Zalán Tibor: Éhség
A csapdák ki vannak rakva Ne
hívjuk őket így Legyenek csak
egérfogók És bennük avas
szalonna-csíkok Az egerek
mi leszünk Óvatosan járjuk
körül a szánalmas eleség
et Ha zabálni kezdenénk a
vas rácsapódik a nyakunkra
De nem halunk meg Az túlságos
an méltóságos volna Az eg
érfogókba rakott szalonna
romlott Tudjuk de egyre nő az
éhség bennünk Az éhezés szé
düléssel kezdődik Követi
a düh Azt meg az apátia
[…]
(KÉT BAKA-MOTÍVUMRA, KNUT HAMSUN LEGENDÁS KÖNYVÉNEK CÍMÉT KÖLCSÖNVÉVE…)
Hiába vágjuk a holdfényt
hagymakarikákra:
nem nyomja el a rothadásszagot.
(A századvég költőihez)
S az eszme? Egérfogóban szalonna.
(Farkasok órája)
A csapdák ki vannak rakva Ne
hívjuk őket így Legyenek csak
egérfogók És bennük avas
szalonna-csíkok Az egerek
mi leszünk Óvatosan járjuk
körül a szánalmas eleség
et Ha zabálni kezdenénk a
vas rácsapódik a nyakunkra
De nem halunk meg Az túlságos
an méltóságos volna Az eg
érfogókba rakott szalonna
romlott Tudjuk de egyre nő az
éhség bennünk Az éhezés szé
düléssel kezdődik Követi
a düh Azt meg az apátia
Gyülekezünk az egérfogók
körül és kifogy a szánkból a
nyál Egymásra várunk Egymásra
uszít bennünket a reményte
lenség Nézünk egymásra sötét
en Ellenségesen Pedig csak
éhesek vagyunk S ha ennénk is
ennyiünknek a néhány csík rom
lott szalonna úgysem lenne már
elég Engedj közel a lelked
hez suttogja valaki De ki
nevetik Az örökké zárt ab
lakokon keresztül beárad
a bűz De lehet hogy a saját
bűzünket érezzük Ahogy rot
hadunk a kirakott egérfog
ók romlott szalonnája körül
Ki éheztet ki bennünket Ki
nevet a hold arca mögül ki
hajolva Valaki a holdfényt
karikára vágja Köhög és
hány Nincs szánalom bennünk Az em
pátiát elnyomja a lelkünk
et is elrohasztó éhség Él
hetnénk ezek nélkül a cafat
szalonnák nélkül is De már meg
szoktuk az ízét Amikor még
nem romlottat raktak elénk Meg
lehet régen is egérfogók
tüskéjére tűzve S meglehet
minden zabáláskor levágták
a fejünk Csak nem vettük észre
Mert nem volt fontos mi van fej
ünkkel Csak hogy mi van a fejünk
ben És még nem féltettük a nyak
unkat A holdfényt hagymakarik
ákra aki még érzékeny a
rothadás szagára Amúgy meg
lehet szokni Ha belőlünk jön
különösen könnyed ez a szenv
edés Kerülgetjük a szalon
nát az egérfogóknál És tánc
ra perdülünk kínunkban néha
S a gyűlöletünk egymással szem
ben egyre nő Hiába hogy nem
eszik senki A másik éhség
ét irigyeljük el A másik
éhezése mi elundorít
S az egérfogókban felnevet
a romlott szalonnacsík Aki
tud még emlékezni dagadó
pofával őrli a semmit Mert
az emlékezetnek nincsen any
nyi anyaga mit enni lehet
A reménytelenség zabálja
fel egyenként a gyermekeit
Mind kevesebben vagyunk a mind
több egérfogó és a mind több
romlott szalonna körül Akár
meg is egyezhetnénk döglődés
közben Legalább hogy ki első
nek a fejét A rothadás-szag
egyre elviselhetetlenebb
Mozdulnánk de képtelenek vagy
unk rá Éhségtől részegen tán
torgunk Tudjuk egymást faljuk föl
