Zalán Tibor: Papírváros-foszlány

egy közlegény jött értük, indulás, mondta szenvtelenül, de határozottan, hová, kérdezte Lajos, a szakács, neked kuss van, honvéd, förmedt rá durván az őr, nem tudni, azért-e, hogy attól félt, valaki meghallja, hogy a fogdásokkal beszélget, vagy egyszerűen azért, mert neki voltak éles töltények a fegyverében, és ő birtokolta a hatalmat, azt mondtam, indulás, egy-kettő, egy-kettő, és ők, fűző nélküli bakancsban meneteltek kifelé a napsütésben, balra fooordul, vezényelt a katona, és ők balra fordulva masíroztak tovább, át a gyakorlótéren, irányította őket az őr, és átvágtak a gyakorlótéren, fogdások állj, állította meg őket a kísérőjük, megálltak, és szinte egyszerre látták meg a kutya még meg sem meredt, merő vér hulláját a salakon, ki volt az az állat, aki ezt csinálta, szakadt ki a felháborodás Lajosból, a szakácsból, van valami kérdés, katona, lépett ki a takarásból egy szakaszvezető, nincs, hőkölt vissza Lajos, a szakács, jelentem, nincs, szakaszvezető elvtárs, förmedt rá a szakaszvezető, mire a szakács megfélemlítve dadogta a választ, jelentem, nincs, szakaszvezető elvtárs, na azért, járkált a zubbonyán keresztben átvetett antantszíjába akasztva nagyujját a tisztes, és akkor a fiúból, maga sem értette miért, és hogy honnan vette a bátorságot hozzá, fájdalmasan kifakadt, mészáros munka, egy patkányban több irgalom van, mint abban, aki ezt csinálta, Lajos, a szakács ijedten bökött bele egy  hatalmasat az oldalába, kussol már, te állat, suttogta a bajusza alatt, de a fiút már nem lehetett visszatartani, szemét elöntötte a könny, mészáros munka, rohadt egy szemét patkány mészáros munka, kiabálta magán kívül, és előbuggyanó könnyein keresztül bámulta a homályos kutyahullát, a szakaszvezető érdeklődve ringatózott oda hozzá, no lám, a katonának véleménye van, ez több mint érdekes, ez egyenesen figyelemre méltó, most örülök igazán, vigyorodott el, hogy méltó személyekre bízatik az a komoly feladat, hogy ezt a szegény kis ebet, akit valaki szemét patkány lemészárolt, eltemesse, és ha tudni akarod, kisfiam, én voltam az a szemét patkány, aki ilyen brutálisan lemészárolta ezt  a szerencsétlen sárga kis ebet, és azt is megmondom, hogy miért, hát azért, katona, mert egy kóbor kutya nincs rendszeresítve a gyakorlótéren, tehát el kell onnan távolítani, mégpedig olyan módszerrel, amit a legcélszerűbbnek tart az a személy, aki az eltávolítást elvégzi, és én így láttam jónak, ha mozgó céltáblának használom pisztolylövéshez ezt az ártatlan kis jószágot, de túlságosan gyorsan és sokat mozgott, így aztán sokat kellett rá lőnöm, míg végre le nem döntöttem a lábáról, és most már csak egy véres dög, amit a fogdások el fognak temetni, katona, vegye ezt a gyalogsági ásót, és kezdje el ásni a hősi halottnak a sírját, a díszlövéseket már előre megkapta, elég lesz, ha csak ellapátolják most már, de tessék hozzákezdeni végre a kurva ásáshoz, mert még két hetet magukra sózok, a szentségit, az előzőekért meg majd számolunk utána, katonák

                                                                                               Lajos, a szakács kapott észbe előbb, felragadta a földről a gyalogsági ásót, és a kerítés mellett ásni kezdett, de a föld kemény volt, régen látott esőt, a rövid nyelű ásó meg-megcsúszott a kövön és a föld keményebb rögein, a szakács kopasz fején gyöngyözni kezdett a bőr, kövér verejtékcseppek indultak lefelé az arcán, várj, átveszem, mondta az időközben valamennyire magához tért fiú, elvette az ásót, és most ő próbálta vágni, gyalulni, kaparni a kemény földet, haver, fordult oda Lajos az őrhöz, haver, nagyon meleg van, ugye megengeded, hogy levegyük a zubbonyunkat, de a megszólított arca rezzenetlen maradt, katona nem beszél, katona ás, mondta gépies szigorúsággal, szakaszvezető elvtárs, próbálkozott a szakács most a tisztessel, jelentem, nagyon nagy a melegség itt, engedélyt kérek a zubbonyt és az inget levetni, a szakaszvezető végigmérte, azután tagoltan, széles mosollyal válaszolt a kérésre, nem, a katona nem vesz le semmit, katona majd akkor veti le a zubbonyát, ha én egy szál trikóban vagy félmeztelenül flangálok a gyakorlótéren mint egy kibaszott kurva, majd akkor, meg vagyok értve, hörrent rá a szakácsra, aki természetesen rögtön megértette a helyzetet, értettem, buggyant elő belőle az ilyenkor kötelező válasz, csak ha mint egy kibaszott kurva, és sietve felváltotta a fiút, akinek már a zubbonya is átázott a verejtéktől, a gödör csak nagy sokára mélyült akkorára, hogy vélhetően elfedte a szerencsétlen kutya földi maradványait, akkor a fiú felemelte a merev kis testet, a melléhez szorította, nem törődve azzal, hogy összevérzi az állat teste a zubbonyát, és a gödörhöz vitte, óvatosan belehelyezte a mélyedésbe, megsimogatta, és halkan imát mormogott fölötte, olyan halkan, hogy a szakaszvezető ne hallja meg, aki értetlenül és megütközve nézte a jelenetet, temessék már be a kurva szentségit a fejüknek, süvöltötte türelmét veszítve, hagyd már ezt, sziszegte a fogai között Lajos, a szakács, a végén nagyon ki fog baszni velünk, ismerem az ilyen fajtát, és sietve lapátolta a földet a kutya földi maradéka fölé

                                                                      Fejfát nem akarnak állítani a szegény megboldogultnak, vigyorodott el a szakaszvezető, amikor a kis halmocskával elkészültek, de igen, mondta újabb meglepetésre a fiú, mi a faszomat nem maradsz békében, dünnyögött mérgesen Lajos, a szakács, közben széles mosoly terpedt el arcán a tisztes megtévesztésére, ha igen, akkor tessék, kereszt nincs rendszeresítve a honvédségnél, de valami jelet tehetnek oda fejfaként, no, ne kavics legyen, mert azt a zsidók szokták a temetéseken, és úgy látom, egyikőjük sem zsidó, tette hozzá hegykén, jelentem, én félcigány vagyok, ha nem baj, próbálta menteni a menthetőt a szakács, de a fiú nem vette tréfára a dolgot, egy lombos ágat letört a kerítésen át benyúló akácfáról, és fejfaként letűzte a kutya sírdombjára, na, ezzel megvolnánk, katonák, billegett a lombbal megjelölt domb körül a szakaszvezető, álljanak itt egy darabig most vigyázzban, és várják ki, amíg én is elbúcsúzok a halottjuktól, vigyorodott el, aztán csizmás lábával tiporni kezdte a dombot, lerugdosta a lombos ágat róla, és azt is megtiporta, sokáig érthetetlen indulat és gonoszság tombolt benne, rombolt, és élvezte a rombolását, ezek ketten vigyázzban állva, elképedve és tehetetlenül bámulták az ember tombolását, aki lassan belefáradt a gyalázatosságba, na, így volnánk meg véglegesen ezzel, szuszogta, de úgy látom, megizzadtak katonák, jól látom, hogy melegük van, jelentem igen, válaszolta Lajos, a szakács, átázott zubbonyára pislogva, maga meg még véres is lett, katona, fordult oda a fiúhoz a feljebbvaló, jelentem, nem probléma, engem nem zavar, válaszolta a fiú, de engem igen, engem zavar, kezdett bele az újabb szónoklatába a tisztes, zavar, hogy ömlik magukról a verejték, és az is, hogy magának csurom vér a zubbonya, így nem lehet a gyakorlótéren tartózkodni, megyünk, hogy egy hűs fürdőben részesíthessem magukat, balra át, lépés indulj, és ők balra át fordultak, és elindultak, mentek egyenesen, balra és jobbra, jobbra és balra, mígnem a harckocsi mosó medence betonpartjához nem értek, nos, katonák, vezényelt a szakaszvezető, befelé a vízbe, egy-egy vödröt megragadva, hogy hasznos legyen a fürdés, szépen kimeregetjük a medencéből a sarat és az iszapot, bele, ahogy mondtam, ez parancs, ruhástól, hogy lehűljenek, és egyben ki is mossuk a maga véres zubbonyát, mutatott a fiúra, és ők megragadtak egy-egy vödröt, és beleereszkedtek a vízbe, ami csak első látásra volt víz, valójában mellmagasságig álltak az iszapban, a mocsokban, abban a sárban, amit a koszos harckocsikról belemostak ebbe a medencébe, egyre meríti a vödröt, vezényelt a szakaszvezető, kettőre kiemeli és a medence partjára helyezi a vödörrel az iszapot, háromra kikászálódik a medencéből, négyre elviszi a vödör iszapot arra a dombra, és már fordul is vissza, ereszkedik a vízbe hűsölni és mosakodni kicsit, egyre megmeríti a vödröt

                                                                    és egyre megmerítették a vödröt, kettőre kiemelték a medence partjára, háromra kikászálódtak a medencéből, négyre elvitték a vödör iszapot arra a dombra, ahol a sarat össze kellett gyűjteniük, és már fordultak is vissza, ereszkedtek mellig az iszapba, és úgy tűnt fel számukra, már végtelen ideje csinálják ezt, merítettek, kiemeltek, kikászálódtak, elvitték, visszaereszkedtek, merítettek, kiemeltek, kikászálódtak, elvitték, visszaereszkedtek, és csak nagyon lassan fogyott a sár, már mindenük fekete volt, nem csak a ruhájuk, de a hajukat és az arcukat is fekete sár borította, az őr és a szakaszvezető rezzenéstelen arccal állt a medence két sarkánál, és szenvtelenül nézte őket, egyre fogyott az erejük, de összeszorított szájjal, egyetlen hang nélkül csinálták az értelmetlen munkát, néha egymásra villant a tekintetük, és a tekintetükben az volt, hogy most már nem adják fel, most már becsületből sem adják fel, és Lajos, a szakács sem tett szemrehányást a fiúnak, akinek az értelmetlen viselkedése miatt kellett neki is elviselnie ezt a kegyetlen és értelmetlen megpróbáltatást, már alkonyodott, amikor a medence aljához értek, az utolsó vödröket szinte megroggyant térddel cipelték a sárhalomhoz, azt hittem, leszakad a tököm, vetette magát hanyatt Lajos, a szakács, amikor már nem volt mit elhordaniuk, és a fiú is melléje rogyott, de a szakaszvezető nem könyörült meg rajtuk, állj, vigyázz, katonák futólépésben hozzám, és ők egymást támogatva felálltak, vigyázzba vágták magukat, majd futólépésben a szakaszvezetőhöz trappoltak, helyben járás egy-kettő, vezényelt a paprikavörösre sült arcú hörcsög, és ők helyben jártak előtte, majd egy idő után ezt is megunta a szakaszvezető, remélem, pajtikáim, elég lecke volt ez maguknak egy életre, hogy ne üssék bele az orrukat olyan dolgokba, amik nem magukra tartoznak, jelesen, és láthatóan nagyon büszke volt erre a fordulatra, egy kutya lelövéséből nem csinálunk nemzeti gyászt, mert mindennek megvan a maga helye, és mert mindenkinek megvan a maga helye, emelte fel a mutatóujját, értem ez alatt, hogy maguknak főleg megvan a helyük, és megvannak a korlátaik, ezeknek az átlépése természetesen büntetéssel jár, és én valahányszor meg fogom magukat büntetni, amikor valami ilyesmit csinálnak, illetve, mert nem hozzám tartoznak, majd a századparancsnokuk, vagy a szakaszvezetőjük látja el a bajukat, na, vetette oda az őrnek, vigye vissza ezeket a szerencsétleneket a fogdába, adjanak nekik új ruhát, ebben a bűzös átázott szarban mégsem lehetnek még egy-két hetet, ameddig a fogságuk tart, és elfordult, és elballagott a lemenő nap irányába, mint aki jól végezte a dolgát, és a fiúnak megfájdult a szíve, mert úgy érezte, ez a féreg belerondított ebbe a valóban szép naplementébe