„Mert az almák álmát szeretném aludni,
hogy megtanuljam a földtől megtisztító zokogást.”
(Federico García Lorca, András László fordítása)
Tegnap egy lorcai almát
kaptam a szomszédos kicsi boltban,
(jó hogy itt, a közelünkben
nekem minden boltocska szinte fészek!)
pár filléres, mesébe illő áron,
bár óriási, szinte kilónyi
gyümölcs-tünemény,
„akinek” halványzöld bőrén
picinyke, sötétzöld pettyek legelésznek,
(látod, még ő-almaságát is
úgy írom le, hogy szinte játszom!)
és illata betölti az ágyam
melletti komód tetejét.
Amíg a kezemben dajkálom,
engem, a gyakran oly nehezen
aluvót, ellep a gyógyító almai álom,
meg a földnek, a mának
mindenféle porától megtisztító
könnyeket is előcsalja e vers,
mint egy egyszerre igaz, s szép poétai recept;
hálás vagyok érte, hogy visszavezet
régi spanyol nyelvleckéim korába,
amikor Pécsett, a Megyei Kórház
szőkecopfos kis segédműtősnőjeként
úgy kóstolgattam Hispánia nyelvét
átdolgozott napjaim végén,
mint megannyi lorcai almát!
