Sonnet Mondal indiai költő, szerkesztő, az An Afternoon in My Mind (Egy délután az elmémben, Copper Coin, 2022), a Karmic Chanting (Karmikus kántálás, Copper Coin 2018), az Ink and Line (Tinta és vonal, Dhauli Books 2018) és öt további verseskötet szerzője. Irodalmi fesztiválok vendége volt többek között az Egyesült Államokban, Macedóniában, Írországban, Dél-Afrikában, Madagaszkáron, Törökországban, Nicaraguában, Sri Lankán, Németországban, Olaszországban, Ukrajnában, Magyarországon és Szlovákiában. 2016-ban megkapta a Gayatri Gamarsh Memorial Award díjat irodalmi teljesítményéért, 2014-ben és 2015-ben pedig a Forbes magazin ünnepelt indiai íróinak listáján szerepelt. Mondal az Iowa Egyetem International Writing Program (Nemzetközi Író Program) Silk Routes (Selyem Utak) projektjének szerzője volt 2014 és 2016 között. Alapító szervezője a Chair Poetry Evenings – Kolkata’s International Poetry Festival (Szék Költészeti Estek – Kolkata Nemzetközi Irodalmi Fesztiválja) rendezvénynek, valamint a Lyrikline (Haur für Poesie, Berlin) indiai szekciójának szerkesztője, és a Verseville főszerkesztője. Vendégszerkesztő volt a Words Without Borders (Szavak határok nélkül, New York), és a Poetry at Sangam (Költészet Sangamban, India) lapoknál. Munkái megjelentek hindi, bengáli, marathi, spanyol, portugál, olasz, kínai, török, szlovák, macedón, francia, orosz, ukrán, szlovén, magyar és arab nyelven.
A szerző az idei PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztviál fellépője volt.
A versfordításokat erre az alkalomra készítette Nagy Hajnal Csilla.
Törmelék
A könyveknek már nincs papírszaga, a papíroknak már nincs oktatásszaga, az oktatás, mint száraz falevelek, szédeleg, és a levelek, mint tűzre a könnyek, hullanak. A törmelék elvétett lázadásnak tetszik a padok, székek és könyvek mellett. Mint egy kétes emberiség csontváza, ahogy egy zavaros ritmusra zörög. Már érzem is, ahogy csontjaim verik a dobokat— nem ismerem fel, milyen ütemhez tartoznak. A méreg saját ütemtervét hirdeti. Transzba küldik a füleket. Hadd menjek most. Ha a törmelék újra iskolává formálódik nem pedig múzeummá akkor hívjatok vissza erre a földre.
Jegyzet:
A vers a delhi zavargások alatt íródott, amikor több iskolát leégettek, veszélyeztetve a gyermekek jövőjét.
Anyám faluja
Ha meglátogatod anyám faluját, nem találsz túl sok látnivalót. Van egy dédapám gondolatainál öregebb banyánfa, néhány ház, ami öregebb néhány városnál, egy templom, ami öregebb anyámnál, és az ottani farmerek álmainál is hatalmasabb végtelen rizsmezők. Számomra sincs itt túl sok látnivaló. Úgy érzem, idősebb lettem a szülői háznál. Ha mégis meg szeretnéd látogatni, mássz fel egy háztetőre egy esős napon, hallgasd, mit suttognak a cseppek a feleveleknek, és figyeld, hogyan hintázik egy falu két dzsungel között. Nincs ebben semmi különös— csupán a trivialitás tűnik az élethez kedvesebbnek itt— tollpihét ringat a szél.
Nagyapám verandája
Nagyapám régen sokat ült a régi házunk verandájának egy kitüremkedésén. Finoman biccentett az arra járó ismerősöknek— elverve az időt—az út túloldaláról. Emlékszem az utolsó napjaira, leginkább az ágyon feküdt, amire hat évtizeden át hajtotta le a fejét. Manapság gyakran ülök a házunk új, nyitott balkonján. Néhányan integetnek. Néhányan mosolyognak, és van, aki csak arra sétál. Itt fogok ülni, amíg megmaradnak, – ahogyan nagyapám ül még mindig a verandán azok szemében, akik látták őt ott— elkerülhetetlen látképe belakott tereinknek, vigasztalan koporsó jóval halálunk előtt.