Tiszatájonline | 2022. május 6.

Történetek a Semmiből

DÁNIEL ANDRÁS ÉS KOLLÁR ÁRPÁD SZEGEDI BESZÉLGETÉSÉRŐL

UJVÁRI REBEKA SÁRA BESZÁMOLÓJA
A Bolygó Bogozó irodalomterápiára és gyerekirodalomra fókuszáló rendezvénysorozat vendégeként Dániel Andrást köszönthettük Szegeden az SZTE Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszékén. A szerzővel Kollár Árpád beszélgetett a Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) című könyvéről, a Kuflikról, a megújulás lehetőségeiről, írásról és rajzolásról, a műhelytitkokról: Dániel András egyedülálló univerzumáról és alkotásmódszeréről.

Dániel András igen sokoldalú író és elismert grafikus, akinek 2012-ben a Pagony Kiadó adta ki első önálló gyerekkötetét Matild és Margaréta címmel. Azóta sorra jelennek meg gyerekkönyvei, melyeket egyszemélyben maga ír és illusztrál. Egyedi és különleges humorú könyveket alkot, igazán ismertté pedig a Kufli című sorozata tette. Beszélgetőpartnere, Kollár Árpád ugyancsak fontos gyerekkönyvek (Milyen madár, A Völgy, írta Tárkony) szerzője.

A beszélgetés első harmadában a Bolygó Bogozó eseménysorozat biblioterápiás foglalkozásairól esett szó, amit az aktuális író egyik kiválasztott művéből kiindulva tartanak informatikus könyvtáros hallgatóknak. Ezeken a foglalkozásokon az írók egyáltalán nem vesznek részt, most viszont Dániel András mint megfigyelő jelen volt. A tapasztalatok megvitatására Kollár bevonta a beszélgetésbe Jakobovits Kitti pszichológust, irodalomterapeutát is, aki a Kicsibácsi…-ból tartotta a foglalkozást. A biblioterápia mindig személyes, legyen szó csoportos vagy egyéni foglalkozásról, ahol az olvasók magukra, saját életükre olvassák a szövegeket. Ezek a szövegek ilyenkor olyan értelmezést is kaphatnak, amikre a szerző még csak nem is gondolt/gondolhatott az írás közben. Ezt maga Dániel is megtapasztalta most, és ez kellemes meglepetést okozott neki, de ez a jó az irodalomban. Ahogy mondta: „Leírunk valamit, amiről lehet, hogy nekünk van valami gondolatunk, miközben az értelmezés során rengeteg irányba el lehet indulni. Annyi mindenre jó egy szöveg, olyasmire is, amire te szerzőként soha nem gondolnál.”

Az irodalomterápia a Satír című szövegre épült, de Jakobovits – készülvén a foglalkozásra – több történetet is kiválasztott a Kicsibácsi…-ból. A Semmi is ilyen kimaradt írás, ezt Dániel András fel is olvasta az érdeklődőknek. Ebből a történetből kiindulva tértek rá a szerző szokatlan írásmódjára, gyerekkönyveinek nagyon sajátos világára. Hiszen ő teljesen másképpen ír, mint más (magyar) szerzők. Első könyve, a Matild és Margaréta megírása és kiadása után kezdett el gondolkozni azon, hogy miképpen érdemes folytatnia a munkát, következő könyve hogyan legyen más, mint az első. A megoldás végül az volt, hogy a semmiből indul ki, azaz elfelejteni mindazt, amit eddig tudott a történetírásról, tiszta lappal fog neki egy történetnek. „Szerettem volna úgy írni, hogy én nem tudok semmit ezekről a figurákról. Nem is gondolkoztam el azon, hogy ők kik legyenek, hiszen az már célirányos és befolyásolja, hogy ők mire képesek.” Így íródott meg Kicsibácsi és Kicsinéni története egy vonatozás során jött ötletből. Dániel András esetében a korosztály sem befolyásolhatja az írást, mert akkor „beindulna vagy a történet, vagy a nyelv szempontjából egy öncenzúra.” A Kicsibácsi… szinte teljes alkotói szabadság mellett készülhetett el. Nem is hagyományos módon állt össze a könyv, hiszen először Facebook-posztokat írt, ezekből nőtt ki, szerkesztődött meg a kötet. Úgy, mint a Nyuca című könyvnél, ahol a három szerző (Csepregi János, Dániel András és Kollár Árpád) e-mailjeinek küldözgetése közben született meg a könyv.

Dániel András a szövegre helyezi elsődlegesen a hangsúlyt, utána jön csak a vizualizáció, hiszen munkáit saját maga illusztrálja.

Az És most elmondom, hogyan lifteztem és a Kuflik-sorozatnál azonban előbb volt meg a képi világ, azaz a művek nem szövegekből, hanem rajzokból jöttek létre. A kuflik firkálgatás közben születtek meg, nevüket pedig a kifli és kukac szavak összeolvasztásából kapták. Az ő történetüket is a „semmibe” való belehelyezéssel indította el a szerző. Nem ez volt a cél, de végül könyvsorozat lett belőlük, majd később rajzfilm-adaptációk is készültek. „Izgalmas volt megtapasztalni, hogyan változik ez az egész világ az olvasók hatására, a rajzfilm hatására, és közben hogyan változom én is, mint szerző.” Egyik népszerű eleme a sorozatnak, hogy különleges, Dániel András-alkotta szavak is feltűnnek a könyvekben. Kollár szerint „mintha most már eleve lenne egy ilyen elvárás feléd, hogy egyre másabb és másabb legyél.” Ezt pedig az erős nyelvteremtés is segíti. A beszélgetésből az is kiderült, hogy a rajzfilm jóval előrébb jár, mint a könyvsorozat. Dániel András már úgy írja meg a stúdiónak, a rendezőnek a történeteket, mintha eleve nyomtatásra szánná, könyves megjelenésre írná. Azt is hozzátette, szereti próbára tenni a rajzfilm készítőit, miközben azt is látja, mit lehet nehezen rajzfilmesíteni.

A beszélgetés utolsó harmadában a beszélgetőtársak kitértek a nemrég megjelent Nyuca című könyvre, ami azért is izgalmas vállalkozás, mert három szerző-barát írta. Teljesen más történet, mint amiket eddig írt Csepregi, Dániel és Kollár, főszereplője pedig egy nyúl és egy macska keveréke, aminek létezését tudósok cáfolják. „Számtalan szerepjátékra adott alkalmat, ami csodálatos játszótere volt annak, hogy az ember mást csináljon.” – mondta Dániel András. A közös munka során Kollár megjegyezte, hogy „András elképesztően könnyen ír és elképesztően jó stílusban, nagyon stabil a szövegalkotása”. Összehasonlítva: a Kicsibácsi… és a Nyuca története és stílusa különböző, hiszen az egyik egyperces kis történetekből áll, a másikhoz egy kisebb kutatási munka is kellett, de mindkettőben közös a teremtő képzelet. Végül a szerző készülő könyvét is megemlítették, ami a korábbi művekhez képest sokkal hosszabb lesz, és a Tilos az Á Kiadónál fog majd megjelenni (így korcsoportként a kamaszokat, fiatal felnőtteket lehetne megjelölni).

Igen tartalmas és kötöttség nélküli, könnyed és nagyon humoros beszélgetésnek lehetett tanúi a közönség. Érdemes ellátogatni az eseménysorozat további beszélgetéseire, mert igazán érdekes dolgokat tudhatunk meg az írókról vagy műveik keletkezésmódjáról, akár tanulhatunk is tőlük. Ezek után pedig elég nehéz lesz majd a „nincs semmi ötletem” kifogást használni írásnál, hiszen Dániel András a legjobb példa arra, milyen remek történetek tudnak születni a Semmiből.