Zalán Tibor: Papírváros-foszlányok

RÉSZLET EGY LASSÚDAD REGÉNYBŐL

görbe késeikkel a helybeli lányok vagdosták le a szőlőfürtöket, és rakosgatták bele a vödrökbe, amelyekből a szőlőt, ha megtelt, az ő hátukon cipelt puttonyaikba öntötték át, puttonyos, hallatszott hol itt, hol ott a csengő lányhang, puttonyost kérek, egy puttony ide, és a katonák fürgén trappoltak a lányhangok irányába, már csak azért is, mert a legtöbb lány szép volt és fiatal, gimnazistaforma, aki még belenevet az ember arcába, és a fogai is kivillannak nevetés közben, a fiú is megállás nélkül bámulta a lehajló lányok feszes seggét, amely többnyire elvékonyodó derékban folytatódott, s ha szerencséje volt, a lehajló lány megnyíló dekoltázsán keresztül a mellét, néha a mellbimbóit is szemrevételezhette, igyekezett hát az ilyen lányokhoz legelőbb odaérni a puttonyával, akiknek a látványa várakozással töltötte el, aztán csak-csak kialakult valami közte és az egyik lány között, nem volt igazán szép, de karcsú volt, nyúlánk, ízlelgette magában a szót, nyúlánk, kemény volt a húsa, az látszott, és nem hordott melltartót, azt meg a hajlongása közepette vette őt egyre gyakrabban és egyre hosszabban tartóan szemügyre, így aztán meg-megállt a lány mellett, megkérdezte a nevét, megmondta a magáét, érdeklődött, mivel foglalkozik, azt mondta, most elsőéves egyetemista, és ők is szüreti gyakorlaton vannak itt, a lány a katonaságról kérdezetett, amire a fiú készségesen válaszolt, bár olyan nagy gyakorlata nem volt a katonaságban, mint olyanban, hiszen csak nemrég vetették fel vele a mundért, ebédnél már a lány mellett kanalazgatta a csajkájából a gulyáslevest, mindenki azt kapott, egy hatalmas üstben főzték az egyik tábla végében a helybéli asszonyok, sok szőlőt egyél, nevetett a lány, és harapta a kenyeret, mert másképp nem lehetett enni, egyik kezében fogni kellett a bádogtányérját, a másikban a kenyeret és a kanalat tartotta, ahhoz, hogy törjön a kenyérből, le kellett volna minden egyes alkalommal tennie mind a tányért, mind pedig a kanalat, csak ez nagyon macerás lett volna, ráadásul, nem is volt hova, most edd teli magadat szőlővel, biztatta a fiút, odabent már úgysem kaptok, amit innen bevisztek, azt majd a tisztjeitek fogják megenni az ebédjükhöz, és a fiú megfogadta a lány tanácsát, mi több, a legszebb és legnagyobb fürtöket közösen szemezgették le, előbb a kezükkel, aztán a szájukkal, mígnem a szájuk egyszer, hogy, hogy nem, a szőlőszemek helyett egymásba mart, sokáig, eszüket vesztve csókolták egymást, menj most, lökte el a lány magától a fiút, és még hosszan lihegett, hullámoztatta hegyes kis melleit a vékony szövet alatt, menj most, be oda, a szomszéd kukoricásba, majd megyek én is utánad, nevetett ígéretesen, és a fiú addig sendergett a szőlőt gyűjtő konténerek árnyékában, míg egy alkalmas pillanatban be nem lépett a kukoricásba, avagy, meg nem lépett a kukoricásban, ott leguggolt, és félig békaügetésben, félig négykézláb távolabb mászott a szüretelőktől, ült és várt, sokáig várt, aztán megzörrent mellette a kukoricasor, és a lány surrant oda hozzá, meleg volt és adakozó a szája, átengedte a testét is a fiú nyugtalanul kalandozó kezének, hagyta, hogy kibontsa kockás ingéből a melleit, és csókolgassa őket, a mellbimbóját morzsolja, azt is, hogy gyöngéden harapdálja a nyakát, csókolja a haját, homlokát, lehunyt szemét, orrát, állát, és megint a nyakát harapdálja, és hagyta, hogy a fiú keze becsússzék a szoknyája alá, és ujja csakhamar forró és nedves ölében matasson, és hagyta, hogy a másik négykézlábra állítsa, és lehúzza róla a bugyiját, a fiú túlhevült volt és türelmetlen, egyetlen erős lökéssel hatolt bele hátulról a megnyíló lánytestbe, de a behatolás olyan váratlan és durva volt, hogy a lány nem számított rá, nem is tudta magát visszatartani, a természet egy pillanat alatt maga alá temetett illemet és szokásrendet, így aztán a nagy lökésre, mivel ő is egész nap szinte csak szőlőt evett, és a szőlőnek megvannak a maga szokásai, azaz, a sok szőlőevés együtt jár egy idő  után a hasmenéssel, a lány tehát, és a fiú hiába próbált magában szépíteni az emléken, persze, csak az eseményhez közel voltak ilyen fölösleges kísérletei, később csak mosolygott az egészen, nincs ezen sok kertelni való, a meglepett lány nem tudta visszatartani a beleiben felgyülemlett híg anyagot, és hangos frecsegéssel végigfosta a fiú hasát, faszát, de ami a legnagyobb baj volt, katonanadrágját és gyagyáját is, egyedül a bakancsa maradt érintetlen a rettentő mennyiségű és hevességgel kitörő anyagtól

a lány szégyenében elsírta magát, de a fiút ez a része már nem nagyon érdekelte a történetnek, ilyen szétfosott ruhában nem mehetek vissza a századhoz, nyögte kétségbeesetten, és a hirtelen lelohadt hímtagjára esett a tekintete, amely szintén elváltoztatta a színét az idegen anyagtól, kimosom, mentegetőzött a lány, te csak maradj itt, kimosom, és hozok kulacsba vizet is, hogy meg tudj mosakodni, és fürgén eltűnt a kukoricák között, a fiú pedig csak várt, egyre várt, és egyre erősebbnek érezte a bűzt magán, a végén már olyan érzése volt, hogy nem is a lány ürülékének a szagát érzi, hanem ő maga rohad, honnan, honnan nem, szúnyogok kezdték körüldongani, ami csak tovább fokozta nyugtalanságát és kiszolgáltatottságát, unalmában próbált magán eligazodni, pontosabban megpróbálta a helyére tenni a történteket, csak azok sehogy sem akartak sehova sem beilleszkedni, egy szép, kemény húsú lány felkínálja neki magát, találkát beszélnek meg a kukoricásban, a lány hagyja, hogy mindent csináljon vele, simogassa, csókolja, tapogassa, feldugja neki a mutatóujját, aztán, amikor végre hozzáfognának a szeretkezéshez, és arra  határozottan emlékezett, hogy a lány vaginája szűk volt, forró, nedves és azonnal rázárult a fölmeredő férfiasságára, amikor beléhatolt, egy hatalmas és gyönyörű szeretkezés ígéretét üzenve meg már az első pillanattal, és akkor jött ez a baleset, amitől neki undorodnia kéne, nem leszarta, lefosta őt a lány, a szeretkezés második pillanatában, annyi ideje sem volt, hogy a faszát megjárassa a pinájában, most akkor mi volt ez, szeretkezés, vagy csak egy szimpla lefosás, és itt hagyta őt ezzel a rettenetes szaggal, nem volt nála papír zsebkendő sem, hogy legalább az altestéről letörölhette volna a mocskot, mocskot, üközött meg magán, ennek a szép és fiatal lánynak nem lehet mocska, de ha nem az, akkor minek nevezze ezt a híg ürüléket, amelyik rászáradt az altestére, és most repedezik minden mozdulatra, akár az agyag, szabad-e, lehet-e neki undorodnia ettől, vagy természetesnek kell vennie, így működik egy szervezet, a lányoknak is van gyomruk, vékony- és vastagbelük, és a lányok is ürítenek, amire ő soha nem gondolt, ugyanúgy ürítenek a vécén, ahogy ők, férfiak, csak a pisiléshez leülnek, a férfiak mindazonáltal hugyozni szoktak, javította ki magát, de a nagydologhoz, nevezzük nevén, a szaráshoz mind ugyanúgy ülnek hozzá a férfiak és a nők, és minden szar büdös, és nem akart a fejébe sehogyan sem belemenni, hogy a lányok is büdöset szarnak, és hogy húgy jön ki belőlük, most találkozott először ezzel a kérdéssel, amivel lehet, mások életük végéig nem kell, hogy szembenézzenek, tudná ő szeretni ezek után ezt a lányt, tette fel magának a kérdést, mert a baleset előtt, hívjuk így, gondolta magában a fiú, szóval, az előtt nagyon erős vonzalmat érzett a lány iránt, és ki kellett mondania az igazságot, hogy nem tudná szeretni, ezek után nem, jóllehet, a logika éppen azt diktálná, hogy ezek után kellene immár zavartalanul szeretnie ezt a lányt, hiszen azzal, hogy a lány lefosta az altestét, egy olyan határt léptek túl, ameddig a határig csak nagyon ritkán jutnak el az emberek, és főleg nem lépik át, legfeljebb a perverz természetűek, de ők egészen más okból, a végsőkig elmentek a kapcsolatuk első órájában, teljesen véletlenül oda, ahová egy egész emberi élet is kevés, hogy eljussanak a párok, és bármennyire is igyekezett túltenni magát az eseten, képtelen volt erre, valami eltört és valamit nem lehetett többé összeforrasztani, ez pedig nem volt más, mint az a szobor, amit egy másik emberbe beleszerelmesedett egyik képez érzelme tárgyából, márpedig a szobrok nem szoktak emészteni, üríteni, sőt, nincsenek bélhangjaik, nem böfögnek, semmi olyat nem csinálnak, ami  hétköznapi emberi, ebből a fiú arra következtetett, hogy a szerelem a lélek ünnepe, amikor képes elfelejteni az ember a testi mivoltát, aminek ellentmondani látszik, hogy a szerelmesek legfontosabb tevékenysége a szeretkezés, de a szeretkezés valahogy túlemelkedik a testen, jóllehet testiségnek nevezik, és valami más tartományban terjeszkedik ki, ami azért lehetséges, mert a szeretkezés mindig erős érzelmi rásegítéssel zajlik, a nélkül szimpla baszás és valóban testiség az egész, a szeretkező szerelmesek eltávolodnak a földi kiterjedésüktől, nem vonatkozik rájuk sem a test, sem a lélek gravitációja, s talán még tovább is jut gondolataiban ahhoz, miért nem kell a testi szerelem esetében nedvekről, szőrökről, ondóváladékról és hasonlókról gondolkodni, ha meg nem hallja a kukoricacsősz nehéz lépteit közeledni, lelapult tehát a kicserepesedett földre, és visszafojtotta a lélegzetét, a csősz közeledett, egyre közeledett, aztán egyszerre befogta az orrát, istenem, minden hülye ideszarik, ebbe a kukoricásba, morogta, és irányt változtatott

Már alkonyodott, a kukoricásra oldalról vert a nap, a katona lassan fázni kezdett meztelen alsótesttel, amikor végre megérkezett a lány, hoztam a ruháidat, mondta, itt van két kulacs víz, mosakodj le, ez meg egy rossz ing, ebbe bele tudsz törülközni, és nézte, ahogy a vézna fiú gondosan ledörgöli hasáról, altestéről, combjairól az ürüléket, az ő ürülékét, nagyon szégyellem magam, mondta a lány, ne szégyelld, de, nagyon szégyellem, ismételte meg, ne haragudj, dehogy haragszom, próbálta megnyugtatni, de a lány szeme teliszaladt könnyel, a szőlő miatt van, a sok szőlő miatt, aztán elkalandozott, talán, hogy magát megnyugtassa egy kissé, kimostam a ruhádat a kútnál, de a másik kút messze van, itt meg sokan vannak, bárki észrevehette volna, mit csinálok, kiterítettem a napra, már száraz minden, nemsokára visszamehetsz a századodhoz, lassan fájront van, így mondta, fájront, ültetnek benneteket a teherautókra, és holnap, holnap mi lesz, kérdezte a fiú, aki már a nadrágszíját csatolta be, nem tudom, hogy holnap mi lesz, ha azt kérdezed, hogy találkozunk-e holnap, én itt leszek, én is itt leszek, mondta bizonytalanul a fiú, de te nem fogod tudni soha elfelejteni, ami ma történt, nézett el a naplemente irányába a lány, nem tudom, megpróbálom, de ezt nem lehet megpróbálni, ingatta a fejét a lány, tudod, te nagyon tetszel nekem, de én sem tudom elfelejteni, ami történt, valahányszor rád nézek, mindig a szégyenem jut rólad az eszembe, nem szégyen ez, természetes, a sok szőlő miatt, próbálta meg a fiú, de, szégyen, sok szőlő ide, sok szőlő oda, ez egy lánynak szégyen, és hiába mondod, hogy te megpróbálod elfelejteni, te sem leszel rá képes, és amikor holnap megint egymáshoz közelítenénk, hiába nem ennék egész nap szőlőt, és hiába nem következnék be az, ami ma megtörtént, én nem arra figyelnék, hogy mi történik velünk, egymással, bennem, hanem a tegnapra gondolnék, makacsul csak a tegnapra, de hát akkor mi legyen, kérdezte a fiú, holnap találkozunk megint, mondta csendesen a lány, és mégsem találkozunk többé egymással

megcsókolhatlak kérdezte a fiú

nem válaszolta a lány

haragszol rám kérdezte a fiú

te haragszol rám kérdezte a lány

én nem haragszom mondta a fiú

én miért is haragudnék mondta a lány

de nekem nagyon tetszel mondta a fiú

te is nagyon tetszel nekem mondta a lány

akkor miért nem találkozunk többé kérdezte a fiú

találkozunk de nem találjuk meg többé egymást felelte a lány

miért

tudod te hogy miért

de ha nem

csak igen

igen

nem