Weöres Sándor elfeledett szegedi verse

A Szeged-kutatás sokáig Weöresnek csak egyetlen Szeged-versét, a Levél Szegedre címűt ismerte. Ez a Tiszatáj 1974. áprilisi számában jelent meg, majd a költő később beválogatta gyűjteményes kötetébe is, így jól ismert az életmű és a helyi irodalomtörténet kutatói előtt (lásd: Nagy–Vörös). Az idei Weöres-év ezt egy kis rögtönzéssel gyarapította: az Ilia Mihálynak 1967-ben írt versike egy példányban maradt fenn, nyilvánosságra kerüléséig jószerével csak a vers címzettje ismerte – így természetesen nem szerepel, mert nem is szerepelhet az ismert költői életműben (lásd: BBT).

Nemrég azonban fölbukkant Weöres egy harmadik szegedi vonatkozású írása. Az Abaúj Antikvárium 2013. május 22-én rendezett 70. aukcióján 212. számú tételként került kalapács alá A vándor üdvözlete című vers kézirata. A Tisza Hotel fejléces levélpapírjára golyóstollal írt, aláírt, tízsoros költemény így szól, betűhív átiratban:

A vándor üdvözlete   Szegeden, 1969 március végén   Tiszaparti város, Szeged, párás tavaszodó eged négy égtáj szelével fogad, mint hajdani négyesfogat. Ó én vándor átutazó, vajjon mit kivánjak neked? életre, jókedvre való ifjuságod láttam, Szeged, őrizd, míg az idei hó elolvad a róna felett. Weöres Sándor

A vándor üdvözlete egy „rendes” Szeged-vers, beleillik egyrészt a magyar irodalom Szeged-ábrázolásába (Tisza-part, pára, szél, róna), másrészt Weöres hasonló témájú versei közé is. Két sora elgondolkoztató: „életre, jókedvre való / ifjuságod láttam, Szeged”, hiszen egyszerre jelentheti azt, hogy a versbeszélő Szeged (a város) fiatalkorát látta, illetve jelentheti azt is, hogy Szeged fiatalságát látta, azaz a városban élő fiatalokat. Nem kizárt az első lehetőség sem, bár a város és a költő közti kapcsolattörténet kutatása még nem derített fényt arra, hogy a fiatal Weöres járt-e a városban. Ez elvileg nem kizárt, a költő nagy utazó volt (magát is így aposztrofálja fenti versében), Radnóti Miklóst 1935-től ismerte, általa kapcsolatba kerülhetett akár a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumával is. Valószínűbb azonban ennél a második értelmezés: Weöres arról ír, hogy a Szegeden élő fiatalokat látta.

Ez lehet egyrészt általános kijelentés, hiszem a város ifjúságát láthatta máskor is már, pl. két évvel korábban, amikor a városban járt, de lehet abszolút közvetlen, szinte egyidejű tapasztalat megfogalmazása is: a költő a vers keletkezésekor, azaz „1969 március végén” szintén találkozhatott velük.

Az ekkor vele készült, de csak két héttel később, a költészet napja közelében megjelent interjú szerint Weöres „két héttel ezelőtt […] Füst Milán költészetéről, művészetéről vallott érdekfeszítő, sokoldalúan elemző előadásában a Somogyi Könyvtárban összegyűlt vers- és irodalomkedvelőknek” (Polner). A helyi napilapok március végi számait átlapozva a Délmagyarország március 30-i számának hírek rovatából tovább lehet pontosítani Weöres szegedi szereplésének dátumát: „Weöres Sándor Vallomás Füst Milánról címmel tart előadást ma, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel a Somogyi Könyvtárban” (Dm).

Bővebbet sajnos nem tudunk az előadásról, tudósítás nem született róla. Weöresnek van ugyan egy azonos című (Vallomás Füst Milánról) írása, de ez a nyúlfarknyi kis memoár nem teszi ki egy teljes előadás szövegét (vö.: Weöres 2011). Meglehet, mégis eme alkalom kapcsán írta, és fejből, esetleg vázlatból beszélt.

A vers keletkezéstörténete azonban részlegesen feltárható. Az árverési tételleírás szerint, hogy az újságíró 1969 márciusának végén – feltehetően az előadás után, tehát március 30-án – a Csongrád Megyei Hírlap számára interjút készítendő felkereste a költőt és feleségét a Tisza Hotelben, s míg Károlyi Amyvel beszélgetett, „Weöres Sándor kért egy lapot, amelyet rögvest meg is kapott és a beszélgetés folyamán megszületett a vers, amely verseskötetben soha nem jelent meg” (Kat.). Ezek szerint ismét egy alkalmi versről beszélhetünk, azon belül is rögtönzésről.  Weöres költői kvalitására jellemzően ez a rögtönzés is javítások nélküli.

A vándor üdvözlete azonban – ellentétben az Ilia Mihálynak írt tréfás versikével – nem maradt asztalfiókban: némiképp áttördelve (névaláírásból szerzői név lett, az alcímként funkcionáló datálásból pedig vers alatti keltezés) és a helyesírást három helyen korszerűsítve (vajjon/vajon, kivánjak/kívánjak, ifjuságod/ifjúságod) a költővel készült interjún belül, keretes közleményként megjelent. A vers megjelenési helye tehát azonos a vele készült interjúéval (Weöres 1969). Mégsem került bele a költő életében sem egyetlen gyűjteményes kötetbe – Weöres valószínűleg meg is feledkezett róla –, és nem kerül bele a Weöres-centenáriumban kiadott, hátrahagyott költeményeket tartalmazó Elhagyott versek c. kötetbe sem.

 Bíró-Balogh Tamás

Felhasznált irodalom: BBT: Bíró-Balogh Tamás: Weöres Sándor ismeretlen versikéje. Egy Ilia Mihálynak írt rögtönzésről. Forrás, 2013. jún. 42–46. –– Dm: Délmagyarország, 1969. márc. 30. 13. (Hírek rovat) –– Kat.: Abaúj Antikvárium 70 könyvárverés. (katalógus) [szerk. Pogány János] 38. –– Nagy–Vörös: Nagy L. János – Vörös László: Weöres Sándor szegedi vonatkozásaiból. Tiszatáj, 2003. jún., 70–74. –– Polner: Polner Zoltán: A feledésre ítélt költők ébresztgetője. Csongrád Megyei Hírlap, 1969. ápr. 13. 6. Újrak.: Egyedül mindenkivel. Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Szerk.: Domokos Mátyás. Bp., 1993. 118–120. –– Weöres 1969: Weöres Sándor: A vándor üdvözlete. Csongrád Megye Hírlap, 1969. ápr. 13. 6. –– Weöres 2011: Vallomás Füst Milánról. In: Uő.: Egybegyűjtött prózai írások. Bp., 2011.

Képek forrása: A vers kéziratának másolata megjelent az árverés katalógusnak hátsó borítóján. Az autográfról készült fotóért Pogány Jánosnak mondok köszönetet.