Szegő János: Térkép a térképhez

(térkép a térképhez)

Versekhez nem kell használati utasítás. Jó esetben, nem jár le a szavatosságuk. Az összetevőket, hatóanyagokat sem kötelező feltüntetni. Kockázatok és mellékhatások? Na, olyanok bizony már előfordulhatnak a költeményekben is. Mindebből az következik, hogy a vers nem (vagy csak némileg) hasonlít a konyhai robotgépre, a kaukázusi kefirre, vagy a hidratáló bőrápolóra. Mégis mire hasonlít akkor a vers? Még azt se írhatjuk, hogy az egyik vers hasonlít a másikra, mert példának okáért jelen kiadványunkban is rendkívüli módon különböznek egymástól a versek. Abban hasonlítanak, hogy különböznek? Meglehet, bár ne elégedjünk meg ennyivel. Az itt olvasható versek a fiatal magyar líra legjavát mutatják be. Szándékosan nem a divatos reprezentálás fogalma áll itt, hanem a bemutatásé. Ez a válogatás nem a külső felszín csillanásaira összpontosít, ellenkezőleg, a poétikai magokat, lírai titkos zónákat, a belső mozgásokat igyekszik gondosan, mégis szabadon feltérképezni. Ez a kis esszé pedig amolyan térkép a térképhez.

(nemzedék)

Kulturális nyelvhasználatunkban a fiatal költő, író vagy fiatal filmrendező kifejezés összetett, sajátos jelentéssel rendelkezik, vagy legalábbis rendelkezett. Életkorát tekintve a fiatal alkotó eddig lehetett tizenhét éves és negyvenöt esztendős is. Volt, pontosabban vannak olyan középgenerációs művészek, akik, noha közelebb vannak a félszázhoz, mint a harminchoz, még mindig ebbe a kategóriába tartoznak, egészen az első önálló kötetig vagy nagyjátékfilmig, esetleg még azon túl is ott maradnak. Ez a tendencia mintha kezdene megváltozni. Logikailag mindig létezni fog a „fiatal magyar irodalom” kategóriája, de mostanában világosabban elválasztható az előző és a következő periódusoktól. Napjaink mediális akcelerációja miatt hamarabb és több közegben kezdenek el publikálni a pályakezdők, így érdemes a fiatal költészet elé berakni egy másik fogalmat: növendék líra. Ez a lírai beszédmód némiképpen persze iskolás, normakövető vagy normatagadó, bájosan vagy irritálóan modoros, mindenképpen professzionális és agilis; amolyan gokart-futam a Forma 1 pálya tőszomszédságában. Emiatt az elő-lépés miatt a mai fiatal líra, amelyet itt is olvashatnak, feljebb tolódott, közelebb ért a következő generációs grádicshoz, a középnemzedék poétikai diskurzusához. Barázdáltabb, reflektáltabb, tagoltabb, sűrűbb, szilárdabb.

(figurák)

Van itt Puccini rögtön az elején, aztán felcsendül Mahler, majd a tragikus Hart Crane amerikai költőbe botlunk. Hogy családban maradjunk, találkozhatunk egy mitologikus Dédivel, és megannyi valós, fél-valós, félelmetesen valós apával. Egy magyar irodalmi aforizmát, melynek szerzője Esterházy Péter, továbbszőve: itt nem népben és nemzetben, vagy alanyban és állítmányban, hanem apában és gyermekben gondolkodnak a szerzők. Az apák lehetnek nagyon is konkrétak, kegyetlenül személyes figurák, de ugyanennyire lehetnek arccal bíró metaforái egy elvárás-viszony, egy hallgatás-kultúra ábrázolásakor. Ami összeköti őket: mindnyájan elsősorban figurák, nyelvi alakzatok, vagy képi elemek. Az itt is olvasható fiatal magyar líra – és ez is termékeny, olykor zavarba ejtő gazdagságát, sokhangúságát mutatja – egyik ága illeszkedik az európai költészet felfokozottan személyes, vallomásos hagyományához, egy másik verziója pedig a maga intellektuális absztraktságával, távolság felmérésével és távolságtartásával a líratörténet objektív, tárgyiasult, mindenképpen ironikus vonulatához kapcsolódik. Egzisztenciális konfesszió és groteszk kultúrmorfológia, igen, egymás mellett és nem egymás ellenében.

(hangok)

Nem árt többször is hangsúlyozni, hogy az itt olvasható szövegek az alkotók eddigi legkiforrottabb munkái közül kerültek ki. Az, aki egy éppen-kezdő lírikus poétikai gyermekbetegségeire kíváncsi, csalódni fog. Ezeket a legszembetűnőbb, leglátványosabb hibavariációkat költőink mára korrigálták, vagy elhagyták, hangsúlyt váltották, vagy olyannyira beépítették költői működésükbe, hogy mára manír, vagy természetes modorelem műveikben. Ezzel együtt a kánonkórusból kihallhatók plasztikus szólamok, meggyőző hang-hatások. A mai (és eredendően a mindenkori) fiatal magyar líra egyik közvetítő nyelve az avantgárd akárhányadik virágzása. Azonban ez a neo-neo-neo-avantgárd attitűd olyan módon alakul, metaforikusan: oxidálódik, hogy a végeredmény nem egyszer klasszicisztikusabb formát teremt magának és olvasójának. Erre erős példa Krusovszky Dénes költészete. Ez az avantgárd hatás azonban megint csak nem egynemű képződmény. Az erdélyi, Kolozsvárott élő Balázs Imre József költői fogalomtárában az avantgárd valamelyest biztosan más kód, mint a Vajdaságban született Kollár Árpádnak és Orcsik Rolandnak. Egy hosszabb elemző-olvasat elegánsan felfejthetné, hogy ezek a magyar nyelvű, magyar szövegek mikor, hogyan és milyen módon kapcsolódnak a szomszédos nemzetek és nyelvek irodalmi diskurzusához. Egy másik adekvát hang a modern magyar líra dialektusát és hangsúlyait használja, de ez a használat közben diszkrét átépítés, permanens, de nem látványos tatarozás is egyben. Ám itt is az átmenet, az áthajlás, az átderengés lesz a leglényegesebb. A kódok és a beszédmódok keverednek, mutálódnak. Nincsenek, megszűntek a vegytiszta verstípusok. Az úgy nevezett tradíció persze továbbra is jelen van, hát hol máshol lenne, mint jelen; azonban egyre több fiatal költő tekint úgy erre a hagyományevidenciára, ahogyan a lüke unoka próbálja felmérni nagyapja egykor értékesnek tartott, ma bárgyú értetlenséggel szemlélt, átkutatott kacatjait. A magyar költészettörténettel folytatott párbeszédek száma csökkent, de azok utána intenzívebbek is lettek. Emiatt pedig zártak, hébe-hóba „gyanúsan rejtélyesek”.

(formák)

Formák terén a papírforma továbbra is a szabad verssé, azzal a csavarral, hogy ezeket a szabad vers mezőket általában retorikai eszközökkel alaposan kimélyítik, mélyen szántják. A formánál, műfaji kódválasztásnál zömmel fontosabb költészetesztétikai kérdés, hogy a szerző saját alanyisága és kreált, de mindenképpen szó szerint létező alteregója hogyan jön ki egymással. És hogy a hanghordozás és a képalkotás hogyan találkozik az intellektus boncasztalán. Talán így.

(alanyok)

A versek abszolválása után az olvasóban kirajzolódhat egy lehetséges (elképzelhető, hogy elképzelhető) arckép. Pontosabban: arcmása. Kerülöm is itt az életrajzot, meg a pálya képet. Inkább arra hívom fel a figyelmet, hogy az itt olvasható korpuszok komplex működésükben mutatják a sokágú magyar lírát. Lévén akad szenvedélyes, tudat-fagyos, magányos, szerelmes, intim és harsány, ironikus és még ironikusabb. Mellékhatások, hogy elkezdünk gondolkodni nemcsak a költészet működésén és létmódján, hanem saját életünk kelepcéinek és szabad lehetőségeinek a pillanatnyi állásán.

(A-Z)

Áfra János. A Debrecenben élő fiatal költő sokoldalú alkotó: szerkesztő, képzőművész, kritikus. Első kötetében (Glaukóma) a látás képtelenségén, a vakság valóságán, a szem médiumán keresztül rekonstruálhat az olvasó egy traumatikus életrajzot. Koncentrikus, de mégsem konceptuális, átélten tragikus költészet Áfráé.

Balázs Imre József. A kolozsvári Korunk főszerkesztője, emellett irodalomtörténész is, költészetében nagyszerűen párosítja a neoavantgárd hagyományát, a hagyományos angolszász líra újraértelmezésével.

Csehy Zoltán. A felvidéki költő és műfordító egyaránt van otthon a reneszánsz költészetben és a modern lírában. Puccini-szériája méltán nevezhető a közelmúlt egyik legizgalmasabb költői kísérletének, kulturális játékának, hiszen a nagy olasz zeneszerző alakján keresztül egy opera-világ és a mű-teremtés témái is a költő kezére állnak.

Csobánka Zsuzsa. Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb prózaírói indulása alighanem Csobánka Zsuzsáé, de verseiről se feledkezzünk meg. Egyfelől életlíra, azaz élettörténések folyamatos lejegyzése, de közben pedig permanens áttükrözés is, hiszen az élményvalóságból esztétikai tapasztalat, költészeti alakzat lesz. Érzékeny, katartikus hang.

Deres Kornélia. Első kötetének főszereplője a megkerülhetetlen apa figurája, a vele való folyamatos szembenézés, közeledés és eltávolodás dinamikája jellemzi a kötetet, és Deres üvegtestű, szenzitív líráját is.

Gerevich András. Egyre kiforrottabb köteteinek legfontosabb testpolitikai aspektusa Gerevich András homoszexualitása. Nem önmagában a coming out ténye itt az érdekes, hanem az a lírai nyelv, amelyen a párkapcsolati, magánérzeti tapasztalatok szóvá tehetőek lesznek. Apró mozaikképek, váratlan blaszfémiák.

Győrffy Ákos. Amellett hogy költő, Győrffy szociális munkás. A két hivatást nem direkten kapcsolja össze, sokkalta áttételesebb a dualizmus. Győrffyt a periféria természetrajza, a csend megszólítása, a zajok csendbe tétele, életünk filozófiai kérdései érdeklik.

Kollár Árpád. A Vajdaságból Szegedre érkező Kollár lírájában az avantgárd terhelhetőségét és tágíthatóságát fürkészi, méghozzá eredeti hangon. Emellett irodalmár és a Fiatal Írók Szövetségének agilis elnöke is.

Krusovszky Dénes. Versei egyszerre illeszkednek mindig egy nagyobb szerkezetbe (ciklus, fejezet), és egy sokkalta kisebb mikrovilág összefüggés-rendszerébe is. Elemek, tárgyak, kihűlt párkapcsolati romok, emlékezésfoszlányok, képleírások, kulturális utalások – ezek jellemzik ezt a halkan radikális, egyszerűségében nagyformátumú költészetet.

Lanczkor Gábor. A magyarországi Ság nevű hegy természetmitológiája és a Himalája jóformán láthatatlan csúcsai, nos Lanczkor nemcsak egyben látja ezeket a távoli világokat, hanem eredeti módon össze is köti őket. Versei mellett, prózája is izgalmas.

Nemes Z. Márió. Szétszed, vizsgál, összeszerel. Csakhogy Nemes Z. Márió mindezt nem gépekkel, hanem az emberi testtel, az emberi test kulturális konszenzusával teszi. Az embert, az emberi testet nemcsak levetkőzteti, hanem menten fel is boncolja azt. Költészete mégsem csak anatómia, sokkal inkább antropológia, amely ahumán rezervátumot teremt és vizsgál. Emellett jelentékeny esszéista is.

Orcsik Roland. Állandó kísérletezés, poétikai és poetológiai tudás, ez Orcsik lírájának sajátja. Többnyelvűsége nemcsak lingvisztikai értelemben igaz, költőként is poliglott, aki több versnyelven beszél meggyőzően. Az elmúlt években Gustav Mahler alakján keresztül egy sajátos nyelv- és identitáskeresés rögös útját rekonstruálja, ráadásul posztmonarchikus kontextusban.

Polgár Anikó. A felvidéki irodalmár a versírás mellett antik irodalomtudománnyal is foglalkozik. Költészete mégsem lesz akadémiai jellegű. Verseiben egy-egy mitológiai helyzetet úgy nyit és teremt újra, hogy azokban a leglényegesebb lélektani összefüggések kerülnek a középpontba.

Pollágh Péter. Néhány éve elkezdett magánmitológiájának nemcsak tartalmi, tematikai, hanem verstani jellegzetességei is vannak. Visszatérő alakmások, kifordított versszintaxis, szubverzív szerkesztés jellemzi Pollágh verseit.

Sopotnik Zoltán. A váratlan radikalitások mestere. Verseiben lenyűgözően képes sebességet váltani. Mostanában a líra és a próza regisztereit egyetlen szövegtérbe sodorja.

Szabó Marcell. Enigmatikus, rejtjeles, nehezen fel- és megfejthető képekből táplálkozó, zaklatottan ingázó versmondatokból állnak össze költeményei, melyekben a hermetikusság tömörségét franciás eleganciával ellensúlyozza.

Szálinger Balázs. Napjaink egyik legeredetibb alkotója. Szívesen indul el a szabályos versformáktól, műfajoktól, hogy azokat finoman formálva töltse fel közéleti-korszerű tartalmi problémákkal. Verseit emellett mélyen-szántó, a történelem analógiáira is fogékony irónia jellemzi.

Turi Tímea. Kisprózák után fordult a vershez, és ez jó értelemben meg is látszódik azokon. Aprólékos nyomrögzítés, nyelvi reflexió, a részletek fürkészése – ezek tagolják Turi belső ritmusú verseit.

(térkép)

Jó utat a térképen!