Tiszatájonline | 2019. november 25.

Tabu és delfin

AZ ÁBÉCÉ-SORAKOZÓ 
(Kányádi Sándor és az erdélyi gyermekirodalom fél évszázada című konferencia második napja)
A második nap kerekasztal-beszélgetéssel indult az erdélyi gyerekkönyvek vizuális világáról Révész Emese egyetemi oktató, Orosz Annabella illusztrátor és Várnai Zsuzsa művészetpedagógus részvételével. A beszélgetés egyik fő tengelye az erdélyi és magyar gyerek- és ifjúsági irodalom differenciálásának kérdése volt: lehet-e, kell-e ezzel a megkülönböztetéssel élnünk. Bár a különválasztás lehetséges, Várnai Zsuzsa nem szokta a terápia kapcsán figyelni, hogy hol adták ki az adott könyvet… – NÉMETH GÁBOR DÁVID BESZÁMOLÓJA

AZ ÁBÉCÉ-SORAKOZÓ 

Kányádi Sándor és az erdélyi gyermekirodalom fél évszázada című konferencia második napja

A második nap kerekasztal-beszélgetéssel indult az erdélyi gyerekkönyvek vizuális világáról Révész Emese egyetemi oktató, Orosz Annabella illusztrátor és Várnai Zsuzsa művészetpedagógus részvételével. A beszélgetés egyik fő tengelye az erdélyi és magyar gyerek- és ifjúsági irodalom differenciálásának kérdése volt: lehet-e, kell-e ezzel a megkülönböztetéssel élnünk. Bár a különválasztás lehetséges, Várnai Zsuzsa nem szokta a terápia kapcsán figyelni, hogy hol adták ki az adott könyvet. Annál érdekesebb, hogy a könyv mint művészeti tárgy visszatérő téma a foglalkozásokon, közösen is készítenek könyveket a gyerekekkel. Felmerült a képzés helyzete, pontosabban nem léte: egyetlen felsőfokú intézményben sincs könyvillusztrátor specializáció. Orosz Annabella megerősíti, hogy ez Erdélyben sincs másként, ő maga grafikusként végzett, s később tért át színes technikákra. Viszont észrevehető tendencia, hogy az elmúlt években a vizuális alkotóknak is egyre fontosabbá vált, hogy a jó minőségű szövegek mellé a jó minőségű illusztrációkat készítsenek. Ezek befogadása külön említést kap, fontos, hogy a kép olvasása tanulható, de a vizuális narratíva befogadása egy készség, amivel foglalkozni kell. Ez átvezet egyrészt a szülők gyakori aggályaihoz a sok képet és mellé kevés szöveget tartalmazó kiadványokhoz, mely félelem indokolatlan, csak azt jelzi, hogy bár a felnőttek sokszor híján vannak ennek a tudásnak, a gyerekek nem. Mindez érinti a tabutémák működését is a gyerek- és ifjúsági irodalomban, amely témák nem csak szövegként, hanem a vizuális anyag részeként is jelen vannak. Ennek kapcsán Várnai Zsuzsa hozzáteszi, hogy a tabutémák feldolgozása a pedagóguson is múlik. Orosz Annabella úgy látja, Erdélyben még tabutéma a tabutémás gyerekkönyv.

A kerekasztal-beszélgetést követően folytatódott a szakkonferencia. Végh Balázs Béla Szilágyi Domokos Pimpimpáré című kötete kapcsán vázolta fel annak a történelmi-társadalmi szituációnak a működését, amelyben a diktatúra idején a gyerekversek írása jelenthet pillanatnyi lélegzetvételt, hogy aztán ezek a szövegek újra elnyomó hatalmi rendszerek cenzúrájának essenek áldozatul, majd újra szabadsághoz jussanak valamilyen formában. Ennek a folyamatnak a legérdekesebb technikája a delfinesítés, ami pedagógiai, morális cenzúrát jelent. Így tűnt el például Szabó Lőrinc Esik a hó című verséből a muszka szó is egy időre. Szilágyi Domokos versei kapcsán egy másik aspektusát is említeni kell a delfinesítésnek, amely Kovács András Ferenchez köthető. KAF a kiadó felkérésére a Pimpimpáré újrakiadásakor mintegy „delfinesítette” Szilágyi néhány versét. Különös verspárokként tekinthetünk ezekre a szövegekre. Száműzte a politizáló motívumokat Szilágyi verseiből, olyan formaparafrázisokat írt, mint az Éji égbolt, amely a Köztársaság párja.

Sárkány Tímea Hervay Gizella Kobak könyvét elemezte kitérve ’73-as kiadásának érdekességeire. Ez az érdekesség abban állt, hogy a kötetet egy általános iskolás osztály illusztrációi díszítették. A szöveg maga is egy inspiráló folyamatból, közös játékból gyökeredzik. Az előadó ennek kapcsán párhuzamot vont Gadamer játék-fogalma és az alkotás folyamata között, arra fókuszálva, hogy egyik folyamat sem a játszó szubjektumát helyezi a középpontba. Aki játszik és aki alkot, a folyamatból nyer ki egy új szubjektivitást.

Móré Tünde Fekete Vince Piros autó lábnyomai a hóban című verseskötetét elemezte, amit egy kislány naplójának bejegyzéseiként olvashatunk, ahol a gyerekperspektíva jól megkonstruált, hiteles gyereknyelvvel párosul. A kötetben nagy hangsúlyt kapnak a felnőttek történetei, amelyekben mindig sokat mondó az elhallgatás aktusa. A Mesék című versben a lírai én deklarálja, hogy mi mentén értelmezi a világot, de a kötetben előrehaladva a szociális és térbeli bővülés egyre több kihívást jelent neki. Végül a Sziasztok című versben búcsúzik, zárja a kötetet. A naplóformával, amely a rögzítés eszköze, követhetjük a saját nyelv kialakulását, a gyakorlás folyamatát, és mikor ez sikeresen kialakul, önállósodik, a kötet véget is ér.

Jakab Villő Hanga előadása Szabó Róbert Csaba Vajon nagyi és az aranyásók című 2017-es meseregényéről átlépte volna az előadások rögzített időkereteit, így az ökokritikai olvasat elemzése némileg sietőssé vált. Tematizálódott az az alapvető kérdés, hogy hol a határ egy társadalmilag releváns problémát jól tárgyaló könyv és a tanmese között. Illetve egy mondat erejéig a téma felkapottsága, és az erre épített kiadói stratégia is felmerül. A kötetben a valóság és fikció viszonya egymásra vetül, Verespatak megmentésének történetei és a szimbolikus tartalmak egy izgalmas imaginárius világot hoznak létre. A vadonkultusz, a szegények környezetvédelme, az ökohatékonyság mellett egy fejlődéstörténetnek, egy személyes felnőtté válásnak lehetünk tanúi kalandregényes izgalmakkal.

Petres Csizmadia Gabriella a Máté Angi-univerzum térpoétikáját elemzi a Mamó és Az emlékfoltozók című regényekben. A könyvekből kivetített illusztrációk rögtön érthetővé teszik a témaválasztást, és azt, hogy a térről való tudás megváltoztatja a térélményt. Mindkét regény terei az azokat használó szubjektumok lenyomatai. Mamó kunyhója, az otthon ősképe, az intimitás tere kellene, hogy legyen, de ez egy lyukas ház, roncsolt tér, amely a bezárkózás helyett az elzárkózásra alkalmas, ahol a zugok a hiányok terei, s mindezt már a megnevezése is sugallja: otthon helyett „a kék ház”. Ezzel szemben Az emlékfoltozók háza a boldogság helye, a performativitás tere, ajtaja nyitottság a világra. Emellett kapu a földi és az égi között, a padlással, ahol a gondolkodás, az emlékfoltozás zajlik. Ebben a házban a zugok a szemlélődés terei, védelmet, jó látószöget biztosítanak, oltalmaznak.

Szekeres Nikoletta Zágoni Balázs könyveit elemezte. Elemzésének követése az összetett cselekmény ismerete nélkül nem volt könnyű vállalkozás. Előkerült a kollektív és az egyéni identitás közti feszültség, a generációs emlékezet csődöt mondása, a látszólagos demokrácia széthullása, a kontroll kijátszása, az adósággal születő városi létezés viszonylagos jóléte és a kinti kolóniák szabadsága. Érdemes lehet kiemelni, hogy az előadásban is elhangzó young adult fogalma kezd Magyarországon is meghonosodó terminussá válni. Számomra az előadás legérdekesebb felvetése az utópiákhoz és disztópiákhoz való viszonyulás kérdése volt, a változó hozzáállás, mely szerint az utópisztikus gondolkodást mint narratívát érdemes vizsgálni, és nem feltétlenül műfajként kell tekinteni rá.

Jakab Villő Hanga Szabó Róbert Csaba regényének elemzése után beszélgetett is a szerzővel. Megtudtuk, hogy Vajon nagyiból színdarab készül, illetve egy filmtervre is számíthatunk a szerzőtől, aki azt is megjegyezte, hogy meglátása szerint kevés minőségi kortárs ifjúsági film született a közelmúltban.

A nap, és ezzel együtt az Ábécé-sorakozó egy kerekasztal-beszélgetéssel fűszerezett könyvbemutatóval zárult Gálfalvi Ágnes, Korpa Tamás, Konkoly Dániel és Smid Róbert részvételével. A 2019 őszén publikált „macht ninchts mondta / halottak napja van” című, Közelítések Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című verséhez alcímű tanulmánykötet létrejöttében két kulcsdátum (Kányádi Sándor halála és születésnapja) játszott fontos szerepet. A beszélgetés során olyan észrevételek hangoztak el többek között, hogy a Halottak napja Bécsben a romániai magyar hosszúvers prototípusa; az egyik legbonyolultabb magyar vers; Mozart Rekviemjének intermediális fordítása; egy önmagával egybeesni képtelen, mozgó szöveg. És a sort folytathatnánk. A beszélgetés során felmerült továbbá, hogy milyen tétjei lehetnek egy ilyen típusú újraolvasásnak. Hiszen a kötet egyik érdekessége, hogy a felkért 15 – köztük több „Kányádi-ártatlan”, vagyis Kányádi versvilágával korábban irodalomtörténeti igénnyel nem foglalkozó – szépírónak és irodalomtörténésznek mindösszesen 10.000 karakterben kellett véleményt formálniuk a Halottak napja Bécsbenről. A beszélgetés zárásaként a kötetben szereplő képek (19 portréfotó) kerültek terítékre. A borítókép Szöllősi Mátyás fotója, emellett Fülöp Lórándtól és Erdélyi Lajostól származik néhány kuriózum felvétel. A képek nagy részét a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) bocsátotta a szerkesztők rendelkezésére.

A két nap alatt sokszínű olvasatokat, érdekes megközelítéseket hallhattunk, bár ezeket néha sietve vagy félbehagyva a rosszul felmért rendelkezésre álló idő miatt. De összességében érdekes két nap volt, olyan gondolatokkal, amelyek nem korlátozódnak a tárgyalt szerzők szövegeire, hanem általánosan is hasznos, inspiráló ötletek.

Németh Gábor Dávid

(A Fiatal Írók Szövetsége által szervezett Ábécé-sorakozó konferencia első napjáról ebben az írásban tudósítottunk)