Testes vörösbor a Závada Pincészetből

ZÁVADA PÉTER: MÉSZ – ZENÉS KÖTETBEMUTATÓ

A szeptember közepére visszatérő kánikulában nem esik jól bezsúfolódni a Jurányi Ház fülledt, levegőtlen termébe, és a sör is csak azért csúszik, mert csúsznia kell, méghozzá a lehető leggyorsabban. Ugyanis nem vihetjük be magunkkal, mert amit látni fogunk, nem egy hagyományos kocsmai könyvbemutató, hanem kvázi egy színházi előadás, belépőjeggyel, utolsó percben érkező, jegyre várók érdeklődőkkel, meg a belterjes kortárs irodalmi közegen túlmutató népszerűségű Závada Péterrel.

A Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent Mész a költő-slammer-rapper második könyve. A bemutatót moderáló Balajthy Ágnes az előző kötetre emlékezve indítja a beszélgetést: az Ahol megszakad közönségsiker lett ugyan, kritikai fogadtatása azonban már nem volt egyöntetűen pozitív. Balajthy azonban úgy érzi, Závada profitált a negatív kritikákból is. A beszélgetés másik résztvevője, Lapis József első debreceni találkozásuk idején még nem ismerte az Akkezdet Phiai zenekar Újoncát, így aztán nem rajongóként, hanem elfogulatlan irodalomkritikusként állt az akkor elsőkötetes szerzőhöz. Az új kötetet pedig már ő szerkesztette, elmondása szerint néha luciferi szerepbe kényszerülve, de azért nagy örömmel és érdeklődéssel.

A szerző „bevallja”, hogy évekkel ezelőtt nem ismerte a kortársait, nem járt írótáborokba, költészetére akkor leginkább regényíró édesapja, Závada Pál generációja, a Holmi folyóirat köré csoportosuló szerzők, Eörsi István, Kovács András Ferenc, Parti Nagy Lajos és Várady Szabolcs hatottak, illetve a nyugatos hagyományok, a kötött formájú, rímes versek, amelyek a rapzenéhez is közelebb állnak. Az alanyiság is jellemzőbb volt rá akkor, most viszont úgy próbált személyes maradni, hogy álmegszólításokat, álemlékeket is felhasznált. A rímek és ritmusok helyét a gondolati lüktetés, valamint a mondatok hosszával és központozásával való játék vette át – a Mész egyes darabjai slam-ként vagy egy zenés esten felolvasva ugyanolyan zakatoló, lüktető szövegeknek tűnnek, mint a korábbi formalista versek.

Balajthy a kötet többjelentésű címére is kitér, illetve a könyvet átszövő, vissza-visszatérő, gyakran ugyancsak többjelentésű szavakra, kódokra, címkékre, amelyek úgy is működhetnek, mint az online térben a tag-ek, nem lineáris olvasási útvonalakat létrehozva, az olvasót rejtvényfejtésre késztetve. Lapis szerint ezek nem szerves részei a szövegfolyamnak, legfeljebb egy másfajta olvasási lehetőséget kínálnak fel. A címadó vers a könyv anyaverseinek egyike, ennek kapcsán jön szóba az emlékezés problémája, vagy ahogy a moderátor fogalmaz, a gyászmunka kudarca. Kőmíves Kelemen balladájának motívuma megrázó erejű: az apa és a fiú beleépíti az anya testét a falba, amely azonban reggelre leomlik.

Závada elmondja, félt saját emlékeitől, de nem is feltétlenül ezeket szerette volna megírni. Az emlékek közé a vallomásos szerelmi lírára jellemző panelek is beférkőznek, Balajthy kérdésére, hogy tudatosan csúsztatta-e egymásra az anya és a kedves alakját, határozott igen a válasz. A személyek mellett a földrajzi helyek, épületek belső terei is fontos alkotóelemi a Mésznek, egyrészt az üres helyektől való rettegés, másrészt egy különleges nyaralás miatt: bár könyvbemutatóra és felolvasóestre érkezünk (a szerző később Dányi Krisztina és TBali zenei aláfestésével fel is olvassa verseit), egy Wikipedia-szócikk pontosságát túlszárnyaló, a történelmi múltra, az éghajlati és talajviszonyokra, a növényzetre és a gasztronómiára is kiterjedő leírást kapunk Lanzarote szigetéről.

A Kanári-szigetek egyik legkisebbikén eltöltött napok is inspirálták ugyanis Závadát, érthető tehát, hogy lelkesen mesél nekünk tengerpartról, vulkánokról, fehérre meszelt házakról, kalóztámadásokról, krumplis halról és félédes fehérborokról. Balajthy ezen a pontot a rövid életműben érzékelhető hangsúlyeltolódásokhoz kanyarodik vissza, felvetve, hogy a nyelv kezdeti játékossága helyett most erőszakos és nyugtalanító képek tűnnek fel, de ha már a borok szóba jönnek, Lapis egy könnyű, gyümölcsös fehérborhoz hasonlítja a költő első könyvét, a másodikat pedig egy testes, hosszabb lecsengésű vöröshöz, amelynek kortyait lassan kell ízlelgetni – hozzátéve, hogy természetesen mindkét ital a Závada Pincészet terméke.

A moderátor végül különböző szerepeiről faggatja a szerzőt, aki elárulja, kívülről nézve kifejezetten ellenszenves neki, ha valaki elhiszi magáról polihisztor, és mindenhez ért. Saját szerepeinek sokféléségét azonban nem polihisztorságnak éli meg: akár színháztudományi folyóiratba ír tanulmányt, akár egy dalt ad elő, tulajdonképpen ugyanazt csinálja, vagyis szövegekkel foglalkozik. Megrendelésre is tud írni, emellett pedig sem a költészetről, sem a zenéről nem szeretne lemondani, mert egyrészt nem szereti, ha beskatulyázzák, másrészt úgy érzi, személyiségének egy részét nem élné meg, ha valamelyik kimaradna az életéből.

Szarka Károly

 [nggallery id=600]

Fotó: Jelenkor Kiadó / Németh Dániel