Turczi István: Az interpredátor

                                            LRS/KAF

Hősünk, a megénekelt,

nem csak papíron bátor.

Igazi posztmodell ő:

vérbő interpredátor.

De ki ez a fenevad?

Holmi székelyföldi Látó?

Nem kímél ő senkit,

a tempója rubato.

Mintha volna, úgy van:

nem kérdi, puha/kemény-e

a foghatatlan Idő, csak ha

oda a forma reménye.

Verseket cafatol,

egyenként tépi szét

a provinciálisra pingált

életek hív ígéretét.

Maros-Vásárhely, Zilah,

Montmartre, Moulin Rouge,

Winchester és Szováta;

szabadsága csupa gúzs.

Belefojtja hát, bánatát

száz versbe, piába,

kedvére játszva átbeszél

a transzcendenciába.

Mintha mi sem történt,

mintha éppcsak volna,

idillbe hátrál, úgy él,

századelőből szól ma.

Nincs ebben semmi, különös:

belső utazókkal rokon.

Arcán valami szent grimasz,

mint a barlangrajzokon.

Magába merülve kérdi,

neki már ennyi se legyen?

Annyi küzdés, kóborság után

ne legyen többé neve sem?

Mindegy, hogy cigány, zsid’,

vagy ármánykodó árja,

busman fohász helyett

megtöretése várja.

Fogát már nem élesíti,

a Bolyai-ház padlásán pihen,

szeliden ül, és predatál

az egyformák közt másmilyen.