Tiszatájonline | 2022. július 2.

Bolygó Bogozó

Világvége és természet

KISS NOÉMI ÉS VINCZELLÉR KATALIN BESZÉLGETÉSE

CSÚCS ANNAMÁRIA BESZÁMOLÓJA
A Bolygó Bogozó rendezvénysorozat záróprogramján Kiss Noémi íróval, műfordítóval és egyetemi oktatóval Vinczellér Katalin magyartanár, a Pagony Kiadó munkatársa beszélgetett. Az író-olvasó találkozó kivételesen online zajlott, mivel az író éppen Örményországban tartózkodott, a közönség azonban az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék Informatórium előadótermében követhette figyelemmel a programot.

A személyes, életrajzi vonatkozásokat is feltáró beszélgetés középpontjában A bálna és a srác című gyerekkönyv állt. Vinczellér kérdésére válaszolva Kiss elmesélte, hogy az egyik legfontosabb fantáziakép, amiről írni szerettet volna, az a világvége volt. Ez már gyerekkorában is erősen foglalkoztatta, majd amikor gyerekei születettek, újra előjött. A fia is gyakran mondta, hogy világgá megy, de akkor még ő sem képzelte el, hogyan is néz ki pontosan a világvége.

Mindig, amikor az irodalomban találkozott ezzel a témával, volt egy hiányérzete, soha sem tudta magát igazán beleképzelni, így ezzel a könyvével a világvége-ábrázolásokhoz is szeretett volna hozzáadni valamit (miközben egy jóval absztraktabb meséskönyvet szeretett volna létrehozni, mint a korábbi kötete, a 2018-as Lámpaoltó Pöttyös néni). Ebben segítette, hogy a Jégkirálynő volt az egyik kedvenc meséje, az északhoz és hóhoz mindig vonzódott, illetve maguk a hidegebb karakterek is érdekelték. Valószínűleg az is szerepet játszott ebben az irányultságában, hogy gyerekként otthon is hidegebben, távolságtartóbban bántak vele és testvéreivel a szüleik, így az emberekhez való viszonyára alapvetően a magányosság volt a jellemző, habár a meséken keresztül nagyon sokat kapott. A bálna és a srác című meseregényében szereplő óriások is például gyerekkorának meséiből jöttek elő, hiszen rejtett módon sokarcúak, egyszerre csábítóak és taszítóak voltak. Az alkotófolyamat idején egy beszélgetés hatására újra is írta ezeket az óriásokat, mert eleinte csak félelmetesek és távoliak voltak, de a szerző emberi arcot akart nekik adni. A bálna és a srác – mint mondta – egyfajta allegória lehet, vissza tudja vonatkoztatni az életére. 

Mivel különböző nemű ikergyerekei vannak, izgalmas volt számára megfigyelni, mennyire másképpen viszonyul a lánya és a fia a mesékhez. Látta, hogy a lánya is hasonlóan absztrakciókban gondolkodik, mint ő, és élvezi a megjelenő szimbólumokat, illetve hogy milyen jól össze tudja hasonlítani a saját és a mesékben élő karakterek életét, míg a fia ehhez képest sokkal racionálisabb. Kiss Vinczellér kérdésére azt is elmesélte, ki ihlette és inspirálta Cérnasrác megformálásában. Nagyon csodálja a kisfia életakarását, ezzel a tulajdonsággal pedig meséjének karakterét is felruházta: habár megvannak a maga próbatételei, képes megküzdeni velük. A beszélgetőtársak kitértek arra is, igaz ugyan, hogy a sok bántalmazás után a fiú elfut otthonról, de ez nem csupán a menekülésről szól, hiszen ez Cérnasrácnak a saját döntése, igazából senki nem kényszeríti rá. Egyfajta leválásként is értelmezhető, hiszen az anyja folyamatosan féltette, azt pedig utálta. Ennek ellenére fontosnak tartja a családot, és a végén haza is mennek Lídával: a szerzőt mindig megnyugtatja a hazatérés.

Könyvének megírásakor abban is biztos volt, hogy a világvége mellett a természetet és az állatokat is szeretné a mesébe belehelyezni. Első inspirációja Amerikából jött, amikor a családjával elutazott oda és beiratkoztak egy bálnales-programra. Ez egy egésznapos program volt, kaptak kiképzést és egy hajóra felszállva kimentek az óceánra, ahol nyolc bálnával is találkoztak. Ezután az élmény után kezdett el kutatni, a bálnák után olvasni, és azt találta, hogy ezeket az állatokat általában kicsit félelmetesen ábrázolják. Végül úgy döntött, ha már óceánról úgyis fog írni, akkor legyen a mesében bálna is. Talán ezért érthető, hogy van olyan olvasó, aki A bálna és a srácot klímamesének tartja, miközben Noéminek ez eszébe se jutott, de azért pozitív módon áll hozzá. Bár ő azokat a műveket tartja jónak, amik nem tartalmaznak didaxist és amiket nem felkérésre írnak – ő általában vissza is utasítja ezeket.

A beszélgetés során kiemelték, hogy egyrészt a meseregény archetípusokkal dolgozik, másrészt hogy a legtöbb karakternek van egyfajta szerethető sérülékenysége, ami azt is megmutatja, hogy ezeknek a szereplőknek nemcsak egy oldaluk van, hanem mindegyiknek van egy fordítottja is. Például a bálna folyton csak panaszkodik, az óriások pedig, habár azt tervezik, hogy majd megeszik Lídát, egymást nagyon szeretik és esendőek ők is, emberiek.

Vinczellér felvetette az antropomorfizáció, valamint a nevek kérdését, hiszen meglepő, hogy Kormorán Márk például kapott nevet, míg a többi állat nem. A szerző elmondta, hogy mindez a véletlennek köszönhető, egyszerűen nem gondolkozott el a többi állat nevén, de könnyen lehet, hogy a készülő színdarabban (hiszen a Kolibri Színház jóvoltából színpadra kerül majd a mese) már lesz nevük, mert jobb, ha van, a gyerekek is könnyebben jegyzik meg őket és így az antropomorfizálás is teljes lenne. Az óriásoknak ezzel ellentétben eredetileg volt nevük, de a szerkesztés során kihúzták, ugyanis a nevek akár el is ronthatják a mesét. A főhősnek azonban két neve van: Cérna meg Srác. A színházi adaptáció a Cérnát fogja kiemelni.

A műben megjelenő erotikáról is szót ejtettek: Kiss Noémi a szerelemről is akart írni, de csak áttételesen, nagyon a háttérben, hiszen kisgyerekek a könyv olvasói. Például Cérnasrác és Lida férj és feleséghez hasonlító kapcsolatát fontos volt számára ábrázolni, mert már az óvodában is előfordul a szerelem. De a könyvben a sellő is ott van, aki próbálta elcsábítani Cérnasrácot vagy az óriások kapcsolatában is jelen van a szerelem, ahol Óriásné egy igazi feleség. Utóbbiak esetében a testi kapcsolat is nagyobb hangsúlyt kapott, ezzel mutatva, hogy képesek a szeretetre.

A meseregény szövege erős képi atmoszférát teremt, amit az illusztrációk is erősítenek.  Molnár Jacqueline vizuális interpretációit a beszélgetőtársak többször is dicsérték. Kiss a szöveget eleve komplexnek gondolja, a rajzok pedig még inkább azzá teszik. Izgalmas, ahogy a jegesnek tartott észak világába a Barcelonában élő illusztrátornak sikerült természetes módon belevinni a meleg színeket. Így a világvége ábrázolása nem hideg, hanem nagyon színes lesz. A szerző azt is elárulta, annak ellenére, hogy nem írta le, Lídát ő maga is indiánnak képzelte el, mint Molnár Jacqueline, jóllehet illusztrátor és szerző nem beszéltek össze.  

A Bolygó Bogozó zárórendezvényén Kiss Noémi és Vinczellér Katalin nagyon intenzív, a szerző és meseregénye mélységeit, érzékenységeit feltáró beszélgetése sok fogódzót adott számunkra, hogy miképpen gondolkodjunk akár gyerekként, akár felnőttként a mesék világáról. Aki pedig lemaradt volna a tavaszi programsorozatról, itt megnézheti az író-olvasó találkozók videóit:

Csúcs Annamária



Fotó: Berta Petra