Wisława Szymborska: A költő lidérces álma

– Képzeld, mit álmodtam.

Látszólag minden egészen olyan volt, mint nálunk.

A láb alatt talaj, víz, tűz és levegő,

függőleges, vízszintes, háromszög, kerék,

bal- és jobboldal.

Tűrhető időjárás, elég kellemes tájak,

és számos élőlény, beszéddel is megáldva.

De másképp beszélnek, mint mi itt a Földön.

Mondataikban a feltétlen mód uralkodik.

A nevek szorosan a dolgokhoz tapadnak.

Semmit sem lehet hozzájuk tenni, elvenni, változtatni, átformálni.

Az idő mindig az órával egyezik.

A múlt és a jövőnek nagyon kicsi tér jut.

Az emlékezésre egyetlen elmúlt másodperc marad,

az előrelátásra is csak egy pillanat,

ami épp most veszi kezdetét.

Csak annyi szó, amennyi kell. Sohasem eggyel több,

ami azt jelenti, hogy líra nem létezik

és nincs se filozófia, se vallás.

Nincsen hely az efféle szabadosságra.

Semmi sincs, amit csak el lehetne gondolni,

vagy látni behúnyt szemekkel.

Keresni csak azt lehet, ami éppen közelünkben.

Kérdezni meg azt, amire kész a válasz.

Nagyon csodálkoznának,

ha tudnának csodálkozni,

azon, hogy valahol léteznek okok a csodálkozásra.

A „nyugtalanság” szót trágárnak itélik,

nincs ahhoz bátorsága, hogy megjelenjen a szótárban.

A világ még a legnagyobb sötétben is

számukra világos.

Mindenki jutányos áron jut árucikkekhez.

Mielőtt elmenne a kasszától, nem kér vissza a pénzből.

Érzelmileg – elégedettek. Minden zárójel nélkül.

Az élet: lábhoz tett pont. És zúgnak a galaktikák.

Ismerd be, ennél rosszabb

egy költővel nem történhet.

Utána meg semmi jobb nincs

annál, mint hogy fölébred az ember.

Gömöri György fordítása

Megjelent a Tiszatáj 2012/4. számában