Újabb kötet Radnóti Miklós könyvtárából

A KÖLTŐ SZEGEDI KAPCSOLATAIHOZ

Radnóti Miklós magánkönyvtárának java Budapest ost­ro­ma­kor meg­sem­mi­sült – erről Ferencz Győző könyvében lehet ol­vasni (Ferencz: 309.) –, pár kötet azonban az egykori la­kás­ban maradt, más kötetek pedig ezeken túl is átvészelték az év­tize­deket: ezek az utóbbi években árveréseken bukkantak fel. (Az eddig fellelt darabokról hamarosan önálló cikkben szá­mo­lok be.)

A Központi Antikvárium munkatársának, Bálinger Bélának jóvoltából ezek közül egy újabb darabot ismerhettem meg (segítségét ezúton is köszönöm). A Szeged irodalomtörténetében önálló jogon, de persze leginkább Radnóti-vonatkozása miatt helyet kérő dedikációt Rónai Mihály András írta Első ének című kötetébe. Az ajánlás így szól:

Radnóti Miklósnak, régi / Mikimnak és friss, sze- / gedi, veszekedős „rivális” / komámnak szeretettel, / viszonzó barátsággal / Szeged, 31. V. 22. / Rónai Mityu

Rónai Mihály András (1913–1992) jól ismert alakja a magyar irodalomtörténetnek: költő, műfordító, publicista volt. Budapesten született, a középiskolát is itt végezte. Ezt követően Szegedre került, az egyetem jogi karára. 1934-ben végzett, közben 1930–31-ben a Délmagyarország, majd 1932-től a Pesti Napló munkatársa. 1935-től Rómában, 1938-tól Párizsban élt, innen tudósította lapját. 1940-től – származása miatt – többször munkaszolgálatos. A 2. világháború után több lapnál is dolgozott. Költészete erősen intellektuális jellegű, manapság leginkább mint műfordítót, az olasz irodalom legkiválóbb ismerőjét és népszerűsítőjét tartják számon.

Sajnos, életének szegedi éveiről és itteni működéséről vajmi keveset tudunk. Amit igen, azt leginkább az ő egyik írásából, amelyben éppen Radnóti Miklósról és kapcsolatukról emlékezik meg (Rónai Mihály András: Radnóti Miklós. Egy barátság és egy vita emléke. In: Uő.: Magyar lant. Bp., 1984. 503–514.). Ez alapján a két fiatal költő szegedi ismeretsége röviden leírható.

Bár Radnóti évekkel volt idősebb nála, mégis egyszerre kerültek Szegedre: Radnóti a bölcsész-, Rónai a jogi karra. Ekkor már régóta ismerték egymást, még középiskolás korukból, majd ezután mindketten Reinhold Alfréd szellemi köréhez tartoztak, összejártak Tamássi Györgyékkel és ifj. Vajda Jánosékkal, közösen alapították meg a Magyar Ifjúsági Balassi Bálint Irodalmi Kört, s együtt indítottak két folyóiratot, az 1928-at és a Haladást.

Rónai négy évig tanult Szegeden (1930–1934), viszont csak egy évig élt ott – ekkor jelentek meg cikkei a Délmagyaroszágban –, később jórészt már csak vizsgázni járt le. Első szegedi tanéve alatt viszont gyakran időzött Radnótiék akkori albérletében, a Széchenyi téri ún. Jerney-házban. (Ő az Attila utca 4. szám alatt lakott.) Elmondása szerint Radnóti ablakában közösen olvastak verseket és beszélgettek irodalomról, sőt, ahogy írja: Radnóti „Kálvin téri ablakában álldogálva gyakorolt […] kritikát első könyvbe készülő verseim fölött, s fél éven belül, a kritikától függetlenül, elvállalt egy ívet, amelyen előfizetéseket gyűjtött a könyvre”. Rónai gyakran találkozott itt Kun Miklóssal, illetve eljártak Reitzer Bélához és Eidus Lilihez, Radnóti fontos szegedi barátaihoz.

Gyakorlatilag mindez megjelenik a dedikációban is. Az ajánlás névhasználata (Miki, illetve Mityu) egyértelműen régi és baráti viszonyt mutat, megszövegezése pedig magába sűríti fent ismertetett szegedi kapcsolatukat: a „veszekedős” szó feltehetően a versbírálatokra és beszélgetésekre utal, a „rivális” – fiatal, induló költőkről lévén szó – nem szorul különösebb magyarázatra, a „viszonzó barátság” viszont több mindent magába foglal. Rónai leírás szerint Radnóti többszörösen is segítette őt a költői indulásban: javaslataival és észrevételeivel a versek keletkezéstörténetében éppúgy szerepe volt, mint az előfizetés-gyűjtés révén a kötet megjelenésében. Rónai egyrészt ezt viszonozhatta. Másrészt utalhat arra is, hogy Rónai – a bevett gyakorlat szerint – Radnótitól kapott könyvet vagy könyveket viszonzott: feltehetően mind a Pogány köszöntőből, mind az Első éneknél egy hónappal korábban megjelent Újmódi pásztorok énekéből kapott példányt.

Itt érdemes magáról a könyvről is pár szót szólni. Rónai első verseskötete 1931 tavaszán jelent meg az Amicus kiadónál, a 68 oldalas gyűjteményt – ahogy a borítón is olvasható – „fametszetekkel díszítette: Reiter László”. (Reiter [1894–1945] grafikusként alapította meg és vezette a bibliofil kiadványairól is híres Amicus kiadót.) A rendes példányok mellett 100 darab számozott is készült, ezeket merített papírra nyomtatták és Reiter aláírásával látta el őket. A kötet megjelenésekor nem keltett nagy föltűnést, de a Nyugatban és az Erdélyi Helikonban is méltatták, előbbien Révész Béla, utóbbiban Dsida Jenő. (S persze másutt is írtak róla, pl. a Literaturában, a Népszavában, a Protestáns Szemlében.)

Radnóti nem az elsők között kapott a belőle a szerzőtől. A kötetből ismerünk egy másik dedikált példányt, melynek ajánlása így szól: „Dr. Berger Iván főorvos / úréknak tisztelettel, kézcsókkal / Szeged, 31. V. 12. Rónai Mityu”. A címzett, Berger Iván (1893–?) orvos, 1919-től az állami gyermekmenhely laboratóriumának főorvosa volt, vélhetően egyik előfizetője a könyvnek – bár a szintén becézett formájú aláírás arról tanúskodik, hogy szerző és olvasójának kapcsolata nemcsak alkalmi volt. Mindenesetre Radnóti – véleményével hiába bírálta a verseket kéziratban és hiába segített előfizetőket gyűjteni – nemcsak hogy vélhetően az előfizetők után jutott sorra, de még a példánya is számozatlan.

*

A dedikáció „veszekedős” és „rivális” szava azonban túl is mutat önmagán. Rónai, aki saját bevallása szerint szegedi éve alatt Radnótiék mozgalmának, tehát a Szeged Fiatalok Művészeti Kollégiumának „csak a peremén” lézengett, később el is maradt onnan (s kapcsolatot csak Buday György tartott vele egy ideig még ezután), s akinek verseit Radnóti beválogatta az 1935-ben megjelent Korunk antológiába, voltaképpen mindvégig Radnóti költői riválisának tartotta magát. Visszaemlékezésében nem véletlenül idézi fel nyomatékosan a költői indulást: „»Költői fellépésünk« – mármint a nyilvános – […] egyidőre esett: mindkettőnk tollából 1932 azonos félesztendejében közölt először verset a Nyugat-ban Babits, amikor verseskönyv volt már mindkettőnk mögött” (RMA 1984). Ez egyrészt igaz, másrészt persze torzít is: eltekintve az előzményektől, „nyilvános” fellépés alatt csakis a Nyugatot érti. (1932-ben Radnóti már hosszú évek óta publikált, és egy antológiaszereplés és két önálló kötet állt mögötte.)

1937-ben azonban a „veszekedős” szó is új értelmet nyert. Nyilvánvalóan már 1930–31-ben is voltak nézeteltéréseik a költészettel kapcsolatban (erről folytak a beszélgetések Radnótiék szegedi albérletében), ekkor azonban kiéleződtek és sajtónyilvánosságot kaptak. Rónai Mihály András egy éles hangú cikket közölt a Pesti Naplóban többek közt Radnóti költészetéről is, a cikkre Radnóti ugyanott, Bálint György a Nyugatban válaszolt, Rónai viszontválaszolt.

Rónai cikkében Radnótit „gyökeres önhamisítás”-sal vádolja: „mihelyt lekerültél Szegedre, az akkor induló szellempolitikai divat szerint kezdted magad »földszagú« költőnek viselni”, és „olyanokat írtál el – versben! – hogy »réti szavaid közzé keveredtek a városi dumák«, holott tudtam és tudtad, hogy ép[p] fordítva igaz: a városi dumák közé keveredtek benne a réti szavak” (RMA 1937).

Ferencz Győző figyelte meg, hogy Rónainak eleve az sem esett jól, hogy Radnóti a „duma” szót használta egyik versében, hiszen – ahogy azt Rónai állítja – az az ő költői szava: „[ez a verssor] hogyne bántott volna engemet, aki három évvel azelőtt épp ellenkező hangsúllyal, a bennszülött meghitt nyelvhasználatával iktattam versbe szinte gyengéden a duma szót: talán az első dumá-t, amit Babits – versben! – a Nyugat-ba beeresztett” (RMA 1984). Ferencz Győző szerint „ez cseppet sem mellékes megjegyzés: nehéz szabadulni a gondolattól, hogy a költői rivalizálás íratta vele [RMA-sal] a cikket. Vagyis az egész vita értelmetlen” (Ferencz: 380.). Mindezen túl azonban másról is szó van itt. Rónai vétke a „rivalizálásnál” jóval nagyobb: nemcsak „kétségbe vonja, hogy Radnóti egész emberi mivoltával állna versei mögött” (Ferencz Győző: 379.), hanem – miképp azt a Radnótit ért identitásbeli támadásokat sorra vevő Lengyel András írta – „Radnótiban csupán a kor rossz tendenciájához alkalmazkodó, önmagát (tehát nyilvánvalóan: zsidóságát) föladó konjunkturális figurát látott”, (Lengyel). Ez pedig már nagyon is súlyos és igaztalan vád.

Rónai visszaemlékezése szerint e vita után „Radnótival haragot nem volt miért tartanunk. Nem ez választott el végképp, hanem rövidesen párizsi emigrációs kísérletem, aztán meg, hogy hazajöttem, haláláig más-más úgynevezett munkásszázada annak a gyehennának, mely engem is emésztett, de őt elemésztette, s amelynek halhatatlan költészete az övé” (RMA 1984). Az utókor is azt igazolja, hogy valóban nem volt érdemes sem haragot tartani, sem rivalizálni: Radnótiból a legjobb költők egyike, Rónaiból pedig egy kiváló műfordító lett.

Bíró-Balogh Tamás

Felhasznált irodalom:

Ferencz: Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz. Bp., 2005. –– Lengyel: Lengyel András: „…hősi és termékeny szerepvállalás”. Radnóti identitásalakítási igényéről. In: Uő.: Utak és csapdák. Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Bp., 1994.). –– RMA 1937: Barátom könyve. Pesti Napló, 1937. febr. 14. 37–38. (idézi: Ferencz: 378–379.) –– RMA 1984: Rónai Mihály András: Radnóti Miklós. Egy barátság és egy vita emléke. In: Uő.: Magyar lant. Bp., 1984. 503–514.

A képek forrásai:  A Radnótinak szóló dedikáció másolata birtokomban –– Radnóti portré: Radnóti Miklós. 1909–1944. Szerk.: Baróti Dezső. Bp., 1959. 79. –– Rónai Mihály András fiatalkori portréja: RMA: Számvetés. Egy nemzedék élményei. Háttér, 1999. borító. –– RMA Berger Ivánnak szóló dedikációja: http://www.antikva.hu/onan/boritodisp.jsp?kep=http://antikva.hu/borito/3-304886-809.jpeg