hogy három szeretőm van, és mind a háromnak vettem egy-egy lakást, mert megtehettem, ahol meg tudom látogatni őket szabadidőmben, már amennyi szabadidőm nekem van

gratulálok, és sajnállak

ne gúnyolódj, engem te csak ne sajnálj, igazán nem vagyok a sajnálatodra rászorulva, egyelőre fordítva inkább működik a helyzet, tudod, ez is egy életforma, ha nem is olyan romantikus, mint az, hogy csak iszom meg fekszem, és várom, hogy mikor döglök meg végre, mert nyilván az volt az a szép terv, ami megfogalmazódott benned, csakhogy, drága barátom, meghalni sem könnyű, ahogy élni sem, és ha már él az ember, tegye meg magának azt a szívességet, hogy úgy éljen, ahogy neki legjobb élnie, teremtse meg magának a javakat, a lehetőségeket, egyszer élünk, hát éljünk minél minőségibb életet, de nem magyarázom tovább, érted te ezt

értem, nagyon is értem, ha nem is értem meg, de azért

megértem, mondja ki hangosan ismét, ül az asztalnál, és homályosan látja csak a szeletet, amit a tekintete kimetszett a szoba valóságából, jönnie kellene már a nőnek, gondolja, ilyenkor a legjobb, ha az ember leönt legalább egy deci pálinkát, az elzsibbasztja, és nem tud élesen gondolkodni, mert mi a fenének kellett nekem elgondolnom a holnapi találkozást, talán azért, hogy ne menjek el, valóban, mi keresni valóm van nekem a régi munkahelyemen, mi van akkor, ha tényleg úgy fog lejátszódni a jelenet, ahogy azt az előbb kigondoltam, és páros lábbal rúg ki a főnök az utcára, oda, ahonnan jöttem, és ahová való vagyok, ahogy az ivást nem lehet egyik napról a másikra abbahagyni, mert megvetemedik tőle az ember lelke, úgy az emberek közé visszatérést sem lehet egyik napról a másikra megkockáztatni, mert attól meg váratlanul szétesik az ember lelke, időtlen idők óta nem beszéltem emberekkel, kivéve ezt az asszonyt, a detoxikálóban is csak hallgattam, hallgattam, hogy a többiek össze-vissza nyomakodnak az ápolókhoz és orvosokhoz, hánytam az egésztől, akkor meg most álljak oda egy tervezőiroda igazgatója elé, és mondjam azt, hogy jöttem megint tervezni, mit, házakat tervezni, azt sem tudom, milyen házakat terveznek mostanában, sportcsarnokokat biztosan nem bíznak rám, talán néhány nyilvános klozetot tervezhetek, az is hasznos, hol is olvastam egy ilyen emberről, nem is róla, hanem a lányáról, ja, igen, Az öreg hölgy látogatásában büszkélkedik a vén falábú kurva, akinek az a kimondhatatlan neve van a Klarán kívül, hogy az ő apja tervezte és építtette az állomás melletti budit, mint élete egyetlen nagy alkotását, menni és megalázódni egy állomás melletti budiért, na, ezt talán nem, ezt ha lehet, megúszni, inkább rohadjak itt élve tovább, de ezt sem tudom már  megtenni, mert idejött a nyakamra ez a fekete picsa, aki a fejébe vette, hogy embert farag belőlem, egy új Mátét, miért is ne, az előbb még azt is mondta, írjak én is, mint Máté, de én soha nem tudtam igazán írni, csak próbálgattam, és nem is érdekel az írás, az írás az impotensek passziója, és én potens vagyok, ha úgy már nem is teljesen, hiszen az előbb is csak félpuha fasszal voltam képes kielégíteni a rám mászó asszonyállatot, igen, állatot mondtam, mert olyan volt, mint egy tüzelő állat, lerészegedett, szertelen és szégyentelen, ami az ő korában már csöppet sem vonzó tulajdonság, jöhetne azzal a pálinkával, nem tudok én józanul sokáig életben maradni, megölnek a gondolataim, ahogy csapkolódnak a koponyám falához, egyre több rozsdás emlékdarab fordul ki a múlt frissen felszántott barázdáiból, és egyre erőteljesebben nyomakszik a  jövő felém, rám, fölém, míg agyon nem nyom, én nem akartam jövőt, és nem akartam, hogy bármim is megmaradjon a múltból, azért is zártam el magamat mindentől és mindenkitől, és most itt ülök kimosdatva, megnyírva és megberetválva, akár egy normális ember, talán még az utcára is kimehetnék, annyira rendbe vagyok szedve, és a gyerekek előre köszönnének az elegáns bácsinak, parfümöt is vett a kurva, meg hónaljsprayt, befújt vele, mielőtt rám adta az inget, az arcomat is megpamacsolta, na, de szép is lettél, lelkecském, dorombolt, akár az orosz macskák, kik nagyon tudtak dorombolni, és nagyon tudtak szeretni