Tiszatájonline | 2023. október 3.

Tenger és könnyek

KISS TAMÁS


Miért hullajtsz könnyet
Mikor tengernyi tengercsepp zúgva zörget
Benned ezerhúrú hárfát gitárt és mennyet
Nem úgy mint süvöltő rakéták aljasság hajtóművekkel
Élő és holt célpontokat keresnek
S minden apró kis könnycseppből óceánnyi vérző bánat lehet
Sírni kell
Mint tavaszi illatmámortól pillangóknak elalélni
Szélviharokban széttépetve nászindulókat fújva
Mindhiába
A Napnak mindegy hová mikor ér el a milliárdnyi foton-pászta
Őszi csendet havas lábnyomokat vagy barna hajadat eltalálva
Tedd csak kis kezedet kezembe halkan
Dúdolva rég elhalt elfeledett dalokat
Néha oly édes tud lenni a lét mint éretlen narancs régi karácsonyokon
Egykoron mintha tényleg jött volna mennyből az angyal
Drága apám szívéből fakadtan ünnepi gyermekkori áhitatokon
De hol van már Ő és Az?
És az ikon a Madonna?
Kinek barnuló kemény táblája szanaszét zúzódva hullik törmelék-porba
Most már csak Ő imádkozik zengve zokogva
Glóriájában halványuló remény-mosolyával
A világ végső búcsúját mormolja
Háború van
S a zajongó hullámtarajokból sarjadzó cseppek
Az esti aranyhídon bíborszínű fénytörést kapnak
Valahol talán imádkoznak
Könyörgésük lámpásai csupán saját lelkük mélységeibe jutnak
Néhány delfin pattan ki a víz hátára
Játszadoznak
„Nézd a lábam már milyen barna!” – szól egy szőke szépség
Kezét napellenzőként szemei elé tartva
Még pár óra s ismét itt a vacsora
Kinek kaviár jut kinek kenyér kinek csak hamuvá égett romos torta
Talán valahol ez az utolsó vacsora
Kicsiny hangyák keresik otthonaikat
Koszosan rovátkált poros útvesztőik között
Sürögnek forognak futnak hirtelen megtorpannak
Mintha valamin megdöbbennének néha néha pillanatokra
Időszünet lehet az miközben jópáran elhullanak
Védtelenül kegyetlenül taposó talpak alatt
Minden pillanat létharc
Talán van még valahol a haza és élnek tán páran a bolyban
Teljes a bizonytalanság
Vajon hányadszorra rokkant meg a becses emberi értelem?
Csak „most” e borzalmasan modern eldigitalizált korban
Rózsaszirmok hullnak jeges záporokban
Esőcseppek lennénk csupán?
Sok milliárdnyi Földre huppant magány
Egyenként érkezünk mégis összefolyva sodródunk tovább
Egymásban feloldódva leszünk áradás és apály
Létünk égi sírásörökségként zuhan ránk
S mire felocsúdnánk elmúlt már…

Címkék: , ,