tiszatáj | 2011. december 29.

Zalán Tibor: Fáradt kadenciák 4

Idegen arc egy fiú a képen

gyöngyöt tart kezében és fényében

nem veszi észre hogy az én könnyem

kéklik még mindig abban a gyöngyben

*

Elhullottunk őszi éjszakákon

söntéspultoknál és vérző ágyon

*

Keresi helyét és más formát ölt

könnyű a lelke annak aki ölt

vagy kit egyszer legalább megöltek

Vendége volt az égnek s a földnek

*

Volnál csak gyávább láthatnád Istent

segítségre vársz nincs ki segítsen

Hiába látnád nem volna látás

átok ül rajtad nincsen megváltás

*

Pár szavas ímél te hívtál Zalán

üres a kérdés válaszra se vár

Én akkor magamhoz túl messze voltam

roncsoltam testem semmi szállókban

nyitott ablakomon át az esők

ágyaim verték – fehér temetők

*

Nem félek Megyek ha el kell menni

Szeretnék azért kicsit jobban élni

valahogyan kicsit jobbnak lenni

Magam után emléket se hagyni

*

Nappal nem alszom éjszaka élek

mélyül velem és hideg az árok

még nem elég hosszú hogy kinyúljak

nem akarom kilógjon a lábam

*

Sötétben Ujjaim között parázs

Minden gondolat valahogy megaláz

ami bennem jár Aludni kéne

Kidőlt az égen egy tejeskanna

*

Jöhetnek évek és lehet hogy nem

Valahogy elmúlik a gyötrelem

ami kínoz nem tudom mióta

Vajon hogy került Sziveri sírja

fejem alá a párnám helyére

A vállán nyugszom el ringatózva

*

Fekete kréta fekete földbe

karistolja hogy nincs s hogy örökre

*

Szánalmas ez így csak kitalálva

vagy fölismerve hogy a világra

azért jöttünk hogy úgy legyen vége

teli bőröndünk rántson a sínre

*

Meg kell tanulnom hazugnak lenni

hogyha így élek megsebez bármi

Könnyeden túllépni nem nézve vissza

elrohadt szívvel halkan bólintva

*

Fogam kitörik rágom a semmit

jöhet még idő hogy földet falok

*

Kemény hajnalok dobálnak közben

egyre csak emlékszem s összetörten

bámulok fel a kiürült égbe

ahonnan rám lüktet Isten emléke

*

Remeg a kezem kilöttyen a bor

jönnie kéne már valamikor

a felejtés simító idejének

nagyon megtörtek engem az évek

*

Gyöngyöt tart kezében fel a fényhez

idegen arcú fiú a képen

nem veszi észre abban a gyöngyben

ott kéklik még mindig az én könnyem

Megjelent a Tiszatáj 2011. szeptemberi számában