Vigh Imre: Krúdy Az Újságban
A sorozatunkban közölt elbeszélések, novellák, tárcák Krúdy Gyulától származnak és eddig még nem jelentek meg kötetben első hírlapbeli megjelenésük óta. Sem az író életében, sem később. Az írások Az Újság című lap 1906-os évfolyamából valók, s a mindeddig napvilágot látott két Krúdy-bibliográfia nem is említi őket […]
BEVEZETÉS KRÚDY GYULÁNAK AZ ÚJSÁGBAN MEGJELENT SZÖVEGEIHEZ*
A sorozatunkban közölt elbeszélések, novellák, tárcák – a műfaji kérdésről később ejtek szót – Krúdy Gyulától származnak és eddig még nem jelentek meg kötetben első hírlapbeli megjelenésük óta. Sem az író életében, sem később. Az írások Az Újság című lap 1906-os évfolyamából valók, s a mindeddig napvilágot látott két Krúdy-bibliográfia (az egyiket Kozocsa Sándor szerkesztette és az 1964-ben megjelenő Krúdy világa című kiadványban jelent meg,[1] a másik az erre támaszkodó Gedényi Mihály által összeállított 1976-os kiadvány[2]) nem is említi őket. Az összeállítás hat alkotást tartalmaz, amelyek megjelenésük sorrendjében a következők: Egy ember története (Az Újság, 1906. március 2., 1-3.); Az arany fésű – Legenda (Az Újság, 1906. április 10., 1-3.); Pandur (Az Újság, 1906. július 10., 1-3.); Az ezredes győzelme (Az Újság, 1906. július 26., 1-2.); A vitéz elmarad (Az Újság 1906. szeptember 19., 1-3.); Az öreg honvéd (Az Újság, 1906. október 26., 1-2.).
Nem lehetünk teljesen biztosak abban – bár több mint valószínű –, hogy ezeknek a műveknek az említett sajtóorgánum adott helyet először, hiszen a Krúdy-életműben számtalanszor megesett, hogy ugyanaz a szöveg más címmel jelent meg vagy éppen a fordítottja: ugyanazzal a címmel egy teljesen más textus jelent meg. A Krúdy-filológiának az efféle meglepetései nem kevés nehézséget okoznak olykor a kutatóknak egy-egy munka bibliográfiai adatainak megállapításánál, felkutatásánál, ugyanakkor éppen ez a momentum teszi izgalmassá a filológus munkáját. Továbbá az első megjelenés helyének megállapítását az is nehezíti, hogy a jelenleg megjelenő legteljesebb Krúdy-életműkiadás (mely a Kalligram Kiadó gondozásában jelenik meg Bezeczky Gábor és Kelecsényi László szerkesztésében 2005-től)[3] még csupán az 1900-as év szeptemberénél jár, s ez a kiadás sem tekinthető teljesnek, hiszen mind a mai napig nem tisztázott azoknak az újságoknak, folyóiratoknak a teljes listája, amelyekben a szerző publikált élete folyamán. Egy ekkora terjedelmű életmű esetén – melyről nem túlzás azt állítani, hogy a Jókai Móréval vetekszik a magyar irodalomban – szinte természetes, hogy sok másodközlés is lehetséges, de minden adatot, anyagot ellenőrizni kell ezzel kapcsolatban, hisz csak akkor állapítható meg teljes bizonyossággal egy-egy elbeszélésről, hogy mikor és hol jelent meg először. Mindazonáltal úgy véljük, fontos, hogy ezek az írások napvilágra kerüljenek, hiszen a Krúdy-kutatásnak és -szövegkiadásnak, s egyúttal a magyar irodalomtörténetnek is nagy adóssága egy kritikai, a teljesség igényével bíró Krúdy-kiadássorozat.
A válogatásból kimaradtak olyan darabok, amelyek szintén Az Újság 1906-os évfolyamában jelentek meg, s szintén nem jelentek meg kötetben, de szerepelnek a Gedényi-féle bibliográfiában. Ezek az írások remélhetőleg a jelenleg futó életműkiadás lapjain fognak felbukkanni a vonatkozó év elbeszélései vagy tárcái között. Ide tartoznak olyan írásművek, mint az Ódivatú történet (Az Újság 1906. január. 26., 1-3.),vagy az Egy legenda ruha nélkül (Az Újság, 1906. május 15., 1-3.). Nem kevés szöveg van még, amely nem jelent meg könyv formátumban, rengeteg kiadásra méltó (és talán méltatott) írás lappang még a hírlapok és folyóiratok hasábjain, rovataiban. Azok a novellák, tárcák azonban, amelyeket eddig még a bibliográfiák sem említettek, külön érdekesek, éppen ezért prioritást élveznek azokkal a művekkel szemben, amelyek szerepelnek valamelyik bibliográfiában.
Az írások műfaját nehéz meghatározni, hiszen egyrészt megragadhatók az elbeszélés vagy a novella műfajával, másrészt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a munkák az újság (s itt gondolok a többi sajtóorgánumra is, amelyekben Krúdy publikált) tárca rovatában jelentek meg, így joggal nevezhetők tárcának is. Történetet mesélnek, narrátorral, szereplőkkel, elbeszélői hanggal, helyszínnel és időperspektívával, azonban a korszak sajtógyakorlatának megfelelően a tárcarovatban kaptak helyet. A tárca mint műfaji megnevezés egy olyan gyűjtőfogalom, amely alá ha besoroljuk ezeket az írásműveket, könnyen beazonosíthatóvá válnak, könnyen kategorizálhatóvá, ugyanakkor ez a kategória jelentősen homogenizál, elmossa a határokat és különbségeket az egyes szövegtípusok között. Olyan írások is bekerülhetnek tehát ebbe az univerzumba, amelyek teljesen más kifejezéskészlettel dolgoznak, s még csak nem is (szép)irodalmi igénnyel íródtak – gondolhatunk itt elsősorban a tudománynépszerűsítő, ismeretterjesztő tárcákra vagy azokra a tárcákra, amely mondjuk valamilyen történelmi vagy aktuálpolitikai témával kapcsolatos véleménykifejtés céljából íródtak. Itt egy olyan problémával állunk szemben, amely részletesebb kifejtést igényelne, ugyanakkor e bevezető keretein belül nincs terünk tárgyalni. A tárcához történő besorolást az is erősíti továbbá, hogy a narrátor olyan módban, olyan stílusban szólal meg egyes novellákban, amely erősen emlékeztet a tárca stílusjegyeire és a szövegek terjedelme is viszonylag kötött, azonban mi az elbeszélés fogalmát javasoljuk ezeknek a munkáknak a megnevezésére, mert erősebb bennük az elbeszélő, történetmondó jelleg, mint a véleményalkotó.
A hat novellát első ránézésre / olvasásra nem sok dolog köti össze azon kívül, hogy egy helyen jelentek meg, azonban mégis megfogalmazhatók bizonyos általánosítások velük kapcsolatban, melyek Krúdy prózapoétikájának jellegzetességeit rajzolják ki. Először is, mindegyik elbeszélésnek egyes szám harmadik személyű narrátora van, amely elbeszélésmód, mondhatni, domináns Krúdy narratív technikájában. Másodszor, többségük – Az öreg honvéd című írást leszámítva, amelynek színhelye egy budapesti honvédmenhely – valamilyen vidéki helyszínen, elsősorban faluban játszódik, s egy szűk közösség életét ábrázolja, amelyben ugyanakkor megjelenik a nagyobb közösség értékrendje is. Harmadszor, a szövegek – ugyancsak Az öreg honvéd kivételével – valamilyen szerelmi történetet mesélnek el, de nem mindegyiknek a szerelem áll a középpontjában. Negyedszer, több elbeszélés is reflektál a legendaképzés, legendaképződés, legendásítás folyamatára mint a közösségi tudat egyik velejárójára. Ilyen utalás történik a folyamatra például Az arany fésűben, amikor a narrátor aszerint meséli tovább a történetet, ahogy azt a legenda is tudja, illetve az illető alkotás már alcímében is jelzi, hogy egy legendát – vagy legalábbis egy legendás ember történetét – beszéli el. Ötödször a Pandur című novellát egy szorosabb tematikai kapcsolat fűzi az úgynevezett Gaál-történetekhez, mégpedig azáltal, hogy bizonyos szereplők, pontosabban a Gaál-kisasszonyok és apjuk, Gaál Napoleon, mellékszereplőként felbukkannak a történetben. Ugyan a történetmondó nem foglalkozik sokat velük, de mint negatív példa, a pazarlás negatív példáját állítja őket az olvasó elé. Így tehát a Pandur – de más elbeszélések is, mint például Az ezredes győzelme vagy Az arany fésű – Legenda – elhelyezhető Krúdynak az úgynevezett „mikszáthos” korszakában íródott művei között, melyről Bezecky meggyőzően bizonyította be, hogy a kategóriának nincs értelme, mert – bármilyen meglepő – még senki sem végezte el Krúdy és Mikszáth műveinek összehasonlítását.[4]
Végül a helyesírási elvekről ejtek néhány szót, amelyek esetén ugyan nem kell komoly változtatással számolni, azonban fontos megemlíteni őket. A szövegek átírásánál igyekeztünk megtartani az eredeti helyesírást – ebben az esetben a hírlapban megjelent változat alapján. A neveknek és a „c” hangoknak – melyeket Krúdy „cz” betűkapcsolattal jelöl – megtartottuk eredeti formáját, azonban az egybe- és különírás, valamint egyes szavak ékezet nélküli írásmódja esetén a mai, modern, akadémiai helyesírást alkalmaztuk. Így lett például az „az után”-ból azután vagy a „hiu”-ból hiú. Érdemes kiemelni a „cz” betűkapcsolatot, amelyet Krúdy minden „c” hang felbukkanásakor konzekvensen az előbb említett betűkapcsolattal jelöl, ezért ezt a megoldást Krúdy stílusának integráns részének tartjuk. Az írásokban fellelhető nyomdahibákat javítottuk, ezeket külön nem jelöltük a szövegekben.
* A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
[1] Kozocsa Sándor: Mű és mérték, In: Tóbiás Áron (szerk.): Krúdy világa, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1964, 407-446.
[2] Gedényi Mihály: Krúdy Gyula (Bibliográfia), Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978.
[3] Krúdy Gyula: Összegyűjtött művei 1-23., (sorozatszerk.: Bezeczky Gábor; Kelecsényi László), Kalligram Kiadó, Pozsony, 2005-
[4] Bezeczky Gábor: Az ismétlődés szerepe Krúdy „mikszáthos” korszakában, In: Irodalomtörténeti Közlemények 1987-1988/4, 422-439.
