tiszatáj | 2019. október 14.

Petőcz András versei

az utcában, amerre jársz,
valamiféle hűvösség fogad,
nem mondja senki,
hogy éppen rád várakozott,
vannak, akik elfordítják a fejüket,
zavartan elhallgatnak,
ha észreveszik,
hogy feléjük közeledsz
[…]

A hallgatás

az utcában, amerre jársz, valamiféle hűvösség fogad,

nem mondja senki, hogy éppen rád várakozott,

vannak, akik elfordítják a fejüket, zavartan elhallgatnak,

ha észreveszik, hogy feléjük közeledsz

évtizedek, évszázadok óta így van ez, és nem is lesz máshogy,

van valami titok, amiről nem tudsz, de amit mindenki ismer,

valami titok, ami körbevesz, ami nem csak a tiéd,

mégis rád telepszik, és megjelöl, nyomot hagy bőrödön

a hallgatásod betakar, betakar téged a hallgatásod,

megszólalni nem tudsz, képtelen vagy a védekezésre,

magyarázkodni nincs erőd és kedved sem nagyon,

csak az arcokat figyeled, azt is csak észrevétlen

az utca hűvös, nyugtalanító hűvösség árad mindenhonnan,

miként ha díszletek között lépdelnél, még a hajléktalanok is

valószerűtlenek, még ők is csak olyanok körülötted

valóban, mint a díszletek, mintha nem is léteznének

az utcában, ahogy körbepillantasz, minden csak olyan,

mintha nem csak a semmi volna, az üresség, emiatt

a hallgatásod fölébed tornyosul, és része leszel mindannak,

ami bekövetkezik, ami úgy van, hogy nincs, és mégis létező

Petőcz András

kedves Petőcz András, ideje van annak, hogy

beszéljek veled, ahogy ideje van a hallgatásnak is,

meg a csendnek, úgy ideje van a megszólalásnak,

amikor éppen ideje van

múlik mindaz, ami múlik, mondják, a napok, az évek,

és te mindezt nem nagyon akarod észrevenni, mert

nem hiszel abban, hogy valaha megöregedhetsz, ahogy

abban sem hiszel, hogy meghalhatsz egyszer

örökké a kandallód előtt üldögélsz, békés pamlagodon,

pattog a tűz, forróság árad mindenhonnan, és te

azt gondolod, elébed teszik az ünnepi menüt meg a bort,

és ez mindig is így lesz, örökkön-örökké

hiszen egyszerű mindaz, ami egyszerű: elbágyaszt

a pohárka bor meg a kávé, és te szépen, könnyedén

belealszol valami másik világba, ahol ismételten

megharcolhatsz a magad igazáért

igen, így lesz, és így van, barátom, Ras-And Poet,

elnyugszol te is, miként az éji vándor, akinek dala

éjjelente megkísért téged, valamint mindazokat, akik

hisznek még abban, amiben hinni lehet

(Megjelent a Tiszatáj 2018. októberi számában)