Tiszatájonline | 2024. március 12.

Török Nándor versei

Török Nándor 1965-ben született a felvidéki Leleszen. Budapesten él, kertészmérnökként dolgozik. 2015 óta publikál, írásai több folyóiratban is megjelentek már (Agria, Napút, Magyar Múzsa, Föveny, Bárka, Partium, Tempevölgy, Régió, Opus), az elmúlt években öt kötete jelent meg.


Te és én

Te.
Szabad gyökökkel középen lebegsz,
s labilis kötésben egyensúlyozol.
Én.
Idegen ellipszis pályán keringek
sodródó részeként az egésznek.
Te és én. 
Külön. Külön.
Várjuk, hogy összeérjen a görbülő világ.

A Poéta tüze

Múzsa kilenc, aki élsz a neves Helikon hegye-völgyén,
Ott Apollón neve szent, szava kőbe faragva a törvény.
Tiszta nedűt Hippocrene ad Pegazus patanyomban,
S mind, ki poéta remél, Zephürosz lehe hírt hoz-e onnan.

Hű Pierisz, te kilenc, örököm, amit adsz eredendő.
S jön tizedik, husa bús örömét eleven tovazengő.
Szapphó Ő, e leány mütilénei vágyteli múzsa,
Lantja, ha szól, dala szívbe maró, s ami jó odahúzza.

Jó, ami vonzza a jót, tudományalapú neve nincs még.
Ókori minta szerint ma a múzsa tekintete, mint rég,
Lesbia csókja igéz, mit a bölcs Catullus sose restellt,
S földi reménye a mennybe vezérli a halkszavu Mestert.

Sok száz nyár heve izzik az éjjeli égi akolban,
Alkonyatom tavaszán keresem parazsam, s vele Holdam,
S fogy a homály, utolért ragyogón ez az éteri végzet,
Lángja mohó, de a Tíz nekem Egy, kit az én tüzem éget.

Az üzenet

Fehér a táj. A menny ilyen.
Felhők fölött a csend pihen,
s e fénylő tisztaság kísért:
imádkozom, de nincs miért.

Idelent minden hópihén
a mindenséget érzem én,
s míg tenyeremben olvad el,
a végtelenje átölel.

Egy kristályrácsban ébredek,
mint szállni vágyó kisgyerek,
s parány-ösztönöm tudja jól,
a jó teremtőm rám hajol.

S mint, ki az egész része lett,
vágyom lentről a kék eget,
lelkem kérdése felragyog:
a Rész, s Egész is én vagyok?

Mert bennem is a Csend pihen,
míg halkan hull rám az Igen,
mikor a hűvös űrön át
egy hópihében küld csodát.