Tiszatájonline | 2022. december 7.

Tiszatáj és a szabadság távlatai

BÁNFAI ZSOLT


Bánfai Zsolt, német nyelv és irodalom szakos tanár, fordító, szerkesztő. Írásai többek között a Bárkában, a Látóban és a Székelyföldben jelentek meg.

1.
Azzal kezdeném, hogy még nem öntöttek bronzba.
Pokolba az ostoba arcokkal. Elképzelem, amint köztük állok,
meggyőződés nélküli szürke szemekkel, miközben látom,
mint virágzik újra a Tisza. Aztán felravatalozzák, mint
minden évben. Velünk is ez történik, amikor lassan elnyúlunk
egy ártérről kimenekített franciaágyon.
A parton közben többen rothadt almákkal dobálnak:
süllyedő pályára állított, kiégett bolygók. Hova is tágul a
végtelenség, ha annak fényét látjuk, mi már rég nem létezik – 
pedig a fény pro másodperc hét és félszer képes körbejárni 
a bolygót (érrendszerünk – piros csík a búgócsigán –   
két és félszer hosszabb az Egyenlítőnél). De facto bennünk is 
úgy keringenek a részecskék, mint mi a mindenségben.
  
2.
Sok szabadságharcról olvastunk már, honvédő háborúkról.
Azt mondják, ha átlépjük a vörös vonalat, onnan nincs 
visszatérés. If you cross the red line no return. Cézár így 
tett a Rubiconnal. Én csak határaimat akartam feltérképezni, 
ahogy ott állok az ártéren, kapaszkodva a jelenbe, 
és nem értem a helyzetet, talán egykori tükörképemet hozta 
utánam valaki, esetleg mégis ottmaradtam és illúziónak 
tűnik csak minden, vagy az idő nem létezett itt soha.
Mint Montesquieu írta joggal, valahol a perzsa levelekben:
a szabadság az emberi lét legmélyebb értelme. 

3.
Amikor neveden szólítalak, a kilencedik beteg
nyitja ki szemét. A vegyszer- és húgyszag áthatja az
intenzív sűrű levegőjét, a többi nyolc továbbra is
árkokban fekszik, mint harcban elesett apródok, fekete
katonák a lőtéren, a sötét vermekbe fény nem
szűrődik be, emberszem ezt nem ismerheti.
Kint a szabad szél fütyül, süvít, orkán tombol
az ablakok alatti parkban. A károgó varjúk, szirénázó 
mentőautók hangját is elnyomja. 

4.
Süllyedőben a korong, a kérészek befejezik 
kurta életüket a folyón, a szabadság azonban nem
mérhető az idő hosszával: az érkező ezüstben
alvó szigetekké csomósodnak a halotti ruhájukat 
felöltött táncosok. Ártéri láp nyeli el őket,
meszelt falak tövében.