A sok kötetnyi, kéziratos és gépírásos meg újságkivágásokat is tartalmazó Szabédi-hagyatékban (amelyet a kolozsvári Lázár utcában, a Szabédi Házban őriznek) senki ne keressen ilyen cím alatt közlésre váró dokumentumot. A téma persze számtalan Szabédi-írásban megjelenik, nem utolsósorban az eredetileg Székely László nevet viselő, huszonéves fiatalember naplójában. Ezt a Diariumot, a kiterjedt levelezés egy részével, A Lázár utcától a Postakert utcáig címmel, néhány évvel ezelőtt megjelentettük, Bartha Katalin Ágnes gondozásában (Korunk – KOMP-PRESS, Kolozsvár, 2007.).
Az itt következő két szöveg – a Radnai havasokbeli Ányosbányáról írt magánlevél 1924-ből.(Szabédon élő unokanővére, Jakab Jolánka a címzett) és a Ligeti Ernő szerkesztette kolozsvári Független Újságnak küldött nyilatkozat az 1937-ben megrendezett, nevezetes Vásárhelyi Találkozó előtt – teljes terjedelmében most kerül az utókori olvasó elé. (Néhány sort mindkettőből idéztem Erdélyi sorskerék. Szabédi László és a történelem c. könyvemben. Balassi Kiadó, Bp., 1999.) Egymás mellé téve és összeolvasva őket, közelebb kerülhetünk Szabédi László méltatlanul kevéssé ismert életművéhez.
Kántor Lajos
Kedves Jolánka!
Poétikus és szellemes leveleddel egészen elbűvöltél, játékos fantáziád és színes képzeleted lebilincselt és magával ragadott, de egyszersmint szinte könnyekig hatott. Volnék csak drága és szívesen megbecsült premonai fából faragva, most Hozzád méltó csengőbongó sorokat szántanék a fehér papirosra, hanem ehelyett inkább csak nagy meglepődéssel kérdezem: hohó, nem vagyok-e én csak olyan poéta, mint amilyen „úr” az a gazdag paraszt, aki sódarral mártja a teát!
Tagadjam-e a feltevést? Itt egyébből sem áll az élet, mint a napnak jól rosszul sikerülő lemorzsolásából s csak nehány percznek vannak meg a gyönyörűségei. Hanem jaj az idekerült ideális léleknek, mert ez a gyönyörűség a kielégített gyomor öröme csupán. Sohasem volt tulajdonom a kedves és tőlem annyira bámult könnyedség, amellyel Te veted papirosra finom és regényes érzéseidet, hanem itt talán még jobban ellomhult a lelkem. Egy cseppet se csodálkozzál hát darabos soraimon.
Csigalábon rohant a hegyek közé a civisilator, siettében az emberek között, a városokban, falvakban felejtette kedvesét, a Kultúrát. A megsértett delnő pedig bosszúságában úgy látszik örök időkre búcsút mondott a telepnek, csupán szomorú emlékül maradt itt tőle nehány kelletlenül látott, apró szokás, minők a mosakodás, beretválkozás ésatöbbi. Szellemi tisztálkodásnak se híre, se hamva.
E vidék népe a legtökéletlenebb. Nemrégen kissé megtévedtem a hegyek között. Kérdem egy arra járó embertől: Mely út vezet innen Ányosbányára? Nu ‘nteleg – feleli. Domnule, folytatom, cum pot eu mere la Anies? – Nu pricep romaneste, feleli ismét. Sind sie deutsch? Csak bámul. Are you English or what? Kisült, hogy szegény feje felemás. Magyar volna, csakhogy nem tud se magyarul, se oláhul.
Most már gondoljátok el, hogy töltöm az időmet ily emberek között. A vidék? Szép, csakhogy túlságosan „regényes”, amennyiben az ember kénytelen bőrig áztató esőben csónakázni – majd mit mondok, fát felvenni. A nap már csak néha mosolyog le, de olyankor igen szélesre nyitja a száját s mi szegények dideregve látjuk és constatáljuk, hogy „foga van a napnak” már Augusztusban.
Oh du lieber August…gusztusom már nem igen van hozzád. Néhanap hó is hull s hogy a természet meg nem őszül, azt csupáncsak annak köszönheti, hogy itt örökifjú fiai lakoznak, a délczeg fenyvesek, a télben is daczosan zöldek. Ah! ezek gyakorta felvidámitanak méla meséikkel…
Hohó, még egészen szentimentális leszek.
S már hallom a Luczifer hangját: Előre, Ádám, búcsuzunk – hát Isten veletek.
Szeretettel csókollak valamennyieteket
Laczi
Ányosbánya 1924 VIII 4
NB. Ide fel nem is hívlak (úgy sem jönnétek). Inkább csak tiszta szívemből kívánom, amit kívántál, hogy kívánjak: a kellemes időtöltést. Vale, valete.
(A tizenhét éves fiút szülei a vakációban kis pénzt keresni küldték, egyúttal jó levegőre. A levél szövege a későbbi költő természetére, stílusára bizonyos fényt vet, nyelvi érdeklődése, korai jártassága az irodalomban ugyancsak figyelemre méltó.)
Magyar haladás, magyar megmaradás
A kisebbségi magyar szellemi élet különböző csoportjainak parlamentáris találkozójától határozott állásfoglalást várok két irányban: saját tömegeink felé demokratikus és liberális szellem érvényesítését, az államhatalommal szemben pedig, tekintve, hogy az uralom a mi véleményünktől és állásfoglalásunktól függetlenül eltolódhatik akár a legszélsőbb antiliberális és antidemokratikus irányzatok felé, egy olyan egységes nemzeti magatartást, amely mindig kellő erővel rendelkezzék jogaink védelmére. Azaz: saját soraink felé érvényesített liberalizmusunkon keresztül ne áruljuk el nemzeti fennmaradásunk lehetőségeit a legkülönbözőbb hatalmi viszonyok között sem.
(Független Újság, 1937. április 10–17.)
[nggallery id=11]
