tiszatáj | 2021. augusztus 27.

Zalán Tibor: Éhség

A csapdák ki vannak rakva Ne
hívjuk őket így Legyenek csak
egérfogók És bennük avas
szalonna-csíkok Az egerek
mi leszünk Óvatosan járjuk
körül a szánalmas eleség
et Ha zabálni kezdenénk a
vas rácsapódik a nyakunkra
De nem halunk meg Az túlságos

an méltóságos volna Az eg
érfogókba rakott szalonna
romlott Tudjuk de egyre nő az
éhség bennünk Az éhezés szé
düléssel kezdődik Követi
a düh Azt meg az apátia
[…]

(KÉT BAKA-MOTÍVUMRA, KNUT HAMSUN LEGENDÁS KÖNYVÉNEK CÍMÉT KÖLCSÖNVÉVE…)

Hiába vágjuk a holdfényt
hagymakarikákra:
nem nyomja el a rothadásszagot.
(A századvég költőihez)

S az eszme? Egérfogóban szalonna.
(Farkasok órája)

A csapdák ki vannak rakva Ne

hívjuk őket így Legyenek csak

egérfogók És bennük avas

szalonna-csíkok Az egerek

mi leszünk Óvatosan járjuk

körül a szánalmas eleség

et Ha zabálni kezdenénk a

vas rácsapódik a nyakunkra

De nem halunk meg Az túlságos

an méltóságos volna Az eg

érfogókba rakott szalonna

romlott Tudjuk de egyre nő az

éhség bennünk Az éhezés szé

düléssel kezdődik Követi

a düh Azt meg az apátia

Gyülekezünk az egérfogók

körül és kifogy a szánkból a

nyál Egymásra várunk Egymásra

uszít bennünket a reményte

lenség Nézünk egymásra sötét

en Ellenségesen Pedig csak

éhesek vagyunk S ha ennénk is

ennyiünknek a néhány csík rom

lott szalonna úgysem lenne már

elég Engedj közel a lelked

hez suttogja valaki De ki

nevetik Az örökké zárt ab

lakokon keresztül beárad

a bűz De lehet hogy a saját

bűzünket érezzük Ahogy rot

hadunk a kirakott egérfog

ók romlott szalonnája körül

Ki éheztet ki bennünket Ki

nevet a hold arca mögül ki

hajolva Valaki a holdfényt

karikára vágja Köhög és

hány Nincs szánalom bennünk Az em

pátiát elnyomja a lelkünk

et is elrohasztó éhség Él

hetnénk ezek nélkül a cafat

szalonnák nélkül is De már meg

szoktuk az ízét Amikor még

nem romlottat raktak elénk Meg

lehet régen is egérfogók

tüskéjére tűzve S meglehet

minden zabáláskor levágták

a fejünk Csak nem vettük észre

Mert nem volt fontos mi van fej

ünkkel Csak hogy mi van a fejünk

ben És még nem féltettük a nyak

unkat A holdfényt hagymakarik

ákra aki még érzékeny a

rothadás szagára Amúgy meg

lehet szokni Ha belőlünk jön

különösen könnyed ez a szenv

edés Kerülgetjük a szalon

nát az egérfogóknál És tánc

ra perdülünk kínunkban néha

S a gyűlöletünk egymással szem

ben egyre nő Hiába hogy nem

eszik senki A másik éhség

ét irigyeljük el A másik

éhezése mi elundorít

S az egérfogókban felnevet

a romlott szalonnacsík Aki

tud még emlékezni dagadó

pofával őrli a semmit Mert

az emlékezetnek nincsen any

nyi anyaga mit enni lehet

A reménytelenség zabálja

fel egyenként a gyermekeit

Mind kevesebben vagyunk a mind

több egérfogó és a mind több

romlott szalonna körül Akár

meg is egyezhetnénk döglődés

közben Legalább hogy ki első

nek a fejét A rothadás-szag

egyre elviselhetetlenebb

Mozdulnánk de képtelenek vagy

unk rá Éhségtől részegen tán

torgunk Tudjuk egymást faljuk föl

(Megjelent a Tiszatáj 2020. decemberi számában)